kapubanner for mobile

Vállalati hírek

A Videoton az autóiparban erősít

Az autóipar irányába nyit az új társaságokat létrehozó, tavaly egymilliárdos fejlesztést végrehajtott Videoton Holding Rt. Mindeközben a vállalat a Távol-Keletre telepíti egyik elektronikai programját, olvasható a Napi Gazdaságban. hirdetés

    Vállalati hírek

    Leépít az erotikus légitársaság

    A Hooters Air 350 dolgozójától válik meg a közeljövőben, közölte a cég csütörtökön. Ám a lengén öltözött lányokról továbbra sem kell teljesen lemondaniuk az utasoknak, hiszen a vállalat nem szűnteti be teljesen működését.

      Vállalati hírek

      Ezer embert rúg ki a Delta

      Az amerikai Delta Airlines légitársaság bejelentette, hogy ezer menedzserétől és adminisztratív munkakörben dolgozó alkalmazottjától válik meg. A cég éppen csődvédelem alatt próbálja rendezni sorait.

        Vállalati hírek

        Vizsgálat indul az APEH-nél Mikola listája miatt

        Vizsgálatot kezdeményezett szerdán az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál (APEH) Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára Mikola István korábbi kijelentésével összefüggésben - közölte Molnár Albert, a tárca politikai államtitkára

          Vállalati hírek

          Új marketingvezető a Xerox Magyarországnál

          2006. február 1-én Bujdosó Andreát nevezték ki a Xerox Magyarország Kft. marketing vezetőjének. A feladatokat korábban a társaság ügyvezetője látta el, az új pozíció létrehozását az indokolta, hogy Magyarországon az irodatechnikai és dokumentumkezelési piac keresleti oldala egyre kisebb mértékben növekszik.

            Vállalati hírek

            Megkezdte a leépítést a GM

            Az amerikai General Motors (GM) autógyártó megkezdte fehérgalléros munkaerejének csökkentését. A cég ez év végéig 7 százalékkal csökkentené dolgozói számát, aminek érdekében több száz alkalmazott leépítésébe kezdett.

              Vállalati hírek

              Munkaügyi bíróság előtt a Suzuki

              A tatabányai munkaügyi bíróság nyolc nap múlva hirdeti ki, hogy megsértette-e a Suzuki Rt. a szakszervezetre vonatkozó szabályokat. A Liga Szakszervezetek beadványát kedden háromórás meghallgatáson tárgyalták.

                Vállalati hírek

                Leállt a termelés a Rába-Motornál

                A csoportos létszámleépítésről már tájékoztatták a helyhatóságot, s azt írásban a megyei munkaügyi központnak is bejelentették. A kényszerű döntés hátterében a versenyképesség növelése, a hatékonyság javítása áll. Az egykor több száz dolgozót foglalkoztató dombóvári üzem bezárása és a termelés Budapestre koncentrálása teszi lehetővé, hogy a tavaly mintegy 4,3 milliárd forint nettó árbevételű Pátria a fővárosi munkahelyeket megtartsa, illetve a következő időszakban 30-40 fős létszámbővítést hajtson végre. A nagy múltú, országos kereskedelmi hálózatot is működtető cég jelenleg 420 dolgozót foglalkoztat. Már egyeztetnek a szakszervezettel Egyetlen vidéki üzemük egyébként nem volt veszteséges, sőt, kiváló szakembergárdával rendelkezik. A gyártóbázis fennmaradása érdekében számos lehetőséget megvizsgáltak. Többek között felmerült a teljes gyártás leköltöztetése, valamint az üzem önállósítása is. Kiderült azonban, hogy a jelenlegi piaci, gazdasági és finanszírozási viszonyok nem tesz