kapubanner for mobile

Nagy munkabírást jósolnak maguknak a magyar munkavállalók

A magyarok többsége a munkahelyi terhek növekedése ellenére is úgy gondolja, hogy minden feladatot el tud majd végezni időre, ezzel mi vagyunk a legmagabiztosabb nemzet egy friss kutatásban szereplő 32 országból. A készség alapú munkavégzésben azonban rosszul állunk.

A magyar munkavállalók többsége arról számolt be, hogy a munkahelyén nőtt a terhelés az elmúlt öt évben, és 77 százalék gondolja úgy, hogy ez a továbbiakban is folytatódni fog. Ennek ellenére hatból öt magyar biztos abban, hogy a jövőben is minden feladatát el tudja majd végezni, ami a legmagasabb arány a Randstad Workmonitor 32 országra kiterjedő, 2013 nyarán készített felmérése szerint - derült ki a cég közleményéből.

"Jellemzően az ázsiai országokban aggódnak leginkább a munkavállalók amiatt, hogy meg tudnak-e felelni a növekvő elvárásoknak. A magyar értékek azonban a hagyományosan magabiztos amerikaiakhoz képest is kiugróak, mivel még ott is 27 százalék tart attól, hogy nem tudja majd ellátni a munkáját" - mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. Bár a közép-európai régióra az adatok szerint kevésbé jellemző az aggodalmaskodás, a lengyelek 32 százaléka, a válság által jobban érintett olaszok és spanyolok több mint 40 százaléka kételkedik abban, hogy bírni fogja a növekedő nyomást.

A magabiztosságunk ellenére hazánkban állították leghatározottabban a megkérdezettek, hogy mindent megtesznek azért, hogy a jövőben is megfeleljenek az elvárásoknak. "Érdekes a magyar adatokat összehasonlítani a maximalista japánok válaszaival, ahol csak 57 százalék vállalta válaszában, hogy bármit elkövet a feladatok teljesítéséért, viszont 60 százalék aggódik amiatt, hogy mégsem lesz képes minden feladatot elvégezni" - tette hozzá Baja Sándor.

Sokszor nem a kompetenciák alapján döntenek

A felmérés arra is kereste a választ, hogy a munkához kapcsolódó, alapvető készségek és ismeretek közül melyik jelentősége növekedik. "Úgy tűnik, hogy hazánkban a kompetenciákra mind a munkavállalók, mind a munkaadók kevesebb hangsúlyt fektetnek a globális trendeknél" - mondta az ügyvezető.

Míg világszerte a megkérdezettek 86 százaléka mondta, hogy a cégvezetők egyre több készség szintű ismeret - például szociális vagy digitális tudás - alkalmazását követelik meg a mindennapokban, addig a magyar válaszadók szerint ez csak a munkáltatók 66 százalékára igaz, ami a világon a legalacsonyabb arány. A magyarok többsége szerint például a szociális képességek jelentősége egyáltalán nem nőtt az elmúlt öt évben, miközben globálisan csak 27 százalék vélekedik így.

Ezzel együtt Magyarországon az átlagnál jóval kevesebben számítanak arra is, hogy a készség szintű ismeretek jelentősége növekedni fog a munkájukban. A globális átlaghoz hasonló mértékben egyedül a munkatapasztalat fontosságának növekedését várjuk, de például a digitális ismeretekre csak a magyarok 65 százaléka szerint lesz nagyobb szükség 5 év múlva, miközben világszerte 80 százalék gondolja így.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek