kapubanner for mobile

Munkaügyi hírek

Visszaveszik a 13. havi nyugdíjat a jövő nyugdíjasaitól

Nagyjából a 13. havi nyugdíj összegével azonos pénzt von el a kormány a 2008-tól nyugdíjba vonulóktól, amennyiben az Országgyűlés hétfőn elfogadja az erre vonatkozó törvényjavaslatot. A Fidesznek alkotmányossági aggályai vannak, míg a szakértő szerint a drasztikusnak tűnő intézkedés is kevés a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához.

    Munkaügyi hírek

    Megéri idősebbeket foglalkoztatni

    Az európai demográfiai fordulatot hamarosan megérzik a vállalatok is, amelyek egyre inkább rá lesznek utalva az idősebb, tapasztaltabb munkavállalókra. Egy most megjelent tanulmány szerint 2050-re az unión belül a mostanihoz képest 60 százalékkal több 60 év feletti és 20 százalékkal kevesebb munkaképes korú ember él.

      Munkaügyi hírek

      A munkaadók nem alkalmaznának menekülteket

      Nemcsak a jogszabályok tiltják a menedéket kérők munkavállalását, hanem azt megnehezítenék a munkaadók is: a cégvezetők fele még a szabály megváltoztatása esetén is kizártnak tartja, hogy munkát adjon nekik. Magyarországon kevesen vannak, és ők is a világtól elzárva, befogadóállomásokon élnek.

        Munkaügyi hírek

        Tiltakoznak a munkáltatók és munkavállalók

        A kormányzati oldal kész a továbbiakban szakbizottsági szinten egyeztetni a jövő évi költségvetésre vonatkozó olyan munkaadói és munkavállalói javaslatokról, amelyek nem befolyásolják a 6,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítőségét.

          Munkaügyi hírek

          OÉT: még mindig nincs bérmegállapodás

          Továbbra sincs megállapodás a versenyszférának a jövő évre ajánlandó béremelési mértékről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT), az októberben elkezdett tárgyalást tovább folytatják. A fórum szerdai ülésén a munkáltatói oldal 3,5-6 százalékos béremelési javaslatot tett.

            Munkaügyi hírek

            Sztrájkolnak a tanárok decemberben

            Figyelmeztető sztrájkot szervez decemberben az oktatás csökkenő támogatása és a várható elbocsájtások miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A diákokra ez idő alatt a szülőknek kell vigyázniuk.

              Munkaügyi hírek

              A turizmus felszívja az elbocsátottakat

              Szállodának dolgozó fitneszoktató, kirándulásokat szerező vállalkozó, szakács, idegenvezető, falusi szállásadó. A bővülés előtt álló magyarországi turizmusban minden vállalkozó szellemű emberre szükség van.

                Munkaügyi hírek

                Sztrájkra készülnek a pedagógusok

                A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kedden délután összehívta a sztrájkbizottságot, a testület dönt a további lépésekről, amelyekről szerdán tájékoztatják a nyilvánosságot - közölte Kerpen Gábor elnök a Közoktatáspolitikai Tanács ülését követően az MTI-vel.

                  /munkaugyi_hirek.html
                  További cikkek
                  Kézi és elektromos szerszámgépek - választások és lehetőségek a házunk táján

                  Aki kertes házban él, nem ismeretlen számára az a tudat, hogy előbb vagy utóbb be kell szereznie jó néhány szerszámgépet, ha azt szeretné, hogy... Teljes cikk

                  Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

                  Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk

                  Mostbet Magyarországon: okai a bukméker növekvő népszerűségének

                  A Mostbet fogadóiroda sikeréhez és népszerűségéhez hozzájáruló tényezők elemzése a magyarországi játékosok körében. Fogadások széles... Teljes cikk

                  Miért érdemes hybrid felsőt választani?

                  A hybrid felsők igazán különlegesek, hiszen a különböző típusú felsőruházatok pozitív jellemzőit egyesítik. Cikkünkben sorra vesszük az... Teljes cikk

                  Barangolj a páratlan olasz kávék világában

                  A legtöbbünk rutinjába beletartozik, hogy reggelente, vagy akár többször is a nap folyamán elkortyolgatunk egy finom kávét. Jelenleg az egyik... Teljes cikk

                  Hírek RSS-ben