"Teljesen máshogy kell a szervezet pulzusán tartanunk az ujjunkat" - így telik a Nanushka HR vezetőjének egy napja járvány idején
Kmoskó Judit a Nanushka HR igazgatója. A Sándor Szandra által alapított, mára nemzetközivé nőtt divatcégnél a HR-nek stratégiai szerepe van, amelyet a járvány idején is kézben kell tartani. A HR felelőssége az is, hogy a szervezet érezze a folyamatos támogatást ebben a nehéz helyzetben. Kmoskó Judit nem szeret home office-ban dolgozni, de a szükség törvényt bont.
Normál esetben a városba menet hangoskönyveket vagy podcasteket hallgatok az autóban, majd miután 7 óra magasságában leparkoltam, még elszaladok a kedvenc sarki kávézómba. Ilyenkor még csendes a város, át tudom gondolni az előttem álló napot, van egy nagyon békés hangulata annak, hogy én kapcsolom fel a fényeket az irodában, elsőként. Home office-ban ez természetesen teljesen más, fontos volt, hogy tudatosan és gyorsan alakítsuk át és aktualizáljuk a napi rutinunkat, alkalmazkodva egy olyan helyzethez, amit még soha, senki nem tapasztalt körülöttünk. HR-esként nagyon komoly felelősségünk van abban, hogy a szervezet, amiben dolgozunk folyamatosan támogatva érezze magát ebben a nehéz helyzetben.
Reggel 6:
Home office-ban kicsit később kelek, de még mindig korán, fontos, hogy ilyenkor is legyen napi rutinunk, én teával és reggelivel kezdem a napom, kimegyek a kertbe, átgondolom az előttem álló napot, és ugyanúgy elkészülök, mintha az irodába mennék. Átolvasom az éjszaka érkezett emaileket, üzeneteket, ami sürgős, azt azonnal megválaszolom, átfutom a híreket, elolvasom azokat a szakmai oldalakat és cikkeket, amiket figyelemmel kísérek. Ha ezekben találok olyat, ami inspirál, akkor ezeket feljegyzem, szenvedélyes listakészítő vagyok, mindenre van listám. Fontos, hogy olyan munkakörnyezetet alakítsunk ki az otthonunkban, ami kényelmes és ahol lehetőség szerint a legkevesebb zavaró körülmény mellett tudunk fókuszálni a feladatainkra.
Reggel 9:
A heti, nagyobb volumenű HR meetingeket kisebb, napi szintű online megbeszélések vették át. Reggel 9 óra után nem sokkal online napindító meetinget tartunk, megbeszéljük a HR terv alapján a célokat, feladatokat, azt, hogy kinek milyen esetleges „blockere” van, hogyan tudjuk egymást segíteni. Nem azért fontos, hogy meghatározott időközönként, napindításként és zárásként beszéljünk a csapatunkkal, hogy ellenőrizzük a munkájukat, hanem azért, hogy ezáltal biztosítsuk őket a támogatásunkról, hallgassuk meg, hogy milyen a hangulat, miben tudunk egymásnak segíteni. Most az átlagosnál is fontosabb az erre való érzékenységünk.
10- du 1ig: Online meetingek vezetőkkel, célok megvalósítása a HR terv alapján
Most, hogy mindent online csinálunk, teljesen máshogy kell a szervezet pulzusán tartanunk az ujjunkat, mivel nincsen lehetőség személyes beszélgetésekre a vezetőkkel és a kollegákkal, így fontos, hogy ne csak tűzoltás szerűen, hanem rendszeresen tartsunk videókonferenciákat, online meetingeket, akár online kávézást annak érdekében, hogy ne sérüljön a kapcsolat a HR és a csapatok között. Egyébként is nagyon fontosnak tartom, hogy ne tűzoltás jellegű legyen a HR munkássága, erre most hatványozottan oda kell figyelnünk, így, hogy fizikailag most nem vagyunk benne a szervezetben, nem vagyunk a kollegák között. Elengedhetetlen, hogy a területnek meglegyen a negyedéves terve, ami alapján haladni tudunk a céljaink felé, én személy szerint nagy híve vagyok a különféle menedzsment módszereknek, az én csapatom OKR-ok (Objectives and Key Results) alapján dolgozik. Sajnos elkerülhetetlen, hogy ezeket most áttervezzük és igyekezzünk minél gyorsabban alkalmazkodni, folyamatosan figyelemmel kísérni a cég folyamatait.
Du 1: Szünet
Ez jelenleg nem mindig valósul meg, de arra törekszem, hogy tervezetten tartsak ebéd és kávészünetet, ilyenkor gyakran kiülök a kertbe, néha még a laptopom is magammal viszem és innen folytatom a munkát.
Reggel 7, délelőtt 10, du 2, du 4, este 7: Emailek
Az emaileket igyekszem blokkokban megválaszolni, reggel - délelőtt - délután és este. Fél szemmel nézem, hogy mi az, ami SOS, vagy külföldről jön, az időeltolódás miatt ezek nem várhatnak. Okosórára emaileket nem szinkronizálok, itt csak a slack-et látom, hogy semmi se kerülje el a figyelmemet.
Du 2-6ig: Nagyobb fókuszt igénylő feladatok
Érdemes kihasználni a mostani helyzetet arra, hogy csapatainkkal olyan feladatokat és nagyobb projekteket valósítsunk meg, amihez komolyabb fókusz és nyugalom szükséges. Vegyük elő a szabályzatainkat, folyamatainkat, finomítsuk az onboarding előadásaink anyagait, készüljünk arra, hogy minden tökéletesítve álljon a rendelkezésünkre arra a pillanatra, amikor visszatérünk az irodába.
Du 6-tól: A nap lassú lezárása, saját magunk és mások képzése
Természetesen most is fontos a saját képzésünkre időt fordítanunk, nyitott szemmel járnunk, értesülnünk arról, hogy mások hogyan kezelik a jelenlegi helyzetet, ezért érdemes megnéznünk, hogy milyen cikkek, podcastek, előadások és online továbbképzések érhetőek el a témában. Ma egy „leadership trends” előadássorozaton veszek részt, ahol a szokásokról, ezek átformálásáról fogunk beszélgetni. Most különösen fontos, hogy figyelmet szenteljünk ennek, foglalkozzunk a saját pszichológiai biztonságunkkal.
Kéthetente ilyenkor szoktam egyetemi előadásokat tartani, most már online formában, érdekes ezt is megtapasztalni, teljesen más hangulata van annak, amikor tanteremben oktatok, mint így, de azt vettem észre, hogy talán most még jobban odafigyelnek a hallgatók, kiemelkedő az interaktivitás.
6 óra után, amikor kicsit elcsendesedik a nap, szoktam beszélgetni Debórával, aki a saját cégemben a jobb kezem. Megbeszéljük a közös projekteket, fontossági sorrendet állítunk fel, tervezünk.
Esténként rendszeresen főzök, szeretek új recepteket kipróbálni, ez most sem változott, fontos, hogy megtaláljuk a napjainkban azokat a pillanatokat, amikor fel tudunk töltődni.
Kmoskó Judittal készült nagy interjúnkat itt olvashatják.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Vajon milyen trendek határozzák meg a HR-t 2026-ban? Nem meglepő, hogy a listát az AI transzformáció vezeti, valamint ehhez kapcsolódva a munkavégzés... Teljes cikk
Továbbra sincs a HR stratégiai szerepben a legtöbb cégnél, inkább végrehajtó. Önelégült, szakmai kábaság terjed. Hiányzik a szakmai vita,... Teljes cikk
Kulcsfontosságú lesz az érzelmi intelligencia vezetői és csapatszinten egyaránt, valamint tovább bővítik a többnyelvű e-learning rendszert a... Teljes cikk
- Felmérés: a back office tevékenységek 90%-a automatizálható 1 hónapja
- Új szabályok a távmunkára: mikor számít telephelynek az otthoni iroda? 2 hónapja
- Miért segíti sokkal jobban a home office a nők mentális egészségét mint a férfiakét? 2 hónapja
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 2 hónapja
- Brother nyomtatók extra garanciával: csak december 31-ig! 2 hónapja
- A Lidl kommunikációs vezetője a Yettelnél folytatja 3 hónapja
- Empátia az algoritmusok között: így segít egy humán fejlesztő a HR-eseknek 3 hónapja
- Miért fontosabb a környezet, mint gondolnád? 3 hónapja
- A teljesítmény-elvárások összetettebbek, mint egy piaci cégnél - interjú az SZTE kancellárával 3 hónapja
- Lebuktat a WIFI: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik 4 hónapja
- Távmunka vagy home office? Akár több tízezer forint múlhat a helyes besoroláson 4 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig