A MOME is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz, a stratégiai megállapodást Budapesten írták alá.
A MOME tizenhatodikként csatlakozott a mentorprogramhoz, amelynek célja, hogy a munka és továbbtanulási lehetőségektől távol eső településeken élő általános iskolai tanulóknak segítséget nyújtson a pályaorientációban és a továbbtanulásban.
A cél, hogy a jelenleg általános iskolákban tanulók 2030-ra legalább egy szakmával rendelkezzenek, illetve képességeik szerint továbbtanuljanak, elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon. Mintegy háromezer mentorra van szükség ahhoz, hogy elérjék azt a jelenleg 10 ezer hetedikes, nyolcadikos diákot, akiknek igazán segíthet a program - mondta el György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Februártól 1028 mentor foglalkozik 4040 diákkal országszerte több mint 100 iskolában. A MOME csatlakozásával olyan gyerekeket is elérhetnek, akiket eddig nem sikerült.
A hallgatók, munkatársak kezdeményezésére csatlakoztak a programhoz. Egy mentor sokat adhat egy földrajzilag, vagy szociálisan kevésbé szerencsés háttérből jövő diáknak, de az egyetemi közösség, a hallgatók is gyarapodni, fejlődni, épülni fognak azáltal, hogy mentorként megjelennek a fiatalabb generációk mellett - mondta Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke.
Fülöp József rektor azt hangsúlyozta, hogy nem művészeket akarnak nevelni, a fiatalokkal azt a tudást szeretnék megismertetni, amely általában szükséges a munkaerőpiacon, valamint megmutatni, hogyan lehet kreatív gondolkodásmóddal látni a lehetőségeket. A körülmények, a technológiák folyamatosan változnak, s ezekre fel kell készülni - tette hozzá.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 1 hónapja
- Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?