Megjelent: 7 éve

Takarítástól a "láthatatlan divízióig" - mit takar a bizalmi állás?

Nehezíti a definíciót az is, hogy "a bizalmi állás, mint hivatalos fogalom nem is létezik" - derül ki egy idén publikált riportból. A közszektorban világosabb, mi lehet ez: legfőképp a (nyáron alkotmánysértőnek bizonyult) nemzetbiztonsági átvilágítást igénylő hivatali munkakörök. Persze a magánszférára vonatkozóan is kideríthető, hogy de facto miket nevezünk így. A "szimpla" beosztásoktól döntően megkülönbözteti eme típusú pozíciót annak hatóköre. S itt nem hatáskörről, hatalomról van szó, bizalmi dolgozó lehet akár viszonylag alacsonyrangú ember is. Egy mezei alkalmazottnak meghatározott feladatköre van. Ami szervezetileg és fizikailag is lekorlátozza őt a tekintetben, hogy mire van rálátása, mihez nyílik hozzáférése, hová (és kihez) van bejárása. Emiatt nem is tud hibázva vagy akár szándékos rosszindulattal olyan kárt okozni a cégnek, mely annak piaci helyzetét, mi több: a létét is veszélybe sodorhatja.

De vannak olyan (ismét: korántsem feltétlenül vezető besorolású) munkavállalók, akiknek esetleges illojalitása hatalmas rizikófaktor. Ide vehető a különböző műszakokban szolgálatot teljesítő, ügyeletes biztonsági, takarító, karbantartó személyzet. Akik mindenhová bejuthatnak, ismerik a riasztóberendezések kódjait, az ipari kameralánc vakfoltjait. Ezek közismert példák, hisz a fentiek népes szakmák, ilyen beosztású dolgozók szinte minden nagyobb cégnél, intézményben vannak. Kisebb baj, amennyiben a megbízhatatlannak bizonyult személyzet "csupán" hanyag vagy lop. Jóval nagyobb, ha - mondjuk - billentyűnaplózó (más szóval: billentyűzetfigyelő) eszközt vagy miniatűr kamerát telepít a vezető dolgozószobájába. Így az efféle státuszra rendszerint csak komoly lojalitásvizsgálatok szűrőjén át lehet felvételt nyerni. Még bizalmiabb pozíció (hisz a viselője nemcsak üzleti titkok összességébe, de a cégvezető és/vagy tulajdonos magánéletébe is beláthat) a rendszergazda.

A legnagyobb vállalatok informatikai rendszerében már nem különül el intimszféra és cégmunka. A vezetők magánlevelezésüket, privát hívásaikat is a cég által biztosított eszközökön bonyolítják. Ez legtöbbször nem is ütközik szabályzatba. A magas rangú cégemberek bónuszcsomagjában ott van a saját célú telefon-és internethasználat. Nem is beszélve arról, hogy sok vállalatnál adott a belső, "fedélzeti" gépekhez való (otthoni vagy mobil számítástechnikai készülékről indított) távoli hozzáférés opciója. A legtöbb komputerhálózat-vezérlő programban létezik úgynevezett kiskapu vagy "hátsó bejárat." Ami többnyire nem rosszhiszeműen keletkezik. A rendszerüzemeltetőnek kell egy virtuális szervizalagút, szerelőajtó, amelyen keresztül akkor is be tud lépni, ha programhiba, vírustámadás, stb. miatt a főajtón nem tud odajutni. Csakhogy, mikor a rendszergazda távozik és/vagy átáll a konkurenciához, eme ajtó időnként nyitva marad. Hogy szándékosan vagy hanyagságból, azt többnyire nehéz utólag rekonstruálni.

A bizalmi munkatárs könnyen juthat szenzitív háttéradatokhoz. Amellett rendőrzsargonban (s egyre inkább a filmekben is) "belsős melónak" nevezett kémkedési, adatlopási szituációban a hatóságok megjelenése több kockázat, mint haszon. Egy közhatalmi nyomozás (aztán vádemelés, illetve bírósági tárgyalás) szinte törvényszerűen feltűnik a médiának. És melyik ügyfél bízná adatait olyan vezetőre, aki még a sajátjait se tudja őrizni? A személyi titkár, mint "kabinetmunkatárs" ugyancsak rálát a főnök magánéletére. Egy sokéves munkaviszonnyal rendelkező titkárságvezetőt nem is ajánlatos önérzetében megsértve leépíteni, mert a "ha én egyszer kinyitom a számat" csak Salamon Béla szájából vicces, egy igazi beosztottéból fenyegető. Az effajta posztokat nem hirdetés által, hanem bizalmas kiválasztás útján szokták betölteni. S van, hogy az illető nem bizalmi pozícióba vétetik fel, de házon belül odakerül.

Az többé-kevésbé ismert, hogy a távközlési és online szolgáltatóknak bizonyos esetekben törvényi kötelezettsége az IP-címhez, előfizetéshez kapcsolódó adatokat (letöltés-vagy híváslista, cellainformációk, üzenetek, stb.) átadni a hatóságnak. A felhasználók számának növekedése okán a nagyobb cégek külön munkatársat (vagy akár kisebb csoportot) alkalmaznak e feladatra. Sőt, van, ahol külön biztonsági divízióba szervezik a cellakódok, adatforgalmi listák kiadását. Néhány éve az egyik - a 2006 őszi zavargások után, hivatalos személy elleni erőszak miatt másfél év felfüggesztettre ítélt - "célszemély" az eseményekről született egyik visszaemlékező kötetben, anonimizált formában nyilvánosságra hozta az ügyészség és az érintett telefontársaság közötti titkos (de aztán a védőügyvéd rendelkezésére bocsátott) levelezést, illetve a megadott cellakód-oszlopokat, hívásinformációkat tartalmazó dokumentumot. Ez különösen bizalmi funkció. Nemcsak a cég, de a titkosszolgálati művelet szempontjából is. Hisz az illető, aki ugyebár nem felesküdött rendőr- vagy hírszerzőtiszt, csupán magánalkalmazott, pontosan tudni fogja: a belbiztonság kit hallgat le, kit követ, ki ellen zajlik fedett nyomozás. Az effajta tudás nagyon sokat érhet a célszemélyek, (akár gengszter- vagy terrorgyanús egyének) számára.

A titkos munkában járatlan dolgozónak pedig egyszerre veszély és kísértés. Sajnos gyakran megesik, hogy a főnök eme (nagy többletterhet, pluszfelelősséget igénylő) feladatot egyszerűen rátestálja valamelyik beosztottra. Anélkül, hogy az illető alapos kiképzést, illetve valamiféle stressz- és rizikópótlékot kapna. Egyéb nemkívánatos hatásai is lehetnek annak, ha egyszerű "cégkatonaként" belecsöppenünk a kémjátszmák homályzónájába. Mi van akkor, ha megfigyelési paraméterek gyűjtésével megbízott dolgozó kilogikázza: aktuális célszemélyét jogtalanul, politikai okból ellenőrzik? Vagy épp fordítva: a gyanús tranzakciók nemzetbiztonságnak való továbbításával megbízott bankalkalmazott azt észleli, hiába jelezte a maffiaszagú számlamozgásokat, a nyomozást fentről leállították. A sáros kül- vagy belföldi "üzletember" pedig zsinórban köt üzleteket az állammal. Mit tehet a dolgozó a cégtitok és államtitok kettős szorításában? Ami nem egy szűk kör dilemmája. Ez a nemzetbiztonsági relevanciájú "bizalmi álláskör" szélesebb, mint gondolnánk.

Sok hitelügyintézői, gépjármű-, vagy lakásbiztosítási területen dolgozó munkatárs lesz része eme világnak. Azon kapva magát: a katonai elhárítás valamelyik titkos objektumának, rejteklakásának bankhitelét, a külföldi diplomatákat megfigyelő belföldi hírszerzőegység autóinak felelősségbiztosítását, egy fedett nyomozó által vezetett (ígyen szemmel tartott) éjszakai mulató rejtélyes, csalásról árulkodó tűzkárát intézi. A titkosszolgálati fedőcégek által üzemeltetett ingatlanok, járművek adatai természetesen fiktívek vagy hamisak. Miként a beépült ember teljes személyazonossága (kémzsargonban: legendája) is az. Egy jó legendának pedig elmaradhatatlan tartozéka az "igazi" lakáslízing-szerződés, tulajdoni lap, felelősség- és vagyonbiztosítás. A rutinos munkatársnak persze azonnal feltűnik, hogy valami nem stimmel. Ezért sokkal könnyebb, ha ő is be van avatva. Különösen, mivel a pénzintézeti szektornak is megvan a feketepiaca. Adatkereskedők jó pénzért leinformálják az illetőt. Így akár a megfigyelt kém-, gengszter- vagy terrorszervezet is megtudhatja: tényleg "kóser" e a hozzájuk beépülni igyekvő elhárító.

Nem kicsit lehet mindez veszélyes - ám legalább jogszerű, állami beleegyezéssel, hozzájárulással történik. De mit csináljon az ember, ha olyan bizalmi melóra kérik fel, ami illegális? Vagy nagyon annak a határán mozog? Esetleg a törvény betűjét ugyan konkrétan nem sérti, de a munkaadó így is letagadja, hogy bármi köze lenne a dologhoz, ha az őáltala kért (s az ő hasznára végzett) tevékenység nyilvánosságra kerülne. Alábbiakban jöjjön pár típushelyzet. Mondjuk híres, gazdag (ám tiltott szenvedélynek hódoló) művész, rendező jól fizetett ügynöke, menedzsere vagy személyi titkára lesz valaki. Akit persze azért is fizetnek olyan jól, mivel ő szerzi be a drogot a celebnek. Mert a híresség ugyebár - lesifotósoktól követve - nemigen tárgyalhat a dealerrel. A személyi munkatárs informális feladatkörébe sok minden belefér. (Vajh miként lehet, hogy a felső tízezer és a sztárvilág partijain soha nem fogy el a kokain?) Egy "mindenestől" ilyen közegben elvárják, hogy "sikálja el" kenyéradója illuminált állapotban okozott botrányait - ha kell, akkor vesztegetéssel.

Nyíltan (és konkrétan) nemigen szoktak beszélni róla, de a fent említetten kívül is van még pár hivatás, amely hivatalosan a szigorú legalitás talaján áll. Viszont a gyakorlatban nagyon is elvárják a rugalmas, kreatív szabályértelmezést, a félrenézést, a cinkosságot, mi több: a bűnsegédi szerepet. A legtöbb szálloda és kaszinó elvileg nem tűri a prostitúciót. Ugyanakkor a legtöbb ilyen helyen a vendég, ha effajta szolgáltatást akar, gond nélkül hozzájut. A vezetőség abból indul ki: amennyiben nem huny szemet, akkor ez az iparág a hátsó ajtón, a személyzet lefizetésével jut be. Így hát próbálja a dolgot valamilyen félig-meddig eltűrt mederben tartani. A luxuskategóriás szórakozó- és pihenőhelyeken "a vendég szava isten szava", a diszkréció pedig mindenek fölötti prioritás. A recepciós, a portás ilyenkor minimum kényes helyzetben van. Ő az, aki a főnök bizalmas miatt utasítása miatt kénytelen elnézni, megengedni a tiltott dolgot. Ugyanakkor lebukás esetén a cégvezetés soha nem fogja beismerni, hogy jóváhagyta az egészet. Pár éve nagy médiafigyelmet kapott egy német biztosítóvállalat által a Gellért fürdőbe "leszervezett" szexorgia. A belinkelt összeállításból kiderül: a partira - tipikus "bizalmi feladatként" - a cég egyik vezető beosztású dolgozója rendelte meg az örömlányokat. A bizalmi állás egyik feladatköre lehet tehát, hogy az illető akár fizetett szexpartnerről is gondoskodik a vezető, az üzleti partner, (vagy jutalomként a kiválóan teljesítő beosztott) számára. Nyilvánvaló hát: a csúcsvezetés ilyenre kapható tagjai olyan embert választanak jobbkezük gyanánt, akinek ez nem okoz gondot. S ha kell, alibit is biztosít az orgián mulatozó felettesnek.

A bizalmi állás legfelsőbb szintje pedig olyan kulcsfontosságú bizalmi státusz, melynek viselője nem szerepel az óriásvállalatok semmiféle hivatalos és publikus szervezeti ábráján. De mindig őt hívják, amikor csendben, feltűnésmentesen el kell valamit tussolni, botrányt elsimítani. Rábízzák a piszkos ügyeket. (Az ilyen "vállalati takarítók" figuráját a Michael Clayton című filmben mutatták be talán a leghitelesebben.) Ő kezeli például azt a hivatalosan nem is létező alapot, melyből a leányvállalatok helyben különböző állami-helyhatósági bürokraták, politikusok "anyagi ösztönzését" fedezik. Bizonyos térségekben, országokban csak úgy lehet jövedelmező üzleti tevékenységet folytatni, ha fizet az ember a politikai alvilágnak. Ezt nívós, világhírű márkacégek is tudják, például a Siemens, ahol "a korrupció németesen alapos, pontosan vezetett és rendszerszerű volt, ami nem is csoda: a Siemens üzleti modellje épült rá évtizedeken át. A gyökerek a második világháború utáni időszakig nyúltak vissza; a szétbombázott, legyengült cég a fejlődő piacok felé fordult, ahol a baksis az üzletszerzés megkerülhetetlen módja, a helyi szabályok része volt. A német törvények következésképpen sokáig nem is büntették ezt, az adójogszabályok 1999-ig lehetővé tették a vesztegetési pénzek elszámolását - a könyvekben csak N.A. rövidítést alkalmaztak rá. "Nützliche Aufwendungen" - hasznos ráfordítás -, ez volt a bevett meghatározás. A módszert ráadásul egy idő után olyan, egyébként transzparensnek ismert államokban is sikeresen bevetették, mint Norvégia. 1999-ben ugyan Németország csatlakozott az üzleti korrupciót tiltó nemzetközi egyezményhez, de a Siemens csak papíron hajtotta végre a kötelezettségeit: ugyanazt folytatta, mint addig, csak más, nehezebben feltárható eszközökkel. Tudták, ha nincs kenőpénz, elveszítik az üzleteket. Arra törekedtek, hogy betartsák a tizenegyedik parancsolatot: Ne bukj le!" - diagnosztizál Mong Attila oknyomozó riporter hajdani kommentárja.

Hasonlóképp üzemel a bennfentes manipulációk feketepiaca. A legtöbb vezető nem is akarja tudni, honnan vannak ama - banki és/vagy üzleti titoknak számító, netán zárt rendőrhatósági, titkosszolgálati adatbázisban szereplő - fülesek, amelyekkel felvértezve mennek tárgyalásra. Az ilyesmit ráhagyja "bizalmi emberére" - pont elég, ha ő tudja. Ezen fekete-vagy szürkestátuszok betöltői legtöbbször hivatalosan nem is dolgoznak a cégnél, papíron egy másik vállalat alkalmazottai. Egyebek közt olyankor szoktak ilyet csinálni, mikor két piaci rivális cég, "láthatatlan fúzió" jegyében a háttérben összedolgozik valamilyen kartellszagú ügyleten, s ezt olyan személy koordinálja, aki formailag egy harmadik, látszólag kívülálló cég dolgozója. Különösen fontos az ilyen "lemaszkolás", ha egy olyan megbízót vesz célba a szerződésre pályázó vállalat, amelyre már egy holdudvari-kormánypárti cég is szemet vetett. Az ilyeneknél pedig gyakran megesik, hogy (élve a hatalom részrehajlásának térségünkben fokozottan meglévő helyzeti előnyével) a központi munkajogi és társadalombiztosítási nyilvántartásokba való informális, jogsértő rálátáson keresztül pontosan tudják, kiket szerződtet (tehát mire készül) a rivális cég. Egyre komolyabb "láthatatlan divízióvá" szerveződik az effajta leárnyékolt, lemaszkolt, "kalózlobogós" kiszervezéssel elbújtatott humán erőforrás. A lobbizásnak, vezetési tanácsadásnak, stb. nevezett tevékenység sötét oldala jellemzően idegen zászló alatt zajlik.

Mint a felsorolt példákból kitűnik: a bizalmi állás jellemzően olyan pozíció, amely az átlagmunkánál komolyabb megbízhatóságot, lojalitást igényel. Hasonlóképp közös jellemző, hogy az ilyen feladat betöltőjét nagyobb valószínűséggel kérik fel olyan, a cég érdekében végzendő dolgokra, amelyek nincsenek benne a munkaköri leírásában. S nagyobb eséllyel lesznek részei főnökük magánéleti ügyeinek. A formailag sem definiált "bizalmi meló" tartalmilag rendszerint valamilyen, a nyilvánosság, a többi dolgozó felé nem, vagy csak kevéssé meghatározott, gyakran informális, kényes, diszkréciót feltételező teendőt (is) rejt. Szerencsés esetben (ámbár ez sem biztos) magasabb javadalmazással, ugyanakkor fokozott szakmai, jogi, pszichés vagy morális felelősséggel, rizikóval. Akár a jogszerűség határán egyensúlyozva, netán azon átlépve. Tehát érdemes alaposan megfontolni az előnyöket, kockázatokat és mellékhatásokat, mielőtt rábólintunk egy ilyen ajánlatra.
  • 2020.09.24Adókonferencia Jöjjön el a SALDO Adókonferenciájára és ismerje meg az új TB törvény szabályait, valamint a külföldi partnereivel kötött szerződések ÁFA előírásait! Szerezzen biztos tudást, kreditpontokat, tájékozódjon szakértőinktől. Országosan 7 helyszínen várjuk. Részletek Jegyek
  • 2020.10.06Vigyázz, jönnek az ellenőrök! Az ellenőrzésektől mindenki tart. Sok esetben azonban nem könnyű magunkat kiismerni a jogszabályok és az ellenőrzési folyamatok útvesztőjében. Ebben az eligazodásban szeretnénk segíteni olyan szakértőkkel, akik az ellenőrzések napi gyakorlatára látnak rá. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Uborkaszezon

Nem könnyű ilyenkor HáeR-esnek lenni. Pedig itt van a kovászos uborka készítésének a szezonja! A jó HáeR-es most figyel, kóstol és ha maradt rá... Teljes cikk

Öt súlyos vezetői hiba, amit ne kövessen el

Alig pár hét telt el, mióta a karantén hivatalosan is véget ért, így a szervezetek vezetői saját hatáskörben dönthettek arról, hogyan tovább. S... Teljes cikk

Miért rémes a home office?

Több hátrányt mint előnyt lát a tartós home office-ban Csizy Beatrix, az Enetha Learning Kft. ügyvezetője. Szerinte pótolhatatlan a személyes... Teljes cikk