Tüzelj Csípőből - I.4. Intuíció a szociológiában

Hogyan juthat el az egyén, a csoport és a társadalom szociológiai fejlődése során intuíciója kibontakoztatásához?

[ E cikket eddig 1397x tekintette meg 561 egyedi látogató ]

Intuíció a szociológiában - avagy, Felelősségteljes Örömteliséggel Kiterjesztett Spirál Dinamika [SDx]

Milyen módon bontakozik ki az intuíció az egyén, a csoport és a társadalom természetes fejlődése során? Milyen lépcsőfokokon megy át maga az ember és a társadalom, míg eljut az intuitív megértés kibontakoztatásáig?

Lépésről lépésre haladva az előző cikkek során elsőként megvizsgáltuk, hogy milyen módon kapcsolódik az intuíció a közgazdaságtanhoz, a (kvantum-)fizikához és biológiai valónkhoz, testünkhöz. Most bővítsük ki látószögünket és tekintsük át, hogy milyen módon fejlődik az intuíció képessége az emberi lény önálló életében és egyben a társadalmak gondolkodásmódbeli (memetikai) fejlődésének különböző szakaszaiban.

Áttekintésünk leíró-eszközét Claire W. Graves (1914. December 21. – 1986. Január 3.) pszichológus és szociológus professzor fogalmazta meg. Graves tanítványai az egyetemen megkérdezték tőle; „Professzor úr, Ön különböző látásmódokról és hozzáállásokról tanít; melyik ezek közül a legjobb?”. Ő elgondolkodott, majd azt felelte, hogy nem tudja, mert mindenki másképp gondolkodik, azonban megígérte nekik, hogy megvizsgálja témát. Leíró módszertana megfogalmazása előtt rengeteg riportot készített, megvizsgálva különböző emberek fejlődési történetét. Összefoglalva mindezt, leírta tapasztalatát, melyet egyszerűsítve „Spirál Dinamika” névvel illetett.

Arra jött rá, hogy az emberek gondolkodásmódjának van egy általánosan megfogalmazható „stílusa”; ki így ki úgy, de egy nagyjából összefoglalható „stílus” mentén éljük életünket-, látjuk világunkat, értékrendünk szerint. A viselkedésmódunk és beállítottságunk – a memetikánk – az adott időszakban megnyilvánuló értékrendünk szerint alakul, változik és fejlődik. Graves ezt érték-memetikának (vMeme-nek, value meme-nek) nevezte. Munkássága vége felé Dr. Don E. Beck-nek adta át tudományát, ki kibontakoztatta azt és egy könyv formájában Christopher C. Cowan társíróval együtt közzé is tette. Ez vált a spirál dinamika „bibliájává”.

A spirál dinamika különböző mentális beállítottsági szinteket ír le, melyek lépcsőzetesen követik egymást. Hangsúlyozza azonban, hogy minden egyes szinten boldog lehet az ember (amennyiben az adott gondolati mintázat szintre jellemző pozitív oldalt választja cselekedeteiben, beszédében és gondolataiban). Bárki lehet jó ember, bárki lehet örömteli.

Minthogy a társadalom fejlődik és egyre magasabb memetikájú egyének jelennek meg benne - a társadalom egyre nagyobb százalékát képviselve -, a magasabb és magasabb szinten való gondolkodóknak köszönhetően a spirál dinamika is fejlődött, kibővült. Különböző „hozzácsatolt” szintek jelentek meg különböző filozófusok által. Megjelentek olyan módszerek ezzel párhuzamosan, melyek alkalmazhatóbbá tették a spirálon való fejlődést az egyén, a profitorientált szféra és a társadalom különböző szegmenseire. Mindemellett, az internetnek és a könnyen elérhető e-könyveknek, az online streaming-nek, valamint a légi közlekedés fejlődésének köszönhetően újabb és újabb társadalmak fejlődését váltt módunkban elemezni és tudásanyagához hozzáférni, melyek nem álltak Graves rendelkezésére munkája csúcs-időszakában.

Amennyiben a teljes igazságot szeretnénk ábrázolni intuícióhoz kapcsolódó cikkeinkben, e jó szándékú író olvasottsága és nagyon kis mértékben tapasztalata alapján kénytelen megfogalmazni pár további lépcsőfokot a spirál dinamika meglévő rendszeréhez hozzácsatolt, kiterjesztett memetikai lépcsőként. Nevén is nevezzük a gyermeket: Felelősségteljes Örömteliséggel Kiterjesztett Spirál Dinamikának hívjuk, vagy egyszerűbben, Kiterjesztett Spirál Dinamikának (Spiral Dynamics Extended – SDx). Hozzá kell tennünk, hogy bár nagyon dicső tett lenne új platformra helyezni a Spirál Dinamika rendszerét, mi alapvetően egy teljesen más bizniszben vagyunk. Egyesek a szociológia oldaláról közelítenek intuíciójuk kibontakoztatásához – e cikk az Ő javukra került megírásra -, mások teljesen más oldalakról. E cikk csupán egy eszköz a számos megközelítés sorában, melyeknek egy a célja; mindannyiunkat közelebb vinni az intuíciónk kibontakoztatásához.

 

Első a stratégia - Az emberi és társadalmi fejlődés iránya

Mielőtt rátérünk az SDx rendszerre, nagyon leegyszerűsített- és könnyen emészthető módon kifejtve azt, formáljuk meg stratégiánkat. Mit kell tennünk ahhoz, hogy a jelen nagyszerűen felépített spirál dinamika rendszerét felkészítsük egy mindent átható intuitív látásmód kezelésére?

Elsőként áttekintjük a spirál dinamika jelen pillanatban alkalmazott szintjeit (1. Szint és a 2. Szint alsó része) - azok felzárkóztatása érdekében, kik még nem ismerik ezt -, majd két dolgot teszünk. Egyrészt a meglévő memetikák tetejére egy egyszerű illesztéssel ráépítjük az általunk kiterjesztésként használt két memetikai lépcsőfokot, másrészt pedig egy még ennél is fontosabb lépést teszünk. Bemutatjuk az 1. és a 2. Szint „mellett, vagy mögött” elhelyezkedik még egy szint, melyben igazán kibontakozik intuíciónk.

 

Graves-i Spirál Dinamika szintjei

Először hallva a spirál dinamikáról érdemes hozzászoknunk, hogy a memetikai szinteket az egyszerűbb hivatkozhatóság kedvéért különböző szín-megnevezésekkel jelöljük. Nézzük hát át alább a memetikai lépcsőfokokat.

 

1. SZINT

BÉZS – Archaikus-Ösztönszerű Túlélő

Ősemberi ösztönszerű tudatosság, vagy a megszületett csecsemő túlélési szintje. Mindkét esetben a létfeltételek megteremtése a fontos; az ösztönök-, az intellektuális kontroll nélküli érzelmek dominálnak. A gyerekek csak abban bízhatnak, hogy szüleik megvédik őket és biztosítják számukra a túlélést; felnőttek esetén az étel, a fedél és a szexualitás alapszükségleteinek kielégítése van szem előtt.

Amint felmerül a gondolat, hogy egy csoport jobban biztosítani tudja az egyén túlélését és biztonságát, mint az egyén önmagában, megjelenik a nagy család vagy közösség iránti nyitottság. Ha többen vagyunk, könnyebben ejtjük el a mamutot, gondolja a felnőtt; ha többen vagyunk a családban, többen hoznak nekem csokit, gondolja a gyermek.

 

LILA – Mágikus-Animisztikus Családcentrikus

Ősközösség és az „olasz nagy családok”. Jellemzője, hogy a család idős tagjaira hallgatnak, ők a vezetők (törzsfőnök vagy családfő). Hisznek a természeti szellemekben vagy istenségekben, mágiában, bizonyos speciális napokon történő vetésben és aratásban, a varázsló jövendőt mond. Amikor a család összegyűlik, mindenki tudja a helyét. Mindenki egyért, egy mindenkiért.

A családi vállalkozásokban a kulcs-pozíciókat a családtagok látják el.

Egy idő után az egyénben megjelenik az érzés, hogy meg kívánja mutatni, hogy erősebb- és több hatalommal bír, mint a család bármely tagja, elindul a következő memetikai szint felé.

 

PIROS – Egoista „Erő-Isten”

Az egyén kitör a családi kötelékekből. A tinédzser nem engedelmeskedik a szülőknek és ki szeretné próbálni a partik és a szexualitás világát; a harcos/ sportoló kiugró teljesítményével megmutatja, hogy ő fizikálisan a legerősebb, legjobb képességű fizikailag. Királyok erő alkalmazásával uralkodnak, elnyomják az alattvalókat; hősök mártír-halált halnak; a PIROS főnökök kiabálnak beosztottjaikkal és a b betűs szót használják. Szex, hatalom, uralom.

Bizonyos idő elteltével a hősnek elege lesz a hadakozásból, a folyamatos „kézi vezérlésből” és a „kivagyi játékokból”, ezért vagy az élet értelme után kezd kutatni, vagy csak a jövedelme kiszámíthatóságának módját keresi. Szabályokat kezd bevezetni, vagy engedelmeskedni kezd azoknak.

 

KÉK – Törvény, Rend és Igazság-bajnok

Egy magasabb cél érdekében a közösség javára valamennyire lemond egoizmusáról, és beáll egy hierarchikus rendszerbe mely egy magasabb (memetikai) szintű lény „írott” törvényeit követi. Megvívja a jó és a rossz közötti csatát most, egy jobb jövő érdekében. Isten, törvény, demokrácia, bürokrácia. A vállalatok erőteljesen hierarchikusak, szabályozottak.

Mikor a KÉK észreveszi, hogy a hierarchikus rendszer kihasználja őt és kezdi belső nemtetszését kifejezni, megfogalmazódik benne a kívánság, hogy a saját útját járja.

 

NARANCS – Tudományos/Materialista/Stratéga és Hatékonyan Önérvényesítő

Pénzt kíván keresni itt és most, nagy hatékonysággal. Hajlandó ezért tudását gyarapítani. Ehhez stratégiai megfontolással tervez és cselekszik „okos PIROS”-ként.

Azon a ponton mikor már jelentős/elegendő vagyonra tett szert, vagy kidolgozta és kifacsarta magát egészségét is kockáztatva felmerül benne a kérdés, hogy mi is az élet értelme? „Azért élek, hogy dolgozzak, vagy azért dolgozok, hogy éljek?”

 

ZÖLD – Érzelmileg Szenzitív/ Fenntartható Közösség-kedvelő

Mindenki egyenlő természeti adottságából kifolyólag (kvázi, a kommunista és a hippi generáció alap-elképzelése). Mindnyájan kifejezhetjük érzelmeinket, mert törődünk egymással minden szinten. A legfontosabb számunkra a harmónia és addig egyeztetünk, míg mindenki egyet nem ért egy adott döntéssel. A világot zöld/organikus/bió állapotában fenntartható módon megőrizzük. Vitaminokat és adaptogéneket eszünk, smoothie-t iszunk. A zöld a kirobbanóan nyitott szívének köszönhetően sokszor elfeled gondolkodni. Nagyon lelkesen tesz barátaiért – akik általában szintén ZÖLD-ek –, azonban ha elveivel nem egyezőkkel ellentétbe kerül, akkor harci-ZÖLD vagy más néven méreg-ZÖLD (mean green) is válhat belőle. Habár a méreg-ZÖLD a zöldek közé tartozik, egyáltalán nem toleráns, hanem haraggal harcol mindazok ellen kik nem ZÖLD-ek. Nem hajandó/ nem képes megérteni, hogy más emberek másképp is gondolkodhatnak. Így hát, ellentétben a világos ZÖLD toleranciával és mások elfogadásával, a méreg-ZÖLD rendkívül kirekesztő, agresszív, gyűlöletkeltő szavakat használ, untoleráns és bizonyos esetekben fasiszta. Mivel rendkívül komolyan veszi az érzelmeit, ezért rendkívül nagy hévvel hadakozik. Nem tud intelligensnek, diplomatikusnak maradni.

Ezen állapot elkerülése érdekében erős KÉK és NARANCS memetika is szükséges ezért az emberben, hogy egészségesen tartsa ZÖLD-et. A KÉK a szabályok és hierarchia elfogadását és betartását adja, a NARANCS pedig biztosítja az anyagi feltételeket a ZÖLD-séghez.

Miután az ember megélte pozitív értelemben vett „zöldségét”, egy nagy lépést téve rájön, hogy lehet, hogy őmagának is szükségszerűen be kellett járnia az előző memetikai lépcsőfokokat ahhoz, hogy eljusson erre a szintre, így talán bölcsebb volna elfogadni és megérteni őket is (ami nem túl könnyű egy ZÖLD számára a NARANCS-al-, vagy főként a PIROS-al kapcsolatban). Beérik a gondolat a fejében, hogy talán minden előző szint jó oldalára szükség van ahhoz, hogy a ZÖLD-ben időzhessen. Szükség van például a LILA családi összekapcsoló/ megtartó erejére, a PIROS erővel teli kitartására, a KÉK biztonságos rendszerezettségére és a NARANCS pénzkereső képességére is ahhoz, hogy a ZÖLD harmóniában élhessen.

 

2. Szint

A 2. Szint jellemzője, hogy képes egyszerre több memetika szerint gondolkodni annak érdekében, hogy illessze az adott témakört az adott gondolkodási stílusú emberekhez. Képes bármely „színűként” gondolkodni (nem „kétszínű”, hanem sokszínű), és képes azon 1. Szintű memetikával rendelkező személy nyelvén beszélni, akivel éppen társalog. Ebbe beleértendő az is, hogy mivel a világon az átlag-memetika jelen pillanatban a civilizált régiókban a kék és a zöld közötti skálán mozog a „mágnesezési pontját” tekintve, ezért a 2. Szinten gondolkodók is az ezekhez illő tevékenységekben, stílusokban-, az adott memetikák nyelvezetével nyilvánulnak meg. A 2. Szint ezért hétköznapi szempontból nem jelent semmi mást, minthogy normális-, „istenszerű feltűnési viszketegség néküli” emberek bizonyos témaköröket jobban átlátnak/ nagyobb komplexitásában/ összefüggéseiben látnak, így bizonyos esetekben könnyebben oldanak meg feladatokat, miközben ugyanolyanok mint mi. Sokkal mélyebbre-nyúló mentális és pszichikai folyamatok zajlanak bennük, melyet mi általában nem érzékelünk, azonban a 2. Szintű együttérző tulajdonságuk miatt ugyanúgy nyilvánulnak meg mint mi.

Példaként, egy SÁRGA alkalomszerűen PIROS-ként bemutatja, hogy van fizikai ereje (pl. lejár cégtársaival a gym-be) és arra is példát mutat, hogy mentális ereje is pozitív hősies; KÉK tulajdonságát használva rendszeresen munkába jár, miközben egy egészséges demokráciát alakít ott ki; NARANCS-ként megfelelő üzleti tervet készít és a társaság vagyonát profitábilisan kezeli; ZÖLD tulajdonságát bemutatva a emberek barátként szeretik miközben megosztja jó ötleteit a fenntarthatóság és az egészséges táplálkozás-, valamint a táplálékkiegészítők és tisztítókúrák tekintetében; eközben mindenre rálátó SÁRGA-ként rendezi össze a szálakat, teremt jól-működő folymatokat, emberi és materiális rendszereket.

Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy ahogy az 1. Szintnek is megvan a pozitív és negatív oldala, úgy a 2. Szint sem tud teljes mértékben mentesülni ettől. Mindenesetre, egyre nehezebb megtartani a negatív oldalt amennyiben egyre feljebb halad az ember a memetikai lépcsőkön, hiszen egyre inkább megérti az igazság természetét. Így bár minden memetikát „művelhetjük” úgy negatív mint pozitív motivációból, az egyetlen dolog ami összeköti őket és ami biztos az az, hogy ahogy vetünk, úgy aratunk.

Cikkünkben az 1. Szintű leírásokhoz képest némileg kiterjedtebben kerülnek leírásra a 2. Szint lépcsőfokai mivel egyrészt az első szintről rengeteg leírás elérhető – melyek közül kiváltképp javasolt Dr. Don Beck és Christopher Cowan könyvének elolvasása –, másrészről a 2. Szint a hétköznapi KÉK-NARANCS-ZÖLD látásmódunkon eléggé túlmutató jellege miatt, több magyarázattal kell róla szolgálnunk. A Kedves Olvasó a következő cikkben-, mely az intuíció és a filozófia kapcsolatáról szól találja meg az igazán mélyreható leíró magyarázatot a 2. Szint felső szegmensei kialakulásának a történelem során kialakult lépéseinek hátteréről.

 

SÁRGA – Integratív Rendszer-Gondolkodó

A SÁRGA egyrészt látja, hogy az emberek gondolkodásmódja különbözik és megérti azokat, mivel felismeri, hogy őmaga se tudta volna meghaladni a ZÖLD látásmódot és a SÁRGÁRA lépni, amennyiben nem lépkedett volna végig a memetikai lépcsőkön. Emiatt, elfogadja és megértő módon bánik minden megelőző memetikai szinttel. Nem arra törekszik, hogy különb legyen tőlük, hanem pont arra, hogy egy legyen közülük, mitöbb, hogy segítsen nekik a napi túlélésüket könnyebbé tenni.

Másrészt, a SÁRGA felismeri, hogy a dolgok folyamatosan fluktuáló és változó világában az egyedüli biztos dolog az az, hogy minden folyamatosan változik. Semmi sem állandó. A testünk sem, és az sem, amire azt gondoljuk, hogy ez „én vagyok”.

Mesterévé válik hát a SÁRGA a Rendszer-szemléletnek; egyszerűsít, összefoglal, tendenciákat keres, szinergiára és pozitív visszacsatolásokra ösztönöz stb., és mivel mást úgysem tehet, az amúgy is önmagától bekövetkező változást a saját jószolgálatába állítja. A megfelelő időben jelez várható nehézség megjelenése esetén – mikor még mások nem is gondolnak rá -, három lépéssel előre tervez, és nyugodt szívvel rögtönöz, ha kell, mert egyszerűen az a legjobb amit tehet.

Míg az 1. Szintű memetikájú emberek félnek a változástól, addig a SÁRGA kezeli a helyzetet. A kínai karakterek melyek a krízis szót írják le, 危機, ”veszélyt” és egyben “lehetőséget” is jelentenek. A SÁRGA pontosan ezt gondolja róla. Elkapja a kígyó nyakát, lefeji fogaiból a mérget és gyógyszert készít belőle.

Mindemellett felismeri, hogy ebben a változó rendszerben a legfontosabb, hogy mindenki találja meg a saját maga számára legjobban illeszkedő helyét. A SÁRGA, így olyan lokális vagy akár nagymérvű/globális rendszert/projektet képes létrehozni. A BÉZS 2. Szintű felharmonikusaként olyan formákat és megoldásokat keres, melyek biztosítják a lények globális szintű alap-boldogulását biztosítani.

Látja, hogy a fejlődést nem lehet erőltetni, és nem is kell; mindenkit kell hagyni boldogulni a saját szintjén. Amit maximálisan tenni lehet, az az, hogy ha valaki segítséget kér annak tekintetében, hogy hogyan lehet a saját memetikájában felmerülő ügyeket „kivilágosítani”/ megtisztítani a negatív tendenciáktól, vagy hogy hogyan lehet a következő memetikai szint felé terelni életét, akkor a SÁRGA rendelkezésre áll és pár jótanáccsal segít. Egy sötét SÁRGA, vagy egyáltalán egy sötét 2. Szintű hozzáállás azonban veszélyes az elkövető és szenvedő számára is. Amennyiben valaki a saját maga által kigondolt rendszert, lokális berendeződést, országos vagy kontinens szintű folyamatokat vagy rendszert, netán egy másik világrendet szeretne erővel vagy kígyó természettel megvalósítani vagy megvalósíttatni, az meg kívánja erőszakolni saját elképzelésével a spirált, mely előbb vagy utóbb visszahat rá. Az embereket, az emberiséget békén kell hagyni önmagukban fejlődni. Ez egy univerzális szabály. Aki ezt megszegi, annak számolnia kell a saját maga által „kikövetelt” következményekkel.

A világos SÁRGA azonban a 2. Szintű lépcsők első fokára lépve egy teljesen új világban találja magát. Pontosabban, mivel képessé vált a megszokottnál kiterjedtebb perspektívával látni a világot, ezért mondjuk róla, hogy 2. Szintű memetikával rendelkezik. Többé már nem magát helyezi a középpontba, hanem a teljes globális közösséget, melynek ő is tagja. A 2. Szinttől akár „Én” akár „Mi” memetikáról beszélünk, az első sorban a globális közösségért dolgozik, az „Én” memetikákon önálló-, a „Mi” memetikákon csoportosan alkalmazott technikákat felhasználva.

Vannak azonban vezetők, kikről első látásra azt gondolná az ember, hogy SÁRGA kvalitásokat mutatnak, mivel könnyen átlépnek nehézkes tényezőkön, nem túl könnyen viselkedő embereken, ügyeken, és néha így-, néha úgy viselkednek. Úgy tűnnek, mintha tudatosan változtatnák látásmódjukat.

Amennyiben azonban biztosak szeretnénk lenni benne, hogy SÁRGÁ-kkal van dolgunk, akkor talán nézzünk utánuk kicsit mélyebben, és ellenőrizzük, hogy például megtapasztalták-e már életük során korábban a ZÖLD látásmódot; tudnak-e ZÖLD-ként viselkedni, szednek-e vitaminokat, szeretnek-e a szabad természetben lenni, kiállnak-e a bio-termékek mellett, képesek-e belemerülni olyan helyzetekbe melyekben mindenki egyenlő.

Érdemes némileg ellenőrizni őket egy kis időn át, és megfigyelni, hogy hogyan viselkednek, mert az is megtörténhet, hogy – ha elvesztik fejüket és jó stílusú modorukat, amennyiben nem úgy történik valami ahogy azt elképzelték –, akkor a nárcisztikus személyiségzavarban szenvednek, vagy csak egyszerűen szociopaták – úgy tesznek mintha szeretnék az embereket és kedvesek lennének, pedig rejtve csak saját érdeküket képviselik, minden pillanatban –. Egyik pillanatban úgy tűnhet számunkra, hogy nagy érzelmi intelligenciával rendelkeznek, másikban viszont meg tudnak győzni bennünket megnyilvánulásaikkal, hogy valójában semennyivel sem rendelkeznek e nemes tulajdonságból. Ráadásul, amennyiben az érzelmeiket is nagyon gyorsan változtatják, például egyik percben lelkesen mosolyognak, másikban drákói haragra kelnek egy elképzelt probléma miatt, majd hirtelen ismét kedvesek stb., vagy gyakran mutogatnak az emberekre használva a kifejezést, hogy „te vagy a hibás”, akkor nagyon elképzelhető, hogy bipoláris vagy akár borderline személyiség zavarban szenvedhetnek; egyszerűen mentálisan betegek. Ráadásul, remélhetjük, hogy ezzel az esettel nézünk szembe, nem a populáció 3%-át (vagy akár 10%-át) kitevő sátánistáinak egyikével [i], ki az Én-elképzelését állítja a világ középpontjába.

A legjobb indikátor ezért, az egoizmus felismerésén túl a harag figyelése. Egy igazi-, világos SÁRGA igen ritkán válik haragossá, mert megérti, hogy az 1. szintű memetikai látásmódú emberek miért gondolkodnak úgy, megérti motivációikat, így együttérzően megérti az emberek hibáit is; bármi is történik, úgy kezeli a hibázó vagy támadó embereket, mint az orvos pácienseket, nem mint ellenségeket. A hibák rendszerint a nemtudásból keletkeznek, ezért a SÁRGA segítő szándékkal információt oszt meg.

Amennyiben süket fülekre-, negatív motivációra, vagy támadó hozzáállást tapasztal, abban az esetben minden további kétely vagy aggodalom nélkül elvégzi vagy elvégezteti amit meg kell tenni, vagy nem lépve őmaga is a sárba-, elfordítja az orrát a harag szagától és egyszerűen csak továbbáll.

Míg az 1. Szintű harcol másokkal (a családjáért, magáért, az igazságért, pénzért, a környezetért), addig a 2. Szintű gondolkodó megérti és elfogadja az 1. Szintű memetikájú gondolkodókat és megvédi őket egymástól, amennyiben azok intenciója jószándékú.

A harag hasonlatos ahhoz, mint amikor fejlődésünk autójával fékezünk, mitöbb, visszamenetbe kapcsolunk. A harag egy pillanat alatt felégeti az előzőekben felhalmozott jó benyomásainkat, és rendkívül megnehezíti szociális kapcsolatunkat az emberekkel. Aki a harag jogos voltát próbálja indokolni, vagy ráadásul dicsőíteni, az egy igen téves eszmét hirdet, hiszen ismerjük a felfokozott szimpatikus idegrendszer által kifejtett számos betegséget okozó hatást.

Az erő az, amikor az embernek megvan a belső ereje, hogy kezelje belső érzelmeit. A haragos emberek, olyanok mint gyenge belső mentális erővel rendelkező síró gyerekek – nem képesek kezelni magukban a haragot, ezért tehetetlen energiájukat kifelé fordítják –; kivéve, ha az emberek azon csoportjába tartoznak kik a könyveik alapján olyan idealisztikát követnek mely kifejezetten és tudatosan ezt kultiválja.

Fontos, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a sárgának mutatkozó PIROS-KÉK-be visszaeső opportunista NARANCS-ot az igazi SÁRGÁ-tól.

Nem könnyű persze a SÁRGA dolga. Azáltal, hogy olyan folyamatokat állít össze melyben mindenki megtalálja a maga helyét, egy fizikai szinten szabályokkal irányított közösséget képes létrehozni, melyben mindenki a maga nemes dolgával foglalkozik. Ezt nem könnyű feladat elérni – főképp mikor a KÉK-ek által feltüzelt PIROS-ok felkelnek a NARANCS hercegek és grófok ellen, vagy mikor a KÉK proletárok egy idealista ZÖLD-, bár önmagában működésképtelen kommuna-látásmód kedvéért támadják a NARANCS-okat mint a kommunizmusban, vagy mikor a NARANCS-on épp túllépő liberális sötét ZÖLD-ek jól helyre kívánják utasítani a konzervatív KÉK-eket arról, hogy milyen a világ valójában és abban hogyan is kell viselkedni egy igazi embernek -. Azok a multikulturális társadalmak tudnak jól működni, melyekben az egymás mellett élő kultúrák nagyjából azonos memetikai szinten állnak. Láthatjuk abból is, hogy a KÉK-PIROS palesztin-muszlim kultúra teljesen un-kompatibilis a NARANCS-ZÖLD héber-zsidó kultúrával, annak ellenére, hogy mindketten a szemiták nyelvcsaládját [ii] beszélik. Jelentős ellentétek esetén csak nagyon erős törvényekkel lehet az egymás mellett élést kordában tartani (lásd Ciszjordániát vagy Malájziát).

Miután a szervezési képességeit tökéletesítette, felmerül a SÁRGÁ-ban, hogy milyen nagyszerű lenne összekötni-, egyesíteni nem csak a tudás-központokat, az erőket és a hasonló tapasztalatokkal bíró embereket globális szinten, hanem a külső szabályozott rendszeren túl egy belső harmóniát-, összetartozás-érzést is kialakítani bennük.

 

TÜRKÍZ – Holisztikus Globális Család

Néhányan azt gondolhatják, hogy ezen a szinten a globalizációs törekvésekről van szó, de ez csak részben igaz. Megnyilvánulhat ez a szint az ember életében egyszerűen úgy is, hogy jól érzi magát más országok más ember-típusaival is egy közösségben, amennyiben Ők is békés jószándékkal közelednek hozzá. A TÜRKÍZ kiváltképp megnyilvánulhat abban, hogy az ember keresi azon igazságokat, melyek az emberi élet kölcsönös harmonizálása során kulcs-értékekként kezelhetőek. Olyan értékrendeket és látásmódokat nevez meg, mely a Föld-lakókat egy nagy földi család tagjává tehetik.

Érdemes itt azért megjegyeznünk, hogy a TÜRKÍZ nem csupán idealista második oktávos LILA ki egy globális családban gondolkodik, hanem egy 2. Szintben található látásmód; így bármikor képes megvédeni magát akár PIROS-ként, amennyiben a helyzet megkívánja.

A TÜRKÍZ figyelembe veszi a természeti erőket, és energiákat a LILÁ-hoz hasonló módon, azonban tudományos forrásokra hagyatkozva teszi ezt. Látásmódjához tartozik így a tudomány „misztikusnak” tekinthető felfedezéseinek – mint például a kvantumfizika azon kijelentéseinek, hogy „a valóság relatív”, „párhuzamos univerzumok léteznek”, „az anyag lebontható és végül visszatér a térbe”, „badarság lenne azt gondolni, hogy a 11 trillió univerzum közül kizárólag a mi naprendszerünkben és csakis ezen a kis Föld nevű bolygón létezik intelligens élet” kijelentések – első hallásra történő elfogadása (nem feltétlenül érezve annak szükségét, hogy azt tanulmányozza). A fizikai/materiális világ univerzalitásaira támaszkodva tágítja világszemléletét.

Mivel a TÜRKÍZ megtapasztalta már a SÁRGÁ-t, képes SÁRGA-ként globális rendszereket létrehozni, azonban ráhagyja e feladat megoldását a SÁRGÁ-kra. Számára elegendő az, hogy rálát a globális tendenciákra és képes rámutatni a fejlődési/ fejlesztési irányokra. Összefoglalva következtetését egy mondatban-, rábízza annak megvalósítását a SÁRGÁ-kra, kik gyakorlatba ültetik azt.

A TÜRKÍZ egy 2. Szintű LILA nagy tudással bíró családfőjeként irányt mutat, majd hagyja a SÁRGÁ-kat kibontakoztatni szervezési indíttatásaikat egy nagyobb biztonságot adó globális egyezség keretében.

A TÜRKÍZ családi/ baráti körében látja, tapasztalja az intuíció megjelenését, komolyan veszi azt, megérti és elfogadja, hogy az létezik. Szárnyait is elkezdi próbálgatni; tesztelni kezdi saját intuícióját, hogy a többiek/ a közösség szempontjából hasznos-e vagy sem. (Kvantum)mezőkről beszél és kihelyezhető mező-módosító eszközöket, pl. orgonitokat, 5GBioShield-et, vagy áldott tárgyakat kezd alkalmazni.

 

Dr. Beck könyvét követően kialakult memetikai lépcsőfokok

Dr. Beck könyvében a memetikai lépcsősor a BÉZS-től indul és a TÜRKÍZ a legmagasabb memetikai szint benne; mindemellett nem túl sokat írt a SÁRGÁ-ról és a TÜRKÍZ-ről. Hanganyagaiban kicsit többet mond el e két szintről, azonban azt is kifejti, hogy számára nem annyira meghatározóak/ mérvadóak a 2. Szint lépcsőfokai az elemzés szempontjából, mert nem sok ember található manapság ezen a memetikai szinten. Megemlíti, hogy létezhetnek további szintek is azonban Tőle nem kapunk ezekről további információt. Dr. Beck könyvét követően a spirál dinamikával több gondolkodó is foglalkozott, így részben Dr. Beck-el való egyeztetés során vagy anélkül is önmagában fejlődő folyamatként megjelent két további 2. Szintű memetikai szint magyarázata, a KORALL és a KÉKESZÖLD memetikáké.

KORALL felé kezd elmozdulni a TÜRKÍZ, mikor felismeri, hogy ahhoz, hogy a lények harmóniában éljenek, sok esetben szükségessé válik egy vezető. A TÜRKÍZ, mely kezdi átlátni a kapcsolatok szövevényét, mélységét és hatásait, kezdi úgy érezni, hogy annak érdekében, hogy az emberek a jó irány felé tartsanak, szükséges valakinek – akár neki – felvállalni esetenként vezetésüket.

 

KORALL – Globális Vezetők/ Magasabb Célok Megvalósítói („Emberi Félistenek”)

A KORALL, „2. Szintű PIROS”-ként vezetői ambíciókkal rendelkezik, de a 2. Szintű látásmódjának köszönhetően már sokkal nyugodtabban-, tágasabban-, térrel-telítettebb módon értelmezi azt. Képes vezetni, készen áll arra, rendelkezik a szükséges/ megfelelő kapacitásokkal, képességekkel és vezetői tudással, mindennek ellenére nem feltétlenül akar vezetni. Néha követ, néha vezet, helyzettől, feltételektől, hasznosságtól függően. Míg a PIROS nem foglalkozik a LILA családdal, addig a KORALL törődik a TÜRKÍZ-zel. Rálát a különböző erőkörökre/ hatalmi körökre és ismeri a kontroll-pontokat. Mindemellett már nem annyira a maga érdekében vezet, hanem a nagyobb közösség, ország, földrész, világ érdekeit segítő célok érdekében teszi ezt.

Oly módon vezet, hogy segít az embereknek elérni saját céljukat.

A KORALL érdekes tulajdonsága, hogy több látásmódból és kontextusból is képes átlátni egy adott szituációt, így tud olyan megoldást kínálni mely több szempontból is hasznos eredményt hoz.

Amennyiben látásmódja az ahhoz illeszkedő financiális háttérrel támogatott, globális viszonylatban is nagy dolgokra képes. Nem csoda, hogy egy hétköznapi ember „beképzelt gigantomán”-nak tekintheti, amennyiben a KORALL nagy dobra veri céljait.

A KORALL látja azt is, hogy amennyiben bizonyos jellegű, gondolkodásmenetű vagy képességű emberek koncentrálódnak egy adott közösségben, egy adott szintű népsűrűség elérését követően – a piaci áttörés siker-törvénye szerint úgy 16%-náliii –, az adott jelleg, vagy képesség átragad a többiekre is. A KORALL az embereket eszerint allokálja, cselekvését eszerint időzíti, és ezt figyelembe véve kommunikál. Gondolhatunk a KORALL memetika sötét oldala által feltüzelt és szervezett-, Európa e pillanatban tehetős országaira irányuló migrációra. Számos nyugat-európai állampolgár beszél arról manapság, ahogy a szervezett migráció által a nyugati kultúrák kénytelenek átvenni a gazdasági bevándorlók szokásait, míg végül az átlagosnál magasabb reprodukciós rátájuk által átveszik a demokratikus szavazati többséget. Sokan a nyugat-európai őslakosok közül már Kelet-Európában kezdenek házakat venni, melyben öreg korukban békésen meghúzhatják magukat.

KORALL kategóriájú szerveződés az UNICEF [iv], IMF [v], G20 [vi], BRICS [vii], a Bilderberg Group [viii], a Committee of 300 [ix], és még bőven sorolhatnánk. Rábízzuk a kedves olvasó éberség intelligenciájára, hogy megvizsgálja és eldöntse, hogy ezek a LORAL memetika sötét vagy világos oldalához tartoznak.

Egy világos KORALL az átlagnál több erőt fektet intuíciója fejlesztésébe, mert sok esetben rendelkezik azzal a kívánsággal, hogy a legjobb lehessen annak érdekében, hogy segíthessen másoknak. Ennek érdekében belső képességeit (is) fejleszti. Akár agyfrekvencia-mérő eszközökkel gyakorlatozik, meditál, ESP applikációkat tölt le okostelefonjára. Vezetőként megérzi, ha valaki nem illik a csapat adott „rezgésű mezejébe”, azonban ezzel párhuzamosan megfigyeli saját mentális és energetikai tendenciáit is.

A KORALL, tevékenysége során egy ponton rájön, hogy az igazán mélyre-nyúló-, kiterjedő-, nagymérvű hatás kulcsa a multiplikáció és a kapcsolatok. Figyelme egyre inkább a hálózatokra, mély kapcsolati rendszerekre-, összeköttetésekre terelődik, beleérve az érzelmi és gondolati mezőket, melyek azonos érdeklődésű embereket tartanak inspirálva.

 

ZÖLDESKÉK – Globális/ Univerzális Okozatiság Törvénye és a Mezők Általi Összekötöttség

KORALL-ként hatékonyan dolgozott a különböző hatalmi-/ erőkörökkel, most azonban látja, hogy jobb olyan érzelmi és mentális tendenciákat kialakítani, melyek automatikusan annak megfelelő mederbe tudják terelni még a KORALL szintű döntéshozókat. Amikor a kontinens népességének többsége egy bizonyos dologban előrelépést kíván látni, a politikai vezetőknek célszerű azt támogatólag cselekedni. Minthogy ismeri már a ható-tényezőket, zsigereiben érzi azok ható-képességét. Megtalálja vagy létrehozza a megfelelő okok magját, melyek megfelelő irányba inspirálják az azokból kibontakozó okozatot. A ZÖLDESKÉK-ek elég jól ki tudják számítani az elvetett magok kibontakozó hatását – az adott folyamatban résztvevő kapcsolati hálózatok jellemző vonásai-, vagy a résztvevő önálló entitások jelleme és várható reakciói függvényében –, és azt is, hogy azok a hatások hogyan tudják tovább táplálni a kívánt elérendő célt. Például, elhintik a megfelelő hálózattal rendelkező személynél egy újabb filozófiai irány érvelési gondolatmenetét, melyből könyvek, majd szórólapok/ média impulzusok és később forradalmak is keletkezhetnek, amennyiben egy jó SÁRGA szervező kezébe kerül pl. egy „mester-tanítvány hálózaton” keresztül.

A ZÖLDESKÉK nemcsak a cselekvés és kommunikációs szinten tudatos az okozatiság tekintetében, hanem mentális (kvantum)mezők szintjén is. Érti a módját annak, ahogy csatlakozni lehet ezekhez és annak is, ahogy módosítani lehet őket – tudományosan megalapozott módszerekkel és eszközökkel –.

2. generációs KÉK-ként a ZÖLDESKÉK olyan „hierarchiát” képes létrehozni, mely nem látható-, melybe az emberek maguk önálló döntése által egyeznek bele. Képes elérni, hogy mindenki őt kövesse anélkül, hogy tudnák, hogy ezt teszik. A sötét oldalú ZÖLDESKÉK is pontosan ismeri az okozatiság törvényét, így nem tesz semmilyen olyan lépést, melyről ne tájékoztatta volna „ügyfelét” előzetesen, direkt vagy indirekt módon, a szerencsétlen éberség intelligenciájának meglétére vagy hiányára hagyatkozva. „A szem elől nyílt színen való elrejtés” (angolul: „Hidden on plane sight.”) kifejezés vonatkozik erre, és a szemünk előtt elrejtett szimbólumok által közvetített üzenetekre utal – mint pl. az egy dolláros bankó szimbólumai, vagy a hollywoodi filmek üzenetei –, melyeket nem tudunk-, vagy melyekkel kapcsolatban nem érezzük a mélyebb értelmezés szükségét. Így, a kellő éberség hiányban, egy kvázi tudat alatt elfogadott szerződéssé válik az üzenet tartalma a két fél között, és annak megfelelően az, ami az üzenetet követően történik. Az elkövető „megmondta előre”, és „a te bajod, hogy nem figyeltél”.

Ugyanez érvényes a pozitív oldalon. A ZÖLDESKÉK a köztudatba tud vezetni olyan szavakat, melyek az emberek tudatát felszabadítják – például a tudat tér-természete –; el tud helyezni olyan szimbólumokat vagy ábrázolásokat, melyek a morfikus mezőre hatva harmóniát teremtenek – mint a gabonakör jelek [x], például az élet virága [xi] stb. –.

Míg a TÜRKÍZ fizikai szinten viszonyul az intuícióhoz és a (kvantum) mezőkhöz – megfigyeli és külső eszközökkel igyekszik módosítani azt -, addig a ZÖLDESKÉK lépten-nyomon alkalmazza őket, a tudatalatti üzenetekkel egyetemben. Tökéletes tudományos kutatás-alapú tudást halmoz fel ezek tekintetében.

A ZÖLDESKÉK - a következő memetikai szint felé haladva-, miután egyre mélyebbre merül az emberek megszokásainak és gondolatvilágának ideális esetben pozitív befolyásolásába, a (kvantum)mezőket tanulmányozva egyre inkább rájön, hogy saját tudatának napszemüveg-lencséjén keresztül látja a világot és értelmezi a bejövő fényeket. Mi több, nemcsak úgy értelmezi, hanem ugyanolyan színt is kíván rávetíteni a világra amilyen a saját lencséje. Ebből arra a következtetésre jut, hogy két dolgot lehet végül is tenni a világban: megszökni vagy megszokni. Vagy a (külső) világot változtatja meg az ő szemüvege szerint – ami persze nem lehetetlen, de nem is egy kifejezetten könnyen megvalósítható projekt –, vagy őmaga változtatja meg saját (belső) lencséjét.

Már a világ teljes megértéséhez is arra van szükség, hogy levegyem a szemüveget.

Amennyiben e másodikat választja, duplán nyer, hiszen hiába változtatja meg az ember a külvilágot, ha így is úgy is végső soron a saját szemüvegén keresztül értékeli azt; a szemüveg színe pedig változhat, megkophat, és az üveg is megrepedhet az idő során.

A ZÖLDESKÉK így minden szempontból kezébe veszi a sorsát, felelősséget vállal azért, hogy mit tesz és hogy hogyan reagál dolgokra amik vele történnek. Nem magyarázza a bizonyítványát azzal, hogy egy külső teremtő akarta, hogy így történjen, hanem látja, hogy „ki mint vet, úgy arat”. Választóvonal ezért ez a memetikai szint. Az, hogy valaki kifelé mutat vagy befelé mutat egy adott szituációban, az egy jelentős tényező. A felelősség kihelyezése vagy belső feldolgozásának látásmódja merőben különbözik, nem mosható össze, két teljesen különböző memetikára válik szét. Aki ahhoz szokott, hogy kifelé mutogasson, az tiszteletlennek tartja azokat, akik rá se hederítenek arra amit ők valósnak gondol, miközben egy olyan ember aki csak saját tapasztalatában-, tudatának erejében és felelősségében hisz, nagy szívűnek, de nem túl okosnak tartja az előbbieket. Természetesen, 2. Szintű gondolkodóként elfogadja őket, mert hiszen rájuk is szükség van bizonyos feladatokban, de nem követi őket.

Nagy hiba ezért a KÉKESZÖLD-et követő memetikákat a KÉKESZÖLD-del összemosni, hiszen ez a kukta, melyben igazán szétválik a lényeges és a nem annyira lényeges, a tükör és a képek.

Az, hogy milyen döntésre jutunk KÉKESZÖLD-ként, a következő memetikai szintet megnyitja számunkra vagy sem.

 

Felelősségteljes Örömteliséggel  KITERJESZTETT SPIRÁL DINAMIKA (SDx, Spiral Dynamics Extended)

E jó szándékú író azt javasolja, hogy a Spirál Dinamika Graves és Beck-i rendszerében 1. Szintként meghatározott hatos memetikai tagolódást alkalmazzunk a 2. Szintre is.

Terjesszük ki a 2. Szint eddigi magyarázatát a Graves-i rendszerre (SÁRGA-TÜRKÍZ) a hagyomány által ráépülő két szintet (KORALL, KÉKESZÖLD) két további szinttel (ARANY, LIME).

Mi értelme van ennek? Miért tesszük ezt? Mert nem az számít, hogy jelen pillanatban a populáció hány százaléka van a 2. Szintű memetikák felső két szintjén, hanem az, hogy hányan érhetnek el oda még. Félig tele állapotúnak tekintjük a poharat és elmondjuk azt, hogy milyen az amikor tele van. Annak ellenére, hogy ködben vezetünk, a legtávolabb szeretnénk látni, így felkapcsoljuk a ködlámpákat.

Mivel hosszú távra tervezünk az emberiség javát tartva szem előtt, tudjuk, hogy egy tiszta cél és útvonal bemutatása – és egyáltalán az, hogy az emberek tudjanak róla – milyen sokat jelent.

Már önmagában az, hogy erről beszélünk, megnyitjuk a teret, megerősítjük a morfogenetikus mezőt azáltal, hogy ezen témakörön gondolkodunk egyre inkább megkönnyíti magunk és mások dolgát az előrehaladásban.

Ne legyünk hát restek e memetikai szintekről beszélni, hiszen minden e kommunikációnál kezdődik, ezen múlik. Nem csak passzívan szemléljük, hogy mikor ér el a társadalom többsége a 2. Szinű magasabb memetikákhoz – és majd akkor beszélünk róla, ha a tömegekhez szólhatunk –, hanem segítjük az előrejutást, beszélünk róla, mi magunk megteremtve a lehetőségét a gyors fejlődésnek. Ha valaki tud róla, ismeri és nem beszél róla, az azt jelenti, hogy vagy kizárólag az üzleti része és a popularitása érdekli a dolognak, vagy valamilyen okból el kívánja titkolni azt. Mi itt az emberiség maximális javát és érdekét képviseljük. Egyszerűen szólva, törődést érzünk. Azt valljuk, hogy nagyszerű dolog embernek lenni, viszont ezzel párhuzamosan sose tudjuk, hogy mennyi időnk van még hátra életünkből – hiszen bármikor bármi megtörténhet –, így csak azzal állunk biztos lábon, ha felelősséget vállalunk mások és magunk előrelépése-, életének jobbá-tétele iránt. Nagy szerencse egyáltalán hallani ezen témakörökről, mivel oly erővel képes a memetikai fejlődést elősegíteni.

Mindez azért van, mert minél magasabbra tesszük a lécet – minél magasabb memetikákról beszélünk -, annál nagyobb előremozdító ereje van gondolatainknak. Mikor pedig felhelyeztük a magasugró lécet, majd nekifutunk, meglepetten tapasztaljuk, hogy nincs is az olyan magasan, sőt, csak azon múlt, hogy nekiveselkedtünk-e vagy sem. Ekkor látjuk csak igazán, hogy milyen nagy vétek lett volna nem beszélni e memetikai szintekről.

Mire alapozzuk teóriánkat? Közgazdaságtanra, kvantumfizikára, biológiára, szociológiára, filozófiára és a pszichológiára. Mind az öt megközelítés azonos univerzális lényegiségre mutat, miként egy ház öt ajtaja, tudatunk térszerű intuitív természetére.

Az első három tényező lényegét az előző három cikkben kifejtettük; ebben a cikkben hozzáadjuk a negyediket, a szociológiát. A következő két cikkben pedig, mely az intuíció filozófiához és a pszichológiához való kapcsolatáról szól, további részletes kifejtésre kerül, az említett két addicionális memetikai szint (ARANY, LIME) hozzáadásának oka.

Azok számára, kik a jelen hipotézis-szintű kifejtés-sornál több esszenciális információra és bizonyító jellegű megközelítésre vágynak, a legcélravezetőbb amennyiben ezen öt tudományág lényegét egy egységként kezelik. Ehhez szükséges az említett öt tényező tudományában legalább részbeni jártasságot szerezni. E jószándékú író elvégezte a házi feladatot és igyekszik e témakörökről szóló cikkekbe sűríteni ennek lényegét. Javasolt ezért, a következő két cikk elolvasása is, annak érdekében, hogy a Kedves Olvasó teljeskörű információt nyerjen az említett azonos lényegiségének tekintetében. A cikkek formája így alkalmas arra, hogy irányt mutassanak, azonban mivel a cél az, hogy cikksorozatot az emberek széles köre olvassa, a cikkek nem tudnak és nem is kívánnak akadémiai szintű anyagként szolgálni; inkább egy könnyen olvasható-, iránymutató-, gondolkodást felkeltő számos hipotézis forrásaként.

Gondolkodjunk és fejlődjünk együtt. Legyünk pozitívan kritikusak; ne fogadjunk el valamit csak azért mert egy híres személy azt mondja, hogy ez így van és hinni kell benne. Járjunk utána-, nézzünk a mélyére mi magunk. Ne csak kritizáljunk és azt mondjuk meg nagy okosan, hogy szerintünk mi nem jó; arra fókuszáljunk, hogy mi az igazság és tegyünk javaslatokat. Te hogy gondolnád? Te hogy mondanád? Hogy csinálnád?

 

Az érdeklődés és némi feszültséggel teli izgalom további fokozása érdekében érdemes megjegyezni még e ponton, hogy az eddig említetteken túl, e cikkben a Spirál Dinamika további kiegészítését is javasolni fogunk; az alábbiakban az 1-2. Szinten túli memetikai szint bevezetését is kezdeményezzük, mely az eddigiek kvázi meta-memetikai szintjeként is szolgál. Mindezt, a felelősségteljes örömteliség szempontjából közelítjük meg, melynek koncepciója szintén kifejtésre kerül.

 

Kezdjük hát megtölteni most az itt kifejtett ígéretes arany-keretet az ahhoz megfelelően illő tartalommal.

 

 

ARANY - Univerzális Befolyással Bíró / Tudat-Vizsgáló / Isteni Öröm-Kereső

Az ARANY egy nagy felfedezést tesz, mely jóval közelebb áll a világ kvantum-igazságtermészetéhez, mint eddig bármely memetika, szemlélet. Az így hangzik: végső soron, minden a tudatom színes szemüvegén múlik. Úgy értelmezem a kívülről érkező impulzusokat, amilyen szemüvegen-, látásmódon keresztül látom a világot; hasonlóképp, olyan módon nyilvánítom ki belső intencióimat a világ felé, amilyen szemüvegen/ látásmódon keresztül a világot látom. Ha lecserélem a fekete szemüvegem pirosra, a világot másképp látom és ezáltal az is megváltozik.

 

Ebből a szempontból közelítve, a bármely kívülről érkező impulzus értelmezését követően nem mást, mint saját szemüvegünket látjuk; hasonlóképp, bármely belső mentális impulzusunk kifelé történő megjelenítésekor nem mást jelenítünk meg, mint a saját szemüvegünk által átengedett fényeket, saját látásmódunkat. Mindezt figyelembe véve mondhatjuk, hogy végső soron minden a saját tudatállapotunk szemüvege színét mutatja számunkra (eszerint értelmezzük a külső impulzusokat és manifesztáljuk a világ felé a belső gondolatainkat).

 

Érdemes hát megtisztítani szemüvegünket, hát még akár le is venni azt. Az ARANY szemléletű ember kezd úgy játszani a saját tudatosságával, mint egy szobrász az agyagszoborral. Bizonyos oldalakon hozzátesz, másokon elvesz belőle, alakítja szabadon, miközben teszteli, hogy hogyan változik a világ körülötte. Megfigyeli, hogy még mit tud elérni azáltal, hogy a tudatát egyszerűen szólva aszerint formázza amit hasznosnak, hatékonynak ítél mások (és egyben saját) jóérzésű-, adott időbeni célja érdekében. Ezzel akár univerzális befolyásra tehet szert, miközben a lények 1. szint első négy memetikai lépcsőfokán akár úgy is tekinthetnek rá, mint egy istenségre, vagy univerzális uralkodóra – mint ahogy William Bramley szociológus Az Éden Isteneii könyvében ezt kifejti. Csak az érdekesség kedvéért képzeljük el, hogy egy ARANY látásmódú ember, ki nem csak mentálisan hanem fizikai szinten is megvalósította az ARANY szintjét, megjelenik szuperszonikus helikopterével egy ősközösségi LILA szinten élő és gondolkodó őslakók körében. Nem fogják istenként tisztelni? Persze, hogy igen. Ha az ARANY ráadásul egy egoista – saját maga érdekében fejleszti a dolgokat és a lényeket, nem mindannyiunk érdekében –, akkor vicces szituációként tekintve ezt élvezettel fogja ennek „energia-babérjait” learatni és akár létrehozni saját kultuszát (Quetzalcoatlii, fáraók idejeiii stb.).

 

Jó esetben azonban az ARANY látásmódja nem a „sötét oldalt”, hanem a „világos oldalt” választja. Sokkal finomabbnak-, inkább „tudományos érdeklődésnek tekinthető egoizmusa” van, mint az egy oktávval lejjebb található NARANCS-nak. Az igazságot keresve vizsgálja, hogy milyen valósnak vagy állandónak tekinthető tulajdonságai vannak annak a testnek, amivel egész életében eddig azonosult. Vizsgálja a szokásait, hogy miért teszi ezt.

 

Mestersége címere az, hogy bármely szemüveget fel tud venni. Például a rózsaszínt is, akkor és ott amikor csak akarja. Mivel az örömteliség csak egy érzés, egy energia áramlás melyhez tetszés szerinti intenzitást tudunk társítani, az ARANY megtanul úgy játszani ezzel ahogy csak szeretne. Nem függ már semmilyen külső örömteliséget okozó tényezőtől. Az örömteliség függ az ő elhatározásától. Akkor veszi fel a rózsaszín szemüveget amikor csak akarja. Mint minden más érzelmét, ezt is aszerint és annak érdekében alkalmazza, hogy mi a leghasznosabb az emberek inspirációja-, fejlődése szempontjából.

 

ARANY gondolkodásmóddal az ember még ennél is továbblép; egyre inkább azon gondolkodik, hogy mi is a lényege, az esszenciája és „jelentése” a térben megjelenő dolgoknak, mint az anyagnak (a test és a körülötte a világban levő anyagi megjelenések), az energiának (testen belüli és az emberek közötti energia-áramlásnak, a kvantum/ morfikus mezőknek), valamint az éber tudatosság lényegiségének.

 

Hősies stratégiával nagy dolgokat tesz másokért, mégis, még mindig megvan az elképzelése arról, hogy a világ „valós”, konkrét, szilárd, változatlan; és hogy Ő tesz valamit Másokkal. Az elválasztottság tudati fátyla még szeme előtt lebeg; eltol bizonyos dolgokat vagy embereket, bevonz másokat.

 

Meg kell jegyezni ezért, hogy egy halvány kis tendencia is – mellyel az ember a tudata helyett a testével azonosítja magát - épp elég ahhoz, hogy ne engedje meg magának, hogy – egyenesen szólva, úgy ahogy van – a saját tudata önmagát korlátozó természetének óvodájából kilépjen a nem-felszínes/ mély tudati működés mentális-, fizikai- és „temonddmegmilyen” szabadságának iskolájába. Mi kell hát ehhez? Az ARANY a következő memetika felé haladva ezt kezdi keresni.

 

 

LIME (ejtsd: „lájm” mint zöldcitrom) – Univerzális Éberségű Tér-Természet Szakértő

Minden és minden lény végső soron tér-természettel bír. Minden a térben jelenik meg, játszik benne, majd visszaolvad a térbe. Az egyedüli nem-változó eközben az, ami most is a szemünkön néz ki, a tudatunk térszerű ébersége, mely mindezt tapasztalja. A tudatunk tér-természetű; másik oldalról szemlélve pedig azt történik csak, hogy a tér játékos tudatosságként manifesztálja magát önálló(nak tapasztalt) tudatok formájában, melyek mindegyike ugyanazzal a kvalitásokkal bír; tér-természettel. Mint ahogy egy gyerek rendelkezik szülei tulajdonságaival, úgy mindannyiunk tudata tér-természettel bír. Nem érdemes ezért a testünkkel azonosulnunk, hiszen az jön és megy; hát még a gondolataink és érzelmeink. A tudatunk és amik valójában vagyunk az nem más mint tér-természet.

Láthatjuk ezért, hogy végső soron semmilyen belső vagy külső szorongatni-való kincs sem létezik igazán, nincs semmilyen állandóan létező dolog és egyben nincs semmilyen nem-létezés sem, hiszen a tér folyamatosan fluktuál.

A tér szempontjából tekintve még a legnagyobb fájdalom vagy öröm érzete is csupán játékos energia-mozgás, mely egyszerűen csak a tér fluktuáló természetének bizonyítéka. Számunkra, komoly felnőtt emberek számára e tényezők mind nagyon fontosak; a tér szempontjából azonban minden abban megjelenő mozgás egyszerűen annak energia/ gyönyör-természetét mutatja.

Ez a LIME gondolkodásmenete.

 

A KÉKESZÖLD – ARANY – LIME gondolkodók írásai, tanításai, információi elérhetők pl. könyvek formájában, így bárkinek alkalma van megismerni azokat. Minél több információval rendelkezünk mondandójukról, annál közelebb-állónak érzi ezen információkat saját valójához. Egy adott memetikáról szóló információ jelenléte azonban nem jeleni még a memetika kibontakoztatásának elvégzett feladatát. Tudni valamiről, beszélni e tudásról és tapasztani azt, az két totálisan elváló és különböző világ. Ki tud hiteles lenni? Természetesen az, aki nem csak tud róla, hanem mindennapjaiban is tapasztalja azt, amiről beszél. Pontosabban; csak arról beszél amit tapasztal.

 

Ráadásul, egy KÉKESZÖLD – ARANY – LIME hármas annyira szubtilis tendenciákkal és mentális szokásokkal rendelkezik, hogy egy 1. Szintű memetikájú átlagember számára bizonyos esetekben „nagyon elszálltnak” tűnhet, amennyiben esetleges büszkeségéből adódóan nagy hangon hirdeti „felsőbbrendűségét” és „2. Szintű magasabb látásmódját”. A tény az tény, a memetikai lépcsők azok gondolkodásbeli/ memetikai fejlődést tükröznek, azonban a 2. Szint kulcs-törvénye, hogy szívből jövőleg elfogadja az 1. Szintű memetikákat, azok látásmódját, tud és szeret az „Ő nyelvükön beszélni”; élvezetet lel benne, teszi azt. Ez jellemző a 2. Szint összes memetikájára is egyben. Gyakorlatilag nem jelent ez semmi mást, mint azt, hogy egy külső szemlélő szempontjából hétköznapi emberként élik az életüket, hasznosság szerint bármelyik 1. Szintű memetikát megjelenítve. Leviszik a szemetet, sportolnak, elmennek munkába, vállalkoznak/ pénzt csinálnak, barátokkal söröznek. Amennyiben valaki a mellét veri és fennhangon hirdeti, hogy ő bizony 2. Szintű gondolkodó, pont ebből lehet tudni, hogy bizonyosan nem az, hiszen a 2. Szintű gondolkodó szereti az embereket és semmiképp sem bántaná meg őket fennkölt képességei villogtatásával.

 

Természetes folyamat ezért, józan paraszti ésszel gondolkodni képes éber emberek, vagy a kritikus szemléletű tudósok nagyon könnyen kirúgják a kisszéket a hasonlóan hetvenkedők-, orrukat fenn hordók alól. Ekkor, tesztelésre kerül, hogy valójában tapasztalja azokat a szinteket amiről beszél, vagy csak okosan-, akár furfangosan és nagy intelligenciával beszél róluk.

A teszt nagyon egyszerű: kritizáljuk személyét. Mondjuk azt neki nemes egyszerűséggel, hogy „badarság amit írsz”, sőt, „te sem vagy okosabb annál, mint amit leírtál”.

Egy igazi KÉKESZÖLD azt gondolja ekkor, „Hmm, igazából az nem is annyira számít, hogy én okos vagyok vagy nem, hanem, hogy ez mennyire segíti a lényeket globálisan; beszéljük át közösen, hátha valamilyen jó ötletre bukkanunk. Amúgy, egészen biztosan nem véletlen, hogy ez a kritika elhangzott, mint ahogy semmi sem véletlen; szóval, mi lehet a valódi-, mélyen fekvő oka annak, hogy ezt mondta? Mi lehet az ok, amivel kiváltottam ezt belőle?”.

Egy igazi ARANY azt gondolja ekkor „Hmm, rendben-rendben, nagyon meglepő gondolat; mindenesetre ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megtanuljam átalakítani a mentális turbulenciát, így ebből az esetből egész jót tudok tanulni vizsgálva-, elemezve a kijelentés által bennem feléledt érzést/ érzetet. Amúgy lehet, hogy másképp kellene fogalmaznom, vagy ténylegesen tanulnom ahhoz, hogy mondandóm és stílusom ′ne akadjon be senkinél′.”. Mikor az érzelem intenzitása átér a csúcsponton és némileg lecsillapult, azt mondja; „Huhh, ez aztán egy ügyes-, erős gorilla volt, de végső soron csak jön-megy a térben”.

Egy igazi LIME azt gondolja „Hahh, ügyes próbálkozás, de egyszerűen csak lépjünk tovább; mi van még a mai nap tarsolyában? Létezik egyáltalán bármi, ami befolyásolni képes a tudat tér-természetét? Nem mindegy, hogy bárki írt valamit vagy nem?”.

Minél „feljebb” halad az ember és minél több időt szán a belső és a külső valóság tér-lényegiség természetének megismerésére, annál inkább olvad fel az az elképzelése, hogy ő maga egy igazi „én”, melynek ártani lehet. Mert valójában, a lényegiségünknek ártani nem lehet. Minél inkább az időtlen tér-természetével azonosul valaki a teste helyett, annál inkább ellazulttá válik a világ dolgaival kapcsolatban.

 

Bár ezen jószándékú író rendelkezik információkkal a teljes 2. Szintről, egyelőre még nem mondhatja el magáról, hogy a mindennapi tapasztalatait tekintve a KÉKESZÖLD-ARANY-LIME triumvirátus 250 kilós ezüst-hátú gorilla-csapatának bármelyikébe is tartozna - hiszen jó esetben is csak a SÁRGA-TÜRKÍZ ligában játszhat -, így a fentiek tekintetében nem számítana nagy érdemeket jelképező-, megszerzendő trófeának. Mindenesetre, a következő cikkben részletesebben kifejti forrásait, melyek alapján a mondandóját megfogalmazta.

 

Merüljünk most valamelyest mélyebbre a LIME karakterének elemzésében, hogy pontosabb képet kapjunk e vmeme-ről. A részlet-dús összehasonlítás érdekében vizsgáljuk meg viszonyát az őt megelőző memetikával, az ARANY-nyal.

 

Láttuk, hogy a KÉKESZÖLD a fizikai okozati szintre fókuszál, az ARANY az érzelmek és gondolatok elemzésére, a tudatosság energiáira, a LIME pedig a tudat terét tartja elsődlegesen szem előtt. Szenteljünk kivételes figyelmet ezen belül is a két magasabb memetikának, az ARANY-nak és a LIME-nak, mert a kettőjük viszonyának megismerése igen tanulságos lehet számunkra.

Míg az ARANY kíváncsi arra, hogy a tudatban hogyan bontakozik ki vagy jelenik meg a kondicionáltság, függőség, koncepcionalizálódás, addig a LIME mindenfajta kondicionáltságon áttör, átvág, éberen átlát.

Míg az ARANY megfigyeli a tudatát, memetikáit szokásait és tudatalatti működését, addig a LIME „azzal se foglalkozik, hogy ne foglalkozzon a tudata vizsgálgatásával”.

Az ARANY a képeken keresztül átlátva tekint a tükör térszerű természetébe, a LIME a tükör térszerű természete szempontjából tekint a megjelenő és eltűnő képekre.

„Milyen nagyszerű dolgokra képes a tudat, miközben minden megjelenés valós természete térszerű!” - mondja a képeket elemezve az ARANY-memetikájú gondolkodó. A LIME ehhez képest az mondja: „milyen határtalan a tudatosság térszerű természete, hisz mindamellett, hogy téridő jellegű, korlátlanul jelenhetnek meg benne tovatűnő-, holografikus jellegű képek is”.

Míg az ARANY a tudatot kontrollálni akarja – meg kívánja fogni/tartani egy helyben, vagy mondhatjuk, hogy meg kívánja állítani a tudatban természetszerűleg megjelenő gondolatok és érzelmek folyóját, majd megvizsgálni a megjelenő tendenciák lényegét – addig a LIME hagyja magától áramlani a folyót úgy, ahogy van. A LIME számára minél erősebb az áramlás annál jobb, hisz annál frissebb; annál több lehetőség adódik a megjelenő impulzusok pillanatában ráébredni-, megtapasztalni a tudat térszerű természetét. „Jé, ez is térszerű, az is térszerű.”

Az ARANY azt mondja, „érdemes jót tenni minden lény javára”, míg a LIME azt mondja, „persze persze, ha épp ahhoz van kedved, tegyél amit szeretnél, de végső soron jobb, ha nem teszel semmit, és hagyod az egészet úgy, ahogy van, hiszen úgyse a képek számítanak, hanem az a határtalan térszerű lényegiség, ami mögöttük van”.

A LIME-nak kevesebb félelme vagy fenntartással-teli érzése van a gondolatokkal és érzelmekkel kapcsolatban, vagy egyáltalán bármilyen jelenség megjelenését tekintve, mint az ARANY-nak, mert a LIME a valóság tér-jellegére fókuszál.

Míg az ARANY szeret az örömteliségben időzni, addig a LIME a minden érzelem mögött jelen levő éberséget tartja szem előtt.

Mondhatjuk ezért, hogy az ARANY és a LIME nagyon közeli „testvérek”. Ugyanarról az érméről beszélnek, csak az egyik a jobb, a másik a bal oldaláról közelít.

 

Amennyiben a mi valós természetünk az idő és korlátok nélküli tér, úgy bármi is történik, végső soron azzal csak nyerhetünk (vagy örömöt, vagy tapasztalatot).

Ezt felismerve, a LIME-ban mély bizalom és tapasztalat-szintű meggyőződés alakul ki az intuíció iránt. A tudat és az anyag szintézise, belső és külső egysége, a “nem-elválasztás” érzése kibontakozik. Nincs semmi ami elválasztódhatna bármitől is, így bárhonnan származó bármely információ bármikor elérhető.

 

A LIME látásmódja így nem a mentális bonyolítása-, komplexebb intellektuális kezelése, vagy nagyon okos integrálása a különböző dolgoknak, hanem pont az ellenkezője. A dolgok leegyszerűsítése, elengedése, nem komolyan vétele, mely során lehetőséget ad a tudatnak a turbulenciákból a leg-energiatakarékosabb-, leglazább helyére-, saját természetes állapotába való visszaterelése. Az agy helyett a szív idegrendszer-körének használata, az intellektus helyett tudat megismerése és használata, a képek helyett a tüköré, a fel-le mozgó hullámok helyett a tenger mélyéé.

Egy ideig hasznosak a könyvek, mert van bennük pár oldal, mely lényegi információt tartalmaz; egy szint után viszont már csak korlátoznak. Az intellektus limitálja a tapasztalat kibontakozásának lehetőségét; ezért e kettő csak ritkán jár kéz a kézben. Ritkán látunk olyasvalakit, ki jelentős intellektussal és egy egészséges testtel is bír egyben.

Bármilyen „nagyokos” is valaki, az nem jelenti azt, hogy ismeri a tudatát és rendelkezik intuícióval. A tudat ismerete és az intuíció ezáltali természetszerű kibontakoztatása szempontjából az intellektus egy lyukas garast sem ér, mitöbb a gondolatok köd-szerű képeinek turbulenciája egy hátráltató tényező. Ha nem tudod leírni a mondandód lényegét 10 sorban, 10000 oldalon sem tudod majd; ha pedig le tudod, akkor mi szükség a 10000 oldalra? „Habnak”? Megtévesztésnek? Eladható oldalaknak?

 

Nem csoda ezért, hogy a világos ARANY és a LIME is – hasonlóan a 2. Szint többi memetikájához – a hétköznapi 1. Szintű világban normális életet él, 1. Szintű memetikát mutatva. Emellett persze egyre többször és egyre hosszabb ideig van lehetőségük és tudnak a tudat megfigyelése (ARANY) és a koncepció- és sallang-nélküliség tudatállapotában időzni (LIME). Bár nem tudják még ezt folyamatosan tartani, de legalább próbálják, például miközben leviszik a szemetet, ráülnek a trónra, mosogatás vagy épp szeretkezés közben.

 

Összefoglalva, a LIME-ot csak az „univerzális esszencia”, a valóság természete érdekli. Igyekszik a friss pillanatban-, a „mi van” pillanatában lelazítani, betekinteni a gondolatok és érzések színfala mögé; ha meg épp az nem megy, az is mindegy, az a tény is érdekes; „majd kiforrja magát”.

A lényeg a LIME számára a tudatában megjelenő/ reflektálódó (külső vagy belső) dolgok térszerű- és egyben játékos természetének felismerése; pontosabban, a valóság természetében éber tudatossággal töltött spontán időzés. Nem fut az okozati jellegű jó mentális benyomás „gyűjtögetés” után már, hiszen – ahogy ő látja – ami okozatiság alapján állt össze, az okozatként szét is esik. Ami pedig egy ok és okozati folyamatban változik, összeáll majd szétesik, abban bizony nem lehet bízni. Amiben viszont bízni lehet az a tér, mert azt nem rakták össze, így nem is eshet szét. A téridő maga a változatlan színpad, amiben az okozatiság drámájának cselekménye kibontakozik. A függöny fel és legördül, de a színház azonos.

 

Szerencsére, tudatunk is ezen tér jelleggel bír, így lényegiségünk – tudatunk valós jellege – sose eshet szét. A teret nem lehet bántani, megosztani; a tér mindent áthat, mindig állandó. Csak a képek változnak a tükörben, miközben a tükör ragyog.

Egyszóval, bármit is akarna „elérni” az ember, miután elérte, egy idő múlva amint annak feltételei már nincsenek jelen, az úgyis szétesik. Univerzumok jönnek-mennek, megjelennek, szétesnek; semmi bennük található nem állandó.

Azt mondja ezért a LIME, hogy az okozatiság óceánján egy bárkában bármerre evezhet az ember ételt keresve, igazából nem jut messzire. Persze, az evezés élményéért is evezhet az ember és rendben van az is, de végül is, minek tenné? Jobb ötlet egyszerűen csak elfogadni a helyzetet olyannak amilyen és hozzászokni. Érdemesebb ekkor inkább beugrani az óceánba ha az ember már nagyon tettre-kész, vagy éhes, pár halat elkapni, a napon megsütni/ kiszárítani és enni egy ízes szárított sós-halat. Nem futni kell a dolgok után, hanem megnyugodni azok természetében – mondja a LIME.

 

Mi értelme van hát az okozati törekvésnek, mit lehet vele elérni?

Végső soron, van is értelme és nincs is. A LIME arra törekszik, hogy átlásson a mozgó képeken, átvágjon rajtuk, és belelazuljon tudatával a gondolatok és érzések mögötti térbe, melyből megjelennek a képek. A LIME eljátszik az okozatisággal, azonban néha szándékosan pont az ellenkezőjét teszi mint illene, csakhogy kitörjön szokásaiból és a végső kapaszkodóit-, a biztonságos koncepciókat is elengedje.

Ezzel párhuzamosan, az tapasztalja, hogy tudata szabadságának élménye akkor jelenik meg igazán, amennyiben ARANY szerepébe állva néha „dolgozik a képekkel” is, pozitívra változtatva őket. Egy jó álomból könnyebb felébredni (ARANY fókusza), de abból is mint másból-, fel kell ébredni (LIME fókusza). Mindamellett, hogy nem véve azt komolyan el-játszik az okozatisággal, alkalmazza, használja annak előnyös oldalát.

 

Az ARANY gondolkodása szerint az okozatiság előnyös oldala az is, hogy ha az ember egy olyan „utat” követ, mely már jó pár eredményt-elért embert termelt ki, akkor az az út működik, így előbb vagy utóbb okozatként mi is elérjük a célt. A LIME emellett azonban azt mondja, hogy nem az „utunkat” kell megtalálnunk, vagy valamilyen „utat követni”, mert az is csak egy koncepció; a valóságot érdemes csak látni, azt, ahogy az a tudat természetében megjelenik. Sosem tudod, hogy mikor, de a nap egyszer fel fog kelni. Esélyt kell hagyni, és ennyiben ki is merült a cselekvés lényege.

 

Végső szinten pedig szinte mindegy, milyen módon törekszünk, vagy milyen mentális gyakorlatokat végzünk, amennyiben rendelkezünk az eredményre vezető látásmóddal. Meditálhatunk, kereskedhetünk, lehetünk kézművesek, királyok/ államfők vagy éppen tördelhetünk magvakat a piacon, miközben portékánkat áruljuk, nem számít; a lényeg, hogy milyen látásmóddal tesszük azt.

 

Mit takar a „látásmód” kifejezés? Egyszerűen azt, hogy hogyan és minek látjuk a világot. Komolynak és sűrűn kondenzált matériának, melyben nehézkesen és nagy drámai kilengésekkel történnek a dolgok vagy könnyed tér-természetűnek, melyben minden egy érdekes holografikus álom melyből bármely pillanatban felébredhetünk? A félig töltött pohárhoz hasonlatosan ARANY-ként dönthetünk annak tekintetében, hogy mit választunk saját valóságunkként. Bármely nehézség is jelenne meg, az egyszerűen csak kitisztítja az utat az azt követő még nagyobb jó elől.

Egy ponton túl pedig a LIME-ot igazából még az se érdekli, hogy mi történik, sőt, kifejezetten arra törekszik, hogy se jót se rosszat ne vegyen komolyan. Letisztítja a sallangokat és ő köszöni szépen jól van a tudata tér-természetét tapasztalva, mindentől függetlenül.

 

Miben különbözik ez a „nemtörődömség” például a PIROS király által bemutatott „nemtörődömségtől”? Nem sokban, de mégis rengetegben. Nem sokban különbözik a tekintetben, hogy egy LIME-nál és egy PIROS-nál is a tudat térszerű-, önmegszabadító jellege ugyanaz, mégis, a LIME az útja során tudatosan rengeteg jó benyomást halmozott fel, rengeteg lényegi információt halmozott fel, és számos tekintetben megfigyelte és letisztázta tudatát, mely lehetővé tudta tenni számára, hogy be merjen pillantani saját tudatalattiján át a tudata valós-, térszerű természetébe.

 

A továbblépéshez, így a LIME egyedüli feladata csak az, hogy ellazuljon abban ami van. Már nem törekszik ARANY-ként a képek megváltoztatására és az öröm kiterjesztésére. LIME-ként tapasztalatot szerzett abban, hogy hogyan törje szét a képeket, vagy átlásson azokon éberségével, folyton az üresség-természetüket keresve. Most már ezt is megszokta, természetessé vált számára; már nem újdonság. Egyre közömbössé válik a LIME számára, hogy ki figyel meg és mit; a tapasztalatban a cselekvő a cselekvés tárgya és a cselekvés maga kezd összeolvadni – ugyanazzal a tér-lényegiséggel bírnak, bármilyen oldalról is közelítünk a lényegükhöz -; egyszerűen hagyja, hogy bármikor bárkivel bármi megtörténjen. Ez eléggé érthetetlenül hangozhat így számunkra első hallásra; nem véletlen, hogy a memetikánk még nem LIME. Mindenesetre, ez rendben van. Kezeljük ezt a látásmódot egy se nem fekete, se nem fehér dobozban, szürkében, addig amíg erre a memetikai lépcsőfokra érkezünk. Akkor elég lesz felidézni ezt a gondolatmenetet.

 

Ezzel egyidejűleg, érdemes tudnunk, hogy minél jobban tartjuk ezt a látásmódot, annál hamarabb visz el minket a LIME látásmódba. Minél magasabb a cél, annál nagyobb a felfelé húzó ereje. Építhetjük a házat lentről felfelé, vagy dönthetünk úgy is, hogy a darukezelőkké válunk és a sas-perspektívából építjük azt.

Végső soron nem beszélünk semmi másról, mint arról, hogy eldöntsük, hogy átkapcsolunk egy kis kapcsolót a tudatunkban és ezáltal picit másképp gondolkodjunk. Nem lehet ez olyan nehéz. Mit is mondhatnánk, a mentális megszokásaink miatt nem is olyan könnyű. Mindenesetre, szabadon próbálkozhatunk.

 

Mint említettük, akkor tud továbblépni a LIME, ha sem az örömtől se a kellemetlenségtől nem függ, és még csak azt az éberséget sem keresi már, mely ezt figyeli; nem fut semmi után, nem akar feltétlenül valamit „tenni”. Az öncélú és a mások iránti „tevés-kényszerét” is elengedve megengedi a tudatának, hogy egyszerűen megnyilvánuljon, úgy ahogy van. Megengedi magának, hogy belelazuljon ebbe és elengedje a kontrolláló karmesteri szerepet - a tudatosság uralását - és egyben megengedni a tudat ön-felszabadító erejének kibontakozását, a térszerű spontaneitásban való időzés luxusát. Mikor ezt meg tudja tenni az idő nagy részében, elkerülhetetlen, hogy tudata felszabadítsa önmagát és egy spontán pillanatban egy „aha” élmény során a következő memetikai szintben találja magát.

 

Felmerül a kérdés ekkor, hogy e jószándékú író hogy veszi a bátorságot, hogy a 2. Szint legtetejére két további szintet tegyen és azokat fejtegesse? Természetesen, őt is jól le kell ellenőrizni. Igazából, e jószándékú író is csak következtetget, analizálgat, összerakja a puzzle-t, azon információi alapján, mellyel rendelkezik. Ezt jobb már most leszögezni, még mielőtt valaki – aki szintén nem tapasztalja az említett szinteket csak logikailag tud érvelni velük kapcsolatban – nagy-hangú színi-bohóc-szerű óbégatással (hasonlóképp, mint a tudományos látásmódú KÉK Sam Harriss-el a PIROS-ként bagatelizáló harci-ZÖLD Ben Affleck a Bill Maher Show-baniv) számonkéri rajta e memetikai szintek leírásának igazságtartalmát. Ez az oka, hogy a Felelősségteljes Örömteliséggel Kiterjesztett Spirál Dinamika [SDx] pusztán egy koncepció, melyet így nevezhetjük a szavak játékának is, ún. hipotézisnek. Az író úgyis jelezni fogja, ha netán olyan szerencsében lesz része, hogy az itt nevezett és a következő szinteket tapasztalni is fogja, nemcsak a költőkhöz hasonlatos módon írni tud róluk.

M indazonáltal, az író nagy szerencséje, hogy nem csak rengeteget olvasott róla, hanem „élőben is látott már zsiráfot”. Szagolta a szagát, le kellett törölnie a nyálát, csodálta termetét, adott neki a kezéből szeletelt almát stb.. Megegyezhetünk, hogy ez nagyban különbözik attól mintha csak könyvből olvasott volna róluk. Bár az író nem tartozik a sudár termetű zsiráfok közé, tudja, hogy milyen irányban lelhetőek fel. Az író nagyon jól tudja azt is, hogy mindenkit a zsiráf érdekel, nem az aki ír róluk, vagy amit ír róluk. A célja tehát nem zsiráfnak kiadni magát, hanem egyszerűen csak megmutatni, hogy merre található a cirkusz, valamint átnyújtani egy listát arról, hogy mit érdemes vinni, mire érdemes figyelni. Egyszóval, az író nem isten, így azzal a körülbelül három emberrel- ki arra vetemedne, hogy fan-klub-ot próbáljon kialakítani körülötte azokkal nagyon szívesen elbeszélget, elborozgat, és emellett ellátja őket egy nagyszerű térképpel, egy iránytűvel, valamint egy pontos leírással, mellyel rámutat a cirkuszhoz vezető útra.

 

Van azonban egy kivételes és érdekes trükk melyet mindannyian alkalmazhatunk fejlődésünk turbójaként. Kívánságok. Okos kívánságok. Feltételezzük, hogy a cikksorozat kvantumfizikáról szóló cikkét elolvasva elfogadtuk amit a kvantumfizika mond és így megértettük, hogy a tér és az idő (a téridő) valójában nem létezik, azonban egyben számtalan számban és verzióban létezik, így bármi, amely bárhol vagy bármikor történik, az hathat ránk, ugyanígy mi is hathatunk arra. Kívánhatjuk ezért azt, hogy mikor elérkezünk arra a pontra, hogy megértjük a tudatunk-, így a téridő természetét, emlékezzünk erre a cikksorozatra és helyezzük tudatunk minden bölcsességét, együttérzését és erejét ebbe a pillanatba mikor ezt olvassuk – téren és időn átnyúlva –; osszunk meg általa egymás közt minden jót és hasznosat. Minden helyes, hasznos és barátságos dolgot jegyezzünk meg, a nem eléggé pontos dolgokkal pedig ne is foglalkozzunk. Nőjön általa minden jó dolog, váljunk ezáltal megszámlálhatatlan lény javára. Tegyük varázslatossá együtt e pillanatot kívánságunkkal, most.

 

 

Mentális és fizikai szintek viszonya a spirálon

Az 1-2 Szinten felfelé haladva a mentális képességek és a fizikai szint kéz a kézben haladnak. Vizsgáljuk meg ezt pár példán keresztül; a pénzhez való viszony, a lakóhely és a kapcsolatok szintjén.

 

Alapvetően milyen viszonya van a pénzhez a különböző memetikáknak?

A BÉZS-nek egyszerűen nincs pénze, a LILA segíti vele családtagjait vagy a család érdekét, a PIROS kihívó dolgokra költi, melyekkel henceghet, A KÉK rendszeres munkabér jövedelméből megtakarításokat eszközöl, spórol, melynél rendszerint jóval nagyobb jövedelemre vágyik mint a NARANCS, mely inkább befektet vagy költi a pénzt. Bár a NARANCS memetika általában a pénzről szól, értelmezheti a gazdagságot úgy is mint belső gazdagság, mentális vagy intellektuális felhalmozás, tudományos ismeretek. A ZÖLD-et nem annyira érdekli a pénz amíg van mit ennie és van hol laknia. A SÁRGA megszervezi NARANCS befektetőket bevonva, hogy globális projektjei megvalósulhassanak. A TÜRKÍZ az irányba tereli a SÁRGÁ-kat, hogy globális szempontból hasznos projekteket indítsanak, vagyonából szívesen adakozik nemes célokra. A KORAL, a „2. Szinű NARANCS” globális- és akár univerzális feladatok megvalósításában is gondolkozik, például űr-stratégai tárgyalásokat is szívesen vezet, melyek a hétköznapi ember szempontjából gigantikus büdzsével rendelkeznek. Az KÉKESZÖLD sportot űz az adakozásból olyan aktivitások számára, melyek sokak javát szolgálják; teszi ezt egyrészt jószívűségből, másrészt mert a tudat-bankba történő okos „jó-benyomás befektetésként” kezeli azt. Az ARANY tudja, hogy a gazdagság érzése a tudatban dől el. Nem veti el a pénzügyi javakat, sőt örül nekik, hiszen azok fizikai szintű megjelenése saját tudata tendenciáinak helyzetét mutatják – megjelenő, játszó, majd eltűnő energiaként kezeli őket, melyet kívánságaival befolyásolhat –. Az ARANY a külső gazdagságot a belső gazdagság (/jó benyomások) megjelenéseként értelmezi és az előző KÉKESZÖLD szinthez hasonlatosan bölcs módon allokálja azt. A LIME átlátja, hogy végső soron a megjelenő, játszó és eltűnő dolgok csupán a tér folyamatosan állapotos voltát-, játékos természetét bizonyítják. Figyelme arra terelődik, hogy átlásson és túllépjen mindenen, ami megjelenik és netán függőséget okozna.

 

Jellemzően hol szeretnek lakni a különböző memetikájú emberek?

Míg a BÉZS örül ha bármilyen fedél van a feje felett, a LILA a nagy családjával szeret élni, a PIROS bárhol él ha bármely szempontból meg tudja magyarázni, hogy miért jobb az a hely mint a másé, a KÉK örömmel lakik egy társasházban/ tömbházban, a NARANCS gondolkodó a város gazdagok lakta környezetébe költözik, a ZÖLD memetika egy öko-házra vágyik az erdő mellett, a SÁRGA a hasznos és praktikus lakhatási megoldásokat keresi, a TÜRKÍZ a bolygója lakójaként azonosítja magát, mely a mi emberi esetünkben azt jelenti, hogy Földlakóként azonosítja magát – bárhol jól érzi magát a Föld bolygón -, a KORALL szívesen kilépne a bolygó szintű viszonylatokból – kicsi számára már az –, A KÉKESZÖLD számára szinte mindegy hol lakik csak élőlények környezetében legyen az, hogy segítő interakcióba léphessen velük, az ARANY azt a helyet keresi ahol meghallgatják és azok hasznára válhat ezáltal, a LIME ott kíván tartózkodni, ahol zavartalanul vizsgálhatja a tudatát. Az embereknek a memetikájukkal egyező és attól elválaszthatatlan érzése támad a lakóhelyük megválasztásában.

 

Milyen módon viszonyulnak a társasági kapcsolatokhoz a különböző memetikák?

A BÉZS-nek szinte nincsenek kapcsolatai – és ha van, az nagyon alap-szintű –, a LILÁ-nak a családja és a törzse a legfőbb kapcsolati rendszere, a PIROS akkor szeret maga mellé fogadni embereket, ha valamilyen szempontból jobb tud lenni náluk, vagy uralkodhat felettük, a KÉK-nek jellemzően kiterjedt demokratikus-jellegű bár hierarchiát szem előtt tartó kapcsolatai vannak, a NARANCS hatékonyság-központú érdek szerint választja meg barátait – olyan befolyásos emberek kapcsolatait keresi kiknek széles kapcsolatrendszere van –. A ZÖLD mindenkivel barátkozik, a sarki fűszeressel, a postással és akivel csak tud, hisz „mindannyian barátok vagyunk”. A SÁRGA célorientáltan választja meg, hogy kivel és milyen módon lépjen kapcsolatba attól függően, hogy milyen szituációval találkozik, vagy mi az ami épp akkor hasznos. Keresi a hasonló-, széles kapcsolati hálóval bíró SÁRGÁ-k társaságát. A TÜRKÍZ a széles világ összes lényét keblére emeli, családtagként kezeli. A KORALL globális vezetők társaságát keresi. A KÉKESZÖLD konkrét lépéseket tesz arra, hogy az univerzum lényeire és azok kapcsolataira pozitív hatással levő tényezőket megerősítse. Kívánságokat tesz az univerzális békéért és együttműködésért és keresi annak módját. Az ARANY, a kapcsolatai minőségét és mennyiségét a saját tudata tendenciáival azonosítja. Látja, hogy ha az embernek jó napja van, jó kapcsolatokat teremt, ha rossz napja van, akkor hasonlatosat. Nem magukra a kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, hanem saját tudatállapotára. Rendben tartva azt, a többi ahhoz igazodik. A LIME egyszerűen halad az áramlattal. Kapcsolat, vagy nem-kapcsolat szinte mindegy saját szempontjából, mindemellett, mivel tudja, hogy jó kapcsolatokat kialakítani az emberekkel az hasznukra válik, így fenntartások és bármely félelem nélkül merül a tömegbe, hisz igyekszik a kapcsolatok tér-szerű természetét szem előtt tartani.

 

A mentális kapacitás kinyílása és a materiális szintű „megvalósítás” egy jó ideig együtt jár, majd egy ponton túl mindkettő jelentőségét veszti. Egyik emeli a másikat, és fordítva, míg végül mindkettő szubtilissá válik; úgy a mentális folyamatok, mint a materiális dolgok.

 

 

„ÉN” és „MI” értékrend

 

A memetikai szinteken lépcsőzve az „Én” értékrendek (melyekben mi magunk vagyunk fontosabbak – BÉZS, PIROS, NARANCS, SÁRGA, KORAL, ARANY) és a „Mi” értékrendek (melyekben a közösség fontosabb – LILA, KÉK, ZÖLD, TÜRKÍZ, KÉKESZÖLD, LIME) között váltakoztatjuk alap-látásmódunkat. Amennyiben az individuum szempontjából tekintjük, kifejezhetjük úgy is, hogy először a magunk öröme és boldogulása fontos, majd másoké, majd ismét magunké, majd másoké és így tovább. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy egyszer magunkra és a bennünk/ tapasztalatunkban megjelenő benyomásokra-, vagy mondhatjuk úgy, hogy a képekre figyelünk jobban, máskor másokra, úgyszólván a tükör ragyogására a képek mögött. Nem véletlenül fogalmaztunk így - a képek és a tükör példájával –, hiszen ez az a két kulcs-tényező, mellyel-/ vagy mely képességünk függvényében vezényeljük életünket. Egyszer a képekre figyelünk, örülünk nekik és élvezzük azokat amennyire lehet, máskor pedig kiterjesztjük figyelmünket, fókuszunkat, bölcsességünket.

 

Örömteli látásmódunk (ang. happy mindset) és éberség intelligenciánk (ang. awareness intelligence, AQ) aránya, egyensúlya határozza meg mindennapjainkat.

 

Amint az embernek saját magára fókuszálódik figyelme (jellemzően az „Én” értékrendek tapasztalása során), saját örömét, erejét, hírnevét, gazdagodását kezdi keresi, az ezekhez vezető utakat kutatja. Azonban, minél feljebb lép a spirálon annál nagyobb kapacitása lesz és annál több képessége bontakozik ki mellyel másokat segíthet, így mindamellett, hogy kezdetben önös érdekből tesz másokért, együttérzése folyamatosan fejlődik a spirálon felfelé haladván, megnyílik mások felé is figyelme. Az örömteli látásmód egy idő után magával húzza az éberség intelligenciát.

Hasonló történik a másik oldalról megközelítve. Amint az embernek a többiek felé terelődik figyelme és ébersége, valamint ezzel egyidejűleg egyre többet tesz másokért, érdekes módon a saját örömtelisége és megelégedettsége is egyre jobban emelkedni kezd, nem csak azoké akiknek segít. Pozitív pszichológiai felmérések hada tanúsítja ezt. Az éberség intelligencia szükségszerűen magával vonzza az örömteli látásmódot.

Az örömteli látásmód és az éberség intelligencia így kéz a kézben jár. Hamarosan részletesebben szólni fogunk róluk. Megjegyzendő azonban addig is, hogy a cikksorozat fő témája az intuíció az éberség intelligenciához kapcsolódik szorosabban. Annak fejlesztése a figyelem kiterjesztésével-, a „Mi” memetikák látásmódjának fejlesztésével történik leginkább. A bölcsesség fejlődésével bontakozik ki leginkább, azáltal, hogy az ember megérti a tér természetét (pl. kvantumfizikát intlelektuálisan megértve, majd emlékezve rá a hétköznapi életben is). Ezáltal, így megérti saját tudata működésének természetét, melynek következtében természetes módon magától egyre inkább kibontakozik intuíciója.

 

A memetikai lépcső legalján vad és agresszív emberek találhatók (BÉZS), a memetikai lépcső tetején intellektuálisan és érzelmileg intelligens lények (LIME) találhatók. A kettő között a színeknek rengeteg árnyalata van. El lehet úgy is képzelni, hogy a Spirál Dinamika spirálja egyre inkább tágul és szubtilissá / áttetszővé válik ahogy felfelé haladunk rajta. Csak egy méreg-ZÖLD (mean GREEN) vitatná, mindenki más pedig egyetért abban, hogy a fejlődés nyilvánvaló a memetikai szinteken felfelé haladással.

 

Mindemellett, adunk menekülő-útvonalat a méreg-ZÖLD-eknek is, melytől még ők is fellélegezhetnek. Felelősségteljes örömteliségnek nevezzük azt, mikor valaki az „Én” és a „Mi” értékeket, az éberséget és az örömteliséget igyekszik kiegyensúlyozott arányban alkalmazni, bármely szinten is van a memetikai spirálon. Felelősségteljes örömteliség a spirál hurrikánja középpontjába helyezi az ember tudatosságát, így egyenesen felfelé haladhat a középpontban.

 

 

 

A két út

 

A felelősségteljes örömteliséghez így két út létezik: az örömteli látásmód fejlesztésének útja (az „Én” értékrendek mentén), valamint az éberség intelligencia fejlesztésének útja (a „Mi” értékrendek mentén), melyekre a továbbiakban a felhalmozás útja és az éberség útjaként hivatkozunk. A legjobb és leghatékonyabb a kettőt együtt kezelni.

Vizsgáljuk meg őket most egyenként.

 

I. Felhalmozás útja

Látható, hogy az „Én” és a „Mi” értékrendeken való felfelé lépkedésnek nem egy hierarchia kialakítása a célja („a magasabb memetikájú emberek az alacsony felé kerekednek”), hanem ahogy felfelé halad az ember, a világ- és saját maga nemes voltának elképzelése is egyre szubtilisabbá válik. Így végső soron a fentebb említett gondolat pont ellentétes azzal, ami valójában történik. A fentebbi memetikák világos oldalai egyszerűen az egoista tendenciák „elengedését” szolgálják.

Aki pedig ismeri a tér tulajdonságait és bízik a térben, mitöbb, a térben bízik, természetszerűleg bontakoztatja ki intuícióját. Ezáltal, nem hűvösen nagyképűbbé hanem egyszerűen egyre kedvesebbé és együttérzőbbé válunk. Ezért azt mondjunk: ha valaki fejlődni szeretne és ki szeretné bontakoztatni képességeit, erejét és pozitív hatást kíván gyakorolni a világunkra, az egy nagyszerű terv; számára a legideálisabb megoldás felfelé lépkedni a memetikus lépcsőfokokon, mivel így lesz egyre nagyobb hatása saját magára és környezetére.

 

Fontos e fejlődés során, hogy csak akkor tud valaki - nemcsak intellektuális hozzáállásában, hanem valós tapasztalatában is - egy következő memetikai lépcsőfokra lépni, ha az adott memetikai környezetében a memetika pozitív elemeit alkalmazza; átalakítja az aktuálisan megjelenő negatív szokásait pozitívakká.

Az egyik biztos dolog az életünkben az a tudás, hogy a testünk biológiailag paraszimpatikus/ nyugalmi-/ kiegyensúlyozott állapotában fejti ki legmagasabb hatásfokát. A pszichológia tudománya pedig azt mondja, hogy a hosszú távon fenntartható nyugalmi állapot kulcsa a felelősségteljesen pozitív hozzáállás. Ha lépkedünk is a memetikai lépcsőkön felfelé, ne vegyük túl komolyan azokat, hogy könnyeddé váljanak és igyekezzünk minden memetikai szintnek a pozitív oldalát megragadni. Tegyük fel magunknak a kérdést: „Hogyan változtathatom haszontalan-, vagy kellemetlenséget okozó szokásaimat kellemessé, hasznossá?”, vagy „Mit tehetek ezen képességeimmel, mely a lények javát szolgálhatja?”. Az okozatiságot figyelembe véve ez a módszer mi magunk és mások számára is kellemesebb környezeti feltételek megjelenését szolgálja.

Az örömteliség és a mentális éberség egészséges. A pozitív gondolkodás, beszéd és cselekvés lehetővé teszi, hogy megelégedett/ felszabadult érzés keletkezzen bennünk és így belsőleg egy mosollyal megnyíljunk a következő mentális kihívás felé.

 

Nagy biztonságot adó- és egyben „turbó erővel bíró trükk” ezért a felfelé haladó utunk során a mindannyiunk segítésére irányuló intenciónk. Amennyiben nemcsak magunkra-, hanem minden lényre gondolva teszünk jó dolgokat, megtöbbszörözzük erőnket. Ahogy egy fiatal-, frissen született bika örül, ha feláll és megáll a saját lábain, addig egy felnőtt bivaly jópár embert el tud húzni egy szekéren. Nőjünk fel, és legyünk nagy bivalyok. Minél inkább tudunk mindannyiunk javára gondolni, annál inkább megerősödünk. Eközben érdemes éberen fejünkben tartanunk, hogy a „mindannyian” kifejezésben magunk és mások is benne foglaltatnak, így amikor mindannyiunkért teszünk, mi magunk is fejlődünk, sőt mitöbb, sokkal jobban-, gyorsabban fejlődünk és sokkal több jó-benyomás-bankót halmozunk fel tudatunk bankjában mint más esetekben.

 

Hasonlóképp, egy további trükk, hogy őrizzük meg, vagy fektessük be bankóink értékét.

A megőrzéshez nem kell annál többet tennünk, minthogy miközben magunkra költünk a jó-benyomás bankszámlánkról (pl. veszünk magunknak valamit, vagy megengedünk magunknak egy utazást stb.) azt gondoljuk, hogy ezt mások érdekében tesszük. E mentális kis trükkel miközben költjük-, egyidejűleg meg is őrizhetjük „számlaegyenlegünk értékét”.

A befektetést tekintve a pozitív pszichológia bemutatta, hogy egy kisméretű befektetés is – amennyiben azt másoknak adjuk, kategóriákkal megnöveli a magunk és mások örömteliségét, jó benyomásait. Érdemes így másokba fektetni, mert többszörösen jön vissza. Főképp, ha nem csak halat adunk, hanem hálót, nem csak fizikai jellegű gyorsan tovatűnő ajándékot, hanem tudást, mentális ajándékot. Kiváltképp nagyszerű, amennyiben az embereknek a mentális tendenciákról, mitöbb a tudat működéséről adunk információt.

 

Így tanulni, többet megtudni és fejlődni, jó dolog. Emellett érdemes átgondolni viszont, hogy minél több tudást halmoz fel az ember, annál nagyobb a kockázata annak, hogy számára és a világ számára hasznos és értékes dolgokkal foglalkozik, vagy csak az idejét vesztegeti valamilyen koncepcióval, mely nem válik senki javára. Jó esetben azonban azzal tölti értékes idejét, hogy hasznos dolgokat tanul, mely maga és a környezete számára is egy örömtelibb és mentálisan éberebb állapotot eredményez.

A felhalmozás útjának kockázata, hogy az emberből egy „büszke isten” válik, ki hirtelen elfeledi világos 2. Szintű látásmódját, miszerint elfogad és értékel másokat és azok különbözőségeit. Aki „magas szintű istenné” szeretne válni, az nem tesz mást, mint az egoizmusát eteti. Ez esetben akkorává nőhet fejünk, mint egy dinnye, és a szívünk lecsökkenne akkorára, mint egy mogyoró.

Ez esetben is segítségünkre van az „ugratás”, a viccelődő kritika. Ezzel könnyel ki lehet ugrasztani a nyulat a bokorból. Amennyiben az ember haraggal és agresszióval válaszol, úgy az egyértelműen egy 1. Szintű motivációról tanúskodik. Mivel a motiváció önző, önirányú, ezáltal limitáló, így nem pozitív, ennek eredményeképp az eredmény is hasonló lesz a végén. Hiba és veszteség. Érdemes ezért megfigyelnünk magunkban is, hogy hogyan reagálunk az ugratásra és a vicces kritikára. Ha képesek vagyunk nevetni magunkon vagy ami tettünk, az már egy jó jel.

 

A felhalmozás útján megjelenő büszkeség további veszélye, hogy mivel a gazdagság nem csak belül hanem kívül is megjelenik (elégedettnek, gazdagnak érezzük magunkat aki másoknak adni tud), az ember komolyan veszi ezt és egyre inkább magára-, a saját örömére figyel, és így nem járja végig a teljes spirál-utat. Megáll útközben és elidőzik a gazdagság élvezetében. Ennek azonban két nagy hátránya van; egyrészt időt veszít, másrészt pedig, hogy szép lassan felhasználja a pozitív tudat-bankjában található bankókat, mellyel vonatjegyet vehetne a következő memetikai szintre.

 

Vannak ráadásul olyan társaságok, melyek azt a nézetet propagálják, hogy tehet nyugodtan annyi rosszat az ember amennyi jót tesz cserébe helyette. Bele se érdemes gondolni, hogy miket tesz e társaság azon tagja aki külsőleg „filantróp” módon „támogató” tevékenységet (is) végez. A kórház építés, a gyerekotthonok és az alapítványok támogatása nemes cselekedet lenne önagában, ha ne társulna legalább ekkora ezt ellentételező „sötét erő” megnyilvánulással. Ezek a támogatások rendszerint azoknak a jóvá teendő dolgoknak az ellentettjei, mint amiket ők művelnek.

Ennek a világi csiki-csuki játéknak nem sok értelme van az azt végrehajtó egyén fejlődése szempontjából sem. Ahelyett, hogy előre lépne, egy lépést előre és egyet hátra lép. A fentebb nézetet hirdetők azt a téves nézetet hangoztatják, hogy a fekete és a fehér egyenlőek (úgy értve, hogy a fájalom és az örömteliség egyenlő fontossággal bír) - vagy hogy váltogatniuk kell egymást mint egy sakktáblán -, valójában lekötik/ egy helyben tartják a rájuk hallgató embereket, elzárva előlük a saját fejlődésük lehetőségét. Amikor hasonló nézetek hangoztatásának vagyunk fültanúi, tudhatjuk, hogy ez olyan mintha úgymond egy sátánista gondolkodásmód előszobája lenne.

Mindaddig, amíg az ember 1-2. Szintű memetikával tapasztalja a világot, addig nagyon nagy különbség van a rossz és a jó, a fekete a fehér, az ártó és a segítő dolgok között. Ennek elferdítése vagy másképp kommunikálása egy 1-2. Szintű közegben skizofréniát és ártó rendszerek létrejöttét okozza – melyekről bővebben szót ejtünk a következő két cikkben -.

Nem az a megoldás hát, hogy a jó benyomásokat elhasználjuk, hiszen akkor újra és újra fel kell építenünk őket és időtlen időkig járhatjuk a fentek és lentek egymást váltakozó útját. A teendőnk az, hogy még a legkisebb lehetőséget is megragadjunk arra, hogy jó cselekedeteket hajtsunk végre, és így jó benyomásokat halmozzunk fel. Így jutunk előre.

 

Van emellett egy trükk, mellyel kvázi konzerválhatjuk azokat a jó benyomásokat, melyeket természetes pozitív tevékenységeink során felhasználunk, mikor élvezzük (pozitív módon) az életet. El is költhetjük a felhalmozott bankóinkat és ezzel egyidejűleg meg is tarthatjuk azokat. Hogyan tehetjük ezt?

A trükk az, hogy amikor megjelenik az öröm, nem „ugrunk rá”, nem kezdjük azt „birtokolni”, hanem egyszerűen csak nem vesszük komolyan, még csak nem is foglalkozunk vele. Abban a pillanatban amint megjelenik, látjuk, hogy ez is ugyanúgy a tér természetével bír, mint bármi más.

Ezzel, elérjük azt, hogy nem költjük el a bankónkat.

Ha pedig ráadásul gyarapítani is szeretnénk mentális megtakarításunk mértékét, akkor pedig gondoljuk azt, hogy amit éppen teszünk – legyen az bármi –, az a lehető legtöbb ember lehető leghosszabb távú érdekében tesszük. Ezáltal elérjük, hogy mentális vagyonunk minden percben gyarapodjon.

 

Mi ennek az oka? Az, hogy a korlátaink és problémáink oka nem más mint az ön-ragaszkodás. Ha megjelenik a hibás elképzelés, miszerint én mindentől függetlenül létezem, az azt a koncepciót eredményezi, hogy én itt vagyok, te ott vagy. Ha simogatsz az tetszik nekem, ha kiabálsz velem az nem tetszik. Így tehát a nemtudásból – mely során nem vagyunk képesek felismerni, hogy a térben minden megjelenés azonos tér-természettel bír, beleértve a külvilágot-, a testünket és a tudatunkat is – megjelenik a vonzás (/vágyakozás/mohóság) és a taszítás (/eltolás/nemtetszés/harag/utálat) mely polaritás még nagyobb nemtudást eredményez. Amikor a 2 Szint után kialakul a megértésünk, hogy mindez egy téves elképzelésen alapszik, azt mondják a filozófiai írások és az ezt tapasztalók, hogy megértjük, az alany a tárgy és a cselekmény ugyanarról a tőről fakad. Az előzetes „én” és a „te” gondolatát ugyanannak az érmének a két oldalaként tapasztaljuk. Ezen túl választhatunk, hogy használjuk/alkalmazzuk e koncepciót vagy sem. A helyzet az, hogy lépten-nyomon elő kell vennünk zsebünkből az érmét, hiszen mivel szinte az összes ember rendelkezik ezzel az elképzeléssel – hogy létezik egy önálló én –, ezért ha nem ezt tennénk, nem tudnánk enélkül kommunikálni velük. Azt kell hogy mondjuk, hogy „(te) adj ide légy szíves egy zsemlét”, azonban miközben ezt tesszük, nem vesszük a helyzetet túl komolyan. Olyan ez, mint amikor van egy szerszámos doboz a hónunk alatt, melyből bármely szerszámot elő tudunk venni ha kell, miközben már nem hordjuk a dobozt a szemünk előtt.

 

A megjelenő bölcsesség egyben kettévágja az alany és a tárgy önállóan létező jellegének elképzelését is. Szokták ezért e folyamatot egy háromélű tőr jelképével is szimbolizálni. A három penge jelentése ekkor a nemtudás-ragaszkodás-eltolás, mely átalakul a bölcsesség-elengedés-tényszerűség hármasává.

Ebből a látásmódból tekintve az, hogyha mindannyiunk érdekét vesszük figyelembe döntéseink során, az sokkal közelebb áll az igazsághoz, mintha csak saját ön-ragaszkodásunk érdekét vesszük figyelembe. Miért? Mert az alany és a tárgy nincs igazán különválasztva. A tér átjárja atomjainkat, minden porcikánkat. Több tér van bennünk, mint az úgynevezett anyag – ahhoz, hogy ezt lássuk, nem kell mást tennünk, mint egy pillantást vetni az atom szerkezetére –. Alapvetően több tér van bennünk, mint az anyag - amely sejt szinten amúgy is hétévenként teljesen lecserélődik -. Sokkal közelebb vagyunk a valósághoz ezért azt mondva, hogy megjelenésünk leginkább tér-szerkezettel / tér-jelleggel bír, mint mikor azt mondjuk, hogy mi bizony matériából vagyunk (mert az anyag alapvetően tér jellegű).

Mondhatjuk egy másik jelképpel azt is, hogy tudatunk jelen pillanatban olyan, mint egy besűrűsödött jégdarab, mely az óceánon úszik. A jégdarab és az óceán természete is víz. A jégdarab kiolvasztásához az kell, hogy ne magunk illuzórikus elképzelésére-, hanem másokra/ mindannyiunkra gondoljunk – ne az anyag elképzelésére, hanem a térre összpontosítsunk mely összeköt -, és jó dolgokat tegyünk mindannyiunkért. Ezt nevezzük a helyes látásmódnak.

 

A helyes látásmódból keletkező helyes intencióval így végül azt kívánjuk elérni, hogy bölcsességünk oly markáns módon legyen képes megragadni saját mentális tendenciáinkat, hogy képes legyen a lényegiségüket keresve saját mélységeinkbe tekinteni, átlátni a hullámokon és ezáltal képessé válni felismerni, hogy a függetlenül létező „én” elképzelése csak egy téves elképzelés. Nem más, mint egy hologram-szerű álom („smoke and mirrors”, ahogy az angol mondja).

 

A felhalmozás útján legvégül oly sok jó benyomás van tudatunkban, hogy rácsodálkozik saját magára, és felismeri, hogy az „én” gondolatának megjelenése már egy illúzió. Amint megjelenik egy ilyen nem túl bölcs irányú gondolati mozgás a tudatban, azzal egyből el is tér a tudatosság a tér-szerű igazság-természetétől, lekorlátozva, besűrítve önmagát.

 

Ahogy a memetikai lépcsőkön egyre felfelé haladunk, a 2. Szintű memetikák felső szegmensébe érkezve az ember „én-elképzelése” és egyáltalán a „valóság” elképzelése egyre szubtilisabb, egyre inkább tér-természettel bír, tér-szerűbb. Pontosabban, csak akkor érkezik az ember a 2. Szintű memetikák felső szegmensébe, mikor egyre inkább megérti tudata működését és annak tér-szerű természetét.

 

Mondanunk sem kell e ponton, hogy mivel csak akkor tud az ember egészségesen feljebb lépni egy következő memetikai szintre amennyiben az adott memetika esetlegesen megjelenő negatív oldaláról a pozitívba megy át – különben a téglaépülete foghíjas vagy malter nélküli lesz, nem válik túl stabillá és később vissza kell térnie az adott memetikai szintre kicserélni/pótolni a téglákat –.

Így az elsőről a második szintre lépés tornyához hasonlóan a másodikról az azt követő szintre lépés is csak akkor válik lehetségessé, amennyiben megfelelően megalapozta azt az ember a felelősségteljes örömteliség egyensúlyával. A harag, a büszkeség, vagy kontrollálatlan mohóság által gerjesztett negatív benyomások lefelé húzzák az emberiséget a spirálon. Az előrelépéshez a tudat tér-szerű természetének megértése és az az iránti éberség kifejlesztése mellett, az örömteli látásmóddal létrehozott cselekedetek eredményére, a pozitív benyomásokra is szükség van.

 

Végül, a LIME, a dolgok valós természetére való pozitívan megdöbbentő rácsodálkozás által kitör az érzelmi és gondolati függőség-, a fentek és lentek kereteiből; túllép rajtuk egy „biztos talajra”. Ez a biztos talaj, hogy beleengedi a tudatosságát a tér folyamatos tapasztalásába. Ekkor, azt veszi észre a szerencsés és szorgalmas ember, hogy „jé, hisz a memetikai spirálnak semmilyen valós tartalma sincs”, hiszen minden ami abban van, egy bizonyos fajta gondolkodásmód-beli és érzelmi tendenciákon alapszik.

Bármilyen film is ment az ember belső mozijában - 1. vagy 2. Szintű –, az mind egy hologramszerű illúzió. Az egyetlen dolog ami emögött folyamatosan ragyog és stabil, az a tudat ragyogó térszerű természete. A koncepciók, gondolatok és érzelmek fentjei és lentjei – melyet most oly komolyan veszünk és a „mi komoly és valós világunknak” tekintünk – tovatűnik. Az mind csak egy DisneyLand-szerű óvoda a valósághoz viszonyítottan.

 

A felhalmozás útján az első lépcsőnk legyen az, hogy kívánjuk azt, hogy mindannyian eljussunk ennek megértésére és megvalósítására.

 

 

II. Éberség útja

Egyszerűen kifejezve, az éberség útján nem felfelé kívánunk a fejlődésben haladni, hanem befelé.

Nem a külső feltételektől függő örömteliséget („akkor örülünk, amikor sikerült elérni valamit”) keressük, hanem az állandó-, a feltételektől nem függő örömteliséget. Nem hajszolni szeretnénk az örömteliséget, nem törekedni annak elérésére, hanem örülni ha megjelenik, és nem foglalkozni vele ha nem jelenik meg. Így mi magunk dönthetjük el, hogy épp örömtelinek érezzük magunkat, vagy épp ne töltsünk vele időt.

Persze, mondhatjuk, hogy a felhalmozás úján elért „kellemes álomból könnyebb felébredni”, azonban annak is tudatában kell lennünk ekkor, hogy a spirál felső szintjein jóval több a zavaró tényező is. Minél nagyobb mentális kapacitással rendelkezik az ember, annál több információt tud átfuttatni adott idő alatt tudatán, azonban a világban elérhető információk többsége „átlagos” minőségű, vagy önmagában nem hasznos, így hiába növelte tudata szellőszerű erejét az ember egy hurrikánná, azzal nem sok igazán hasznos és jó dolgot tud tenni. Ha az alapinformáció nem túl lényegre törő, az eredmény sem lehet az. Abból főzünk persze ami rendelkezésünkre áll.

Az emberek egyszerűen örömteliek és mentálisan éberebbek szeretnének lenni – mely lehetővé teszi, hogy felismerjék, hogy mily módon érhetik a hosszú távú-, fenntartható-, felelősségteljes örömteliséget -. Ami nem tartozik szorosan e lényegi témakörhöz, azzal nem érdemes túl sok időt tölteni.

Így, ha egy nagy kapacitású széllel hasonlítjuk össze az intellektuálisan pallérozott tudatot, nem mindegy, hogy egy zavarodott hurrikánnal állunk szembe, vagy egy jól irányzott déli széllel, mely megpörgeti a szélmalmokat.

Nagy turbulencia, nagy probléma; kis turbulencia, kis probléma; nincs turbulencia, nincs probléma.

 

Az igazi „fejlődés” lényege ebben rejlik. Attól nem leszünk boldogabbak, ha nagy intellektuális tudású professzorokká válunk. Attól se leszünk boldogabbak persze, ha kifejezetten tudatlanok szeretnénk maradni. Hát akkor mitől leszünk örömtelibbek és éberebbek? Attól, hogy nem foglalkozunk se azzal, hogy tanuljuk, se azzal, hogy ne tanuljunk, azzal se, hogy tanulunk vagy se, és még azzal a bármivel se, ami még eszünkbe juthat ezzel kapcsolatban, vagy sem. Jöhet vagy mehet bármilyen kép, bármilyen intenció, bármilyen gondolat, egy fikarcnyit sem számít, amennyiben a feltételek nélküli állandó örömteliséget és éberség érdekel bennünket. Miért? Mert a jövő-menő képek feltételektől függőek, a tükör ragyogó tér-természete pedig nem. Érdeklődésünk tárgya ezért egy dolog legyen, ami a legfontosabb. A hétköznapi szintű „nagy semmi” és azon túl az, ami minden mögött van, a tudatunk végtelen tér-potencialitása.

 

Végső soron nem felépíteni kell valamit (nagy érzelmeket, absztrakciós szintekben merülő intelligenciát, nagy vagyont, stb.), hanem pont az ellentettjére van szükségünk; megelégedettnek lenni, el kell engedni koncepciókat, ha úgy érezzük akkor leredukálni a dolgokat a szükségszerű szintig, akár megszüntetni dolgokat, vagy megtanulni átlátni mindazon, ami zavart okoz. Igazából, csak hagyni a dolgokat úgy történni ahogy vannak. Ennek folyamán tudatunk egyre inkább önmagától mutatja be örömteli és éberen intuitív természetét. A tudatunk egyszerűen szeret kitörni a kalitkákból és megszabadítani magát.

 

Ezért, az éberség útjának követői az a nézetet vallják, hogy az 1. Szintről valójában nem a 2. Szint felé érdemes törekednünk, hanem bárhol is van az ember a spirálon, ugorjon egyszerűen egy úgynevezett 0. Szintbe, mely úgy ragyog a két szint mögött, mint a tükör a képek mögött.

Későbbiekben bővebb szó esik erről, azonban egyelőre maradjunk az éberség útjánál.

 

Természetszerű, hogy a tudat az éberség útján felszabadítja önmagát, hiszen ha felkapcsoljuk a lámpát egy sötét szobában és rájövünk, hogy egy rabló van benn, akkor persze, hogy az orrára koppintunk és kidobjuk azt. Minden normális ember ezt teszi.

 

A (kvantum)fizika és a biológia igazságai is nyilvánvalóvá teszik számunkra; a világban minden (még a nagyon szilárdnak és állandónak vélt egó elképzelésünk is) relatív, nem állandó, így nem a szó szoros értelmében „valósan létező”. Nem vesszük komolyan hát se a problémákat se a sikereket – nem adva felületet tudatunknak „ragacsossá válásra” –. Az éberség útján gyakorlók igyekeznek se nem eltolni dolgokat, se nem futni utánuk. Minden megjelenő szituációban, hangban vagy gondolatban a tudatos térszerű éberség-lényeget, és annak tér-természetét igyekezzük meglátni. Nem „ragadunk” le azon, hogy mi történik, vagy hogy miért történik, mert maga az a tény is, hogy történik, valamilyen szempontból érdekes és nagyszerű. Így még a kellemetlen tapasztalatokat is semlegessé alakítjuk át, vagy hasznosakká; megtalálva bennük azon tényezőket, melyek hasznosak.

 

Mivel az emberek hozzá vannak szokva, hogy a pénzért, hatalomért és hírnévért (PHH) fussanak, a felhalmozás útjánál kevésbé ismert az éberség útja. Ez azonban, mindannyiunk számára már jelen pillanatban is elérhető. Akár jól érezzük magunkat akár nem, akár sok jó benyomás van tudatunkban akár nem, akár gazdagok vagyunk akár nem, teljesen mindegy, az éberség útja szemszögéből ez nem számít. Míg a felhalmozás útja a világ cirkuszát élvezi és ha nem éber akkor komolyan is veszi (mindaddig amíg a „végére nem jár a dolgoknak”), addig az éberség útján nem számít, hogy a világ dolgait valaki komolyan veszi vagy sem. Miért van ez? Mert a tudatunk térszerű tükrében nem számít, hogy milyen színű képek jelennek meg, ha mi a képek helyett a tükör állandó ragyogását tartjuk szem előtt. Minden hétköznapi pillanatunkat használhatjuk arra, hogy megfigyeljük, hogy mint figyel a figyelő; megfigyeljük és megértjük saját tudatunk működését.

Hogyan változik meg a tudatosság az érzelmek vagy gondolatok hatására? Hogyan fejeződik ki ez a pulzusunkban, és így tovább.

Sokan ekkor azt mondják: „én bizony mestere vagyok a tudatomnak, tudok koncentrálni, tudom azt uralni stb.”. Amennyiben úgy érzi az ember, próbálja ki, hogy hány másodpercig képes az orránál levő levegőt figyelni anélkül, hogy a gondolatok majmocskája ide-oda ne kezdene ugrálni?

Aki fél percig figyeli ezt és a végén azt mondja, hogy márpedig az ő tudata egy helyben maradt, az még rosszabb; ez azt jelenti, hogy észre se vette, hogy a tudata elkalandozott.

Egy normál ember szerencsés, ha pár másodpercig egy pontban tudja tartani a tudatát.

Ezen jó szándékú írónak már volt úgy, hogy 2 jelentőségteljes másodpercig is egy helyben tudta tartani tudatát. Na jó, ez csak vicc, mert két és fél volt.

 

Következő kérdés ami fel szokott merülni, hogy „minek figyelgetni a saját tudatom működését, mire jó az?”. Mert először is saját magunk mestereivé akarunk válni, nem pedig a gondolataink/ érzelmeink és a külső befolyások szolgáivá.

Ha először megértjük, hogy mi történik tudatunkban és az hogyan reagál rájuk, egy következő lépésben akár elengedhetjük, vagy kontrollálhatjuk is a nem-kívánatos impulzusokat.

Örömteliek szeretnénk lenni? Úgy döntünk, felkorbácsoljuk a belső energiaáramlást egy pillanat alatt, értékeljük-, csodáljuk és évezzük a belső energiákat és egyből örömteliek vagyunk. Valamire figyelnünk kell? Nem foglalkozunk az energiákkal, „elengedjük” őket, és áttekintünk a megjelenő képeken, a lényeget keresve a dolgok mögötti térben. Intuíciónk kibontakozik.

Az örömteliség először magunkról szól, majd magával ragad másokat, míg az éberség másról szól, és megértés keletkezik ezáltal bennünk.

 

Mint említésre került, az éberség útja nem felfelé igyekszik haladni a tudat strandjának díjugró tornya memetikai lépcsőfokain (a 1-2. Szint során) mint ahogy ezt a felhalmozás útja teszi, hanem bárhol is jár azon, onnan kíván a vízbe csobbanni, a feltételektől nem függő örömteliség és tudatosság szintjére.

A JOKER kártya ezért-, mely mindig is a kezünkben van bárhol is időzzünk a memetikai szinteken egyszerűen az, hogy felismerjük a ragyogó tükröt a mindennapi tudatosságunk drámai vagy éppen varázslatos képei mögött – tudatunk éberség-természete megtanuljon a képeken áttekintve rálátni saját magára –.

Gyorsabb lehet ezért az éberség útját járva mentálisan áttörő eredményt elérni mentálisan átlátva/ átvágva a tudatosságunk képein, mint a „fizikális képeket” csiszolni, szebbé és szebbé tenni a pozitív felhalmozások útján, míg végül oly szépekké válnak, hogy határtalan gazdagság-érzetünkben megengedhetjük azt is magunknak, hogy „elengedjük őket”. Így, az éberség útján nem „felfelé” haladunk hanem „befelé”.

Míg a felhalmozások útján a spirálon felfelé haladva egyre érdemmel telibbé kell válni, addig az éberség útját akár a vadászok, harcosok, hentesek, tolvajok és a rossz fiúk is választhatják, hiszen a feladat nem a képek csiszolása, hanem a trükk, a rajtuk való átlátás. Rátörhet a teljes tudati felismerés az emberre bármely elképzelhetetlenül valószerűtlen pillanatban is, akár a csatában, miközben fejek röpülnek, vagy a hús-bárd lendítése közben épp. Persze, ugyanígy, a kedvesebb pillanatokban is meglephet minket tudatunk ugyanezzel az ajándékkal; például mikor megszagolunk egy illatos virágot.

 

Amikor ez megtörténik, a cél nem az, hogy megtartsuk. Megtartani és felhalmozni a jó benyomásokat nem itt kell, hanem a felhalmozás útján. Az éberség útján pont az ellenkezőjét tesszük, elengedjük minden nagyszerű tapasztalatunkat. Érdekes módon, pont ekkor maradnak meg. A tér igazi természete a határtalan szabadság, a tudat pedig tér. A tér pedig olyan mint egy igazi nő; ha futsz utána eltűnik, ha hagyod kibontakozni, még az is lehet, hogy annak helyén idején – épp mikor már majdnem el is felejtetted – betoppan hozzád.

 

Az ébeség útján ezért úgy fejezik ki, hogy a gyümölcs nem ok és okozat törvényének eredményeképp bontakozik ki (mint a felhalmozás útján), az eredmény „ízét” nem könyvekből vagy tanításokból lehet megismerni (hanem azáltal, hogy az ember időt tölt olyanokkal, kik elérték ezt), a teljes mértékben kiteljesedett tudat jellege pedig nem a tudat természetének felismeréséből fakad (hanem az, ay időn túlmutató minőségével mindig is jelen volt, csak az ember nem látta). Ebből látható, hogy az éberség útján az emernek nem törekednie kell, hanem belazulnia, „mert már minden megvan”.

 

 

Mi hát az eredmény?

Mindenesetre, az eredmény mindkét út esetében végül ugyanaz. Teljes szabadság érzése, félelem-nélküli éberség és kikapcsolhatatlanul felbugyogó örömteliség.

Van aki a tinédzser-kori LSD élményéhez hasonlítja ezen tudatállapotot, azzal a különbséggel, hogy ez ingyen van, megállíthatatlanul állandó, nem égeti fel a jó benyomásokat mintha bankjegyeinket égetnénk tábortűzben, hanem megnöveli ez irányú hatékonyságunkat, emellett összehasonlíthatatlanul éberebb/ tudatosabb és ráadásul még legális is.

E jószándékú író e ponton sajnos nem tud összehasonlítással élni, mert a két tényező közül még egyikhez sem volt igazán szerencséje (a kettő közül az egyik nem is nagyon érdekli – könnyen ki lehet találni, melyik -).

 

Az eredmény megérkeztekor, a feltételektől függő (relatív) tudatosság egy belátásnyi szempillantás alatt magától átalakul feltételektől nem függő (abszolút) tudatossággá. Attól kezdve a tudat sokkal kevésbé veszi komolyan a saját gondolatait, érzelmeit, hiszen helyettük mindig is rendelkezésére áll a tudat ragyogó gyönyörteli természetében időzni. Mivel nem kötik le fölösleges-, energia-rabló gondolatok és érzelmek az embert ekkor már, így kirobbanóan energiadússá válik, az öröm folyamatosan fel-bugyborékol benne mint a buborékok az ásványvízben. Mivel tisztán látja saját térszerű természetét, így nem lát ott semmit ami megjelent, így nincs olyan sem amit el lehetne pusztítani; mindent átható-, természetszerűnek megélt félelemnélküliség jelenik meg. Az ember úgy érzi, hogy rengeteget tud adni az embereknek ebből az állapotból szemlélve a világot, és eközben látja azt is, hogy mindenki tudata valójában ezen természettel bír, így mi sem természetesebb számára, minthogy ugyanúgy segít másoknak, mintha magának segítene. Az alany, a tárgy és ráadásul még a cselekvés is elválaszthatatlan egységet képez tapasztalatában. A természetszerűleg örömteli-, félelem-nélkülien együttérző aktivitása mellett tudata képességei abban is megmutatkoznak, hogy szinte látja, hallja és érzi az emberek gondolatait, érzéseit; intuíciója által sokkal többet tud a világról és az emberekről, mint azt bárki is gondolná. Mivel nem tapasztal elválasztást másoktól, így kimondottan együttérző, melynek természetes velejárója, hogy diszkrét a másokról megtudott információi tekintetében. Ő igazi barátunk, kire bármikor számíthatunk és csak a legjobbat kívánja nekünk – hisz számára az én, a te és az ő, ugyanaz -.

Az 1.-2. Szintek feltételektől függő – „ki mit mond nekem, mit tesz velem stb., akkor én hogy érzem magam...” - relatív látásmódját a feltételektől nem függő/ abszolút látásmódja váltja fel. A térnek és az abban megjelenő örömnek mindenhol ugyanaz a lényegisége. A tér válik a referencia ponttá a mindenkitől és mindentől független egó téves elképzelése helyett.

E látásmódnak négy finoman különböző egymást követő szintje van a tudat kapacitásának teljes kibontakoztatásáig, melyek a következő cikkben kerülnek kifejtésre.

 

Az eredmény (a tudat természetének felismerése) szempontjából így nincs semmi okunk felnézni a „magasabb” spirál szinteken időzőkre. A második szint sem sokkal „előrevalóbb”, mint az első. Tiszteletet ne várjon senki, attól mert elért egy KORALL szintet, sok pénze van és globális dolgokról dönt. Őt ugyanúgy az érzelmei és gondolatai rángatják, mint bárki mást. Harag, büszkeség, mohóság, féltékenység mind a nemtudás felé tereli az embert.

„Az utolsó ingnek nincs zsebe” - mondja a dán mondás. Lehet bohóckodni a hétköznapi világban, nagynak tetszelegni, ettől azonban például a büszkeség – mely komolyan veszi a dolgokat és eltakarja a tér-természet tapasztalását – finoman mondva nem fog csökkenni. Aki fenn hordja az orrát mert ő „nagy 2. Szintű memetikai gondolkodó”, az valójában nem is olyan nagy gondolkodó. Aki a memetikai lépcsőfokokat „ranglétrának” tekinti, és azért igyekszik felfele, hogy az emberek őt csodálják, vagy azért hogy jobbá váljon mint a többiek, az a büszkesége szemellenző fátylát egyre vastagabbá szövi és nem válhat belőle más mint egy „büszke isten”, miközben a dolgok igazság-természetének felismerésétől csak távolodik. Mint feljebb említettük, mivel nem másokért tesz, hanem magáért, így ebben az állapotban is csak egy ideig időzhet, addig amíg el nem fogynak tudata bankjából a jó benyomások bankói. Ha azonban másokért úgy tesz, hogy nem saját elképzelését erőlteti rájuk, hanem szabaddá teszi őket, nagylelkű velük olyan módon ahogy ők kívánják, úgy tudata egyre inkább megnyílik saját tér-természete felé, a felhalmozás útjához hasonlóan.

Tiszteletet csak az érdemel, aki képes saját elképzelt tendenciái helyett a lehető legtöbb ember lehető leghosszabb távú örömteliségét és fejlődését tartani szem előtt. Az, aki bármely önös szándék nélkül határtalan jóindulattal és türelemmel folyamatosan azt keresi, hogy kinek mit lehet segíteni – oly módon, ahogy azt ők szeretnék –. A kulcs azonban az, hogy még ezt se vegye túl komolyan az ember; pontosabban, hogy az ember mindig lássa a történések mögött a tudatosság, a beszéd és a cselekedetek tért-természetét. Látni a képek mögött a tükör ragyogását. Ekkor a mindent átható bölcsessége úgy égeti fel egó-kötődését és kellemetlenkedő érzelmeit (harag, büszkeség, féltékenység, mohóság), mint ahogy a tábortűz felégeti az őt tápláló fatuskókat.

Az író azt kívánja, hogy magát is beleértve minden lény mielőbb tapasztalja meg ezt.

 

Mi a különbség és hasonlóság a két út eredménye között?

Egyik jelentős különbség a két út között az, hogy a felhalmozás útján haladva az abszolút látásmód megtapasztalásakor sokkal több embernek tudunk segíteni, mivel utunk során jópár kapcsolatot teremtettünk már. Ezeket aktivizálhatjuk – könnyen sok emberhez tudunk szólni –, és így jóval többlény javára válhatunk, mint az éberség útján. Hasonlóképp, a felhalmozás útján haladva rendelkezünk megfelelő mennyiségű pozitív benyomással is ahhoz, hogy a kapacitásunk, fizikai feltételeink és lehetőségeink összeálljanak ehhez.

Az éberség útjának előnye viszont a sallangmentes lényegre-törő jelleg-, így a gyorsaság.

A felhalmozás útján játszunk a képekkel, jobbá tesszük őket, és mikor már úgy érezzük, hogy nincs már több mit el lehet érni, egy erős belsőleg gerjesztett érzelmi impulzussal a lényegiségükbe-, a tér-természetükbe tekintve áttörünk a képeken és rápillantunk a tükör ragyogására. Az éberség útján, folyamatosan csak a tükör ragyogását keressük, figyeljük tudatunkat, miközben nem foglalkozunk a képekkel, mellékesnek tekintjük őket.

A felhalmozás útján tenni szeretünk pozitív dolgokat mindannyiunkért, az éberség útján viszont aktívan arra törekszünk, hogy ne tegyünk senkiért semmit, csak időzzünk abban ami van, felismerve a valóság természetét.

A felhalmozás útja leginkább a hétköznapi életünkben-, civil társadalmunkban működik, mert mindenki életét nagyszerűbbé és örömtelibbé teszi; az éberség útja akkor a legjobb megoldás, ha az embernek van elég ideje – legalább hétvégéken – napi akár 12 órát ülni és a tudat tér-természetébe tekinteni. El is lehet vonulni a világtól néha egy-két hétre ezt gyakorolni, majd ismét a hétköznapi dolgokkal foglalkozni; ez is működik.

 

Izgalmas emellett, hogy a két utat egyszerre is gyakorolhatjuk; lépkedünk felfelé a felhalmozások útján a magasugró torony lépcsőfokain – biztos, ami biztos –, és közben igyekszünk be-be csobbanni a vízbe – a képek mögötti tükör természetébe – az éberség útján.

Nem mindegy viszont, hogy a medence jobb vagy baloldalán állunk, mivel attól függően jobb vagy bal vállunkat hordva elébb, úgy ugrunk oldalvást a vízbe. Az „én” memetikák leginkább a „gyönyörből a gyönyör tér-természetébe ugrás” módját kedvelik (mint amikor egy bungee-ugró vagy egy ejtőernyős nevetve a térbe ugrik és megtapasztalja annak szabadságát, vagy egy motoros a kanyarban éppen-hogy nem siklik ki, vagy akár egy szeretkező pár az orgazmus pillanatában).

A „mi” memetikák viszont leginkább a „térből a tér gyönyör-természetébe ugrást” kedvelik, ahogy a megnyíló és kitáguló tudat hirtelen tudással kezd rendelkezni a térben szinte mindenről.

A felhalmozás útján a cél egy erős mentális/érzelmi impulzussal (mint például az odaadás egy mester iránt) a hétköznapi aktív tudatosságot áttörni/ kiakasztani egy ponton túlra, és így elérni azt, hogy rácsodálkozhasson az ember arra ami azon túl van. Az éberség útján a feladat csak a képek nem komolyan vétele, elengedése és az azokon történő laza áttekintés. Mindketten ugyanoda érkeznek, akár jobbról akár balról közelítenek. Bármelyiket is alkalmazza az ember, a lényeg egy és ugyanaz. A tér és az abban megjelenő dolgok tapasztalásukban elválaszthatatlanul gyönyörteliek. Tér és gyönyör elválaszthatatlan – szokták mondani akik ezt tapasztalják –. Kívánjuk, hogy mindannyian érjük el ezt a látásmódot.

 

Nem fogunk így túl „levegőssé válni”?

A relatív (1-2. Szint) és az abszolút látásmóddal (0. Szint) kapcsolatban azonban egy fontos tényezőt tisztázni kell. Ahhoz hasonlatosan, mint ahogy az 1. Szintet követően a 2. Szint látásmódja megtartja kapcsolatát az 1. Szinttel, megérti és támogatja az 1. Szint memetikáit, ugyanúgy az 1-2. Szintű relatív látásmódjának hasznos részét az ember sose veszti el, még ha túl is lép rajtuk az abszolút szintű látásmódot magáévá téve. Ahogy egy SÁRGA képes egy PIROS nyelvén beszélni és cselekedni, de nem ragadva le abban, nem befolyásolva azáltal, ugyanúgy egy abszolút látásmóddal rendelkező is képes a relatív nyelven gondolkodni, beszélni, cselekedni.

Egy 0. Szintű gondolkodó mindig megtartja a talajt a lába alatt.

 

Jól is néznénk ki, hogy az emberi fejlődés azt jelentené, hogy a legvégén nem tudna az ember egy szöget beverni a falba, kicserélni a kereket az autóján, áttekinteni egy sales jelentés táblázatot, vagy elolvasni egy használati utasítást, csakis azért „mert minden csupán a térben megjelenő illúzió”. Ehhez képest az igazság az, hogy az abszolút látásmódú ember sokkal mesteribben- és spontán módon-, sokkal jobb időpontban hajtja végre relatív szintű cselekményeit, mint a 1-2. szintű gondolkodók. Az abszolút látásmóddal rendelkező szinte egy szupermen a relatív látásmódúakhoz képest. Nincs „elszállva”, nagyon is a földön jár, amennyiben épp az a hasznos. Mitöbb, mivel nem tapasztal lényegi elválasztást a többi lénytől, keresi annak bármely lehetőségét, hogy megossza örömét, energia-többletét, bölcsességét, amivel ezáltal rendelkezik. Persze nem puffogtat hangzatos- de értelem nélküli nagy mondásokat; helyette leül az emberekkel sörözni, és aközben is „elejt pár olyan gondolatot a térben”, mely az emberek hasznára válhatnak. Csak annyit mond az asztal másik oldalán ülő embernek, olyan szinten és olyan módon, mely az adott személyt a következő fejlődési lépcsőfokára segíti.

Ha mondanak neki valamit, arra jól figyel, azt megjegyzi és bármilyen furcsa, az abszolút látásmód tartója arra is emlékszik, hogy mennyibe kerül egy liter tej. A realitás érzéke nemhogy csökken, hanem növekszik, abszolút látásmódja kiteljesedése mellett. A relatív gondolkodó, aki nem ízlelte meg az abszolút látásmód „ízét” - aki nem találkozott még zsiráffal személyesen -, az jórészt fel sem ismeri egy ilyen helyzetben, hogy egy azt tapasztaló emberrel van dolga. Csak annyit érez, hogy milyen nagyszerű is emellett az ember mellett lenni.

 

Az utunk során minél inkább közel kerülünk az igazság természetének felismeréséhez, annál inkább azt látjuk hogy „egy fa létezik csak, rengeteg ággal”. A fa törzsének vizsgálatával könnyen megérthető az ágak állapota. Ugyanígy, a törzs állapotának javítása az ágak egészségének emelkedését eredményezi.

Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy vörös kommunistákká válunk, de azt sem, hogy kötelező módon zöld liberálisokká válunk.

A hétköznapi relatív szinten rendelkezhetünk bármely látásmóddal - melyet amúgy nagy mértékben befolyásol memetikai szintünk, miközben az „Én” és a „Mi” értékrendek között ugrálva fejlődünk -. Az abszolút látásmódot már intellektuálisan is megértve rájövünk, hogy a térnek mindegy, hogy piros vagy zöld szín jelenik meg benne. Mondhatjuk úgy is, hogy a piros és a zöld lényegisége is tér-szerű. Logikailag kifejtve, a tér maga egyszerre piros is és zöld is (mert a térben bármi megjelenhet), és egyben se nem piros se nem zöld (hiszen minden szín természete tér-szerű). Mitöbb, se nem nem-piros vagy nem-zöld (mert e színek folyamatosan megjelennek benne) és az sem igaz, hogy nem piros is és zöld is egyben (mert e színek folyamatosan jelen vannak a tér közeli vagy távoli pontjain).

Ezt a logikát bármire alkalmazhatjuk ami megjelent a térben, miközben tudjuk, hogy szinte mindegy is, hogy mi jelent meg benne. Érdekes e játékosság jelleg, de annak természete is tér-szerű: bármi is jelenjék meg végül az úgyis visszatér a térbe. A fa törzse a tér-természet, az ágak pedig a belőle megjelenő jelenségek, benyomások.

 

 

0. SZINT – FELTÉTELEKTŐL NEM FÜGGŐ, „ABSZOLÚT” LÁTÁSMÓD

 

Nem csoda, hogy a 0. Szint leírásának olvasásáig elég kevés ember szokott eljutni; a többség már rég elvesztette a fonalat. Amennyiben a Kedves Olvasó ezen sorokat olvassa, fogadja e jószándékú író szívből jövő örömteli köszönetét és engedelmével, gratulációját. Ön akár kritikusa akár rajongója a témának, azon nagyszerű-, éberséggel és jó benyomásokkal-teli emberek csoportjába tartozik, kik egyáltalán hallanak arról ami ebben a részben leírásra kerül. Mindannyian együtt fejlődünk ezáltal. Bármely oldalról is közelít a Kedves Olvasó, egy olyan folyamatot serkent ezzel, melynek hatására – az elhangzottakon vagy a kérdéseken történő elmélkedés során – a tudat fokozatosan felszabadítja önmagát saját korlátaitól.

 

E kijelentés magában hordozza azt, hogy egyúttal azt mondjuk, hogy az 1. vagy 2. Szinten a tudatosság korlátokkal rendelkezik a O. Szinthez képest. Mire alapozva mondjuk ezt? Egy hasonlattal élve, az ember csak akkor ismeri meg, hogy mit jelent az orgazmus, ha már átélte azt.

A felszabadult elmék elmondása, leírásai szerint egy a tudatát tökéletesen kibontakoztatott lény - a 0. Szint IV. fokán (mely négy fokot a következő cikkünkben fejtünk ki bővebben) - a kisujja hegyén is annyi örömteliséget tapasztal folyamatosan, mint egy szeretkező pár a legmagasabb pillanatukban. A tér tapasztalata által ez emellett határtalan éberséggel társul/ korlátok nélküli intuícióval, teljes félelemnélküliséggel és spontán-mód pozitív cselekvéssel, mellyel a többi lényt segíti megtapasztalni ugyanezt - amennyiben érdekesen hangzik ez számukra -. Ki ne akarná mindezt mielőbb megtapasztalni?

Hogyan juthatunk el oda mielőbb? A felhalmozás és az éberség közös útját együtt/ felváltva alkalmazva. Persze nagy zavart és tudathasadást képezne, ha mindkettőt ugyanolyan fontossággal kívánnánk képviselni életünkben; nem beszélve arról, hogy magunk is valamilyen memetikához állunk közel. A „mi” típusú memetikákhoz, akik általában öröm-orientáltak jobban illik általában a felhalmozás útja, így az „én” memetikákkal rendelkezőknek kik inkább arra szeretnének figyelni, hogy mit érdemes elkerülni, azokhoz általában az éberség útja áll közelebb. Mindkét egyetemről át lehet persze hallgatni egy-két órára a másik egyetemre, be lehet a másik egyetem anyagának pár részletét emelni saját tananyagunkba, vagy akár átlátogathatunk egy bizonyos témakört tanulmányozva. A fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a szezont a fazontól, mert a kifejezésmódok különbözhetnek.

 

A spirálon felfelé haladva minél közelebb jutunk a 2. Szint felső két lépcsőfokához (és kiváltképp azokon), a kvantum-realitás egyre inkább „átsugárzik rajtunk, saját-, belülről fakadó fényünkként pólusainkon átvilágítva” és ily módon egyre szubtilisabbá téve világ-tapasztalatunkat. Gondolatainkat és érzelmeinket egyre kevésbé vesszük komolyan, mitöbb, egyre inkább úgy vagyunk képesek módosítani őket ahogy kedvünk tartja, vagy ahogy az épp a leghasznosabb. Persze, tesszük ezt bizonyos korlátok között, hiszen amint eljut egy szituáció arra a pontra, hogy úgy érezzük, hogy valaki sérülhet benne, általában visszakozunk.

Belsőleg is hasonló helyzetben találjuk magunkat, hiszen saját egónk sem engedi magát olyan helyzetbe hozni amiben sérülhet. Persze minél inkább rálátunk erre, éber módon felismerjük tendenciáinkat és aktuális gondolatainkat, egyre kevésbé van esélye ezt megtenni. Mindemellett számos trükkjét szem előtt tartva tudjuk, hogy bizonyosan nem egy kis szemfényvesztőről van szó mely folyton elkápráztat bennünket, hanem egy elég jelentős tudással és erővel bíró Merlinnel van dolgunk. Éberen át kell tudnunk látni a Hazugságok Mestere trükkjein. Ha azonban egyetlen egyszer éberséggel igazán elcsípjük és a szemébe nézünk; ezt követően egyre ritkábban lesz kedve próbálkozni trükkjeivel.

 

A tér természetének megismerésével – és ezáltal tudat természetének megismerésével -, intuíciónk spontán mód teljesíti ki önmagát; fokozatosan csalhatatlanná válik. Nemcsak azt fogjuk tudni, hogy a mellettünk álló mit gondol és érez, hanem azt is, hogy Mariska néni a föld másik oldalán mit főz, közben mit gondol és mit érez. Hasonlóképp, nem csak a múltba látunk tisztábban, hanem – mivel a számos téridő is szubtilis és relatív –, a 0. szint felső fokain a jövővel kapcsolatban is betekintésekkel bírunk. Számos élő példát sorolhatunk, jópár személyt nevezhetünk név szerint példaként erre.

 

Továbbá, bizonyítható vagy sem, igaz vagy sem, ettől függetlenül megjegyezhető itt, hogy egyesek szerint vannak olyan nem-földi kultúrák, melyekben a 0. Szint első fokának elérése gyerekkori szintű alap-elvárás a társadalomban való létezéshez, működéshez, hasonlóan mint a mi emberi társadalmunkban a kés és a villa használata. Bárcsak felnőnénk mi is.

 

Hogy tovább közeledjünk ehhez, nézzük hát meg következő a cikkben, hogy milyen módon jelent meg és volt kulcs tényező történelmünk során a filozófiában az intuíció? Kik azon nagy filozófusok kitől az intuícióról és annak kibontakoztatásáról a legtöbbet tanulhatunk? Hogyan kapcsolódik mindez az SDx-hez és különösképp a 0. Szintű memetikákhoz?

 

Fodor Szilárd, phd hc

linkedin.com/in/sealj

seal [at] happines-consulting.com, happiness-consulting.com

KÉRLEK KÜLDJ VISSZAJELZÉST, JAVÍTÓ SZÁNDÉKÚ VÉLEMÉNYT, JAVASLATOT!

 

Van kedved megosztani barátaiddal? [LinkedIn, Facebook]    Kövesd a cikksorozatot!                   [ Értesítést kérek ÚJ CIKK megjelenésekor! ]  [eKönyv Letöltés / Könyv Előrendelés]

YOU MAY FIND THIS ARTICLE IN ENGLISH, HERE.

 

Tekintse meg a cikkcsokor többi cikkét innen indulva.

Tovább a következő cikkre  > Intuíció a Filozófiában

Előző cikk: < Az Intuíció Biológiája

 

 

 

Hasznos linkek: