Legfrissebb híreink - 2835. oldal
14 éve Szövetségbe tömörül két vasutas szakszervezet
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSZSZ) szándéknyilatkozatot írt alá, amelyben egy önálló jogi személyiséggel rendelkező szövetség létrehozását kezdeményezik. Teljes cikk...
14 éve Hetek óta várják a bérüket a régi Malév-dolgozók
Hetek óta hiába várnak bérükre a csődbe jutott Malév egykori alkalmazottai; a szakszervezetek megkezdték a jogi lépések előkészítését. Teljes cikk...
14 éve Májustól a szolgáltató szektort is kiemelten ellenőrzi az adóhatóság
Májustól kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) a szolgáltató szektornak, így ellenőrzi az ügyvédeket, adószakértőket, a szépségipart, a plasztikai sebészeket és a fogorvosokat is - mondta Szarvák Jenő főosztályvezető, a NAV és több vállalkozói érdekképviselet által szervezett konferencián szerdán Budapesten. Teljes cikk...
14 éve Idén is összemérik tudásukat a mérnökök
Minden eddiginél több, 42 csapat áll rajtvonalhoz május 12-én, az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen. A négy országból érkező versenyzők saját tervezésű és készítésű, sűrített levegővel hajtott járművekkel több versenyszámban bizonyíthatnak. Teljes cikk...
14 éve A távmunka terjedésének korlátai
A hátrányos helyzetű térségekben és a fejlettebb városoktól távol lakók, a mozgásukban korlátozottak vagy a GYES-en lévő kismamák számtalan lehetőséget megragadnának, hogy legális jövedelemhez jussanak. A távmunka bevezetéséből a cégek is profitálhatnak. Mégis milyen tényezők gátolják a távmunka terjedését és létezik-e hatékony, biztonságos megoldás ezen atipikus foglalkoztatási módra? Teljes cikk...
14 éve Coaching szemléletű vezetés: divathullám csupán?
Nyugaton már kezd kimenni a divatból a coaching szemléletű vezetés - vélik egyes szakértők. Szerintük bizonyos esetekben - lásd kezdő munkavállalók - nem lehet ilyen módszerrel irányítani, bár a coaching elemeit lehet alkalmazni a vezetés során. Utánajártunk, mennyire terjedt el itthon ez a vezetési módszer, és milyen előnyei, buktatói vannak. Teljes cikk...
14 éve Teljesítmény-értékelés egy gombnyomásra
Ma már elképzelhetetlen, de a mai negyvenesek munkába állásakor még nem volt egyértelmű, hogy számítógéppel dolgozzanak. Az ő gyerekeik már magától értetődően kezelik, mind az okostelefont, mind a számítógépet. Teljes cikk...
14 éve Új értékesítési szakemberrel erősít a DBH Group
Új szakember csatlakozott a hazai és nemzetközi üzleti szolgáltatásokkal, befektetésekkel foglalkozó DBH Grouphoz. Teljes cikk...
14 éve Sikeres akció: háromezer munkavállaló dolgozott otthonról
Magyarországon április 21-én rendezték meg első alkalommal a Dolgozz Otthonról Napot. A sikeres akcióhoz több mint 100 cég csatlakozott, akik közel 3000 munkavállalójuk számára tették lehetővé, hogy a szombati munkanapon otthonukból dolgozzanak - olvasható a szervezők sajtóközleményében. Teljes cikk...
14 éve Júliustól már utalványban adják a segélyeket
Szerdán kerül a kormány elé az a törvénytervezet, amelynek alapján júliustól többfajta szociális ellátást Erzsébet-utalványon kaphatnak a rászorulók - értesült az Index. Teljes cikk...
14 éve Küldik és marasztalják a magyar munkást
Sok magyar dönt úgy, hogy külföldön próbál szerencsét. Egy részük hazajönne, mások végleg külhonban képzelik el a jövőjüket. A kormányzat álláspontja sem egyértelmű: a munkaügyi hivatal egy külföldi munkát kínáló roadshow-ban vesz részt, a kormány viszont röghöz kötné a képzett magyarokat. Teljes cikk...
14 éve Tetováló szalonban, tőzsdetanfolyamon is büntettek az adóellenőrök
Nem szokványos helyszíneken - díszmadárbörzén, tetováló szalonban, tőzsdetanfolyamon - ellenőrizték a szolgáltató szektor nyugtaadási kötelezettségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi régiójának munkatársai, a revizorok számos szabálytalanságot tártak fel tájékoztatta Jegyinák Attila sajtóreferens az MTI-t. Teljes cikk...
14 éve Április 30-ig postázza a bevallásokat az adóhatóság
A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 256 ezer magánszemélynek küldi ki az egyszerűsített személyi jövedelemadó-bevallást, az állami adóhatóság által összeállított bevallást április 30-ig postázzák. Teljes cikk...
14 éve További pluszadókat jelenthet a telefonadó a cégeknek
Nem csak a kétforintos telefonadó megállapítása, beszedése és befizetése állíthatja kihívások elé a magyar telekommunikációs szektort - derül ki az Accace adótanácsadóinak gyorselemzéséből. Teljes cikk...
14 éve Januártól kétszer is megsarcolják a havi fizetést
Gyakorlatilag minden pénzmozgás után fizetni kell a jövőben a pénzügyi tranzakciókat terhelő illetéket a kormány tervei szerint. Így például a már eleve leadózott fizetés után annak elutalásakor illetve felvételekor is megrövidítenek mindenkit - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...
14 éve A jó szakma felér egy diplomával
Ezúttal ötödik alkalommal került sor a Szakma Sztár Fesztiválra, amelyen csaknem 150 iskolából az ország 293 legjobb tanulója háromnapos versenyen mérte össze tudását a budapesti döntőben - közölte a Világgazdaság. Teljes cikk...
14 éve Munkanélküliséget, szegénységet hoz a Széll Kálmán Terv
A Széll Kálmán Tervből az látszik, hogy a szegénységet a munkába állás ösztönzésével enyhítené a kormány, ugyanakkor a Népszabadság által megkérdezett elemzők szerint a foglalkoztatottság növelése ezen az úton elérhetetlen. Teljes cikk...
14 éve K+f: 15 ezer munkahely jöhet létre 2020-ig
2014-ben közel 80 milliárd eurós keretösszeggel bíró kutatás-fejlesztési innovációs (k+f+i) keretprogram indul, amelytől az Európai Unió a k+f ráfordítások GDP-hez viszonyított arányának növekedését várja - tudtuk meg a Tesk HR Caféján, amelyen a résztvevők az OTIS Felvonó Kft. szervezet- és elköteleződés-fejlesztési gyakorlatából is ízelítőt kaphattak. Teljes cikk...
14 éve Csehország: a fővárosban a legjobbak a fizetések
Prágában jóval magasabbak a havi átlagkeresetek, mint az ország vidéki régióiban - derült ki abból az internetes felmérésből, amelyet a Platy.cz pénzügyi hírportál készített. Az elemzést mintegy 85 ezer ember válaszára alapozva állította össze a portál. Teljes cikk...
14 éve Új marketingkommunikációs igazgató az Invitelnél
Az Invitel Liptay Gabriellát nevezte ki az újonnan létrehozott marketingkommunikációs igazgatói pozícióra. Az új vezető érkezésével a cég marketingkommunikációs részlege is átalakul, strukturáltabb szervezetben működik tovább - tudatta a cég sajtóközleményében. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?