Korábban mehetnének nyugdíjba a nehézipari dolgozók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nehézipari dolgozók 3-5 évvel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt mehetnének nyugdíjba, ennek költségeit pedig beépítenék a munkáltatók az üzleti tervükbe - írja a Világgazdaság.
A kezdeményezést benyújtó Tiszaújváros Térségi Foglalkoztatási Tanács elnöke, Kovács József a Világgazdaságnak elmondta: Magyarországon minden harmadik 60-64 éves ember súlyos egészségi problémával küzd, 460 ezren megfáradtak, megbetegedtek a munkában, már nem alkalmasak a napi nyolcórás beosztásra. Legalább a 80-90 százalékuk fizikai munkás, jelentős részük a nehéziparban, azon belül a vegyiparban, olajiparban, bányászatban dolgozik.
Kovács - aki a Mol Magyarország európai üzemi tanácsának ügyvezetője és egyben a Mol Petrolkémia Zrt. üzemi tanácsának elnöke - kiemelte, a Szent József-hűségprogram azokat az 58 év feletti dolgozókat érintené, akik több mint 35 éves munkaviszonnyal rendelkeznek, de vannak bőven olyanok is, akik már 40-45 esztendeje állományban vannak.
Az elnök mindezt állami forrásbevonás nélkül vinné véghez, szerinte a munkáltatók betudnák ezt építeni éves költségvetésükbe. Egy nagyvállalat esetében ez 40-60 dolgozót is érinthet évente, ami 400-500 milliós plusz költséget jelentene, míg kisebb vállalkozásoknál 3-5 embert, ami 30-40 millió forintot jelentene. Kovács József szerint, így a fiatal pályakezdők áttudnák venni az idősebbek helyét, rugalmasabbá téve a szektort.
A programtervezet nemcsak a munkavállalók, hanem a munkáltatók akaratát is tükrözi - mondta a lapnak Kovács. Mivel már csak a politikai szándékra, azon belül a törvényhozási munkára van szükség, a foglalkoztatási tanács kerekasztal-beszélgetést tervez a témában még júliusban vagy a nyári szabadságolások után, szeptemberben. Erre várják a város és a térség munkáltatói mellett Cseresnyés Pétert, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárát, valamint a helyi önkormányzatot, és a Borsod megyei országgyűlési képviselőket.
A vállalati hűségprogram mellett a duális képzésről és a fiatal munkavállalók toborzásáról, megtartásáról is tárgyalnának. Cseresnyés május végén kapta meg a tervezetet, de korábban a foglalkoztatási tanács ebben az ügyben felvette a kapcsolatot Soltész Miklóssal és Czomba Sándorral is.
Kovács József szerint a hűségprogram költségvetési forrást egyáltalán nem igényel, ellenben a törvényhozás útján a kormány nagy lökést adhatna a munkaerőpiac megújulásának.
Fotó: Pixabay
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?