Kiszerveznék a McDonalds ingatlanvagyonát
A cég teljesítményével elégedetlen részvényesek sürgetnék a McDonalds amerikai ingatlan-üzletágának kiszervezését, írja a Napi.hu.
A McDonald's mindig is fontosnak tartotta, hogy saját ingatlanaiban működjenek az éttermei, bár a vezetés az utóbbi időben már nem zárta ki a leválasztás lehetőségét.
A kiszervezéssel/leválasztással a cégek a befolyó pénzeket részvény-visszavásárlásra vagy hitelállományuk csökkentésére fordíthatják. Az ingatlanbefektetési társaság vonzó lehetne a befektetőknek is.
A kiszervezést ellenzők szerint azonban a McDonald's számottevő bevételre tesz szert az ingatlanüzletágból: tavaly már a 27,4 milliárd dolláros forgalom több mint ötöde származott innen. A franchise-partnerektől származó bérleti díjak összege az elmúlt öt év alatt 26 százalékkal 6,1 milliárd dollárra emelkedett, miközben tavaly a lánc forgalma 2,4 százalékkal, nyeresége pedig 15 százalékkal csökkent. Ráadásul a franchise-partnerek sem lelkesednek az ötletért, mert tartanak a bérleti díjak emelkedésétől.
Napi.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek