Megjelent: 6 éve

Megszívjuk a szívességet?

A szívességi munkavégzés anomáliáival foglalkozó minapi összeállításban rémtörténetekből ismerhetjük meg a munka világának potyázóit. Egy jellegzetes típust, aki az ingyen melóra utazik. S profi bliccelőként, majdhogynem hivatásszerűen visszaél egyesek segíteni akarásával. Mindenekelőtt érdemes tisztában lenni azzal, mi is a szívességi munka. „…olyan ellenérték nélkül végzett tevékenység, ahol a munkavégzés alapja nem egy visszterhes szerződéses kötelem, hanem baráti vagy családi kötelék.” – szól a jogi definíció. Ergo, szívességi munkavégzés az, ahol nincs profit-vagy jövedelemérdekeltség. De a pénz valamilyenfajta szerepet mégiscsak játszik. Különbség van ugyanis az önkéntes, nonprofit, karitatív és a szívességi munka viszonylatában. Előbbiek valamilyen nemes társadalmi vagy jogérvényesítési ügyért történnek. Utóbbinál azonban valamiféle magánérdek jegyében kap az illető olyan baráti, szomszédsági, rokoni munkaerőt, szolgáltatást, amelyért különben piaci tarifát kellene leszurkolnia.

Szakmánkba (és zsebünkbe) vág

Itt merül fel rögtön a szívességi munkavégzés legelső (de korántsem az utolsó) etikai faktora. Hogy korrekt-e például szívességi munkaerőt igénybe venni olyan tevékenységre, amelyből a szívességkérőnek közvetlen piaci haszna van? Amennyiben bárki lakásfelújítás, költözködés, háztartási gép javítása céljából vesz igénybe rokoni, baráti, szomszédsági kompetenciát, abból egyértelműen nem keletkezik adóköteles bevétel. Más a helyzet viszont a szívességi munka egyik, az újságírásban jól ismert válfajánál. Sajtómunkásként, elemző-szakértő minőségben egy ideig viszonylag gyakran hívtak olyan tévés, rádiós stúdióbeszélgetésekre, ahol mindenki (a fizetésért dolgozó műsorvezető, operatőr, szerkesztő, a nézettségtől reklámbevételre számító tulajdonos) pénzt kap azért, hogy ott van, csak tőlem (és sorstársaimtól) várták, hogy menjünk ingyen. Volt, hogy nyereségérdekelt kiadóvállalat akarta volna, hogy társadalmi munkában írjak cikkeket nekik. De a pálmát az vitte el, mikor egyszer (több ciklussal korábban) vidéki lakosként az egyik fővárosi tévécsatorna hívott a késő éjszakába nyúló választási műsorába, hogy kommentáljam az eseményeket. Aztán kiderült, hogy útiköltséget nem térítenek, szállást sem biztosítanak. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a komoly felkészülést, legalább fél munkanapnyi televíziós jelenlétet igénylő melót tök ingyen gondolták - érjem be azzal, hogy benne leszek a tévében.

Magyarországon az uralkodó szemlélet a véleményformálást, szakkommentátori tevékenységet nemigen tekinti önmagában is komolyan vehető, díjazással járó szakmának. Publicista az legyen, aki megengedheti magának, legyen valami „rendes” szakmája – egyetemi oktató, egyéb közalkalmazott, pártember, politikai tanácsadó. S éljen meg abból, illetve örüljön, hogy szerepelhet. Ami körülbelül olyan, mintha egy színházban a díszletmunkástól a rendezőig mindenki gázsit kapna, csak a vendégszínésztől várnák el, hogy nekik ingyen nyújtsa az alakítást. Sajnos az ingyenmunkát elváró (amúgy kőkeményen mindent pénzért csináló) tévésekkel nem mindig sikerült megértetni: én nem tizenöt perc hírnévért lihegő rajongó vagyok. Sem pedig exhibicionista sajtólevelező vagy betelefonálós nyugdíjas. Nekem ez meló. A magam részéről csak olyan műsorban, konferencián vagyok hajlandó fellépni, ahol minimum a költségeimet (utazás, szállás) állják, illetve ha „napidíj” nincs is, de legalább egy szerény ebéddel vagy svédasztallal, az intézmény menzáján szervírozott itallal honorálják a fáradozást.

A balekvadász, palimadár-fogó üzemmódú szívességi médiamunka következő válfaja, mikor a barát, szomszéd, osztálytárs, rokon, újságolvasó lerohan egy témával, hogy „ezt meg kéne írni, az évszázad bűnügye, az ország legnagyobb átverése, sőt nemzetközi összeesküvés.” S már hozza is a több száz oldalnyi iratot, amelyet most rögtön át kellene néznem. Az esetek többségében kiderül, hogy valami pitiáner konfliktus, magánérdek, tyúkper áll a háttérben. Ráadásul természetesen arra megy ki a játék, hogy az ő szájíze mentén összehozott propagandariport, megrendelt PR-cikk legyen, ahol őt sajnáljuk, méltatjuk, az ellenérdekű felet pedig jól lealázzuk és leleplezzük. (Amiért még az erre hajlandó orgánumok is súlyos százezreket-milliókat kérnének, de mi csináljuk meg barátilag, ingyen.) Ha nem vagyunk erre önként hajlandóak, a hűséges olvasóból és barátból pillanatok alatt könyörtelen cenzor lesz. A jóváhagyásra megküldött riportverziót átírja, belenyúl, hozzáteszi a bizonyíthatatlan rögeszméit. Amikor pedig szólunk, hogy ez így nem megy, hallgattasson meg a túloldalon álló is, valamint a sajtóper következményeit nem neki, hanem nekünk kell viselni, akkor jön a sértődés. Meg a szöveg, hogy már bennünket is hálójába kaparintott az ellenség, odaszóltak, letiltottak, mi?

Szívességi bűnözés és kényszermunka

Egyébként is tipikus, amikor valaki szívességet kér (legyen az munkavégzés vagy egyéb jellegű), hogy nem igazán zavarja: amit szeretne, az bűncselekmény, de a legjobb esetben is szerződésszegés vagy szabálysértés. Ilyen a szívességi kárelismerés. Mikor valaki nekimegy egy kilométerkőnek, lámpaoszlopnak éjszaka. Casco-ja persze nincs. Mi sem egyszerűbb, mint a szomszédot, rokont, havert rádumálni: ismerje el, hogy ő volt a károkozó, s akkor okosba, a gépjármű-felelősségbiztosítására rendezik. Arra persze nem is gondolnak, hogy a biztosító se hülye, s a kárszakértő (és magánnyomozó) jelentése nyomán a szívességtévő is megütheti a bokáját. Banki, okmányirodai, rendőrségi, igazságszolgáltatási, adóhatósági stb. alkalmazottak ezrei mesélhetnének, hányszor kérik meg őket baráti, családi szívességre, hogy nézzenek már utána a zárt adatbázisban ennek vagy annak. (Legtöbbször valamilyen haragosuk adatainak.) S nem tudja a kedves rokonság-szomszédság felfogni, hogy ez hivatali visszaélés, amibe nagyon könnyű belebukni, hisz a rendszer naplózza a lekéréseket. Az ilyenfajta (többnyire jogsértő) szívességi munka minősített esete, amikor az illetőt tudta (s előzetes beleegyezése) nélkül „kiközvetíti” az ismerős egy harmadik, általa nem ismert személynek, „az én haverom/unokatestvérem/szomszédom/évfolyamtársam ott dolgozik, biztosan elintézi neked!” felkiáltással. Közismert (és hírhedt) ez a bennfentes összeköttetéseivel dicsekvő figura. Ennek a szívességajánlásnak súlyosbított verziója, amikor a megelőlegezett, pofátlanul eleve természetesnek vett szívességhez nagymellényű, arrogáns fenyegetőzés társul. „Az én fiam/bátyám/kertszomszédom/haverom rendőr/újságíró/politikus, majd az jól elintézi magát!” - amivel a potenciális szívességtévőt eleve jól lejáratjuk, nepotizmus, részrehajlás, korrupció gyanújába keverjük.

További mutáció a „szívességi kényszermunka”, céges, iskolai, intézményi málenkij robot. A tanszékvezető a hallgatókkal, doktorjelöltekkel, a főnök a beosztottakkal, parancsnok az alárendelttel, fegyőr a rabbal végeztet el olyan - akár magántermészetű, magánérdekű - dolgot, ami a kényszerű szívességtévőnek nem lenne kötelessége. (Sőt, többnyire a szívességkérőnek kéne megcsinálnia.) Papíron ez informális, fakultatív kérés, gyakorlatilag elvárás. Amelynek megtagadása retorziót von maga után. Van olyan is, mikor a szívességi munka az idő folyamán üzleti alapú feketefuvarrá transzformálódik. Távolsági buszsofőrök körében volt szokás, hogy kölcsönösségi alapon, egymás célállomáson tanuló, dolgozó rokonainak csomagot vittek le (a posta helyett), a címzett pedig a buszpályaudvaron átvette. Aztán terjedt a híre a kollégiumok, munkásszállók lakói között ennek a lehetőségnek, s a kölcsönszívességi barterügyletből fizetős szolgáltatás lett. A ’90-es években, egyetemista koromban Szegeden rendszeres volt ez a „futárszolgálat.”

A szívességi munka torz fonákja a „szívességi ügyfél”. Amikor egy szolgáltató gátlástalan módon az üzlettel etikátlanul kevert haverságra alapozza a munkavégzést, a piaci sikert. Illetve a piaci munkát is úgy végzi, mintha csak laza haveri szívességet tenne. Jellemzően kisiparos, kisvállalkozó, üzletkötő, értékesítő az illető. Azzal kezdi, hogy haverkodik, cimborál, összetegeződik, megalapozza a bizalmat, amivel utána parttalanul visszaél. Konkrétan megesett téma: laza, kedves stílusú, szerethető kisiparos. Annyira laza, hogy elfogadja a sört, amivel megkínáljuk, a második alkalommal már ő kéri, a harmadiknál, mikor tudatjuk vele: nincs itthon sör, leszalajt a boltba. Mivel - előleg gyanánt, haverilag -kikunyerálta szinte a teljes fizetséget (számlát persze nem ad, barátilag, okosba' csináljuk ugyebár) aztán még nekünk kell rimánkodni, majd bekeményíteni, mikor napokig felénk se néz, hogy jöjjön már, és csinálja meg. S azonnal megsértődik: barátok vagyunk és határidőt szabtok, adóhatósággal és fogyasztóvédelemmel fenyegettek? Micsoda dolog ez? Aztán: egykori legjobb haverom tizennyolc évesen pénzügyi termékértékesítő (magyarul: biztosítási ügynök) lett. Majdnem ráment a barátságunk arra, hogy hihetetlenül rámenősen, erőszakosan próbálta rám és családtagjaimra sózni a biztosítást. Hogy „barátilag” kössek vele szerződést. S mikor ez nem jött össze, akkor azt kérte: adjam meg a család fodrászának, vízszerelőjének, szüleim kollégáinak, a tágabb rokonságnak a címét, és hadd hivatkozhasson arra, hogy mi ajánlottuk, hogy elégedettek vagyunk vele, mi is nála kötöttük, stb. Alig tudtam lerázni, katasztrófa volt.

A szívességi munkavégzést, etikai normák, valamint rizikók és arányok felelős mérlegelésének hiányában bármelyik (vagy akár mindkét) fél megszenvedheti. Nagyon visszaüthet, ha feltűnően (a többi ügyfél, kollégáink, a főnökünk) szeme előtt, füle hallatára kivételezünk valakivel, mások rovására előnyt, soron kívüliséget biztosítunk neki, „bennfenteskedünk”, bizalmaskodunk vele. Ez akkor is veszélyes lehet pályafutásunkra, előmenetelünkre, ha semmiféle anyagi hasznunk nincs belőle, semmilyen üzleti vagy szolgálati titkot nem adtunk ki. A szívességi munka fogalma, annak térítésmentes vagy informálisan díjköteles jellege egyébként is országonként, kultúránként változhat. Nem is kell a differenciához messzire távolodnunk, elég a szomszédba átugrani. Hazánktól (és a legtöbb országtól) eltérően a romániai szokásjog alapján fizetni kell az autóstoppért. Mely a szimpla költségmegosztástól (a felvett utas beszáll a tankolásba) az illegális taxizásig terjed. De mindenképp határterület. Nem mindegy amúgy (HR-szempontból végképp nem az), hogy a dolgozó a szívességet mikor, és hogyan nyújtja? Otthon, utcán, vendégségben, a szabad idejében? Vagy bent a cégnél, a munkaideje terhére? Mondjuk – a romániai példára hivatkozván - szívességi munkavégzés lehet, ha valaki a céges gépjárművel ingyen fuvarozza a környezetét, vagy adott esetben a stopposokat. Elvileg nem okoz vele kárt, hisz nem tesz kitérőt, s hasznot sem nyer általa. De egyes szállítmányozó, fuvarozó cégek az ilyen szívességeket is tiltják dolgozóik számára.

Szívességetikai ficamok: Virág elvtárstól a kamu szexig

A szívesség-etikett alaptétele, hogy óvakodjunk a kéretlen, fogadatlan szívességtételtől, mert a „célszemélynek” adott esetben kényelmetlen lehet, hogy lekötelezve érzi magát. S gyakran valójában nem is annak fontos a szívesség, aki kéretlenül kapja, hanem annak, aki teszi. Mondjuk felvágni, „frenkizni”, nagymenőzni akar az após-vagy anyósjelölt, egykori diáktárs előtt. Pláne ciki, ha mégsem sikerül a szívességet kivitelezni, mert előbb járt a szánk, mint az agyunk, s valójában korántsem vagyunk annyira bejáratosak, bennfentesek, mint amennyire láttatni próbáltuk. Érdemes megfontolni, milyen szívességet kérünk, illetve fogadunk el. Megeshet ugyanis, hogy az illető olyan, mint Don Corleone és Virág elvtárs: valamit kérni fog cserébe. Könyörtelenül bevasalja, behajtja rajtunk a szívességet. S lehet, hogy olyan meló elvégzését kéri tőlünk, ami nekünk kínos, kellemetlen, nincs arányban az általunk kért szívességgel, a jogsértés határát súrolja. Különösen rizikós, ha az illető azért dolgozik nekünk olyan lelkesen, „ingyen” mert (a szívességre kéréssel együtt járó „lécci, lécci” kedvességet, hízelgést félreértve) érzelmi vagy szexuális vágyainak általunk történő viszonzását, kielégítését reméli. Ha nem tisztázzuk, kezeljük időben, a dolog nagyon elfajulhat. Az illetőt negatívan érintő visszautasítás sértődésbe, bosszúba, kölcsönös vádaskodásba torkollik. Előfordulhat, hogy alaposan ráfizetünk, csak épp nem pénzben. Nagyon meggondolandó, szívességek révén kit engedünk be az intimszféránkba. A szívesség azért ritkán szokott vegytiszta altruizmus lenni. Általában áll mögötte valami (nem feltétlenül rosszhiszemű) szándék. Szinte biztos, hogy félreérthető helyzetet teremt, mondjuk, ha a dekoratív külsejű (és azt ki is domborító) titkárnő, szomszédasszony próbálja rávenni a félszeg, önbizalom-hiányos informatikus srácot, hogy ingyen szervizelje a laptopját. De általában is – nemi hovatartozástól függetlenül – igaz, hogy rossz vért szül, ha tudatosan félreérthetőre hangszerelt (pl. szexuális tartalmú) jelzésekkel próbálunk embertársainkból szívességet kikényszeríteni. Miközben igazából semmiféle szexuális kapcsolatot nem akarunk tőlük, csak érdekből teszünk úgy, mintha lenne esélyük. Gondoljunk bele: mennyire biztonságos, hogy egy férfiasságában vagy nőiességében megsértett, bosszúra szomjazó ember ismeri számítógépünk jelszavát, lakásunk riasztókódját, könyvelésünk titkait?

Vigyázni kell - legyünk bár kérő vagy tévő oldalon - hogy ne váljunk balekká, aki a szívességpiacon rengeteget ad, de alig kap vissza valamit. A segítőkész ember éppúgy válhat kihasznált áldozattá, „önkéntes rabszolgává”, mint a látszólag önzetlen (ám valójában hátsó szándékot rejtő) szívességi felajánlást gyanútlanul elfogadó sorstársa. A szívességet természetesen illik viszonozni. Egyszeri alkalom, kisebb volumenű dolog esetén megteszi csekély, jelképes „ellenérték” is. De ha többször (és térítésmentesen) igénybe vesszük bárkinek a szakértelmét, munkaidejét, kreativitását, akkor bizony a vatikáni valuta, („Isten fizesse meg!”) illetve az obligát szófordulat („Hálám örökké üldözni fog!”) már nem elég. Ha nem akarjuk pénzzel megsérteni (ámbár jómagam megnyugtathatom az olvasót: nem szoktam zokon venni a nagycímletű bankjegyeket sem), akkor valamilyen, érdeklődési köréhez, hobbijához passzoló ajándék dukál. Ez is jobb (s kézzelfoghatóbb), mint egy esetleges, jövőbeli segítség. Arról nem is beszélve, hogy esetleg mi - eltérő specializációnk miatt - nemigen tudunk olyan szívességet nyújtani, amire őneki szüksége volna.

Szívességre nincs jótállás

A szívességi munkavégzés további kockázata, hátulütője: nincs rá garancia, hogy azt kapjuk, amit várunk. És korántsem biztos, hogy a legjobb barát, szomszéd, unokatestvér a legjobb szakember is. Kellemetlen, amikor kiderül, hogy a „barátilag” megbütykölt műszaki cikk ugyanolyan rosszul (vagy még rosszabbul) üzemel, az ingyért megírt szerződés nem jogérvényes, a baráti fordításban ordító nyelvi hibák vannak. Mint ahogy az is, ha szívességi munkavégzés során, a nem optimális munkakörnyezet, a munkavédelmi felszerelés hiánya következtében megsérült barát vagy szomszéd bennünket perel kártérítésért. A szívességi munkát sajnos a legtöbbször keverik, illetve azonosnak veszik a feketemunkával, valamint a jogtalan előnnyel, protekcióval, az általában vett szívességgel. Ennek nálunk komoly múltja van. A pártállami diktatúra hiánygazdaságában, illetve a Móricz Zsigmond által regénybe írt horthysta „rokonvilágban” sok esetben pénzzel nem (vagy kevésbé) lehetett valamit elintézni. Ismeretség, a dzsentri-kapcsolatháló vagy a „szocialista összeköttetések” dzsungelének beható, mélységi átlátása kellett hozzá. A pénz a válság, a háború, a hadi-vagy hiánygazdálkodás okán kevesebbet ért, mint a természetben, barterben (szívességért szívességet) való fizetség, a bizalmi alapon zajló csereügyletek. A szocializmus „ingyenes egészségügyében” megtörtént például, hogy a fizető beteget ugyanúgy ridegen kezelte, míg az ismerőst/barátot körülugrálta a „Doktor Úr.”

A tervgazdaság idején a hivatalos árakért legtöbbször nem lehetett megkapni adott szolgáltatást, a piaci ár meg gyakran megfizethetetlen - vagy nem is pénzbeli - volt. Az ingyenesség, a potyázás, a kapcsolatok, az ismeretség révén potyautasként belógni valahová - ez volt, amitől a kisember nyerőnek érezte magát. Emellett sok esetben a fizetett (sőt, borravalót, paraszolvenciát. csúszópénzt kapó) alkalmazott is azt éreztette a vevővel: szívességet tesz, hogy kiszolgálja. A pultot támasztó eladóhoz jóformán imádkozni kellett, hogy elkezdjen dolgozni. Létrejött egyfajta szívességi munkakultúra, a szolgáltatáscserén alapuló barterpiac. A szívességi munkavégzés általában ott válik a foglalkoztatás szerves és tetemes részévé, ahol a nyereségérdekeltséget teljesen vagy nagyrészt kiiktatják. A kalákában való építkezés, lakásfelújítás például azért jött divatba a kádárizmusban, mert az embereknek - a mind drágább építőanyag mellett - szakképzett munkaerő igénybevételére már nemigen futotta. Persze itt is vannak minden szinte rokonságban, baráti körben be nem hegedt sebek. Történetek az építész-technikusról, a mérnökről, a brigádvezetőről, aki – ahelyett, hogy pénzért fusizott volna – minden rokonának, barátjának ingyen segített családi házat építeni, nyomott áron anyagot beszerezni. Aztán, mikor idősen, betegen neki lett volna szüksége valamire, a rokonok elmaradtak. Sajnos ez a potyázó habitus – a szívesség érzelmi zsarolással való kikönyöklése, a viszonzás elmaradása – ma is él, mint hal a vízben. Talán ezért is reagálnak egyre többen úgy a szívességkérésekre, mint a felvezető szövegben.
  • 2020.06.16Gyakorlatban startol az új Tbj 2020. július 1-jétől már a mindennapos munka során alkalmazni kell a bérszámfejtés, járulékmegállapítás és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak megállapítása során is. Elméletben már sokat tudunk róla, de mi a helyzet a gyakorlati oldalon? Részletek Jegyek
  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Ahol nem álom a 200 millió forintos fizetés

Az orosz bázisú nemzetközi jégkorongligában (KHL) hetvenegy olyan játékos van, akinek évi fizetése eléri, illetve meg is haladja az 50 millió rubelt... Teljes cikk

Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után újra növekedés jön?

Míg 5 évvel ezelőtt még 60 adófajtát tartottunk nyilván Magyarországon, addig múlt év végére ez a szám 54-re redukálódott. A minap bevezetett... Teljes cikk

Meghosszabbította a NAV az szja-bevallások leadási határidejét

Csütörtök éjfélig meghosszabbította a NAV az szja-bevallás határidejét, miután a leadás utolsó óráiban rendszerhiba lépett fel - írja a hvg.hu. Teljes cikk