Supermant keresnek az álláshirdetésekben
Könnyű elriasztani az álláskeresőket a rosszul megfogalmazott álláshirdetéssel. A maximalista elvárások, a névtelenségbe burkolózás, a minimális juttatási csomag nem teszi vonzóvá a céget a jó szakemberek számára. A cégek az ideális jelöltet keresik, aki sokszor nincs is. Álláskeresőként érdemes olvasni a sorok között. Akkor is pályázhatunk, ha nem felelünk meg száz százalékosan az elvárásoknak.
Távol tart, ha nem ismert a cég neve
A problémák már a cégismertetőnél elkezdődnek. Sok helyen csak annyit látunk, hogy "egy multinacionális cég keres...". "Az álláskeresők nagy részét elriasztja, ha nem tudja, pontosan ki hirdette meg a pozíciót. A jelentkezők szeretnének tisztában lenni azzal, hová adják be pályázatukat. Az, hogy multinacionális cég, még nem mond semmit, az meg főleg nem, hogy egy magyar középvállalat. Tudni akarják: milyen szektorban tevékenykedik a vállalat, vagy azt, hogy a piacon milyen helyet foglal el. Sokan például szívesebben mennek egy piacvezető, ismert céghez, mint egy olyan szervezethez, akiről eddig még nem is hallottak. A hirdetésben tehát tanácsos feltüntetni a cég teljes nevét" - állítja Hegymegi Orsolya, a Grafton személyzeti tanácsadója.
A névtelen hirdetésben az álláskeresők veszélyt is látnak. "Lehet, hogy jelenlegi munkaadóm áll mögötte?" - gyanakodnak sokan. Felettébb kínos lenne, ha a szomszéd szobában dolgozó HR-es kolléganő postafiókjában landol a váltani akaró munkatárs pályázati anyaga.
Gladiátorokat keresnek a cégek
A cégek gyakran elkövetik a "Feladatok" rovatban azt a hibát, hogy kevés konkrétumot írnak le, csak általánosságban beszélnek. Egy értékesítő esetében például csak annyit tüntetnek fel, hogy a feladat a cég szolgáltatásainak értékesítése, illetve az ügyfelekkel való kapcsolattartás. Ebből nem derül ki semmi a pályázó számára. Ajánlott beleírni, hogy milyen szolgáltatásról van szó, illetve hogy milyen ügyfelekkel - nemzetközi vagy kulcsügyfelekkel - kell kapcsolatot tartani.
Az "Elvárások" blokkban szintén gyakran szerepelnek "homályos" részek. Például, hogy "releváns tapasztalat". A pozíció elnevezéséből ugyanis gyakran nem tudható, mi számít releváns tapasztalatnak. Épp ezért ajánlottabb ehelyett azt írni, hogy például három-öt év tapasztalat a gyógyszeripari szektorban, vagy a html-programozásban. A nyelvtudásnál szintén előnyösebb a részletes megfogalmazás. A "középfokú, felsőfokú nyelvvizsga" formulát jobb elkerülni, ehelyett használjuk azt, hogy "társalgási/tárgyalási szintű angol nyelvtudás írásban/szóban".
"Előfordul az is, hogy a cég csak annyit tüntet fel: számítógépes ismeret. Ez igen sok mindent takarhat. Ellenben ha azt írják be, hogy Excel vagy Powerpoint erős ismerete, vagy a vállalatirányítási rendszerekbe való jártasság, akkor máris segítettek a pályázónak abban hogy eldöntse, alkalmas-e a munkakör betöltésére avagy sem" - ad tippet a szakember.
"Tapasztalataink szerint az elvárt készségeket - jó kommunikációs készség, precizitás - szinte felesleges is feltüntetni - persze nem árt -, hiszen azokat nem minden esetben olvassák el a jelentkezők, vagy nem veszik figyelembe" - tette hozzá Hegymegi Orsolya.
Fiatalos csapat - üres frázis
Az "Amit kínálunk" rovatra szintén nagy hangsúlyt kell fektetni. A "fiatalos csapat", "versenyképes fizetés" helyett itt is konkrétumokat tanácsos írni. Például: rugalmas munkaidő, családbarát környezet, széles körű juttatások (vállalati autó, laptop), cafeteria rendszer. Már persze, ha van...
Az ajánlatokat böngészve könnyen találhatunk olyat, amelyben irreális elvárásokat támasztanak a jelöltekkel szemben. Legyen fiatal, de legyen legalább 5 év szakmai tapasztalata, és beszéljen tárgyalási szinten két nyelven. Hegymegi Orsolya ezzel kapcsolatban elmondta: a cégek minden esetben a számukra ideális jelentkezőt jelenítik meg a szövegben. Ugyanakkor általában tisztában vannak azzal, hogy ilyet találni elég nehéz lesz. Épp ezért bizonyos elvárásokból engednek.
Tapasztalat: öt év helyett elég lehet a három
Ilyen például a tapasztalat. Ha 5 évet várnak el, akkor valójában 3 év tapasztalatot is elfogadhatónak tartanak, kivéve, ha felsővezetői munkakörről van szó. Gyakran hajlandóak engedményeket tenni a nyelvtudással kapcsolatban is. Lehet, hogy a megfelelő jelölt számukra az, aki tárgyalóképes angol és német nyelvtudással egyaránt jelentkezik, viszont ha hetekig, hónapokig nem találnak ilyet, akkor végül azt mondják: elegendő, ha németül csak társalgási szinten beszél. Más a helyzet az angolul megfogalmazott hirdetésekkel. Ezekre a pozíciókra valóban angolul kiválóan tudó pályázókat várnak. Ez esetben igen ritka az engedmény.
Adminisztratív munkára diplomával?
A tapasztalat mellett a végzettség sem számít kőbe vésett elvárásnak. Különösen az adminisztratív, gyakorlatot nem igénylő munkakörök esetében gyakori, hogy a felsőfokú végzettséget csak afféle intellektuális szűrőként helyezik el a hirdetésben. Ezekre a munkakörökre sok esetben az érettségizettek is nyugodtan jelentkezhetnek.
Oroszi Babett
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk
Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 2 hónapja
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 2 hónapja
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?