Szerző: Kovács Zita
Megjelent: 13 éve

Sülve-főve együtt: csapatépítés fakanál mellett

Egyre több cég szeretné valami különleges, a megszokottól eltérő tréninggel, csapatépítő programmal meglepni alkalmazottait. Erre tökéletesen alkalmasak a főzőprogramok, ahol élményszerűen, mégis ismerős környezetben formálhatják újra a munkahelyi viszonyokat a kollégák.

Néhány éve kezdődtek el terjedni a céges csapatépítő főzőprogramok, amelyek az elmúlt 5-6 év gasztronómiai boomjához köthetőek. A nemzetközi trendnek megfelelően először itthon is a magánszemélyek kezdtek fokozottan érdeklődni a főzőprogramok iránt, majd ez később terjedt át a corporate területre - tudatta a HR Portállal Szakács-Fehérváry Orsolya, a Chefparade Főzőiskola és Rendezvényközpont céges rendezvényekért felelős munkatársa.

Hozzátette: azt tapasztalták, hogy a vállalatok egyre inkább keresik azokat a programokat, amelyek élményt nyújtanak a munkavállalóknak úgy, hogy nem a klasszikus pszichológiai eszközöket alkalmazzák, hanem indirekt módon segítik elő a csapatépítést. Ráadásul a főzés természetes terep a legtöbb alkalmazott számára, amely a berögződött napi rutint feloldja, és kötetlen környezetben formálja újra a kollegiális viszonyokat. A program legnagyobb előnye, hogy enni mindenki szeret és főzni is (csak sokan nem tudnak róla). A résztvevők 98 százaléka élvezetes programnak tartja, hiszen az ismerős szituáció nem ijeszti meg őket és komfortosan, nem kényszeredett hangulattal vehetnek részt rajta.


Van hova fejlődni



Az egyéni főzőtanfolyamok ma már rendkívül elterjedtek hazánkban, csak az elmúlt egy-két évben 10-15 főzőiskola nyílt itthon. A céges csapatépítő főzések, "team-building" tréningek - amelyeken hazai és külföldi szakácsmesterektől tanulhatják el a munkatársak a fogásokat, recepteket, ételkészítési eljárásokat, miközben versenyeznek a dicsőségért és jól érzik magukat - ugyanakkor ezen főzőtanfolyamok csak kis részét alkotják, hisz ezeket már nem minden főzőiskola tudja technikailag megvalósítani, és a válság miatt jelentősen visszaszorultak a vállalatok idevágó marketingköltségei is - emelte ki Turóczi Gábor, a Lucullus Bt. alapító elnöke.

Egy céges főzés ára náluk mintegy 8-15 ezer forint körül mozog egy főre számolva, ami jelentősen több, mintha csak szimplán vacsorázni mennének egy étterembe. A jövőben reményeik szerint egyre több vállalat jön el majd főzni, ha végre kifelé lábalunk majd a válságból. Úgy vélte: a cégek elenyésző része szervez ilyeneket mostanában. Szakács-Fehérváry Orsolya viszont úgy látja, hogy a válság ellenére is folyamatosan növekszik az érdeklődés, ugyanakkor az is biztos, hogy az érdeklődés és a kereslet még nem érte el csúcspontját, így várható a program további terjedése, népszerűsödése.

Zsupos Ildikó, az Ízek és Érzések recept- és gasztro-életmód magazin főszerkesztője szerint a főzőtanfolyamok kiváló lehetőséget nyújtanak a csapatépítésre, egy kötetlen programra a kollégákkal. Itt olyan oldaláról is meg lehet ismerni a munkatársakat, amilyenre munka közben nem adódik lehetőség, és általában élvezni szokták, hogy olyan programon vesznek részt, ami nekik, mint magánember is hasznos lehet. Ez elsősorban a hölgyekre jellemző, a férfiaknak ez inkább egy jó programot szokott jelenteni. Hozzáfűzte: ők elég speciális témával foglalkoznak, az egészségtudatos táplálkozással, melyre alapvetően alacsonyabb a lakosság érdeklődése. Ennek ellenére vannak már olyan cégek, amelyek számára fontos dolgozóik egészségfejlesztése, ezért választják az ő tanfolyamaikat is adott esetben. Eddig három céges tanfolyamot tartottak, általában 12-15 fő részvételével.


Mit tanulhatunk a főzés során?



A Chefparade-nál úgy zajlik a csapatépítő főzőprogram, hogy sorsolással véletlenszerűen csapatokat alkotnak, és mindenkit próbálnak bevonni a főzés minden egyes szakaszába, tehát lehetőség szerint mindenkinek kell hagymát pucolni, habarni és a többi. Egy csapat egy ételt készít el, így egy sokfogásos vacsora készül el. Az, hogy a kollegák együtt készítenek mindent, elősegítheti, hogy a való életben is jobban menjen a tervezés, illetve például a feladatok beosztása. De fejlődhet az egymás közti kommunikáció is azzal, hogy tulajdonképpen mini tárgyalási szituációkat élnek át.

Emellett javulhat az együttműködés is azzal, hogy folyamatosan ütköztetik véleményüket. Mindezek miatt a program bátran nevezhető tréningnek is. Náluk a szakács - amellett, hogy figyel az ételek minőségére - animátori szerepben is fellép: vagyis figyel arra, hogy mindenki megfelelően részt vegyen a programban, aki minden szerepet magára akar vállalni, azt finoman visszafogják, aki pedig próbálja kivonni magát, azt észrevétlenül bevonják.

A Chefparade főzőiskolájában többfajta program közül választhatnak a cégek: az egyszerű egy estés főzéstől az egész napos eseményig. A Challenge program során egy hosszabb-rövidebb kvízjátékkal melegítik be a dolgozókat, a Challenge XXL pedig már egy komplett tréning, amely során a vállalati szimulációs gyakorlatok sem maradhatnak el. Ha a szervező kéri, akár meg is versenyeztetik az alkalmazottakat, amelyet igyekeznek játékosan megoldani. Ez esetben vagy a résztvevők szavaznak titkosan, vagy pedig szakmai zsűri dönt a nyertesről. Arról eltér a társaságok véleménye, hogy ez szükséges-e: némelyek szerint jót tesz a versenyszellem, a kellemes versengés, hiszen mindez játékos formában történik, és nem okoz konfliktust.

Szakács-Fehérváry Orsolya közölte: náluk a mediterrán ételek a legnépszerűbbek, hiszen az egy biztonságos választás, viszonylag könnyen elkészíthető, mégis érdekesek lehetnek gasztronómiai szempontból. Ha külföldi vendéget hoznak el hozzájuk, akkor általában magyaros ételeket készítenek. De sokan kérik az indiai, thai ételeket is. A társaságnál az elmúlt hat év során több mint 1000 cég fordult meg, sokan visszajárók. Mint mondták, a vállalatok méretét illetően teljesen vegyes a kép: nagyobb, multinacionális társaságok és kisebb, 6-7 fős cégek ugyanúgy keresik a programot. A csapatok létszáma pedig teljesen változó, 6 és 200 fő mindenféle igény felmerül.

A Lucullus Bt. a céges főzőprogramok során - amelyen mintegy 150 cég vett részt - a kultúrára helyezi a hangsúlyt - tehát ha egy cég munkatársai eljönnek főzni, akkor aznap estére megmerülhetnek a kínai, olasz, indiai, vagy bármilyen általuk választott kultúrában, úgy étkezhetnek, ahogyan ezen nemzetek képviselői. Az esemény technikai részét illetően a munkatársaknak "muszáj" együttműködniük, hogyha vacsorázni szeretnének, mert éhesnek rosszabb maradni, mint mondjuk egy alternatív programon, például egy bowling meccsen rosszul találni el a golyóbist.

Emellett arra is nagyon ügyelnek, hogy ne főzzenek rosszat másoknak, illetve saját maguknak, aminek szintén súlya van, s ez nagyfokú csapatkooperációt, csapatépítést, odafigyelést igényel. Az itt alkotott egységet vélhetően másnap, harmadnap - már a munkahelyükön - is megtartják. A programokon tulajdonképpen bármennyien részt vehetnek: indítottak már tanfolyamot nyolc főnek is, de olyan is előfordult, hogy egyszerre 120-an vettek részt egy ilyen eseményen.


Szeretik az alkalmazottak



A szakemberek arról számoltak be, hogy a munkatársak alapvetően szeretik ezeket a programokat, hiszen másfajta élményt jelent, mint amelyek általában jellemzőek. Enni mindenki szeret, és a finom ételek elfogyasztása, előtte pedig elkészítése új kalandot és kihívást jelent a számukra. A közös, új ételek elkészítése összekovácsolja a csapatot, és a közös élmények felelevenítése később kellemes érzéssel tölti el őket. Általában mindig izgulnak, hogyan fog elkészülni az étel, és nagyon sok mókás pillanata van a közös főzésnek - hangsúlyozta Zsupos Ildikó.

Ezt támasztotta alá Szakács-Fehérváry Orsolya is, aki elmondta: mindig jóllakottan, boldogan szoktak távozni a résztvevők. Náluk többször is előfordult, hogy az, aki korábban egy bizonyos céggel eljött, később egy másik érdekeltségnél saját maga győzte meg a csoportját, hogy vegyenek részt a programon. A tapasztalat szerint nagyon szeretik ezt a fajta csapatépítést a kolllégák, amely egyben egy kötetlen kikapcsolódásra is lehetőséget ad. A Lucullus Bt.-nél is úgy látják, hogy egy kedvelt programról van szó. Szerintük együttműködés nélkül nincs üdvösség, és ez a répapucolástól a vacsoráig elkíséri és formálja a csapatot. Emellett (alkohollal vagy anélkül) kellő táptalajt biztosítanak a humornak, vicceskedésnek is.
  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akár 150 millió forint ingyenpénz: nincs most ennél kedvezőbb képzési pályázat

Negyedik szakaszába lépett a GINOP plusz munkahelyi képzéseket támogató program, amelyben 15 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások. A... Teljes cikk

Átadták a Szakképzési díjat: itt vannak a győztesek

Kódolás népszerűsítése több generáció körében, étterem és cukrászda működtetése a szakképzésben, társadalmilag hasznos innovációk... Teljes cikk