kapubanner for mobile

Munkaerőpiac

Mik a pályakezdők legnagyobb hiányosságai?

Javult a munkaadók véleménye a hazai szakképzett pályakezdőkről. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara friss tanulmányából kiderül, ha osztályoznák a cégek a fiatalok felkészültségét ma már legalább négyest adnának, míg 6 évvel ezelőtt még csak közepes volt a minősítésük. Elsősorban a gazdasági ismeretet, a számolási készséget, valamint az idegen nyelv ismeretet hiányolják a munkaadók. Tóth István Jánossal, a MKIK Gazdaság és Vállalkozáselemző Kht. ügyvezető igazgatójával Bodnár Kriszta beszélgetett

    Munkaerőpiac

    Nőtt, de még alacsony a munkaerő-piaci aktivitás

    Jelentősen emelkedett az aktivitás a hazai munkaerőpiacon tavaly. A 15-64 éves népesség 61,4 százaléka volt jelen foglalkoztatottként vagy munkanélküliként a piacon, szemben a 2004-es 60,5 százalékkal. Ez a mutató ugyanakkor európai összehasonlításban még mindig lehangolóan alacsony - írja a Világgazdaság.

      Munkaerőpiac

      Megéri külföldön munkát vállalni

      Már elmúlt az idő, amikor a külföldi élet- és munkakörülmények nagyságrendekkel voltak jobbak a hazaiaknál, amikor úgy tűnt, hogy Nyugaton „kolbászból van a kerítés” – állítja Gerlei Béla, a Karrier Intézet igazgatója. Ennek ellenére még mindig érdemes a határokon túl vállalni állást – írta a Világgazdaság.

        Munkaerőpiac

        Garantálnák a munkát a fiataloknak az EU-ban

        2007 végéig minden pályakezdőnek hat hónapon belül, 2010-ig pedig száz napon belül állást, megfelelő szakmai gyakorlatot vagy továbbképzést kell felajánlani, vagy más módon kell elhelyezkedési lehetőséget biztosítani - idézi a Világgazdaság az EU állam- és kormányfői által kiadandó nyilatkozattervezetét.

          Munkaerőpiac

          Hova tart(hat) az új uniós tagok munkaereje?

          Az új EU-tagállamok aktív korú lakosságának 1,2, illetve 0,9 százalékát éri el azok száma, akik munkavállalási engedélyhez jutottak 2004 végéig Ausztriában és Németországban - ismertette Simonyi Ágnes, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes Államtitkára. Ezek az arányok körülbelül jelenleg is fennállnak - mutatott rá a helyettes államtitkár. Simonyi Ágnes szólt arról, hogy ez az arány rendkívül alacsony a többi régi tagállamban is, például Belgiumban 0,1, Olaszországban 0,2 százalék. Azokban az országokban, ahol szabad munkavállalást biztosítanak az új tagállamokból érkezőknek, így az Egyesült Királyságban, illetve Svédországban, jóval kevesebben dolgoznak ezekből az országokból. Nem tart fenn korlátozást Írország sem, ott viszont azért 1,9 százalékos ez az arány, mert nem a regisztráció, hanem a társadalombiztosítási kártya alapján és a családtagokkal együtt számolják ezt az értéket. Simonyi Ágnes emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Királyságon, Svédország

            /munkaeropiac.html
            További cikkek
            Az átlagbér négyszer több, a cég neve kevésbé számít - meghökkentő tények az álláspiac elmúlt 18 évéből

            Az átlagbér négyszeresére nőtt Magyarországon 2007 óta, a szakképzettek garantált bérminimuma pedig közel ötszörösére emelkedett. Drágult... Teljes cikk

            Majdnem háromszor gyorsabban emelkedtek a munkaerőköltségek Magyarországon, mint az EU-ban

            2024 negyedik negyedévében átlagosan 4,3 százalékkal haladta meg a munkaerőköltség az Európai Unióban az egy évvel korábbi szintet, a növekedés... Teljes cikk

            Céges telefonok használata: minden, amit tudni kell az adózásról

            A céges telefonok magáncélú használata nem csupán kényelmet, de adózási kötelezettségeket is von maga után. A személyi jövedelemadó törvény... Teljes cikk

            Jelentősen változott az alanyi adómentesség szabályozása 2025-től

            A kisvállalkozók számára kedvező változások lépnek életbe 2025. január 1-jétől az alanyi adómentesség terén, mivel az értékhatár 12 millió... Teljes cikk

            Így változott a foglalkoztatás az uniós országokban

            2024 negyedik negyedévében a 20–64 évesek foglalkoztatási rátája az EU-ban 75,9% volt, ami nem jelent jelentős változást 2024 harmadik... Teljes cikk

            Hírek RSS-ben