kapubanner for mobile

Munkaerőpiac

IT-s munkapiac: nagyobb, mint valaha

Az amerikai számítógépgyártók szövetsége szerint az információtechnológiai szakemberek iránti igény az Egyesült Államokban gyorsabban növekszik, mint amilyen ütemben ezen állásokat az amerikai cégek olcsóbb bérű, elsősorban fejlődő országokba helyezik ki. A szövetség ezért úgy látja, hogy eltúlzottak a félelmek, hogy az amerikai munkahelyek a számítástechnikában, információtechnológiában fokozatosan elvesznek a főleg kínai és indiai munkalehetőségek javára. Az amerikai IT-szektor munkaerőpiaca ma nagyobb, mint eddig bármikor, beleértve az internetes "vállalati boom" időszakát is, jó pár évvel ezelőtt - állítja az amerikai sajtó. A szövetség szerint az információtechnológia az előttünk álló évtizedben is a növekedés területe lesz, az itteni munkalehetőségek növekedése az Egyesült Államokban egyike lesz a leggyorsabbaknak.

    Munkaerőpiac

    Huszonötezer munkanélküli Bács-Kiskunban

    Bács-Kiskun megyében január végén 25 104 regisztrált munkanélküli és nyilvántartott álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, ez 6,5 százalékkal több, mint az előző hónapban, de 0,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a megyei munkaügyi központ hétfőn az MTI-vel.

      Munkaerőpiac

      A magyar nők hátránya kisebb a munkaerő-piacon

      Bérezés, munkaerő-piaci érvényesülés, politikai döntéshozatal, oktatásban való részvétel, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés - többek között ezek azok a területek, ahol egyértelműen kimutatható, hogy a nők hátrányos helyzetben vannak a férfiakkal szemben - számol be a Világgazdaság. hirdetés

        Munkaerőpiac

        Munkanélküliség: eltűnnek a régiós különbségek

        Jól kezdett a Start-kártya, 3 hónap alatt tízezer fiatal váltotta ki azért, hogy ennek a segítségével könnyebben elhelyezkedhessen. Egyébként a munkanélküliség területi megoszlásában a megszokott kelet-nyugati sztereotípiák már nem működnek, viszont régiókon, megyéken belül is óriási különbségek vannak. Csizmár Gábor munkaügyi miniszterrel Márványi Péter a Nap Vendége című műsorban beszélgetett.

          Munkaerőpiac

          Munkanélküliség: februártól indul a számlálás

          Új szolgáltatással jelentkezik februártól a Foglalkoztatási Hivatal, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerőfelmérésének országos foglalkoztatási, munkanélküliségi adataiból régiós, megyei és kistérségi összefüggéseket számítanak majd és tesznek közzé. Székely Judit, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a Foglalkoztatási Hivatal továbbra is közli majd a regisztrált munkanélküliekre vonatkozó adatokat is. A KSH hónaponként teszi közzé egy korábbi három hónapos időszak foglalkoztatási, munkanélküliségi átlagadatait. Ezeket az országos adatokat a reprezentatív mintába bevont személyeket felkereső kérdezőbiztosoknak adott válaszok alapján számítja a hivatal. A KSH részletes adatait feldolgozva, azokat a regisztrált munkanélküliekre vonatkozó saját információkkal összevetve a Foglalkoztatási Hivatal ezt követően régiókra, megyékre, kistérségekre is kiszámítja majd a foglalkoztatási, munkanélküliségi számokat. Ezek eddig nem

            További cikkek
            Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

            Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

            Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

            Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

            Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

            Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk

            Szociális segélyek, járadékok

            2026-ban a rendszer három fő pillérre épül: a járási hivatalok által nyújtott ellátásokra, a Magyar Államkincstár (MÁK) által folyósított... Teljes cikk

            Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok

            2026 januárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 609 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 225 ezer fő, a... Teljes cikk

            Hírek RSS-ben