kapubanner for mobile

Képtelenek leszünk dolgozni a depressziótól

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ma kezdődik a "Munka: Lélekre Hangolva" kampány, amely a munkahelyeken előforduló lelki eredetű problémák megelőzésének fontosságára kívánja felhívni a munkáltatók figyelmét, és az ezen a téren megvalósított jó gyakorlatokat gyűjti össze, értékeli és mutatja be hazai a munkahelyeknek.

A Munkahelyi Egészségfejlesztés Európai Hálózata (ENWHP) európai szintű kampányt indított az Európai Bizottság támogatásával, hogy felhívja a munkahelyi lelki egészségfejlesztés fontosságára a figyelmet, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A hálózat magyarországi tagszervezete, az Országos Egészségfejlesztési Intézet az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesülettel közösen "Munka: Lélekre Hangolva" címmel 2010. február 3-án a kezdi meg hazai kampányát.

A kezdeményezés a munkahelyeken előforduló lelki eredetű problémák megelőzésének fontosságára kívánja felhívni a munkáltatók figyelmét, és az ezen a téren megvalósított jó gyakorlatokat gyűjti össze, értékeli és mutatja be hazai a munkahelyeknek.

A kezdeményezés szükségességét indokoló néhány európai adat:

- Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint 2020-ra a depresszió lesz a munkaképtelenség második legfőbb oka Európában.

- Egy európai uniós felmérés szerint a munkavállalók 14 százaléka szenved napi szinten stressztől, depressziótól vagy szorongástól.

- Az Európai Unió felnőtt lakosságának évente 27 százaléka szenved valamilyen lelki zavarban, és minden negyedik európai állampolgár szenved valamilyen mentális betegségben legalább egyszer élete során.

- Az Európai Unióban a munkavállalók 28 százaléka, vagyis 56 millió ember küzd a munka okozta mentális egészségi problémákkal.

- A lelki zavarokból eredő teljes termelékenység csökkenést Európában évi 136,3 milliárd euróra becsülik, amely a 2010-es magyar központi költségvetés összkiadásának ötszöröse.


A kezdeményezés szükségességét indokoló néhány hazai adat:



2004-ben magyarországi vállalatok munkatársai körében végzett átfogó munkahelyi stressz-felmérésének eredményei:

- A megkérdezettek 20 százaléka szenved stresszel összefüggő tartós betegségben.

- A túlzott munkahelyi terhelésért a válaszolók 62 százaléka okolja a rossz kommunikációt, 54 százaléka pedig a munkaszervezési hiányosságokat.

- Az átlagos munkaidő hazánkban a törvény által megszabott 40 óra helyett 44,5 óra hetente, ezt a megkérdezettek mintegy 3/5-e részben az elvárások miatt vállalja.

- A munkahelyi kapcsolatok területén a legtöbb stresszt a vezetők intézkedései, és a vezetői támogatás hiánya okozza.

- A megkérdezett hazai vállalatoknak mindössze 1,6 százalékánál folyik stresszel kapcsolatos felvilágosító munka vagy megelőző tevékenység.

A 40-69 éves férfiak között háromszorosára növekedett a halálozás valószínűsége azok körében, akik négy évvel korábban munkahelyi bizonytalanságot tapasztaltak, illetve alacsony kontrollal rendelkeztek munkájuk felett.

A megkérdezettek 24,4 százalékát alkották azok, akik egyáltalán nem tudták befolyásolni, hogy munkacsoportjukban mi történik.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek