Koronavírus, infláció és háború a vezérigazgatók félelemlistájának élén
A koronavírus-járvány visszatérésétől, még tovább növekvő geopolitikai feszültségektől és az inflációtól tartanak leginkább a vezérigazgatók – derül ki az EY 760 CEO megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.
A vezetők majdnem fele (45%) attól tart, hogy megint jelentős károkat okoz majd a COVID-19 járvány: ismét kijárási tilalomhoz, bezárásokhoz és az ellátási láncok szakadozásához vezethet.
Az infláció negatív hatásait (43%) és a geopolitikai feszültségeket (35%) – köztük Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját – is óriási kockázatnak látják a vállalat működése szempontjából.
A CEO-k a bizonytalan helyzet kezeléséhez két területet tartanak kritikusan fontosnak. Az egyik, hogy az összes termékükben és szolgáltatásunkban központi elem legyen a fenntarthatóság, a másik, hogy technológiai fejlesztésekkel növeljék a vásárlóik lojalitását. Ennek érdekében jövőre már minden második cégvezető akvizíciót tervez.
A cégvezetők kétharmada (64%) növelni kívánja a tőkebefektetést, 52 százalékuk tervez akvizíciót a következő évben, míg a kitöltők csaknem fele (40%) kalkulál úgy, hogy minden fronton aktív lesz: felvásárláson, üzletágak értékesítésén és új stratégiai szövetségek létrehozásában is gondolkodik.
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?