Megszülethetett az egyezség a 2023-as minimálbérről
Ha minden igaz, a minimálbér jövőre bruttó 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 296 400 forintra emelkedik.
Elvi megállapodás született a december 13-i bértárgyalásokon: a minimálbér januártól 16 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 14 százalékkal nő 2023-ban - értesült a Napi.hu.
Végül lekerült a napirendről az a javaslat, amely szerint két lépcsőben emelkedett volna a garantált bérminimum összege.
A munkáltatói oldal három érdekképviselete egységesen támogatta a minimálbér 16 százalékos és a bérminimum 14 százalékos emelését. A szakszervezetek közül a Liga és a Munkástanácsok is elfogadhatónak tartja az alkut, ám a Magyar Szakszervezeti Szövetség azonban még nem bólintott rá a javaslatra. Ha a MASZSZ nem írja alá a megállapodást félő, hogy - egyezség híján - elmarad a minimálbérek jövő évi emelése. A képviselet korábban legalább 20 százalékos emelést tartott elfogadhatónak - írja a portál.
A szociális partnerek csütörtökön tárgyalnak újra. A munkaadói oldal részéről Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke elmondta: nagyon kemény kompromisszum eredményeként határozták meg a béremelés mértékét. A béremelést tekintve a munkaadói oldal "elment a falig" - mondta.
A munkaadói oldal a tárgyalások kezdetén a minimálbérnél 15 százalékos, a garantált bérminimumnál pedig két lépcsőben elsőként januárban 12, majd júliustól újabb 3 százalékpontos emelést javasolt. A szakszervezetekkel folytatott egyeztetést követően végül a legkisebb bérnél felmentek 16 százalékra, a garantált bérminimumnál pedig felajánlották a 14 százalékos egylépcsős emelést.
Zs. Szőke Zoltán kiemelte: azt kérték a kormánytól, vállaljon kötelezettséget a bérmegállapodásban arra, hogy a bérek kapcsán a munkaadókat terhelő adó és járulékok mértékét 2023-ban nem fogja emelni. Hiszen a munkaadók számításaiknál a mostani 13 százalékos szociális hozzájárulási adóval kalkuláltak - jegyezte meg.
Teljes a bizonytalanság az energiaügyek alakulását és az infláció növekedését illetően, amelyek viszont mind közrejátszanak abban, hogy a vállalkozások miként fogják elviselni, főként a szakmunkás bérminimum emelésének a mértékét.
Palkovics Imre, a MOSZ elnöke elmondta: a keddi ülésen a Liga és a MOSZ együtt 17 százalékos, míg a MASZSZ 20 százalékos minimálbér-emelést javasolt. A munkaadói oldal a 16 százalékos emelésig tudott elmenni, a 20 százalékos mértéket irreálisnak nevezte.
A garantált bérminimumnál a szakszervezetek a 12+3 százalék helyett felvetették a 13+2 százalékos béremelés lehetőségét, amelyre válaszul a munkaadói oldal közölte: egy lépésben 14 százalékot hajlandóak emelni.
Fotó: unsplash.com
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Negyedévente 200 dollárt kap minden állampolgár a Marshall-szigeteken egy új, országos alapjövedelem-program keretében. A juttatás nem a munkát... Teljes cikk
Szerzetesenként havi mintegy 400 ezer forintnyi költséget spórolnak meg a bakonybéli bencések külsős, piaci szereplők igénybe vétele helyett –... Teljes cikk
A 2024. évi nettó keresetek települések szerinti alakulását vizsgálta meg a GKI. Az országos nettó települési átlagkereset 474 ezer forint volt... Teljes cikk
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 3 napja
- 300 órás hónapok, valódi béremelés nélkül – így élnek az ápolók Magyarországon 6 napja
- Béremelések az Aldinál – Vannak, akik már egymillió forint felett keresnek majd 1 hete
- Nő a kulturális területen és a szakképzésben dolgozók bére 2 hete
- Garantált bérminimum 2026 2 hete
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 4 hete
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 4 hete
- Hogyan változnak jövőre a minimálbérhez kötött járadékok? 1 hónapja
- Újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére januártól 1 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 1 hónapja
- Béremelést kapnak a HUN-REN dolgozói 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa