Megjelent: 7 éve

Kirúgni gyengéden - hogyan oldjuk meg ezt a kényes helyzetet?

A cím ugyan hajaz Roberta Flack - Killing Me Softly című híres keserédes slágerére, de nem véletlenül. Nagyon lényeges, hogy a főnök milyen módon oldja meg az elbocsátás érzékeny helyzetét. Tény, hogy nem egy lélekemelő érzés, bár nem túl empatikus igazsággal élve: neki még mindig jobb, mint a szenvedő alanynak.

Az elbocsátás tulajdonképpen egy rituális emberáldozat. Hogy miért? Nos, mert általában akkor bocsátanak el valakit, ha rosszul megy a cégnek. (Ez alól csak az kivétel, aki törvényszegéssel vagy magántermészetű érdekek megsértésével kifejezetten rájátszott az elbocsátására, de néha még az sem. Ha jól megy a cégnek, sokszor még ezt is lenyelik.)

Az elbocsátás - az előző esettől eltekintve - két alapvető okra vezethető vissza: a vezetés úgy ítéli meg, hogy valaki nem alkalmas a posztjára, illetve költségcsökkentési elvárásoknak kell eleget tenni. Régről származó reflexek szerint, ha feláldozunk valakit, akkor a szerencse (istenek, időjárás, rajtunk kívül álló egyéb hatalom stb.) újra ránk mosolyog. A költségek sokszor nem indokolják az elbocsátást, mert általában mindig a rangsor aljáról küldenek el embereket (nyilván azért, mert ők a legvédtelenebbek, és a közhiedelem szerint a leginkább csereszabatosak), azaz akiknek a legalacsonyabb a bérük - általában töredéke egy magasabb beosztású alkalmazottnak. A dologban egyrészt az az igazságtalan, hogy általában a rangsor legalján állók tehetnek legkevesebbet a dolgok rosszra fordulásáról, másrészt sok ilyen szegény ördögöt el kell küldeni ahhoz, hogy elérjük a költségcsökkentési kívánalmakat. Harmadrészt pedig rövid úton felvesznek helyette újat, általában tapasztalat nélküli illetőt, aki ráadásul gyakran még több fizetést is kér, mint elődje (ami felszítja még az elült bérvitákat is), és a betanítása is mindenképpen pluszköltség.

Elbocsátási trükkök - avagy minden főnöknek van egy bevált módszerre

Az ilyen fent említett "vétlen áldozatot" a legnehezebb elküldeni. Sokszor azonban nem lehet kivédeni, ha a közhangulat véráldozatot követel. Külön nehezíti a dolgot, ha személyesen ismeri a főnök az illetőt, a családját, esetleg közös része is van a múltunknak.

Hogyan teheti meg mégis, hogy elküldi alkalmazottját? A kívülállókat meg lehet etetni gazdasági mutatókra hivatkozással stb. De befelé, a cég felé ez nem megy. Befelé ezt másképpen kell megoldani. Természetesen, ha nagy cégről van szó, nem kell bíbelődni a munkaerő kiszórásával. Egyszerűen már reggeli kávéját sem ihatja meg az asztalánál, mert rövid úton rájön, hogy a gépéből ki lett zárva. Amíg próbálja minden technikai anomáliákkal magyarázni a malőrt, és újraindítaná a gépét, addigra már egy jogi képviselő, vagy egy biztonsági őr áll mellette, és 10 percet kap, hogy összepakoljon. A bérszámfejtés majd postázza számára az aktuális fizetését és a papírjait. A nagy cégek vezetőinek tehát könnyű dolga van.

Kisebb cégeknél jöhet szóba a jól bevált - és szinte minden munkáltatónál alkalmazott - szokás: az indirekt közlés. Vagyis indirekt módon közöltetni az illetővel a döntést. Egy kisfőnök a hírhozó, vagy a cég jogásza, esetleg egy munkaügyes. Rá testálhatjuk azt a tisztet, hogy jó időre elrontsa a munkavállaló hangulatát. Ő (mármint a közvetítő) személytelen a dologban, ő csak a "postás". A főnök általa kerülheti el a kellemetlen szembesülést: a megrendülést, a könyörgést, a múltra való hivatkozást. itt több idő van a pakolásra, ha ledolgozandó felmondási idő van, akkor pedig panaszhetek is állnak rendelkezésre. Ezt a projektet a kollégák nyerik meg, vagyis ők hallgatják a busongó méltatlankodást, a főnök mindebből kimaradhat, ha akar. Vagy ha magára zárja az irodája ajtaját. Netán szabadságra megy.

Másik mód, hogy arctalan, susogó emberek elhintetik a köztudatban, sejtetik, hogy mi következik. Valaki valakitől azt hallotta, hogy "szegény Jancsainé el lesz küldve", vagy "Jakab Pista helyett mást vesznek fel".. Hagynak időt, hogy az illető "megbarátkozzon" a gondolattal. Azzal, hogy először még csak említik, hogy lehet ilyen kimenete a dolgoknak, megadják a lehetőséget, hogy az illető amilyen gyorsan csak tud, továbbálljon, vagy önmaga mondjon fel. Ha ez nem történik meg, mert áldozatunk lassan kapcsol, vagy bízik a sors kezében és reméli, hogy elvonulnak a sötét felhők, akkor már egyre nagyobb valószínűséget adnak a kiszivárgott hírnek. A valósággá vált fenyegetések után az illető még mindig kap egy kevés időt más állást keresni. Szokták cifrázni a történéseket azzal is, hogy előbb leváltanak, egyre alacsonyabb beosztásba tesznek valakit, vagy egyre megalázóbb munkával bízzák meg a delikvenst. Ez a "lassú halál" módszer, és leginkább a lelki terrorhoz hasonlít. Sok követője van, de alkalmazása nem humánus. Egy munkaadónak sem lehet célja, hogy Akakij Akakijevicseket alakítson egészséges lelkületű emberekből, csak azért, hogy maguktól feladják a munkájukat és odébbálljanak.

Vannak esetek, amikor végképp a főnöknek kell közölni a rossz hírt

Ilyenkor - a profik szerint - nem árt trenírozni magát: hatásos indokot kell találnia, elsősorban saját maga számára. Ennek módja, hogy meggyőzi magát, az illető valóban alkalmatlan, és/vagy meg kell haragudnia rá. Keres a delikvensben egy kellemetlen, netalántán utálatos szokást. Valami negatívumot a viselkedésében, netán a megjelenésében, a viseletében. Ez lehet a cég szempontjából jelentéktelen semmiség. (Itt kizárólag az érzelmek számítanak.) Pl. ápolatlan, mogorva, lassú. Ha már magát meggyőzte a főnök, a többi könnyű. Megy, mint a lavina. Ugyanis az elbocsátandótól mindenki tart, mint egy fertőző betegtől. Az emberek szerint a kudarc, a sikertelenség, a balszerencse ragályos. Az illetőt sajnálják, de ha nem "jóbarát" a munkahelyen, akkor hamarosan kiközösítik. Még életében eltemetik (szegény kénytelen megtapasztalni, hogy milyen lesz az élet nélküle), sőt mindenki elkezd hibát keresni rajta, a munkájában stb. Vagyis végül tényleg megváltás lesz, ha elmegy. Hát ettől rituális emberáldozat a dolog: az áldozat magával vitte a múlt bűneit.

A többiek, a talpon maradottak úgy érzik, megtisztultak. Még hetekig- mentségükre is - emlegetik az eltávozott bakijait, kibeszélik az együtt ledolgozott idő negatívumait, de aztán vissza áll a rend. És megy tovább az élet "Jakab Pista" nélkül.

Amíg rájuk nem kerül sor..

És ez egy újabb kérdést vet föl: mi a helyzet a másodikkal? Mit kell tenni akkor, ha a főnök is és a beosztott is tudja: Ő lesz a következő?

Forrás: www.hrblog.hu/joallasomlesz
  • 2019.12.05Adatvédelmi Tisztviselő /DPO Képzés – Dr. Kulcsár Zoltánnal /12. 05-06./ Az adatvédelmi tisztviselő képzés célja, hogy a résztvevők pontosan megismerjék az adatkezelők adatvédelmi kötelezettségeit, kialakuljon bennük az a szintű adatvédelmi tudatosság, amely alkalmassá teszi őket a GDPR szerinti adatvédelmi tisztviselői (DPO) feladatok ellátására. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Az őszinteségnek ára van

Egy főkönyvelő története, aki el akarta végezni a munkáját, de ezzel azt érte el, hogy elbocsátották. A Vezetői Mesterműhely bloggerének, Andó... Teljes cikk

Így csökkentik a létszámot az autószektorban

Hagyják elszivárogni a munkaerőt az autóipari beszállítók, válaszul az ágazat lejtmenetére. A többség kivár, tömeges leépítést nem terveznek a... Teljes cikk

Jelek, hogy elbocsáthatnak

Bár manapság az ember általában nem évtizedekre tervez a munkahelyével, mégis kellemetlenül érintheti, ha nem ő dönt a váltásról, hanem... Teljes cikk