kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 2174. oldal

12 éve Leépítéseket követel az IMF Szerbiában az egyik miniszter szerint

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt követeli Szerbiától, hogy jövőre öt százalékkal csökkentse a közszférában dolgozók számát – mondta Kori Udovicki szerb államigazgatási miniszter a Blic című belgrádi napilapnak adott keddi interjújában. Teljes cikk...


12 éve Csökkent a román munkanélküliség

A második negyedévben 6,7 százalékra csökkent Romániában a munkanélküliségi ráta – közölte kedden a román országos statisztikai intézet. Teljes cikk...


12 éve A dolgozói szegénység felszámolását szeretné elérni a szakszervezeti szövetség

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) kidolgozta a "Program a dolgozói szegénység ellen!" című szakmai háttéranyagot, amelyet tárgyalási alapnak ajánl a társadalmi párbeszéd keretében – mondta Pataky Péter, a szövetség elnöke egy háttérbeszélgetésen kedden Budapesten. Teljes cikk...


12 éve Elindult az állami foglalkoztatási szolgálatok új uniós hálózata

Elindult az állami foglalkoztatási szolgálatok új uniós hálózata, amely mérföldköve a fiatalok munkához jutását segítő ifjúsági garanciaprogram bevezetésének – tette közzé az Európai Bizottság a honlapján kedden. Teljes cikk...


12 éve Nem látszik az Air France-sztrájk vége

Az Air France nyolcadik napja sztrájkoló pilótái hétfőn elutasították a vezetőség utolsónak szánt ajánlatát a francia légitársaság Transavia nevű fapados légitársasága fejlesztési tervének felfüggesztéséről. A munkabeszüntetés folytatódik: kedden a járatok 48 százaléka fog közlekedni. Teljes cikk...


12 éve A LIGA Szakszervezetekhez csatlakozik a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet

Új taggal bővül a Liga Szakszervezetek, a több ezer tagot számláló Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet az Autonómoktól kilépve csatlakozik a csoporthoz – közölte a Liga. Teljes cikk...


12 éve IBM Watson analitika mindenkinek

Adatelemzés, vizualizáció és prediktív analízis – a nagy adat hasznosítása már nemcsak az informatikai szakemberek és a „heavy userek” kiváltsága. Az IBM bejelentette, hogy elindítja felhő alapú Watson Analytics szolgáltatását, amely emberi nyelven kommunikál, így szót ért bárkivel, aki szeretné feltérképezni üzleti lehetőségeit. A sales, marketing, HR és pénzügyi szakembereknek ajánlott fejlesztés weben, asztali és mobil eszközökön is elérhető lesz. Az alapfunkciókat ingyen kínálja majd a cég. Teljes cikk...


12 éve Személyes és online ügyfélszolgálatok: önmagában mindegyik félmegoldás

Az elmúlt évtized határozottan a különböző online – azon belül is az e-mail, chat – alkalmazások fejlesztéséről és bevezetéséről szólt a hazai ügyfélszolgálatokon. Az utóbbi időben mégis ismét a személyes kiszolgálás, telefonos, azaz élőhangos ügyintézés felé terelődik a figyelem, annak ellenére, hogy az online megoldások népszerűsége továbbra is töretlen. Teljes cikk...


12 éve A duális képzés egyik vezető központjává válhat Zalaegerszeg

Újabb mérföldkőhöz érkezett a duális mérnökképzés azáltal, hogy megnyílik a Zalaegerszegi Duális Képző és Innovációs Központ - jelentette be szeptember 20-án a város vezetősége Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárral közösen. Teljes cikk...


12 éve Miért tabutéma a fizetésünk?

Lehet-e reális bérigényt megfogalmazni, ha nem ismerjük korlátainkat és lehetőségeinket? Miért van az, hogy míg Ausztriában már az álláshirdetésben feltüntetik a fizetéseket, addig hazánkban a legtöbb embernek elképzelése sincs, hogy az adott pozícióban mennyi a reális bérigény? Mitől függ az, hogy mennyi fizetéssel vagyunk elégedettek? Teljes cikk...


12 éve Magyarországon is változásokat hoz a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem

Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait; a törekvések nem csak az olyan vállalatokat érinthetik majd, amelyek az elmúlt időszakban az adóelkerülés elleni küzdelem célkeresztjében szerepeltek – mint az Apple, a Google és a Starbucks -, hanem számos Magyarországon működő nemzetközi vállalkozást is – hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég. Teljes cikk...


12 éve Honnan tudjuk, sikerült-e az állásinterjú?

Az állásinterjúról kilépve szinte képtelenek vagyunk objektíven értékelni a teljesítményünket. Profi interjúztatók a legritkább esetben adnak bármiféle visszajelzést, így tényleg nem lehet tudni, hányadán is állunk. Jelekből lehet következtetni, de ezek észlelését eltorzíthatja a remény, vagy épp a reménytelenség érzése. Pár fogódzót próbálok adni, de sajnos pontos, tudományosan megalapozott válaszom nekem sincs (ahogy másnak sem lehet). Az is lehet, hogy amit jelnek veszünk, valójában nem is jel, csak épp valami miatt így sikerült. Teljes cikk...


12 éve Orbán Viktor

Tatabányán "nem ülnek a szekéren, hanem tolják". Teljes cikk...


12 éve Tangó és coaching avagy a vezetés és követés egyensúlya

Szeptember 17-én a Coaching Határok nélkül rendezvényesorozat 4. évadjának első workshopjaként egy igazán különleges embert egy különleges szemináriumon csodálhattunk. John Leary-Joyce Gestalt alapú vezetői tanácsadó, tréner és coach, aki évtizedes tapasztalatokkal teszi a dolgát és nem szűnik meg fejlődni és fejleszteni a saját eszköztárát. A Gestalt pszichológia irányzatot összegyúrta Tim Gallwey belső játszmájával majd mindezt ügyesen párhuzamba állította szenvedélyével a tangóval mint olyan tánccal, amelyben talán leglátványosabban mutatkozik meg a vezető és a követő összhangja. Teljes cikk...


12 éve Egy szabadúszó naplója VII. - Munkahelyi érdekbarátságtól a céges szexig

Miben különbözik a munkahelyi barátság a szimpla barátságtól? Például abban, hogy az ilyen kapcsolatokat fokozottabban motiválhatja a kényszer, valamint az érdek. Szabadidejében, a hobbiját űzve senki nem barátkozik olyannal, akit ki nem állhat. Miként az ellenszenves szomszédhoz se megyünk vendégeskedni. A munkahely viszont egy kényszerközösség. Nem választhatjuk meg teljesen szabadon a munkatársainkat. S főként nem cserélhetjük le jobb fejre a főnökünket, ha nem szimpatikus. Mikor az ember bekerül egy cég vagy intézmény állományába, próbál oda beilleszkedni. Így aztán kénytelen olyanokat is szívélyesen, érdeklődést imitálva végighallgatni, akikre legszívesebben ráborítaná az asztalt. A foglalkoztatók, a munkaadók pedig kifejezetten elvárják a pozitív kollektíva-légkört. A csapatépítő tréningek végcélja is az, hogy az együtt dolgozók összehaverkodjanak. Ami esetleg túl jól sikerül. Szex lesz belőle - ami potenciális rizikók forrása. Szubjektív élménymozaikokkal tarkított látlelet. Teljes cikk...


12 éve Bundesbank: tartós a német gazdaság fellendülése

A második negyedévben történt visszaesés ellenére tartós lesz a német gazdaság növekedése az idén a német szövetségi központi bank (Bundesbank) hétfőn kiadott havi jelentése szerint. Teljes cikk...


12 éve Szlovákiában egyre több felnőtt fiatal lakik a szüleivel

Folyamatosan nő, az elmúlt tíz évben harmadáról felére emelkedett azoknak a fiatal felnőtteknek az aránya Szlovákiában, akik egy háztartásban élnek szüleikkel – írta a pozsonyi Pravda hétfőn. Teljes cikk...


12 éve Kimutatták: az erasmusosok könnyebben kapnak munkát

Az Erasmus oktatási-képzési csereprogram révén külföldi tapasztalatokat szerzett frissdiplomások jóval előnyösebb helyzetből indulnak a munkaerőpiacon – állapította meg hétfőn közzétett átfogó hatástanulmányában az Európai Bizottság. Teljes cikk...


12 éve Az egyiptomi gyermekmunka megszüntetéséért küzd az ENSZ és az EU

Közös, 60 millió eurós programot indított Egyiptomban a gyermekmunka megszüntetése érdekében az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) és az Európai Unió – derül ki a WFP honlapján megjelent hétfői közleményből. Teljes cikk...


12 éve Tesco-igazgatókat függesztettek fel egy negyedmilliárd fontos profittévedés miatt

Több vezető alkalmazottat, köztük négy igazgatót függesztettek fel a Tesco áruházláncnál kirobbant eredménybecslési botrány miatt. Teljes cikk...


legfrissebb.html