Mindenki a saját kiégéséért felelős

„Megkérdeztem a háziorvosomat, hogy ki tud-e írni táppénzre. Azt felelte két hétre igen, attól hosszabb időre csak szakorvosi javaslattal. A szakorvos alatt a pszichiátert értjük, aki depresszióval írhat ki táppénzre, kiégéssel nem.” – mondja interjúalanyunk, aki név és arc nélkül vállalja a beszélgetést, mert még mindig nehezen mesél a vele történtekről, annak ellenére, hogy 2019 derekán találkozott életében először a kiégés szindrómával.

Milyen tüneteket tapasztalt magán? Elképesztő fáradtságot. Hétvégéket töltött otthoni kanapéján és semmit nem csinált. „Szédelegtem, nem bírtam egyenesen menni, olyan voltam, mint aki egyfolytában részeg.” Állandóan tele volt a feje mindenféle gondolatokkal, a gyermekéhez sem tudott kapcsolódni, csak a legszükségesebbeket tudta elvégezni maguk körül. Egyfolytában fájt a feje, hasa. „Arra gondoltam ez stressz, kimerültség.” Orvosról orvosra járt, de semmi különösebb okot nem találtak nála. A pszichológusánál sem merült fel sosem a kiégés gyanúja.

Hogy segíteni tudjon a saját csapatában lévő embereknek, amennyiben majd meglibbenti őket a kiégés szele, ezzel a témával kapcsolatos könyvet kezdett el tanulmányozni, „már az első oldal elolvasása után patakokban folyt a könnyem, mert a tünetek alapján magamra ismertem.” Azonnal döntött, hogy beszél a főnökével, mert abban biztos volt, hogy jobban csak akkor lesz, ha időt szán magára. Fizetés nélküli szabadságra nem szeretett volna elmenni a munkahelyéről, mert akkor szünetel a munkaviszonya, fizetheti maga után a társadalombiztosítási díjat és a nyugdíjba sem számít bele a távolléti időszak. Bár a főnöke támogatóan állt mellette, nehézséget az okozott számára, hogy hosszú távon táppénzre csak úgy jogosult, ha depresszióval diagnosztizálják, miközben ő úgy érezte, kiégett. 

Nehéz valóban tétlennek lenni

Gyógyulása érdekében többféle segítséget vett igénybe. Mi az, ami hozzájárult állapotának javulásához? „Kényeztettem magam, hogy töltődjek.” Masszázsra járt, aminek eredményeként javult, majd megszűnt a fejfájása. Mivel az alvással is nehézségei adódtak, egy mindfulness (tudatos jelenlét) tanfolyamon vett részt, ami nagyon sokat segített a gyógyulásában. Hozzáteszi: „Önmagában az, hogy az ember bárkivel beszélget, aki megérti és támogatja, az szerintem egy tök jó érzés, meg egy hitelesítés is. Rengeteget dolgoztam azon, hogy elfogadjam a határaimat, elfogadjam azt, hogy rendben van pihenni, és alkalom adtán nem csinálni semmit.”

Már egy hónapja tartott a kényszerpihenője és nemhogy javult az állapota, egyre inkább rosszabbodott. Megijedt. Konzultált egy munkapszichológussal is (a pszichológusa mellett) – hatszor találkoztak öt hónap alatt -, aki nagyon értette a kiégés természetét. Olyan jól bevált útmutatást nyújtott számára, amelyek segítségével sikerült elindulnia a gyógyulás útján. A munkapszichológus jelezte, persze hogy rosszabbul vagyok, mert hiába nem dolgozom, igazából nem álltam le a feladatok elvégzésével. A teste végre elhitte, hogy pihentet, egy idő után pedig már követelte, hogy a maximális fizikai pihenést adják meg neki. A kényszerpihenője előtt írt egy hosszú listát, mivel fogja majd tölteni az idejét, amikor nem dolgozik. Eltervezte, hogy rendszeresen jógázik majd és nagyokat sétál, azonban fizikailag képtelen volt arra, hogy ezeket megtegye. Hétvégén, ha ráért sem találkozott a barátaival, ismerőseivel, mert rendkívül fáradt volt. Pedig mint mondja: „A minőségi, emberi kapcsolatok jelentősége és ereje roppant fontos a gyógyulás szempontjából.” Igazából nem állt le, csak áttette a fókuszt más tevékenységekre. Nehézséget az okozott számára, hogy megálljt parancsoljon saját magának és igazán tétlen legyen. A munkapszichológusa szerint ebben az állapotban még azok a tevékenységek is roppant fáraszthatnak, amelyeket szívesen tesz meg az ember, mint például a barátokkal való találka, egy rövid séta a villamosmegállóig, vagy elgyalogolni egy relaxációs masszázsra. Még ha jól eső tevékenységek is, fizikailag egészen fárasztó lehet egyáltalán eljutni ezekre a helyekre. „A munkapszichológus felhívta a figyelmemet arra, hogy nagyon jól osszam be a fizikai erőmet, különben nem leszek jobban.” Végül semmit nem próbált ki arról a bizonyos listáról.

Amikor már szükségét érezte, hogy aktivizálja magát, sokkal inkább élvezte például a gyerekszoba felújítását, mint fárasztotta; sőt! amikor már a huszadik problémát is mosolyogva oldotta meg, illetve rátört az anyagiak miatti frusztráció is, hogy nem keres, hanem költ, akkor feltette magának a kérdést: Milyen munkakörben képzelem el magam, miután visszamegyek dolgozni? Azt tudta, hogy a régi pozícióját nem szeretné, olyat keres az új munkakörében, ami a motiváció, kielégülés és a hasznosság érzetét adja számára. (szerk.: azóta ugyanazon cégnél, ám más pozícióban dolgozik.) A pszichológusom meg volt győződve arról, hogy a munkaköröm nem volt megfelelő számomra és az okozta a kiégésemet.

Mi az, amit utólag megtanult a betegségéből és másoknak is tanácsolna?

- húzd meg jól a határaidat

- ne feszítsd túl a tempót

- ne ess vissza a régi szokásaidba a munkád során, itt a teljesítménykényszerre gondol

- tényleg a valódi szükségleteidet tartsd elsődlegesen szem előtt – ne a képzelt vagy valós elvárásokat. 

Azt mondja: „Mi magunk teszünk elképesztően sok elvárást a saját vállunkra és ha az ember nem képes ezt elengedni, akkor nehezen lehet a kiégésből kijönni. Arra figyelj, mire van szükséged, mi az, ami feltölt, és mi az, ami lefáraszt.” Fontos a segítségkérés. Amiben csak lehet: „ha megengedheted magadnak, legyen takarítónőd, akár magántanár a gyerek mellé.” Számos dolog kiszervezhető, nem muszáj magunk elvégeznünk. A jó, minőségi kapcsolatok folyamatos jelenléte is hiányzott az életéből. A támogató közeg, a barátok, szülők, családtagok jelenléte elengedhetetlen. „Tizedmásodpercre sem kérdőjelezte meg senki, hogy mennyire vagyok rosszul.”

Belátással a kiégésre: "A munkahelyére egy év után tért vissza, kezdetben heti 10 órában, majd fokozatosan növelték a munkaóráit."

Lakatos Edit, drasztikus testi-lelki összeomlással járó kiégésen esett át 2019-ben. Elmondása szerint képtelen volt saját magának is bevallani, hogy elfáradt. Fáradhatatlanul ment előre, ahogy mindig is tette, maximális teljesítmény nyújtva, emiatt sokszor szorongott. Végül odáig jutott, hogy már az ágyból sem tudott kikelni, rémálmai és pánikrohamai lettek, aludni sem tudott. Azonnal segítséget kért a háziorvosától, aki megállapította, hogy túlhajszolta magát. Terápiát javasolt. Azt mondja, szerencsés, hogy mindez Belgiumban történt vele (szerk.: Edit évek óta Belgiumban él és dolgozik), ahol a kiégés elismert betegség. Hat hónapig szinte csak vegetált, semmihez nem volt ereje. A háziorvosával kötelezően hetente, kéthetente, majd havonta találkozott, folyamatosan diagnosztizálták az állapotát.

Ebben a nehéz időszakban az egyik legnagyobb támogatója az édesanyja volt, aki hetekig, hónapokig gondoskodott Editről, aki ebben az időszakban szinte csak aludt. Napi 12 órákat. Legnagyobb sajnálatára nem mindenki értette min megy keresztül, a hozzá közelállóak is negatívan kommentelték a betegségét. A gyógyulásában segítette még a pszichológusa, valamint a rendszeres masszázs, meditálás. Amikor a fizikai fáradtságát már-már kipihente, a pszichológusa tanácsára egy napra, egy programot tervezett be, mert az agya nem volt képes a hosszabb távú koncentrációra. Csak olyasmivel töltötte az idejét, amit szeretett csinálni.

A munkahelyére egy év után tért vissza, kezdetben heti 10 órában, majd fokozatosan növelték a munkaóráit. Támogatóan álltak Edit állapotához.

A terapeutája javaslatára tért vissza a gyermekkori énjéhez és kezdett el foglalkozni azzal, ami akkor kikapcsolta és boldoggá tette, vagyis az ékszerkészítéssel. Workshopokat is tart, ahol a kézműves foglalkozások által próbál meditatív, pihentető légkört teremteni a résztvevők számára. Azt mondja, ma már jobban meghúzza a határait és önreflektívebb életet él.

Mit változtatott meg az életében a kiégése óta?

- kevesebb időt tölt képernyő előtt, legyen az akár tv, laptop, vagy telefon

- sok időt tölt a természetben és a friss levegőn

- jógázik

- beszerzett pár növényt a lakásába és

- örökbe fogadott egy cicát.

Saját megélése alapján azt tanácsolja másoknak, hogy dolgozzanak magukon és tárják fel az elfojtott problémáikat. A nők elleni bántalmazás egyik élharcosává vált, szeretné számukra is átadni az ékszerkészítést, mint meditatív eszközt. Így zárja a beszélgetésünket: „Beszéljünk akkor is, ha nem vagyunk jól!”

Mi magunk mondunk igent és vállalunk még több és több feladatot

„Vállaljunk felelősséget önmagunkért!” – mondja Velez Csaba, pszichológus. Mindenki a saját kiégéséért felelős. Nem a munkahely, nem a család, nem a barátok, nem a környezet. Mi magunk mondunk igent és vállalunk még több és több feladatot, olykor a maximalizmusunk miatt, máskor, mert tartunk attól, ha nem vállaljuk el a plusz feladatot, az milyen következményeket von maga után és még sorolhatnánk az indokokat. Muszáj időnként azt mondanunk: nem, vagy elég, ettől több feladatot nem tudok vállalni, mert azzal az egészségemet kockáztatom.

A pszichológus is kiéghet, mondja Csaba saját tapasztalatból. Hét évvel ezelőtt oly mértékben meglibbentette a kiégés szele, hogy pszichológus segítségét kérte. Onnan tudta baj van, hogy a hozzá közelállók egyre többször hívták fel a figyelmét cinikus viselkedésére. Kiégésének kiváltó oka, hogy a magánpraxisa mellett hétvégente is dolgozott, előadásokat tartott, kvázi a szabadidejét is munkával töltötte. Mindezek következményeként egy nyolc hónapig tartó terápia vette kezdetét. Mindemellett, amit a kiégés kapcsán másoknak tanít, azt saját magán is alkalmazta. Az ügyfélkörét fokozatosan csökkentette gyógyulása érdekében.  „Amennyiben korai fázisban elcsípjük a kiégést, akkor érdemes a feladatainkból azonnal vagy fokozatosan leadnunk, több szabadidőt felszabadítanunk, minimalizálni az emberi kapcsolatainkat és maximalizálni a magunkkal töltött időt.” – javasolja.

Velez Csaba szakmai tevékenysége során a kiégés három dimenzióját méri: az érzelmi kimerülés, elszemélytelenedés, és a teljesítmény-csökkenés dimenzióját, melyek a reménytelenség és inkompetencia érzésével, a célok és ideálok elvesztésével járnak. Ezenfelül megjelenik az egyén, az egyén munkájára, illetve másokra vonatkozó negatív viselkedés is.

Kevés ember engedheti meg magának az alkotói szabadság, a fizetés nélküli távollét luxusát a hosszantartó pihenésre, akár egy segítő szakember támogatását. Mit tud tenni az, akinek szűkös az anyagi kerete?  Figyelje meg és tanulmányozza saját viselkedését, hiszen az önreflexiónak kulcsfontosságú szerepe van a korai felismerésben. Aki ég, az halhatatlannak gondolja magát és fáradhatatlanul hajszolja a sikert. Ááá, csak rosszul aludtam! Áááá, csak szabadságra kellene mennem. Az ’Áááá, csak...’ kezdetű mondatok intőek lehetnek és rádöbbenhetünk arra, hogy vészesen rohanunk a kiégéshez közeli állapot felé, esetleg már nyakig benne csücsülünk.

„Égés és stressz nélkül nincs kiégés” – mondja Velez Csaba, pszichológus. Amennyiben nincs égés, akkor nagy eséllyel depresszió a diagnózis és pszichiáter segítségére van szükségünk. 

Ha már felismertük magunkon az intő jeleket, akkor a pszichológus azt javasolja írjunk egy listát arról, ami elvesz az életünkből, ezeket azonnal, vagy legalábbis minél hamarabb iktassuk ki, mert ilyen állapotban muszáj életerőt felszabadítanunk. A kiégés, ezer vágás általi halál. Egy sebtapasztól nem gyógyul be, hiszen ezer dolgot kell visszafordítanunk, hogy gyógyuljanak azok a bizonyos sebek. Ha kibillent az egyensúlyunk, mert túl sok életerőt szipolyoztunk ki valamely tevékenység (emberi kapcsolat) által és nem eleget töltekeztünk, akkor a sport, mozgás, az énidő és a barátokkal való kapcsolódás visszaépítése az életünkbe, segíti a felépülést.

A kiégés miatti munkahelyváltás „konkrét életveszély” – mondja Velez Csaba. Amennyiben saját magunk nem változunk, úgy munkahelyváltással sem jutunk előrébb. Hiába nyerünk felvételt egy új céghez, bármennyire is az újdonság erejével hat majd ránk a környezet, a feladatok, 1-1,5 év alatt ugyanúgy érezzük majd magunkat, mint előtte, csak súlyosabb állapotba kerülünk. A második felmondásnál maximum hat hónap, amit az új helyen eltöltünk és még rosszabb állapotban leszünk, mint az első felmondáskor. Az újdonság ereje minden alkalommal elmaszkolja majd a problémát.  A harmadik felmondásnál általában a próbaidő végét sem várjuk meg. Viszont előfordul az az élethelyzet, amikor már csak a felmondás segít. Ekkor jó, ha van az ember mellett egy támasz, segítő.

Általában a munkahelyek nem szeretnek kiégett embereket elbocsájtani, mert ők már bizonyítottak, vagyis ott van bennük a tudás, akarat és tettrekészség, csak mindezt túltolta, ezért égett ki.

Amennyiben úgy érezzük kezdünk kiégni, a pszichológus tanácsa a következő: 

1. Nézzünk tükörbe és fékezzünk!

2. Írjunk egy listát arról, ami viszi az energiánkat és hagyjuk el mindazt, amire nincs szükségünk.

3. Szerezzük vissza az elveszített baráti és emberi kapcsolatainkat, mert akiégés megelőzésében fontos szerepe van szociális hálónak.

És végezetül: Vállaljunk felelősséget önmagunkért!

Nyitókép: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.