Munkaerő-kölcsönzés: jött, látott és győzött?

A munkaerő-kölcsönzés rendkívül rugalmas munkaerő gazdálkodást tesz lehetővé, hiszen gyorsan, célirányosan - ugyanakkor legálisan betölthető a hirtelen támadt, rövid távú munkaerő-hiány. Magyarországon a tervgazdálkodással működő szocializmus hosszú éveiben ismeretlen volt ez a jelenség, a rendszerváltás után azonban a magyar cégek is egyre élesedő versenyben találták magukat. A 2001-es jogi szabályozásnak, amely megteremtette az alapvető jogi kereteket a munkaerő kölcsönbe adásának, eleinte vegyes fogadtatásban volt része. A hazánkba betelepülő multinacionális cégek számára ez a foglalkoztatási forma már ismert volt és örömmel éltek a lehetőséggel - míg a magyar vállalkozások, akárcsak a munkavállalók gyanakodva tekintettek rá.

2001 óta sorra születtek a törvény kiegészítései, módosításai. A főként korlátozó szabályozások igyekeztek betömni a réseket, amelyek visszaélésekre adtak lehetőséget vagy a munkavállalók érdekeit sérthették. A 2006. januári törvények még jobban igyekeznek védeni a munkavállalói érdekeket, de a Munkaügyi Főfelügyelőség ennek ellenére a legtöbb szabálytalanságot még mindig a munkaerő kölcsönzés keretein belüli foglalkoztatással összefüggésben találja. Történik mindez amiatt, hogy a magyarországi cégek elsősorban a magas foglalkoztatási költségek csökkentésének lehetőségét látják a munkaerő-kölcsönzésben, holott ez legálisan kivitelezhetetlen. Emiatt Magyarországon - mondhatjuk nyugodtan - a munkaerő-kölcsönzés egy sajátos, torz változata alakult ki. Az alapvető cél, a munkaerő-gazdálkodás rugalmasságának megteremtése, teljesen háttérbe szorult az "olcsóság" mögött. Pedig mindenki számára nyilvánvaló, hogy a saját állományú munkavállalók foglalkoztatási költségeinél nem lehet olcsóbb - a munkavállalói érdekek csorbulása nélkül - egy olyan szerződéses forma, ahol egy harmadik profitorientált fél is közbeékelődik.

Az olyan korlátozások, mint például az azonos munkakörben foglalkoztatott kölcsönzött és saját állományú munkavállaló azonos béren való foglalkoztatása, azt a célt szolgálják, hogy egyensúlyt teremtsenek a munkáltatói és munkavállalói oldal érdekei közt. A kölcsönbe vevő a munkaerő-kölcsönzést egy egyszerű beszállítói költségnek tekinti, és úgy is jár el, mint minden más beszállító esetében: igyekszik lefelé nyomni az árakat. A kölcsönbe adó cégek pedig a lenyomott kölcsönzési díjaikat úgy igyekeznek kompenzálni, hogy hosszú távú kölcsönbeadásra törekednek. Vagyis nem a néhány napos vagy hetes kölcsönbeadás a céljuk, hanem hosszú években gondolkodnak, és így a szezonális igények vagy munkacsúcsok kielégítése helyett egész vállalati szervek kiszervezése lett a fő célpontjuk. Értelemszerűen, hiszen profitjuk ebből származik.

Alátámasztja ezt a munkaerő-kölcsönzésben a határozatlan munkaszerződések ugrásszerű megnövekedése (2007-ben a kölcsönzött munkaórák számának 71 százaléka határozatlan munkaszerződés keretében zajlott). Noha a kölcsönző cégek honlapjainak és marketing anyagainak címsorai a rövid távú kölcsönzés előnyeit ecsetelik és a cégek erre a tevékenységre ajánlkoznak. A végeredmény pedig az, hogy a rövid távú munkaerőigény kielégítése továbbra is a fekete vagy jobb esetben a szürke foglalkoztatás útján történhet. Persze van példa arra, hogyan lehet jól használni a munkaerő-kölcsönzés intézményét. Európában szinte mindenhol ismert foglalkoztatási forma - jóllehet megítélése és szabályozása nagyon is eltérő. Összehasonlításként Franciaországban rendkívül kedvelt és elfogadott foglalkoztatási forma; a munkavállalók 3,5 százaléka dolgozik kölcsönzött munkaerőként átlagosan 9,5 napos kölcsönbeadási átlaggal. Ezzel szemben Magyarországon a munkavállalók 2,7 százaléka dolgozik kölcsönzöttként átlagosan 125 napot (Foglalkoztatási hivatal 2007-es adata). A francia közvetítettek nagyrészt 20-30-as éveikben járó fiatalok, akik elkötelezettség nélkül szeretnének minél több munkatapasztalatra szert tenni. Cserébe nekik sem kell lemondaniuk a biztonságról, a francia törvények ugyanis erősen védik a munkavállalók érdekeit. A határozatlan időre szóló szerződések is tartalmazzák a szokásos szociális juttatásokat, és komolyan veszik, hogy a kölcsönzött munkavállalók bére nem lehet alacsonyabb a hasonló munkakörben dolgozó állandó alkalmazotténál.

Érdemes kiemelni a munkanélküliségi biztosítást, és a szerződés lejártakor fizetett 10 százalékos pótlékot. Vagyis mindent egybevetve a kölcsönzött munkavállalók többe kerülnek a kölcsönbe vevőnek, mint az állandó dolgozók foglalkoztatása. Mégis rendkívül sok cég él a lehetőséggel, hiszen belátták és tapasztalták, hogy számukra így is igencsak megéri, hiszen hosszú távon még mindig a kölcsönzés a leggazdaságosabb, legjogszerűbb és legrugalmasabb a munkatársak pótlására rövid, időszakos kiesés idején. A munkacsúcsok, szezonális munkák megoldása vagy a betegség, anyasági szabadság miatt kieső alkalmazottak időszakos pótlása esetén.

Az Európai Uniós irányelvek tartalmazzák, hogy a kölcsönzött státusz munkakörülményeinek és természetesen a juttatásoknak legalább olyan szintűnek kell lennie, mint ha a kölcsönbe vevő cég saját maga alkalmazná a munkavállalót. De a hangsúlyt itt a "legalább" szóra kell tennünk, ugyanis ahhoz, hogy a munkaerő-kölcsönzés intézménye alapvető funkcióját betölthesse, többet kell áldozni rá. Jogos a kérdés, hogy kinek kell ezt a többlet árat megfizetnie. Elsősorban a kölcsönbe vevő cégeknek kell belátniuk, hogy a kölcsönzés nem lehet olcsó. Legalább egy tisztességes összeggel kell kárpótolni azt a munkavállalót, aki vállalja a kiszámíthatatlan és bizonytalan kölcsönzött státuszt, sokszor kényszerből, hiszen a munkaerőpiacon való megmaradása múlik ezen.

És nyilván kormányzati oldalról is áldozatot kívánna a munkaerő-kölcsönzés helyes módjának kialakítása. Nem elég további korlátozó intézkedéseket hozni és tiltani. Sokszor és sok helyen elhangzott már, hogy a munkavállalói bérekre rárakodó járulékok és adók csökkentése elengedhetetlenül szükséges lenne. A fekete foglalkoztatás csökkentésén kívül olyan anomáliákat is megoldana, mint például a magyar munkavállalók szlovákiai munkaerő-kölcsönzőkön keresztüli magyar cégeknél történő alkalmazása a határ mentén. Vagyis az ésszerű, a befizetési kedvet növelő mértékű adók és járulékok kidolgozása a munkaerő-kölcsönzés korrekt működésének összefüggésében is fontos mérföldkő lenne.