Nyári szabadságolásokra biztatják a cégeket
Jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot.
Az első fél év végéhez közeledve főleg a kisebb cégek maradtak el a szabadságok időarányos kiadásával, mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban célszerű az éves szabadságkereteket minél jobban csökkenteni - írja a szakszervezetek.hu.
A Munka törvénykönyve (Mt.) csupán az életkor szerint járó (a kortól függően 1-10 napnyi) pótszabadságot engedi átvinni korlátozások nélkül a következő évre, és ezt is évente külön megállapodásban kell lefektetnie a feleknek.
Ezért a cégeknek már most célszerű átvilágítania, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában.
Az év végéhez közeledve különösen azoknál a cégeknél okozhat majd problémát a szabadságok ‘bennragadása', amelyek időszakos csúcsszezonja éppen az év utolsó hónapjaira esik, ilyen a kereskedelmi, szállítmányozási, de a termelő cégek jelentős része. Kiemelten érintettek a kisebb vállalkozások, ahol a munkavállalók kisebb létszáma miatt nehezebb megoldani a szabadságolások miatt szükséges helyettesítéseket.
A munkaerőhiány súlyosbodása miatt ugyanakkor a nagyobb vállalatoknál is könnyen okozhat problémát az év vége felé a szabadságok kiadása miatt a helyettesítések megoldása. A munkavállalónak szintén érdeke, hogy folyamatosan nyomon kövesse, mennyi kivehető szabadsága maradt, a szabadságkeretéből ő ugyanis mindössze 7 munkanapról rendelkezhet szabadon, a többiről a munkáltató dönti el, mikor adja ki azt.
Az év közben a munkáltató rugalmasabban dönthet a munkavállaló egyéni igényei szerint, mint az év végi hajrában. Bármelyik fél is kezdeményezi azonban a rendelkezési körébe tartozó szabadság kivételét, szándékáról a másik felet a jogszabály szerint legalább 15 nappal korábban tájékoztatnia kell.
A munkavállalók számára fontos, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem veszik el, annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg, arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.
szakszervezetek.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek