Más prioritások szerint működik a hallgatók, munkáltatók és az egyetemi képzések hármasa a munkaerőpiacon
A PwC Magyarország kísérleti jelleggel indult „Panorama Project”-je három érintetti csoport prioritásait térképezte fel az üzleti igények és a szakember-kínálat összehangolásának céljából. A kutatás többek között arra is rámutat, hogy miben mások a vezető gazdasági, üzleti és informatikai karok; a hallgatók, valamint a szolgáltató központok (SSC) igényei, és preferenciái, áll a cég közleményében.
A kezdeményezés – mint kísérleti projekt –11 vezető magyarországi vállalat (a kiválasztott céges szegmens a szolgáltató központok voltak), 420 diák és a vezető gazdasági-üzleti és informatikai egyetemi karok bevonásával valósult meg. A felmérés célja a kereslet-kínálati viszonyok modellezése; a vállalatok által keresett és a diákokra jellemző készségek, kompetenciák összevetése, eltérések feltérképezése, és ez utóbbiak csökkentését szolgáló javaslatok, akciók megfogalmazása volt.
„A projekt során az Európai Bizottság „EU Skills Panorama” projektje által definiált kulcskompetenciákat – mint például kommunikációs készségek, kezdeményező készség, digitális kompetencia, vagy tárgyi tudás - értékelték a hallgatók, képzőintézmények és vállalatok. Erre alapozva a kutatás feltárta a kulcskompetenciák megítélését, a fontossági sorrendeket, a jelen és közeljövő kulcsmunkaköreit. Ezen felül rámutatott a betöltésükhöz szükséges kritériumokra, a hallgatók által birtokolt kompetenciák szintjére, valamint az indított képzések fókuszában álló kompetenciákra, és azok szakonkénti prioritási sorrendjére” – tette hozzá Bencze Róbert, a PwC Magyarország HR-tanácsadási üzletágának igazgatója.
A kutatás főbb megállapításai
A kutatás rámutatott, hogy a diákok, egyetemek és cégek prioritásai nem kellően összehangoltak. Egy intenzívebb, tényeken alapuló folyamatos dialógus azonban vélhetően befolyásolná, közelebb hozná egymáshoz a célokat – így a közös siker esélyét is.
Főként a kommunikációs, digitális és szociális kompetenciák tekintetében prognosztizálható az olló nyílása – az elvárásoknak megfelelő munkaerőt egyre nehezebb lesz találni.
A munkakörök szintjén a mérnökök mellett elemzői és ügyfélszolgálati munkakörökre mutatkozik a legnagyobb távlati kereslet.
A digitális készségek iránti igény sem az egyetemeken, sem a munkaadóknál nem épült be a rendszerbe – sok szó esik a milleniumi (vagy Y-) generáció változó munkaszokásairól, de ennek következményeit kevesen fordítják le konkrétumokra.
Az eredmények ismeretében a leginkább sürgető problémáknak az érintettek számára elfogadható egységes keretrendszer hiánya, a változékony és nehezen áttekinthető kereslet-kínálati trendek, valamint a hiányzó közös kommunikációs platform bizonyulnak. A tanulmány erre vonatkozóan javaslatként fogalmazza meg a közös kompetencia-definíciók és terminológia megalkotását, a kereslet-kínálati előrejelzésének rendszerességét, valamint egy kommunikációt elősegítő digitális keret megteremtését, annak megfelelő publicitását és oktatását is szem előtt tartva.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban 3 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Nem dolgozhat, nem dönthet a pénzről – minden ötödik nő érintett lehet az EU-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?