Megjelent: 4 éve

Nem a home office-ra épül majd az új céges világrend

A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy a sebezhetőség felvállalása, az őszinteség csak még hitelesebbé teszi a vezetőket. Az irodapiac átalakulása ugyanakkor hosszabb távú folyamat, de a klasszikus irodai szerepkör egyértelműen borulni látszik.

Mára a munkáltatói helytállás egyik legfőbb mérője az lett, hogyan reagálnak a cégek a vírushelyzet okozta megváltozott körülményekre - a többi között ez is kiderült azon a HR Festtel közösen szervezett kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a Telenor a munkaszervezés újraértelmezésének lehetőségeit kutatta.

„Az elmúlt évek egyik legnagyobb változása zajlik, paradigmák dőlnek meg nap mint nap. Szervezetfejlesztőként a járványhelyzet egyik legnagyobb kihívása, hogy a céges kultúrát továbbépítsük, összetartsuk a csapatokat, megóvjuk a kollégákat a kiégéstől, az otthoni bezárkózástól, az izolációtól” - fejtette ki Endrei-Kiss Judit, a Telenor HR vezérigazgató-helyettese a beszélgetésen.
Al Ghaoui Hesna, Endrei-Kiss Judit és Tóth Gergely, a HR Fest alapítója

Mint mondta, a Telenornál a hibrid megoldásban hisznek, ezért A-B hetes váltásban működő munkarendet alakítottak ki, és bevezették, hogy hétfőn és pénteken mindenki otthonról dolgozik, amit hosszú távon is szeretnének megtartani.

Szerinte az iroda egy kommunikációs platform, a munkáltatói márka fontos eleme, és egyértelműen látszik az is, hogy most még nagyobb szükség van a személyes találkozásokra, az olyan közösségi terekre, amelyek a munkavégzés mellett találkozási pontok is egyben.

Koronavírus: veszélyforrás vagy kihívás?

Egyre nagyobb szükség van a munkavállalók biztonságérzetének erősítésére, jóllétének és lelki egyensúlyának támogatására - véli Al Ghaoui Hesna újságíró, riporter, egykori haditudósító. Szerinte vannak párhuzamok a mostani járványidőszak és egy háborús helyzet között.

Sokszor a lelki alkalmazkodóképesség határozza meg, hogy hogyan vészel át valaki egy kritikus helyzetet. „A Covid-járvány mindenkit mellbevágott, kilökött minket a napi rutinból. Emiatt az életet sokan kiszámíthatatlannak élik meg. Megtapasztaltuk a saját határainkat, mind emberileg, mind szakmailag, sokak biztonságérzete ingott meg. Mindezt nagyban befolyásolhatja, hogy mit észlelünk a munkáltatónk oldaláról: tud-e támogató közeget nyújtani, és mennyire képes ebben a megváltozott helyzetben jól reagálni” - fejtette ki Al Ghaoui Hesna.

Fontos, hogy megszólaljanak, akik döntési helyzetben, vezető pozícióban vannak, hiszen a csapatok élén lévő munkatársakra a többiek példaként tekintenek. Krízishelyzetben ez a magatartás különösen nagy hangsúlyt kap, ilyenkor a sebezhetőség felvállalása még hitelesebbé teszi a vezetőket.

Miközben a félelem képes falakat emelni, közben egységesítő erő is lehet, ha egy közösség őszintén tud kommunikálni erről. Szerinte a félelem fontos indikátor, amely segíthet emelni a teljesítményünket, ám ez attól is függ, hogy milyen kontextust teremtünk az adott helyzet köré: fenyegetettségként tekintünk rá, vagy kihívásnak látjuk, amihez csapatként, közösségként állunk hozzá.

Hogyan lehet távolról közösséget építeni?

A karantén idején nagy kihívást jelentett, hogy miként lehet otthonról építeni a vállalati kultúrát, hogyan lehet távolról közösséget építeni.

„A mi céges kultúránk a #oneteam, vagyis az #egycsapat filozófiájára épül, ami azt jelképezi, hogy senki nincs egyedül, figyelünk egymásra. Erre számos pozitív példa volt a járvány alatt. Belső segítő közösségek szerveződtek, a kollégák közösen maszkot varrtak az üzleteinkben dolgozóknak, a digitális oktatáshoz eszközökkel segítették egymást, és például megszerveztük a házhozszállítást az irodaház menzájából. A közösség erejének hatását „békeidőben” is érezni fogjuk” - mondta Endrei-Kiss Judit.

Felértékelődött a közösségi tér

Habár a karantén elején sokan úgy gondolták, többé nem lesz szükség irodákra, Fodor Dániel, 'Az Év Irodája' főszervezője úgy látja, az irodapiac átalakulása egy hosszabb távú folyamat, de a klasszikus irodai szerepkör egyértelműen borulni látszik.

„Az irodák funkciója megváltozik. Ami eddig az infrastruktúrát jelentette, az ma már egy közösségi tér, a személyes találkozások, a beszélgetések és a kávézások helye. Épp ezért a most épülő irodaházak tervezésénél egyre nagyobb hangsúlyt kapnak majd azok a közösségi terek, amelyek megfelelnek az új munkavállalói elvárásoknak” - tette hozzá.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk

Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok

Az interaktív kommunikáció és a nyitottság is elengedhetetlen, ha egy el szeretne érni egy Z generációs fiatalt. Teljes cikk

Idén a fizetések még az eddiginél is fontosabbak lesznek

Immár harmadik éve készíti el munkavállalói visszajelzések alapján a legjobb munkahelyek – Top Employers – listáját a Munkahelyeink.hu. A ma... Teljes cikk