Szeretnénk megóvni, amit még lehet - így telik egy természetvédelmi őr munkanapja

Miért ezt a szakmát választotta, mi indította el a természetvédelem irányába? 

Az élővilág iránti szeretet már gyermekként kialakult bennem. Egy Kalocsa melletti kis faluból, Homokmégyről származom, a falusi környezet révén pedig jóval közvetlenebb kapcsolatban voltam a természettel, mintha egy nagyvárosban laktam volna. Szüleimmel gyakran túráztunk, és egyedül is sokat jártam a környéket, mindenre kíváncsi voltam, ami a természetben zajlik.

Arra a napra pontosan emlékszem, amikor a madarak igazán érdekelni kezdtek. 1999-ben hetedik osztályos koromban egy téli délelőttön elméláztam a biológiaórán. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy az ostorfákon rengeteg madár telepedett meg. Megkérdeztem a tanárnőt, milyen szárnyasok lehetnek, de sajnos nem tudta megmondani. A könyvtárban egy szakkönyvből sikerült őket beazonosítanom: fenyőrigók voltak. Innentől mondhatni egyenes volt az utam. Főleg, hogy kiderült, szülőfalumban, Homokmégyen él a Magyar Madártani Egyesület egyik tagja, édesapám korábbi osztálytársa, és jár neki a Madártávlat című szakmai újság. Kaptam tőle pár lapszámot, az egyikben olvastam egy nyári madárgyűrűző táborról, ahova rögtön jelentkeztem is, majd annyira tetszett, hogy a következő nyáron is visszamentem. Ez a lelkesedés eldöntötte középiskolai pályaválasztásomat is, hiszen egyértelmű volt, hogy valamilyen természettel kapcsolatos szakma illik hozzám. 

Hova jelentkezett?

Kis gondolkodás után Szegedre, egy erdészeti szakközépiskolába. Az érettségi után a technikusit is elvégeztem, de aztán rájöttem, hogy nem erdészként szeretnék dolgozni, hiszen a természetvédelem érdekel igazán. Felvettek Sopronban a természetvédelmi mérnöki szakra, ott nagyon jól éreztem magam, kiváló szakmai oktatásban részesültünk, emellett rendszeresen kijártam madarászni a Fertő-tóra. Sok mostani munkatársammal is ott ismerkedtem meg. A mesterszak befejezése után még nem kaptam azonnal munkát nemzeti parknál, ezért három hónapot Angliában töltöttem a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány ösztöndíjával. Közben kerestek meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságtól, hogy lenne egy természetvédelmi őrkerület-vezetői állás a Bácskában, érdekel-e? Nem volt kérdéses a válasz, így kerültem 2012 márciusában az igazgatósághoz. 

Ahhoz, hogy valaki ezt a hivatást űzhesse, szükséges-e természetvédelmi mérnök képzést elvégeznie?

Igazából nem feltétel. Nyilvánvalóan nem is hátrány, de vannak köztünk biológusok, biológia szakos tanárok, agrármérnökök, erdőmérnökök, vadgazda mérnökök is - ezek a tudások szintén jól hasznosulhatnak természetvédelmi őrként. Az egyetemi szak többféle területet ötvöz és egy magas szintű általános képzettséget nyújt, de terepen, élesben minden egészen más, mint az iskolapadban ülve. 

Mit érdemes egy laikusnak tudni a természetvédelmi őrök munkájáról? Hiszen sokakban talán az az idilli kép él, hogy csak járják az erdőket, mezőket, nézik és fotózgatják a madarakat, lepkéket - de ennél biztos jóval összetettebb a feladat.

Igen, gyakran mondják nekem is, hogy milyen jó dolgom van, egész nap a természetben vagyok, jó a levegő, énekelnek a madarak. Való igaz, hogy sok időt töltünk terepen, és sok szépségét megmutatja a természet, de - mint minden szakmának - a miénknek is vannak árnyoldalai. Megközelítőleg 170 ezer hektáros az őrkerületem, összesen 26 településsel, északról dél felé haladva Fajsztól Bácsszentgyörgyig, Baját is beleértve, a szerb határ mellett van egy 40 kilométeres szakasz Tompáig, és onnan észak felé egészen Kisszállásig. Nem egy tipikus őrkerület, teljesen más adottságú, mint a legtöbb kollégámnak. Kevés védett és Natura 2000-es területet foglal ugyanis magába, viszonylag kis rész van a nemzeti park igazgatóság saját vagyonkezelésében. Önmagában szép kihívás egy ekkora területet vinni. Őszintén bevallom, van is olyan része, ahova tizenkét év alatt sem tudtam eljutni. Januárban is meglepetésként ért, hogy találtam egy eddig számomra ismeretlen gólyafészket az őrkerületemben, amelyet a gólyák állítólag már vagy harminc éve használnak - én pedig azt hittem, az összes gólyafészket ismerem a területemen.

Azt kijelenthetem, hogy aki ezt a hivatást választja, nem az anyagi javak miatt teszi, hanem az elhivatottság, a természet iránti szeretet, lelkesedés miatt.

Mik jelentik még a nehézségeket, kihívásokat? 

Általában mi szembesülünk elsőként a különböző természetkárosító tevékenységekkel, amelyek egy-egy élőhelyet vagy védett fajt érintenek. Dokumentáljuk, ha egy elektromos vezetéknek ütközött madarat találunk, ha felszántanak vagy nem megfelelően kaszálnak egy védett, például orchideás gyepet, ha kivágnak egy fát, amelyen a rétisas fészkel, vagy egy olyan kocsányos tölgyet, amely már száz-százhúsz évet élt meg. 

Azt kijelenthetem, hogy aki ezt a hivatást választja, nem az anyagi javak miatt teszi, hanem az elhivatottság, a természet iránti szeretet, lelkesedés miatt. Egyszerűen szeretnénk megóvni, amit még lehet. Sajnos elég sok elkeserítő jelenséggel találkozunk, úgyhogy én már kidolgoztam a stratégiámat, hogy miként billenjek át az ilyen mélypontokon és hogyan kerüljem el a kiégést, a demotiváltságot. 

Ennél a szakmánál is létezik kiégés?

Bizony, nálunk sincs ez másképp, jelentkezhet egy idő után a fásultság. A kudarctűrő képesség hangsúlyosabban jelenik meg, úgy gondolom, ez a szakma sajátja. Az egyik volt kollégám úgy fogalmazta meg a természetvédelemben dolgozók munkájának lényegét, hogy maroknyi eltökélt ember elkeseredett küzdelme az elkerülhetetlen ellen. Lehet persze szépíteni, de reálisan nézve a dolgokat tényleg azt látjuk, hogy tevékenységünk ellenére összességében, globálisan folyamatosan romlanak az élőhelyek, és tűnnek el fajok. 

Kisebb-nagyobb sikereket, eredményeket helyben el tudunk érni, ilyen például, ha felhívásunkra, ösztönzésünkre a légkábeleket az áramszolgáltató a földbe helyezi a madarak védelmében, vagy ha egy újabb területet védetté nyilvánítanak, egy élőhelyet megfelelően kezelnek, ha lépéseket tesznek a vízmegőrzés terén. Ezek lokálisan pozitív hatást tudnak kifejteni, de globális kitekintésben kicsit szkeptikus vagyok. Mint említettem, megvan a módszerem a nehézségekkel való megbirkózásra. Igyekszem minden apró sikerben meglátni a szépséget, ezekbe tudok a mindennapokban kapaszkodni. 

Mondana néhány példát, mit értékel sikerként a munkájában?

A Bácskában az agrárium a meghatározó, sok a mezőgazdasági terület és a faültetvény, ellenben igen kevés a természetközeli élőhely. Ha ebben a mesterséges tájban sikerül valami különlegeset találnom, akkor az nagy örömet okoz. Lehet ez egy fekete gólya fészek egy erdőben, vagy egy új kerecsensólyom pár - utóbbira idén volt is példa, igaz, sok energiát is fektettem a megfigyelésekbe. 

Azt is sikerként értékelem, ha jó az együttműködés egy önkormányzattal - és szerencsére azt mondhatom, hogy az őrkerületemben jónéhány település vezetőjével és hivatalával kiválóan együtt tudok dolgozni. A jó kapcsolatnak köszönhető az is, hogy vannak olyan gazdálkodók, akik homokbányákban alakítanak ki és tartanak karban függőleges homokfalakat, ezáltal segítve a partifecskék fészkelését. Ennek is betudható, hogy a Bácskában elég jelentős állománya van a fajnak, tavaly például volt egy megközelítőleg kétezer párt számláló fecsketelep Sükösdön. A jó szándékot, együttműködést mi is próbáljuk viszonozni az önkormányzatnak, gazdálkodónak - például egy bemutató gyűrűzést szervezünk a helyi iskolásoknak, vagy írunk egy cikket a nemzeti park honlapjára, Facebook oldalára. Van olyan község, ahol már szólnom sem kell, maguk frissítik minden áprilisban a homokbányát a fecskék miatt.

Szükséges tehát egy kezdő figyelemfelhívás, amikor megbeszéljük, hogyan tudná támogatni a természetvédelmet és ehhez mi milyen szakmai segítséget nyújtunk.

Ez mennyiben a személyes kapcsolatokon múlik? Magától nem működne?

Mindenképpen kell az együttműködéshez a személyes ismeretség, a jó kapcsolat. Egy gazdálkodó pár éve be akart temetni egy nagyobb árkot, ahol hamarosan várható lett volna fecskék fészkelése, már el is kezdték fúrni a lyukakat a homokfalba. Megbeszéltük, hogy ha előbb gyorsan kialakít egy hasonló árkot, ahova még át tudnak szokni a madarak, akkor nincs szükség a tevékenysége korlátozására. Így is lett, a 300-400 partifecske 200 méterrel odébb költözött és sikeresen fészkelt. A vállalkozó annyira örült ennek, hogy azóta minden évben saját költségén ásat mesterséges árkot. Szükséges tehát egy kezdő figyelemfelhívás, amikor megbeszéljük, hogyan tudná támogatni a természetvédelmet és ehhez mi milyen szakmai segítséget nyújtunk. Utána kialakulhat egyfajta automatizmus, ha a gazdálkodó részéről megvan a jószándék. És ez azért nem ritka. 

Nyár elején például egy agilis és elhivatott természetvédő Csávoly határában, egy mákföldön felfedezte egy hazánkban nagyon ritka faj, a kucsmás sármány fészkét - ebből a madárból 2-3 pár költ hazánkban. A gazdálkodóval megbeszéltem, hogy az ültetvényen kikarózok egy körülbelül tízszer tíz méteres területet a fészek körül, és ott nem aratják le a mákot. 

Említhetném a bagolymentés szintén sok örömteli ügyét is, amelyet jó tíz évvel ezelőtt az egyik barátommal karoltunk fel. A Bácskában megkerestük a plébánosokat, és kértük, hogy hadd nyissuk meg a templomtornyokat a gyöngybaglyok előtt, járuljanak hozzá, hogy ’bagolybarát’, de galambmentes legyen - ez költőládák kihelyezésével vagy apró nyílásokkal egyszerűen megoldható. Ugyanis ennek a fokozottan védett madárfajnak a templomtornyok lennének a hagyományos fészkelőhelyei, de fokozatosan kiszorultak onnan. Mindenhol nyitott kapukat találtunk, rendkívül készségesen fogadták kérésünket a plébános urak. Így a hozzám tartozó területen tíz templomtornyot tudtunk a gyöngybaglyok fészkelésére alkalmassá tenni. Ilyenkor sok múlik a hozzáálláson, a párbeszéden, részemről szükség van az érthető magyarázatra, a meggyőzésre és egyfajta diplomáciai érzékre. 

Sajnos, viszont néha semmi sem segít, tapasztaljuk a természetvédelem iránti teljes érdektelenséget és elzárkózást is. Volt olyan nagyvállalat, amelynek telephelyén ugyancsak partifecske telepet sejtettünk, felvettük a kapcsolatot a cégvezetéssel, hogy szeretnénk megnézni az állományt, és esetleg gyűrűznénk is, de nagyon kategorikusan elzárkóztak, hogy bemenjünk a telephelyre, sőt azt is tagadták, hogy ott lennének fecskék, pedig láttuk, hogy folyamatosan szállnak be a területre.

Sok emberrel, gyermekkel találkozik. Hogyan látja, úgy általánosságban mennyire érdekli őket a természet megóvásának ügye? 

Felemásak a tapasztalataim. Az elmúlt években például látszik, hogy egyre jobban figyelnek a madarakra. Ha valaki talál egy fiókát, vagy sérült szárnyast, azonnal szól. A természetért, állatokért való tenni akarás erősödik, ez érezhető, kollégáim szerint is. Néha persze átesünk a ló másik oldalára, amikor azokat az állatokat is meg akarják menteni, amnek semmi baja, csak olyan gyámoltalannak látják. 

Ugyanakkor egyesek csak addig állatvédők, amíg nekik kényelmes. Klasszikus példa a gólyák fészkelése. Mindenki imádja őket - egészen addig, amíg nem a házuk előtt találnak otthonra. Onnantól kezdve többen elkezdik utálni őket, és kérik, vigyük arrébb a fészket két villanyoszloppal. Ez nem így működik. Egyrészt fokozottan védett fajról beszélünk, másrészt a gólyák nem irányíthatók, ők választják ki a nekik legalkalmasabb költőhelyet. Hasonló, amikor a lakótelepről telefonálnak, és követelik, hogy csináljunk valamit az erdei fülesbaglyokkal, vigyük el őket, mert a fiókák esténként sípolnak, és nem lehet tőlük aludni. Ilyenkor elmondom, hogy ez a hívóhangjuk, a szülők ez alapján találják meg utódaikat a sötétben és így tudják vinni nekik a táplálékot. Próbálunk mindenkit a megértésre, a türelemre, toleranciára és az állatokkal való békés együttélésre sarkallni - hiszen mi emberek csökkentettük le radikálisan az életterüket. 

Ugyanakkor egyesek csak addig állatvédők, amíg nekik kényelmes.

Hogyan éli meg ezeket a panaszokat, vitákat?

Én hiszek abban, hogy a szemléletformálást tényleg a legkisebb korosztálynál el kell kezdeni, és ők majd felnőve jó eséllyel emlékezni fognak gyermekkori élményeikre. Például hogy voltak bemutató gyűrűzésen vagy túrán, a zöldruhás bácsi sok érdekeset mondott - és remélhetőleg tisztelni és óvni fogják a természetet. Abban a kérdésben már szkeptikusabb vagyok, hogy a gyerekek tudnak-e hatni szüleikre, hogy a gyermek által elmeséltek hatására anya-apa másként kezd el gondolkodni a természetről. Milyen sokszor halljuk azt is: dehát ez nem is védett terület! Az lehet, hogy maga a szántó nem, de az a barna rétihéja, amit szeretnénk megóvni, az viszont igen! Kiemelném, hogy akadnak pozitív példák is: nemrég Madarason egy ház külső szigetelésekor vették észre, hogy kuvik fiókák vannak a tetőtérben. Szóltak nekem, és megvárták, amíg kirepülnek a kis kuvikok, csak utána folytatták a felújítást. 

Hogyan telnek a munkanapjai? Feltételezem, hogy nagyfokú önállóságot élvez, nem hívogatja a főnöke állandóan, hogy áll a feladatokkal, de magától is tennie is kell a dolgát.

Igen, elég önjáróak vagyunk, saját belátásunk szerint magunk tervezhetjük meg az egyes napjainkat, a feladatok elvégzését. Más kollégák, akik területileg közelebb vannak egymáshoz, össze tudnak dolgozni, én elég egyedül mozgok a Bácskában ezen a hatalmas területen. Vannak természetesen konkrét határidőre elvégzendő teendők, és olyanok is, amelyet mi tűzünk ki magunk elé, például gyűrűzést vagy egy terület felmérését. Ami mindennap kötelező, az a szolgálati napló vezetése, ebbe jegyezzük le az aznap történt eseményeket, érdemi információkat. 

De összességében magunk gazdálkodunk a napi 8 órával, amelyet heti munkaidőkeretben teljesítsünk. Ezt általában bőven kitöltjük. A körülményekről annyit, hogy ha kell, negyven és mínusz tíz fokban is kint vagyok, az adminisztrációt meg igyekszem az olyan napokra hagyni, amikor zuhog az eső. Télen kevesebb a terepi munka, ilyenkor dolgozom fel az adott év eredményeit, elemzem az adatokat. A tél egyben a fészekkeresés időszaka is, hiszen a lombkorona nem takarja el a költőhelyeket, és vannak fajok, amelyeket ilyenkor érdemes monitorozni.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Szeretnénk megóvni, amit még lehet - így telik egy természetvédelmi őr munkanapja
2. oldal - Beszéljünk egy kicsit a környezeti nevelésről, amelyre különösen nagy gondot fordít.