Megjelent: 3 éve

Már az egyetem alatt is érdemes startupnál dolgozni

Kinél előbb, kinél később, de minden fiatalban felvetődik a kérdés: hogyan tovább? Életünk során a megfelelő iskola-, majd a pályaválasztás jelentős befolyással bírhat a jövőnket illetően. Ezért is kiemelten fontos, hogy tudatosan végiggondolt döntést hozzunk. Sohajda Júlia, a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő társalapítójának írása.

images

vespucci partners sohajda júlia

Sohajda Júlia, társalapító Vespucci Partners

Talán nem lesz meglepő, hiszen egy kockázati tőkealap-kezelő alapítója vagyok, ha annak a véleményemnek adok hangot, hogy minél hamarabb szükséges tapasztalatot szerezni a munka világában. Ha a fiatalok így tesznek, már a diploma megszerzése előtt pótolhatatlan tapasztalatokra tehetnek szert, amiért igazán nem nagy ár néhány nyári szünet feláldozása. Én magam is több nyári gyakornoki pozícióban kipróbáltam magam különböző területeken. A startupok világával először Los Angelesben találkoztam, amikor kint folytattam a tanulmányaimat egy ösztöndíjjal. Már egészen fiatalon igyekeztem – a lehetőségekhez mérten – segíteni a startupok életét, például egyetemi csoporttársaimmal létrehoztunk egy diákszervezetet, amelynek keretein belül rendezvényeket szerveztünk, ahol az egyetemi kezdő vállalkozások bemutatkozhattak a potenciális befektetőknek, vagy megtalálhatták akár az új munkatársaikat is. Mindez sokat segített abban, hogy megismerjem a vállalkozások világát, rálátásom legyen a gazdálkodásra, de ami talán ezeknél is fontosabb, első kézből szereztem tapasztalatot abból, mit is jelent a felelősség. Az egyetem alatt saját startup kezdeményezésem is volt. Egy barátnőmmel kitaláltunk egy applikációt, amihez fejlesztőket kerestünk, így közel ötven emberrel interjúztunk. Megtanultam, hogyan lehet egy hatékony csapatot összeállítani, együtt, egy közös célért dolgozni, motiválni egymást. Lehet, hogy harminc startupból mindösszesen egynek sikerül elérnie a célját, de megéri tenni egy próbát, amihez ma már egyre több segítséget is kapnak a kezdő vállalkozások – olvasható Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő honlapján megjelent írásban.
 
Egyetemi startup képzés és ösztöndíj: HSUP!
 
És ha már az imént segítségről írtam: nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Hungarian Startup University Programot (HSUP), ami az első online, egyetemi startupképzés. Azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse a hazai egyetemistákat az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és különösen a startupok működésével, mindezt egy új, közös oktatási platformon keresztül, amelyen interaktív, játékos tananyagok, személyre szabott tartalmak segítségével a saját tempójukban tanulhatnak a fiatalok. 
 
A HSUP egy két féléves tantárgy (a képzés egyetemi tárgyként indul, azaz a jelentkezők kreditet kaphatnak a HSUP sikeres elvégzéséért), amelynek első félévi fókuszába az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése kerül. Itt egy e-learning tananyag segítségével sajátíthatják el a tudást. Az első félév végére minden diáknak one pager formájában kell prezentálnia a startup ötletét. A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb száz ötlet juthat tovább, melyek mindegyikének 5 fős csapatokat kell kialakítaniuk a fiataloknak a második félévre. A második félévben a vállalkozások felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatják el az érdeklődők. A második félévben részt vevő csapatok 3 millió forint ösztöndíjat kapnak a második félévre, mellyel megkezdhetik a munkát a projektjükön. A program zárásaként pedig a 10 legjobb csapat egy demo nap keretein belül bemutatkozhat az innovációs ökoszisztémának és potenciális befektetőknek is. Ahogyan arról a HR portál is beszámolt, Sohajda Júlia korábbi írásában azt vizsgálta, hogy milyen előnyei és hátrányai van annak, ha valaki egy startuphoz megy dolgozni egy multi helyett.
 
Hogy bátran ki tudjunk állni egy kockázati tőkealap-kezelő elé
 
Mint az a program weboldalán is olvasható, a program egy szereposztó teszt kitöltésével kezdődik, amelynek alapján javaslatot tesznek arra, hogy a startup világ négy legfontosabb alapítói szerepe, mint a CEO (ügyvezető), a CTO (technológiai vezető), a projektmenedzser és a designer, közül melyikben végzik majd el a képzést. A teljes tananyag mellett a szerepeknek megfelelően különböző személyre szabott tartalmakkal bővíthető a tudásanyag, így a fiatalok kedvükre választhatnak a legjobb videók, podcastok és esettanulmányok közül. Ráadásul a programban a tanulás során tapasztalatpontokat gyűjtenek, így követhetik az előrehaladásukat, de az egyéni fejlődés mellett a közösségi szemléletet is jutalmazzák, így az együttműködésben aktívan részt vevők közösségi pontokat kapnak. A tapasztalatpontok alapján kialakul egy rangsor, amelyben követhetik saját, de az egyetemek teljesítményét is, így gyakorlatilag a hallgatók nemcsak egymással versenyeznek, de az egyetemetek helyezéseiért is küzdenek.
 
Az online kurzust az első évben 21 egyetemen, közel 2600 diák kezdte el. A Vespucci Partners pedig szakmai partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez, így ahol tudjuk, támogatjuk a fiatalokat. A program végén egy demo day keretein belül zsűriztük az induló startupokat, illetve a nyertesek számára mentorálást is felajánlunk.

Folyamatosan kínálnak munkát a startupoknál

A Vespucci Partners honlapján folyamatosan jelentkeznek munkalehetőségekkel, melyek magánál a kockázati tőkealap-kezelőnél nyílnak meg, de portfóliócégeiket is segítik a megfelelő munkaerő megtalálásában. Mivel a Vespucci Partners jellemzően deep tech startupokat segít, így legnagyobb számban fejlesztői állásokat kínálnak, például a Haris Digitalnál vagy a Transcendnél, de biotechnológus is találhat munkát a Poliloopnál.

 

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk