Nem akarja megosztani a pedagógusokat a PSZ
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) visszavonja azt a kezdeményezését, hogy a pedagógusok március 30-án délután 4 óra után fejezzék ki véleményüket a köznevelés helyzetéről - jelentette be Galló Istvánné, a PSZ elnöke. A lépést azzal indokolta, hogy nem akarják megosztani pedagógusokat. A Tanítanék mozgalom ugyanaznap 8 és 9 óra között, egy óra időtartamra hirdetett tiltakozó akciót.
A PSZ elnöke elmondta: hétfőn egyeztettek a Tanítanék mozgalom egyik képviselőjével, Pukli Istvánnal. Azt javasolták, hogy a pedagógusok március 30-án délután 4 óra után fejezzék ki véleményüket az iskolák épülete előtt, ez azonban nem sztrájkfelhívás volt. A mozgalom nem fogadta el javaslatukat, és várhatóan polgári engedetlenséget hirdet aznap reggelre, egy óra időtartamra. Ezt tudomásul veszik, és visszavonják javaslatukat – közölte a szakszervezeti vezető.
Kérdésre válaszolva közölte, ha egy pedagógus nem tart meg egy órát, annak lehet végső esetben olyan következménye, hogy felmondanak neki.
Sok kis Klik lesz?
Galló Istvánné kijelentette: a kormány semmilyen pressziót nem gyakorolt rájuk, hogy határolódjanak el a civil szerveződésektől. Azt ugyanakkor jelezte: záros határidőn belül lezárják a tárgyalásokat, vagy így, vagy úgy. Abban érdekeltek, hogy szülessen megállapodás, de csak olyat tudnak elfogadni, amely a pedagógusok és a gyerekek érdekét szolgálja.
Az érdekvédő elmondta: a sztrájkbizottság 25 pontos követeléséről folytatott tárgyalásokon szó volt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetéséről is. A PSZ elnöke kiemelte: a hír nem jó, nem egy Klik lesz, hanem nagyon sok kis Klik, de az állami fenntartás nem szűnik meg, és továbbra sem látják az intézmények szervezeti és szakmai önállóságának biztosítását, a várható jogosítványokat.
Az intézmények továbbra is ebben a rendszerben működnének, a keretgazdálkodás szabályai szerint. A munkaviszony létesítését és megszüntetését kivéve a munkáltatói és gazdálkodási jogukat az intézmények a tervek szerint visszakaphatják. Ugyanakkor a fenntartótól továbbra sem válik el az intézmény, ami a működtetés legnagyobb problémája – jegyezte meg.
Mi lesz a kötelező óraszámmal?
Kardinális kérdésnek nevezte a tanulók terhelésének csökkentését, a nemzeti alaptanterv átdolgozását. Hangsúlyozta, jogszabályokban kell garanciát adni arra, hogy az ígéreteket be is tartják.
A pedagógusok munkaterheléséről Galló Istvánné azt mondta: a kötelező 22 óra visszaállításához ragaszkodnak, de ez kemény csata, mert a kormány nem támogatja. A 32 órás kötelező munkaidőt ugyanakkor valószínűleg megszüntetik majd – jelezte, hozzátéve: van pozitív elmozdulás, a kormány szándéka megvan a változtatásra, de az irány nem mindegy.
Kitért arra is, hogy nagyon türelmetlenek a pedagógusok, sokan úgy érzik, a kormány időt húz. A kerekasztalt munkabizottságnak tekintik, de megállapodás csak a sztrájkbizottságban lehet – közölte.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 2 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Erre fordítják a dolgozók az AI által megtakarított időt 3 hónapja
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 3 hónapja
- Kik dolgoznak többet, az európaiak vagy az amerikaiak? 4 hónapja
- Hogyan tervezd meg a szabadnapjaidat 2026-ban? Ajánlott nyaralóhelyek 4 hónapja
- Így spórolj a munkaidő-tervezéssel 4 hónapja
- Veszélyben a magyarok: napi 8,5 óra munka, két órás ingázás, és az alvásunk rekordmélyponton 5 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 6 hónapja
- Ezekben az országokban kell a legtöbbet dolgoznia a munkavállalóknak - Hazánk a dobogón 6 hónapja
- Hogyan teremthetünk valódi értéket a HR-ben? 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?