kapubanner for mobile

Továbbra is jelentős a vidéki bérek lemaradása

A megyék többségében az elmúlt évtizedben megduplázódott a nettó fizetések értéke, ám a budapestiekkel összevetve nem csökkent számottevően a vidéki keresetek lemaradása.

budapest vidék bérek-
images

Hiába emelkedett nagy mértékben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete 2010 óta, alig szűkült az olló a fővárosi és a vidéki fizetések között. Miközben a megyék többségében az elmúlt évtizedben a nettó fizetések értéke megduplázódott, a budapestiekkel összevetve nem csökkent számottevően a lemaradás - írja a VG a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) területi statisztikái alapján.

Győr-Moson-Sopron megyében 130 ezer forintról 303 ezer forintra, azaz 131 százalékkal nőttek a nettó keresetek, az ország egyik legszegényebb megyéje, Szabolcs-Szatmár-Bereg azonban továbbra is sereghajtó, itt arányaiban is kisebb volt a béremelkedés üteme (105 ezerről 196 ezerre). 

Még mindig Budapesten keresik a legtöbbet a munkavállalók: a 351 ezer forintos nettó több mint a duplája a tíz évvel ezelőtti bérszintnek. 

átlagbér ksh

Az iparosodottság és a bérszint között van összefüggés, a négy leginkább iparosodott megye közül három esetében a bérszint is magasabb. A legnagyobb értéket előállító Győr-Moson-Sopron megye után a sorban Komárom-Esztergom és Fejér megye következik, amit a fizetési rangsor egy az egyben lekövet, e három megyében a legmagasabb a nettó átlagbér. Az iparosodottság azonban önmagában nem elég, hiszen például a szintén erős iparral rendelkező Jász-Nagykun-Szolnok megye átlagbérszínvonala (231 ezer forint) viszonylag alacsony, annak ellenére, hogy az egy főre jutó ipari termelési érték a negyedik legmagasabb - írja a VG.

A keleti országrészben továbbra is átlagosan alacsonyabbak a keresetek az országosnál. Itt Heves megyében a legmagasabbak a fizetések, a megyében az idei első fél évben 270 ezer forint volt az átlagbér.

Fotó: unsplash.com

 

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk