kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 2541. oldal

13 éve Szakszervezet: a szükséges rossz vagy a fejlődés záloga?

A hét elején mutatták be Budapesten azt a kétévente az Európai Bizottság által készített jelentést, melynek témája Európa munkaügyi kapcsolatai. A vaskos jelentés idén két, visszaesőben lévő országcsoportra fókuszált. A közös ezekben az országokban, hogy jellemzően háttérbe szorítják a szociális partnereket, érdekképviseleteket, ezért a fő feladat megerősíteni a szociális párbeszédet - ennek lehetőségeiről szólt a budapesti konferencia. Teljes cikk...


13 éve Százötven új munkahely a Sinia bútorgyárában

A Sinia Bútorgyártó Kft. új üzemet hoz létre Bátonyterenyén az ipari parkban 1,7 milliárd forintos beruházásban, a saját fejlesztésű bútorok gyártását 2014 áprilisában kezdik meg és 150 embert foglalkoztatnak a Nógrád megyei városban - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Joost Vandendriessche, a belga tulajdonú cég ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...


13 éve Népszerű Szabolcsban az NGM munkahelyteremtő pályázata

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által meghirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatási pályázatára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis- és középvállalkozásoktól több mint 2,6 milliárd forintos igény érkezett be - közölte Rezsőfi István, a térségi kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója kedden az MTI-vel. Teljes cikk...


13 éve Mindenkinek ingyenes egyetemet!

Újragondolta felsőoktatási programját az MSZP. A szocialisták vállalják, hogy ha kormányra jutnak, 2014 szeptemberétől mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimumpontszámot eléri, tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök kedden. A Fidesz szóvivője szerint mindegy, hogy mit ígér tandíjügyben a baloldal, mivel eddigi ígéreteit sem teljesítette. Teljes cikk...


13 éve Uniós támogatással fejlesztik a mórahalmi ipari parkot

Európai uniós támogatással, mintegy 493 millió forintból fejlesztik a mórahalmi Homokhát Térségi Agrár-Ipari Parkot – tájékoztatta Pataki Sándor projektmenedzser kedden az MTI-t. Teljes cikk...


13 éve Tortára írva tudatta felmondását

Tortára írva tudatta felmondását a munkahelyén egy férfi Nagy-Britanniában. Teljes cikk...


13 éve Hogyan tanulhatnak egymástól a nők?

Ötven éve még arra nevelték a nőket, hogy "támogató szerepet" töltsenek be a férfiak mellett. De mi is a nők szerepe ma? Hogyan lehet egy nőnek egyszerre karrierje és családja is? Miként kell erőt és energiát befektetnünk ahhoz, hogy mindez megtérüljön? Teljes cikk...


13 éve Tovább bővít Magyarországon a SPAR

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. az eddigi üzletpolitika folytatásaként 2013-ban mintegy 40 millió euró értékű beruházást tervez, mely a saját húsüzem bővítéséből, új üzletek nyitásából, valamint a meglévők korszerűsítéséből tevődik össze - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...


13 éve Partnereket keres, mert Magyarországra jönne a "fagylaltos" multi

Hamarosan megnyithatja első magyarországi üzletét a gyümölcs italokat, shakeket, cukorkákat és egyéb édességeket forgalmazó Yogurtlandia - írja a Franchiseportal.hu nyomán a Pénzcentrum.hu. Az anyacég pár évvel ezelőtt már próbálkozott a piacra lépéssel, franchise partnerek híján akkor azonban nem jártak sikerrel. Teljes cikk...


13 éve Ez az ország 17 legkeresettebb szakmája 2013-ban: hol lehet állást találni?

Gépészmérnök, gépkezelő, bolti eladó - ezekkel a végzettségekkel könnyen lehet állást találni 2013-ban az eduline.hu írása szerint. Teljes cikk...


13 éve Álláskeresők támogatása, keresetpótló juttatás 2013-ban

Álláskeresési járadékra jogosult az a személy, aki álláskereső, és az álláskeresővé válását megelőző három éven belül legalább 360 nap jogosultsági idővel rendelkezik, és kereső tevékenységet nem folytat, tehát munkaviszonyban nem áll, és tevékenységet sem folytat, és munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és számára az illetékes munkaügyi központ kirendeltsége sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani. Teljes cikk...


13 éve A 2011. december 31-ét követően megállapított nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások

Az öregségi nyugdíj legkisebb összegét törvény állapítja meg, a nyugellátás évenkénti rendszeres emelésének végrehajtási szabályait kormányrendelet szabályozza. Teljes cikk...


13 éve A dolgozók felét elküldhetik az állami mobilcégnél

A Világgazdaság információi szerint az MPVI Zrt. állami mobilcégnél a dolgozók több mint felét érintő leépítésre kerülhet sor a közeljövőben. Teljes cikk...


13 éve Elegancia és harmónia közvetlenül a Balaton partján - a tökéletes választás rendezvénye számára!

Miért a Hotel Silver Resort****superior és miért nem más? Íme 6+1 meggyőző érv: Teljes cikk...


13 éve Így működik majd a rendőri nyugdíjak megadóztatása

Tiszta vizet öntött a pohárba a Honvédelmi Minisztérium a szolgálati járandóságban részesülők 16 százalékos elvonásával kapcsolatban. Mivel az szerintük nem személyi jövedelemadó, pusztán ez alapján nem lehet adókedvezményeket igénybe venni - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


13 éve Jól teljesítenek a magánnyugdíjpénztárak

Infláció felett gyarapodott a magánnyugdíj-pénztári tagok vagyona az első negyedévben - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


13 éve Leváltják a légimentők vezetőjét is

Menesztik a Légimentő Kft. vezetőjét, Druzsin Ivánt - írja a Magyar Nemzetre hivatkozva a Gazdasági Rádió. Teljes cikk...


13 éve Bekokainozott bankárok döntötték be a világgazdaságot?

A bankárok kokainhasználatát teszi felelőssé a világgazdasági válságért David Nutt, a brit kormány korábbi fő drogtanácsadója. A mostanában megtépázott hírnevű szakértő szerint a szer okozta önbizalom-növekedés miatt felelőtlenül hoztak befektetési döntéseket - írja az Index.hu Teljes cikk...


13 éve Megnehezíti a munkáltató dolgát a határozatlan időre szóló munkáltatói szabályzat

Új elemként jelent meg a Munka törvénykönyvében a munkáltatói szabályzatokról szóló rész, amely nehezíti az ilyen egyoldalú megállapodástól való eltérést. A BDO kutatása szerint sok cég nem jól mérte fel a saját érdekeit, és többségük a folyton változó jogi környezetben is határozatlan időre vállalt nehezen megváltoztatható anyagi kötelezettségeket. Teljes cikk...


13 éve Gyors megoldások munkahelyi "ruhabalesetekre"

Egy fontos prezentáció előtt lett tintafoltos az ing? Vagy épp akkor szaladt fel egy szem a harisnyán, amikor egy kiemelt partnerrel lesz találkozónk? (Majdnem) mindenre van megoldás, ha csak átmeneti is! Teljes cikk...


legfrissebb.html