Legfrissebb híreink - 4408. oldal
20 éve Uniós átlag alatt a magyar munkanélküliségi arány
Augusztusban az euróövezetben 7,9 százalékos volt a munkanélküliség aránya, kissé nagyobb a júliusi 7,8 százalékosnál. Tavaly augusztusban 8,5 százalékos volt az állástalanok aránya. Teljes cikk...
20 éve Csúcsidőszakban 50 ezren
A közmunka program 13 milliárd forintnyi kerete az idén 35 ezer munkanélküli foglalkoztatását tette lehetővé - közölte a Közmunka Tanács ülését követő tájékoztatón a testület elnöke Zalaegerszegen, hétfőn. Teljes cikk...
20 éve Munkaügyi perszemle (3): Vállalkozóként kezelték, alkalmazott volt
Sorozatunk harmadik részének tanulsága: hiába deklarálják a vállalkozói jogviszonyt, nem a megállapodás, hanem a munka tartalma számít. A külkereskedelmi igazgató fizetését munkáltatója elmaradt bevételei miatt nem akarta kifizetni, mondván: nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként látta el feladatát. Teljes cikk...
20 éve Munkavállalói képzések 2 milliárd forintos keretösszegben
Munkavállalói képzéstámogatást igényelhetnek a dolgozóikat a Regionális Operatív Program keretében képeztető vállalkozók. A programban részt vevő magánszemélyek képzési költségének nyolcvan százalékát a program állja - írja a Napi Online. Teljes cikk...
20 éve Jól fizető és szórakoztató munkára vágynak a huszonévesek
A magyar huszonévesek jól fizető és szórakoztató munkára vágynak. A kérdés csak az: a munkaerőpiac mennyire szeretné, vagy tudja kiszolgálni ezeket az elképzeléseket - számol be a Világgazdaság. Teljes cikk...
20 éve Bajnai szerint a foglalkoztatás-növelés a cél
Bajnai szerint a foglalkoztatás-növelés a cél Teljes cikk...
20 éve Leépít és tőkét emel az AUA
Az osztrák AUA légitársaság még az idén emeli alaptőkéjét veszteségeinek fedezésére, illetve kelet-európai pozícióinak erősítésére, a cégnél ezenkívül 350 fős leépítést terveznek. Teljes cikk...
20 éve Mérhető és befolyásolható az alkalmazottak elkötelezettsége (II.)
Vajon mi befolyásolja a dolgozók elkötelezettségét? Mennyire fontos tényező a vezető személye az elkötelezettségre nézve? Okozhat-e láncreakció-szerű vállalati eredményromlást a munkavállalók elkötelezettségének ingadozása, és ha igen, hogyan kezelhetjük azt a mindennapok során? Teljes cikk...
20 éve 100 milliós beruházás, 5000 új munkahely Miskolcon
Az Amidon Kft, a Catelli Holding S.p.A tagvállalata Miskolcon tervezi létrehozni egy új gyártelep megépítését, amely 100 millió eurós beruházással közel 5000 főnek biztosítana munkát. Az óriásberuházást a helyi önkormányzat is támogatja. Teljes cikk...
20 éve Extrém kirúgások - megnőtt mellek, túlsúly, flört
Összegyűjtöttük a hazai és külföldi munkáltatók legérdekesebb elbocsátási indokait, történeteit Teljes cikk...
20 éve Csúcsidőszakban 50 ezren
A közmunka program 13 milliárd forintnyi kerete az idén 35 ezer munkanélküli foglalkoztatását tette lehetővé - közölte a Közmunka Tanács ülését követő tájékoztatón a testület elnöke Zalaegerszegen, hétfőn. Teljes cikk...
20 éve Nehéz a fiatal magyar munkavállalók kedvében járni
A magyar huszonévesek szórakoztató munkát keresnek, mely lehetőséget nyújt a szakmai fejlődésre, és ráadásul jól fizet. Nincs könnyű dolga annak a munkaadónak, aki szeretne a kedvükben járni. Az Opel és a KRC Research nyolc európai ország fiataljainak körében végzett kutatása a huszonévesek preferenciáit mérte fel a munkavállalástól kezdve a szórakozáson és utazáson keresztül a zenehallgatási szokásokig. Teljes cikk...
20 éve Jövőre két új START program indulhat
Jövőre két új START program indulhat Teljes cikk...
20 éve Megéri polgármesternek lenni
Megéri polgármesternek lenni Teljes cikk...
20 éve Több százmilliós beruházás indul Miskolcon
Távozik a Magyar Telekomtól G. Németh György, a Mobil Szolgáltatások Üzletág (T-Mobile) kommunikációs igazgatója november végén. Teljes cikk...
20 éve Tízmilliárd forintból épít hálózatot az Agroferment
Tíz fermentálóüzem felépítését tervezi Magyarországon egyenként mintegy egymilliárd forintos beruházással , a helyi önkormányzatokkal együttműködve az Agroferment Invest Kft. tudta meg a Világgazdaság Ugrai Istvántól, a társaság menedzserétől. Teljes cikk...
20 éve A tévémacis ember a T-Online élén
A vállalat 2006. október 5-étől új, tartalomszolgáltatásért felelős vezetői pozíciót hozott létre, amelynek betöltésére Fischer Andrást kérte fel. Teljes cikk...
20 éve Fehérítő romániai munkavállalók
Kifehérítené a gazdaságot és pótolná a hiányzó munkaerőt a romániai munkavállalók beengedése az országba, a kormány azonban csak a hiányszakmákban és a tartós munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban oldaná fel a korlátozást. Teljes cikk...
20 éve A Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács szeptember 26-i alakuló üléséről
A Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács alakuló ülésére 2006. szeptember 26-án a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Tükörtermében került sor, melyen Rauh Edit esélyegyenlőségi szakállamtitkár elnökölt. Az ülésen gender szakértők, civil szervezetek, a szaktárcák képviselői mellett részt vett Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter valamint Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos is. Teljes cikk...
20 éve Novemberben 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés
A kormány szerdai döntése értelmében 1,2 százalékos visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelést kapnak a nyugdíjasok novemberben - jelentette be Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter egy idősotthon átadásán Budapesten. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?