Öregedő Kína: kezd eltűnni az olcsó munkaerő?
Kína legyőzhetetlennek látszik. 2010-ben megelőzte az Egyesült Államokat az ipari termelés volumenét, az energia-felhasználást és az eladott gépkocsik számát illetően, katonai kiadásainak nominális növekedése pedig az elmúlt 20 év során átlag évi 16 százalékos volt. Az elmúlt 30 év során Kína termékenységi rátája, amely azt jelöli, hogy hány gyereket szül egy asszony élete során, 2,6-ról 1,56-ra csökkent.
Az előbbi szám jóval nagyobb, mint amekkora a népesség stabil fenntartásához szükséges, az utóbbi jóval kisebb. Mivel az alacsony termékenység természetéből az következik, hogy idővel tovább zsugorodik - ugyanis az egygyermekes családok gyermekei maguk is csak egy gyermeket akarnak -, Kínára a rendkívül alacsony termékenység hosszú időszaka vár, tekintet nélkül arra, hogy mi lesz az "egy család-egy gyermek" politika jövője.
A kormány már végrehajtott kisebb kiigazításokat, nevezetesen második gyereket is engedélyezett azoknak a pároknak, amelyeknek mindkét tagja egyke volt, és további változtatások sem kizártak. Mára azonban a népességi politika általánosan érvényesül, és az igen alacsony termékenység továbbra is jellemző, különösen az ország gazdagabb részeiben. Sanghaj 2010-ben 0,6 százalékos termékenységről számolt be, ez feltehetően az egész világon a legalacsonyabb arány.
Az ENSZ népességi hivatala szerint Kínában tovább fog hanyatlani a termékenység, 2015-20-ban 1,51 százalékra. Ezzel ellentétben az amerikai arányszám 2,08 százalékos, és tovább emelkedik. Az 1,56 és a 2,08 között első látásra nincs olyan nagy különbség, de ez az eltérés hosszú távon óriási hatást gyakorol a társadalomra. 2010 és 2050 között Kína népessége kis mértékben fog zsugorodni, 1,34 milliárd főről valamivel 1,3 milliárd alá, feltéve, hogy közben a termékenység elkezd nőni. Ha ez nem következik be, 2060-ra a népesség 1 milliárd fő alá apad. Ezzel ellentétes fejlődés várható az Egyesült Államokban, amelynek népessége az elkövetkező 40 évben 30 százalékos növekedésre számíthat. Kína népessége 2026-ban tetőzik, azt viszont senki sem tudja, hogy mikor éri el ezt a pontot az Egyesült Államok.
A két ország között még szembetűnőbb a különbség a felező életkor tekintetében. 1980-ban Kína mediánja - az az életkor, amelynél a lakosság fele fiatalabb, fele pedig idősebb - 22 év volt. Ez jellemző egy fiatal fejlődő országra. Ma ez a szám 34,5 év, ami jobban hasonlít egy gazdag országéra - és nem nagyon különbözik az amerikai számtól, amely 37 év.
Kína példátlan ütemben öregedik. Ahogy a felnőttek népesebb nemzedékei válnak idősebbé, egyre kevesebb gyerek születik, ezért a kínai közép-életkor 2050-re 49 évre nő, és csaknem 9 évvel magasabb lesz, mint az amerikai mutató. Egyes városok még öregebbek lesznek. A sanghaji családtervezési bizottság szerint 2020-ban a város lakosságának több mint egyharmada lesz 60 év feletti.
Ennek a trendnek mélyreható pénzügyi és társadalmi következményei lesznek. A legnyilvánvalóbb az, hogy Kínának óriási többlete lesz a nyugdíjas korúakból, mielőtt még kialakíthatná azokat az eszközöket, amelyekkel gondoskodhatna róluk. A fejlett világtól eltérően Kína már azelőtt öreg lesz, hogy gazdaggá válna. Jelenleg Kína lakosságának 8,2 százaléka idősebb 65 évnél. Amerikában ez a szám 13 százalék. 2050-ben a kínai idősek aránya 26 százalék lesz, magasabb, mint az amerikaiaké.
A hagyományos kínai családban a gyermekek, főleg a fiúgyermekek gondoskodnak szüleikről, bár ez változóban van. A gyors öregedés azonban azt is jelenti, hogy Kínának szembesülnie kell a "4-2-1 jelenséggel" - minden egyedüli gyerek két szülőért és négy nagyszülőért lesz felelős. Még a megtakarítások magas arányát feltételezve is valószínűtlennek tűnik, hogy a fiatalabb nemzedék képes vagy hajlandó lesz elviselni egy ilyen terhet. Így a legtöbb idős kínai kénytelen lesz főleg a társadalombiztosítási nyugdíjakra támaszkodni.
Kína 2000-ben állított fel országos nyugdíjalapot, de csak mintegy 365 millió embernek van rendszeres nyugdíja, és a nyugdíjrendszer válságban van. Az ország nem fedezett nyugdíjterhe nagyjából a GDP 150 százalékának felel meg. A tartományok által létesített nyugdíjalapoknak csaknem a fele veszteséges, és a helyi kormányzatok időnként leállítják a nyugdíjak folyósítását.
Ez azonban csak része egy szélesebb problémának.
2010 és 2050 között Kína munkaereje az összlakossághoz képest 11 százalékkal csökken, 72 százalékról 61-re. Még feltűnőbb, hogy az életük munkavégző szakaszának végéhez közelítő, azaz az ötvenes éveikben járó kínaiak száma 2050-ig több mint 10 százalékkal emelkedni fog. Azoké viszont, akik éppen kilépnek a munkaerőpiacra (és akik rendszerint a társadalom legjobban képzett és legtermelékenyebb, a 20-as éveikben járó tagjai), ugyanerre az időpontra a korábbinak a fele lesz csupán.
Ez az eltolódás véget vet annak a kornak, amelyben Kína a világ műhelye volt. Az olcsó munkaerő kifogyhatatlannak tűnő árama kezd kiszáradni. Az alulfoglalkoztatott vidéklakók még sokan vannak, de Kína már ma is hiányt szenved kétkezi munkásokban. Ahogy 2013 után a munkaerő utánpótlása fogyni kezd, ezek a problémák súlyosbodni fognak.
Sarah Harper, a népesség öregedését tanulmányozó oxfordi intézet munkatársa elmondta a brit hetilapnak, hogy Kína feltérképezte munkaerejének életkorstruktúráját, illetve azt, hogy az egyes szakmákban mikor várható munkaerőhiány. Az utóbbi hatását feltehetően úgy próbálja majd kivédeni a kínai kormány, hogy külföldről igyekszik munkaerőt importálni. A Manpower munkaerő-toborzó cég szerint 2030-tól Kína több munkást fog külföldről behozni, mint amennyit határain túlra küld.
Megbízható intézmények híján eddig a kínai társadalom minden területén a kuanhszi (guanxi) hagyománya érvényesült: ez a kapcsolati háló a rokonságra, a szélesebb értelemben vett nagycsaládra alapozódott. De mi történik, amikor kevesebb nagycsalád lesz?
Az egyik következmény egy kiszámíthatóbban működő jogrendszer és (esetleg) egy nyitottabb politikai kultúra felé tartó fejlődés lehet. Ahogy pedig a kínai gazdaság változásai alacsonyabb növekedési ütemet eredményeznek, a kínai vezetők nehéz döntésekre fognak kényszerülni, választaniuk kell aközött, hogy "ágyúkat vegyenek vagy sétapálcákat".
Nem csak Kína küzd hasonló problémákkal, a gazdag országokban is gond a nyugdíjrendszer. Kína bizonyos területeken még előnyben is van: nevezetesen adószintje alacsony, így még mód van annak növelésére, a társadalom jóléti elvárásai pedig még alacsonyak. Ám Kína két további vonatkozásban is eltér másoktól. Sokkal szegényebb, mint a többi öregedő ország, és demográfiai átmenete sokkal gyorsabb volt. Nagyon valószínűtlen, hogy az ország képes lesz a gazdasági növekedés révén megoldani népességi problémáit, inkább az várható, hogy ezek a problémák visszafogják növekedési ütemét - nem is beszélve azokról a hatalmas társadalmi változásokról, amelyeket előidézhetnek.
Az előbbi szám jóval nagyobb, mint amekkora a népesség stabil fenntartásához szükséges, az utóbbi jóval kisebb. Mivel az alacsony termékenység természetéből az következik, hogy idővel tovább zsugorodik - ugyanis az egygyermekes családok gyermekei maguk is csak egy gyermeket akarnak -, Kínára a rendkívül alacsony termékenység hosszú időszaka vár, tekintet nélkül arra, hogy mi lesz az "egy család-egy gyermek" politika jövője.
Példátlan ütemű öregedés
A kormány már végrehajtott kisebb kiigazításokat, nevezetesen második gyereket is engedélyezett azoknak a pároknak, amelyeknek mindkét tagja egyke volt, és további változtatások sem kizártak. Mára azonban a népességi politika általánosan érvényesül, és az igen alacsony termékenység továbbra is jellemző, különösen az ország gazdagabb részeiben. Sanghaj 2010-ben 0,6 százalékos termékenységről számolt be, ez feltehetően az egész világon a legalacsonyabb arány.
Az ENSZ népességi hivatala szerint Kínában tovább fog hanyatlani a termékenység, 2015-20-ban 1,51 százalékra. Ezzel ellentétben az amerikai arányszám 2,08 százalékos, és tovább emelkedik. Az 1,56 és a 2,08 között első látásra nincs olyan nagy különbség, de ez az eltérés hosszú távon óriási hatást gyakorol a társadalomra. 2010 és 2050 között Kína népessége kis mértékben fog zsugorodni, 1,34 milliárd főről valamivel 1,3 milliárd alá, feltéve, hogy közben a termékenység elkezd nőni. Ha ez nem következik be, 2060-ra a népesség 1 milliárd fő alá apad. Ezzel ellentétes fejlődés várható az Egyesült Államokban, amelynek népessége az elkövetkező 40 évben 30 százalékos növekedésre számíthat. Kína népessége 2026-ban tetőzik, azt viszont senki sem tudja, hogy mikor éri el ezt a pontot az Egyesült Államok.
A két ország között még szembetűnőbb a különbség a felező életkor tekintetében. 1980-ban Kína mediánja - az az életkor, amelynél a lakosság fele fiatalabb, fele pedig idősebb - 22 év volt. Ez jellemző egy fiatal fejlődő országra. Ma ez a szám 34,5 év, ami jobban hasonlít egy gazdag országéra - és nem nagyon különbözik az amerikai számtól, amely 37 év.
Kína példátlan ütemben öregedik. Ahogy a felnőttek népesebb nemzedékei válnak idősebbé, egyre kevesebb gyerek születik, ezért a kínai közép-életkor 2050-re 49 évre nő, és csaknem 9 évvel magasabb lesz, mint az amerikai mutató. Egyes városok még öregebbek lesznek. A sanghaji családtervezési bizottság szerint 2020-ban a város lakosságának több mint egyharmada lesz 60 év feletti.
Szembesülni a "4-2-1 jelenséggel"
Ennek a trendnek mélyreható pénzügyi és társadalmi következményei lesznek. A legnyilvánvalóbb az, hogy Kínának óriási többlete lesz a nyugdíjas korúakból, mielőtt még kialakíthatná azokat az eszközöket, amelyekkel gondoskodhatna róluk. A fejlett világtól eltérően Kína már azelőtt öreg lesz, hogy gazdaggá válna. Jelenleg Kína lakosságának 8,2 százaléka idősebb 65 évnél. Amerikában ez a szám 13 százalék. 2050-ben a kínai idősek aránya 26 százalék lesz, magasabb, mint az amerikaiaké.
A hagyományos kínai családban a gyermekek, főleg a fiúgyermekek gondoskodnak szüleikről, bár ez változóban van. A gyors öregedés azonban azt is jelenti, hogy Kínának szembesülnie kell a "4-2-1 jelenséggel" - minden egyedüli gyerek két szülőért és négy nagyszülőért lesz felelős. Még a megtakarítások magas arányát feltételezve is valószínűtlennek tűnik, hogy a fiatalabb nemzedék képes vagy hajlandó lesz elviselni egy ilyen terhet. Így a legtöbb idős kínai kénytelen lesz főleg a társadalombiztosítási nyugdíjakra támaszkodni.
Kína 2000-ben állított fel országos nyugdíjalapot, de csak mintegy 365 millió embernek van rendszeres nyugdíja, és a nyugdíjrendszer válságban van. Az ország nem fedezett nyugdíjterhe nagyjából a GDP 150 százalékának felel meg. A tartományok által létesített nyugdíjalapoknak csaknem a fele veszteséges, és a helyi kormányzatok időnként leállítják a nyugdíjak folyósítását.
Már ma is hiány van kétkezi munkásokból
Ez azonban csak része egy szélesebb problémának.
2010 és 2050 között Kína munkaereje az összlakossághoz képest 11 százalékkal csökken, 72 százalékról 61-re. Még feltűnőbb, hogy az életük munkavégző szakaszának végéhez közelítő, azaz az ötvenes éveikben járó kínaiak száma 2050-ig több mint 10 százalékkal emelkedni fog. Azoké viszont, akik éppen kilépnek a munkaerőpiacra (és akik rendszerint a társadalom legjobban képzett és legtermelékenyebb, a 20-as éveikben járó tagjai), ugyanerre az időpontra a korábbinak a fele lesz csupán.
Ez az eltolódás véget vet annak a kornak, amelyben Kína a világ műhelye volt. Az olcsó munkaerő kifogyhatatlannak tűnő árama kezd kiszáradni. Az alulfoglalkoztatott vidéklakók még sokan vannak, de Kína már ma is hiányt szenved kétkezi munkásokban. Ahogy 2013 után a munkaerő utánpótlása fogyni kezd, ezek a problémák súlyosbodni fognak.
Sarah Harper, a népesség öregedését tanulmányozó oxfordi intézet munkatársa elmondta a brit hetilapnak, hogy Kína feltérképezte munkaerejének életkorstruktúráját, illetve azt, hogy az egyes szakmákban mikor várható munkaerőhiány. Az utóbbi hatását feltehetően úgy próbálja majd kivédeni a kínai kormány, hogy külföldről igyekszik munkaerőt importálni. A Manpower munkaerő-toborzó cég szerint 2030-tól Kína több munkást fog külföldről behozni, mint amennyit határain túlra küld.
Ágyúk vagy sétapálcák?
Megbízható intézmények híján eddig a kínai társadalom minden területén a kuanhszi (guanxi) hagyománya érvényesült: ez a kapcsolati háló a rokonságra, a szélesebb értelemben vett nagycsaládra alapozódott. De mi történik, amikor kevesebb nagycsalád lesz?
Az egyik következmény egy kiszámíthatóbban működő jogrendszer és (esetleg) egy nyitottabb politikai kultúra felé tartó fejlődés lehet. Ahogy pedig a kínai gazdaság változásai alacsonyabb növekedési ütemet eredményeznek, a kínai vezetők nehéz döntésekre fognak kényszerülni, választaniuk kell aközött, hogy "ágyúkat vegyenek vagy sétapálcákat".
Nem csak Kína küzd hasonló problémákkal, a gazdag országokban is gond a nyugdíjrendszer. Kína bizonyos területeken még előnyben is van: nevezetesen adószintje alacsony, így még mód van annak növelésére, a társadalom jóléti elvárásai pedig még alacsonyak. Ám Kína két további vonatkozásban is eltér másoktól. Sokkal szegényebb, mint a többi öregedő ország, és demográfiai átmenete sokkal gyorsabb volt. Nagyon valószínűtlen, hogy az ország képes lesz a gazdasági növekedés révén megoldani népességi problémáit, inkább az várható, hogy ezek a problémák visszafogják növekedési ütemét - nem is beszélve azokról a hatalmas társadalmi változásokról, amelyeket előidézhetnek.
Hatodik kiadásához érkezett az Emberi erőforrás menedzsment kézikönyv.
Aki válaszol: Sipőcz Iván
Így dolgozunk - ezeket a dokumentumfilmeket nézd meg a munka világáról