Tízből négyen egy éven belül elhagynák a munkahelyüket
A munkavállalók közel fele radikális karrierváltáson gondolkodik, hasonló arányban érzik magukat túlterheltnek és kiégettnek – derül ki a Microsoft friss Work Trend Index felméréséből.
A munkavállalók közel fele (41%) fontolgatja a karrierváltást az elkövetkező egy évben. Az elmúlt 18 hónapban a dolgozók jelentős része komoly stressznek volt kitéve: aggódtak a szeretteik egészségéért, próbáltak egyensúlyozni a távoktatásból fakadó és az egyéb otthoni kötelezettségeik és a munkahelyi elvárások között, gyakran érezték magukat elszigeteltnek és magányosnak. Mindeközben a munkahelyeiken is helyt kellett állniuk, amit megnehezített az új, digitális munkavégzésre való átállás, a rengeteg online találkozó és a megnövekedett e-mail forgalom kezelése - derül ki a Microsoft Work Trend Index című tanulmányából.
A felmérés során, amelyben világszerte 30 ezer munkavállaló vett részt, a dolgozók több mint a fele (54%) számolt be túlterheltségről, kiégésről.
A vezetőket és a döntéshozókat ugyanakkor jóval kevésbé viselte meg a járványhelyzet. 61 százalékuk egyenesen azt mondta, hogy „szárnyalt” az elmúlt időszakban, ami ezen a téren 23 százalékos különbséget mutat a javukra a nem döntéshelyzetben lévő alkalmazottakhoz képest. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a vezetők nagyobb szakértői támogatásban részesültek és többször mehettek szabadságra az elmúlt másfél évben - mutat rá a Microsoft lapunknak is eljuttatott elemzése.
A megállapítások között szerepel az is, hogy egyértelmű: a hibrid munkavégzés új korába lépünk be éppen. A vezetők 80 százaléka számít arra, hogy a hibrid munkavégzés állandósulni fog, és a munkavállalók több mint a 70 százaléka el is várja ezt.
Fotó: unsplash.com
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Húsz éven átnyúló kutatási eredményeit foglalta össze Bokor Attila, az OD Partner tanácsadócég tulajdonosa. A szervezetfejlesztési szakember ötven... Teljes cikk
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
Milyen trendek határozzák meg a HR digitalizációját? Mi a szerepe a HR-nek a mesterséges intelligencia (AI) vállalati kultúrába építésében és hol... Teljes cikk
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 1 napja
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 2 napja
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 napja
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 napja
- Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban 3 napja
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 2 hete
- Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van 2 hete
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 2 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hete
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben