Mérlegen a szakmák: ergonómia - a munkakörnyezet tervezői
Ha a nyugat-európai szemléletet kívánjuk követni és magunkévá tenni, előbb-utóbb meg kell ismerkednünk az ergonómia szó jelentésével és a szakemberek által végzett feladatokkal, hiszen bevonásuk nélkül a fejlettebb országokban már szinte elképzelhetetlen a megfelelő munkakörnyezetek kialakítása. Sorozatunk harmadik részében górcső alatt az ergonómia.
A munkahelyek kialakításába először a hetvenes években vonták be az ergonómusokat, a termék-tervezésbe pedig miután a gyártók rádöbbentek: jóval eladhatóbb egy termék, ha az "kézre áll". A kilencvenes években az információs technológiák térnyerésével jött létre a szoftver-ergonómia.
Napjainkban a fejlett országokban már szinte minden területen (az autók kialakításánál, az űrkutatásban, az egészségügyi műszereknél, erőműveknél) alkalmazzák e tudomány szabályait, útmutatásait.
Jelszó: biztonság, hatékonyság, komfort, használhatóság
A fentieknek megfelelően az ergonómia három fő területre osztható: rendszer-ergonómia (munkahely és munkakörnyezet kialakítása), termék-ergonómia (például az irodai felszerelések, használati tárgyak tervezésénél), szoftver-ergonómia (a különböző programok elkészítésekor, fejlesztésekor).
Az ergonómusok legfontosabb célja úgy megtervezni a munkakörnyezetet, eszközöket, hogy az találkozzon a dolgozó igényeivel. Munkájuk során három fő szempontot kell érvényesíteniük: biztonság, hatékonyság, komfort, és ezeknek együttesen a használhatóság követelményeit kell szolgálniuk.
"A tervezett eszköznek, munkakörnyezetnek egészségkárosító hatása nem lehet, emellett elő kell segítenie a felhasználó által végzett tevékenység hatékonyságát, és a különböző kényelmi szempontoknak is tökéletesen meg kell felelnie" - sorolta a szabályokat Antalovits Miklós, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pszichológia és Ergonómia tanszékének vezetője.
Rendszer-ergonómus: akadálymentesít, vizsgál, elhelyez
Az irodahelyiség kialakításakor az ergonómus akadálymentesít, a szakemberekkel együttműködve vizsgálja és beállítja a hőmérsékletet, a megvilágítást, a zajt, és a berendezést. A munkaasztalok, székek elhelyezésénél figyelembe veszi a cégen belüli információáramlás útját, a munkakapcsolatokat - az egyes szervezeti egységek és dolgozók minél hatékonyabb együttműködésének érdekében.
"Az ergonómus az irodák kialakításánál afféle koordinátor is betölt, figyel és figyelmeztet, ha ergonómiai szempontból hibás döntésre készül az építész, vagy a termék-beszerző, vagy ha alkalmaztak külön lakberendezőt, akkor pedig a lakberendező" - tette hozzá a tanszékvezető.
Az egyéni tér tervezésénél a feladata az alkalmazotthoz illeszteni a fizikai környezetet, a szoba berendezését, funkcióit és hangulatát. E munka során vizsgálja a személyes kapcsolatokat, a dolgozó egyéni tulajdonságait, a beállításkor pedig a helyes testtartás -, és a kényelem szabályai szerint jár el.
Termék-tervezői cél: legyen biztonságos, karbantartható
A termék-ergonómus a felhasználók igényeihez igazítva tervez biztonságos, karbantartható, kényelmes, és használható eszközöket. A tervezési feladat egyik legfontosabb része a termékben lévő veszélyforrások megismerése és megszűntetése, a terméknek emellett szükségez igazodnia a felhasználó testméreteihez is. Utóbbi követelmény teljesítéséhez az ergonómus olyan eljárásokat alkalmaz, melyekkel a testméretek jelentős változatossága ellenére is megvalósul a termék és a felhasználói méretek összhangja.
Figyelembe kell venni a felhasználó elvárásait
Cél továbbá a termék kezelhetősége is, eléréséhez a szakember a felhasználók elvárásait, információ- felvétel-, feldolgozás-, cselekvési stratégiáit vizsgálja.
Szoftver-ergonómiai cél: irányítható, átlátható, könnyen kezelhető
A szoftver-ergonómus feladata olyan szoftvert kialakítani, mely rendeltetésének minél jobban megfelel, érthető, segítséget nyújt, és váratlan helyzetekben részletesen tájékoztatja a felhasználót a teendőkről. Mindemellett irányítható, lehetőséget ad a testreszabásra, és a műveletek visszavonására, és elősegíti a hibakeresést. A tervezésnél hasonlóan fontos szempont az, hogy a termék átlátható, és könnyen megtanulható legyen, feleljen meg a rövid idejű emlékezet terjedelmének, és a hosszú távú memória strukturáltságának.
A fentiek elérésének az ergonómus elsősorban a leendő felhasználói kört, és az eszközök alkalmazásához szükséges szellemi funkciókat elemzi.
Szoftverkészítés az összköltségek öt százalékáért
"Az ergonómiai szakember(ek) bevonásának költségei egy iroda-beruházás során az összköltségek egy százalékát teszik ki, mindez egy szoftver készítésénél (ha prototípus változatok igényes tesztelésére is sor kerül) az összköltség öt százalékát foglalja magában" - állítja Antalovits Miklós.
Minél későbbi fázisban kérik ki az ergonómus tanácsát, annál hosszadalmasabb lesz a probléma megoldása. A legoptimálisabb, ha már az iroda kiválasztásakor ergonómushoz fordulnak. Így ott lehet már belső kialakításnál is: a lámpák beállításától egészen az alkalmazottak munkaeszközeinek egyéni beállításáig, és időben meg tudja előzni az ergonómiailag hibás beállításokat.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A magyarok naponta átlagosan 6 óra 10 percet töltenek online, ebből 3 órát mobilon, 1 óra 48 percet szentelve a közösségi médiára. A közelgő... Teljes cikk
A türelem nem egyszerűen személyiségjegy vagy „jó nevelés” kérdése: a pszichológia szerint egy tanulható érzelemszabályozási képesség, amely... Teljes cikk
A „csendes órák” egyre jelentősebb szerepet játszanak a digitális zaj csökkentésében - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk
- A projekt gyakran egyszerű, az emberek nem azok - így telik egy projektmenedzser egy napja 2 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 2 hónapja
- -50 fokban is szívből fotózik a sarkvidéki expedíciókon - Horvath Esther, World Press Photo nyertes fotós 3 hónapja
- Az olasz bútorművészet: amikor a dizájn találkozik a funkcionalitással 3 hónapja
- Kiderült, mitől lesz ideális egy iroda 2025-ben 4 hónapja
- "Gondoskodó szülőként" kell bánni a külföldi munkavállalókkal 4 hónapja
- Mennyit keresnek a marketingesek 2025-ben? 6 hónapja
- "Nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját" - meghalt Szamos Miklós 6 hónapja
- Új vezető a BME InnoLab Zrt. élén 6 hónapja
- Karrier a Mercedesnél: szerszámkarbantartóból gépészmérnök-projektvezető 6 hónapja
- A kisváros cukrásza, aki szereti a pörgést 7 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa