104 ezer forintos minimálbért akarnak
Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa 2014-ben a kötelező legkisebb munkabér és a bérminimum 6 százalékos, valamint a keresetek 4,5 százalékos növekedését tartja szükségesnek, a minimálbér ennek megfelelően 98 ezer forintról 104 ezer, a bérminimum pedig 114 ezer forintról 121 ezer forintra nőne - közölte az érdekképviselet.
Az MSZOSZ a dokumentum szerint kezdeményezi az országos bértárgyalások haladéktalan megkezdését a kormány, a munkáltatói szervezetek és a szakszervezetek részvételével annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül megállapodás jöjjön létre a minimális bér, a bérminimum és az országos bérajánlás mértékéről. A szövetség ragaszkodik ahhoz, hogy a kötelező elemek mellett legyen bérajánlás is.
Az MSZOSZ legfontosabb célja a dolgozói szegénység megszüntetése Magyarországon. A szakszervezet szerint tarthatatlan állapot, hogy a magyar dolgozók jelentős részének nettó keresete nem éri el a létminimum értékét. A kötelező legkisebb munkabérek és a létminimum közötti jelentős különbség egy lépésben nem szüntethető meg, ezért az MSZOSZ egy középtávú felzárkózási megállapodás létrehozását kezdeményezi.
A magyar dolgozók a szakszervezet szerint az elmúlt években jelentős reálkereset veszteséget szenvedtek el. Az adórendszer átalakításának következményeként különösen az átlag alatti keresetűek jártak rosszul. Ezzel a folyamattal párhuzamosan fokozatosan nőttek a munkaterhek, a Munka törvénykönyve új szabályai sokak jövedelmét csökkentették.
Az érdekképviselet szerint a magyarországi munkajövedelmek nem tükrözik a teljesítményeket sem, minden adat azt bizonyítja, hogy a magyar munka nincs értékén megfizetve.
Azokban az ágazatokban, ahol veszélyes helyzeteket okozott az alacsony bérek miatti elvándorlás, az MSZOSZ szerint azonnali béremelést kell megvalósítani.
Jogos követelésnek tartja emellett azt is, hogy a keresetek reálértéke is érzékelhetően növekedjen akkor, amikor a kormány a válságból való kilábalásról beszél, és előrejelzései szerint a következő évben érezhető növekedéssel számol.
A tanács döntött az MSZOSZ kongresszusának összehívásáról is, 2013. december 6-ra - közölte az érdekképviselet.
Nemrég a 2014-es bértárgyalások megkezdését javasolta a Liga Szakszervezetek is, amely azt indítványozta, hogy a minimálbért és a garantált bérminimumot (szakmunkás minimálbér) egyaránt bruttó 5,5 százalékkal emeljék jövőre, ezenkívül pedig bruttó 4,5 százalékos bérajánlásban állapodjon meg a kormány a szociális partnerekkel. A Liga által javasolt emeléssel a minimálbér 103 390, a garantált bérminimum pedig 120 270 forintra nőne 2014-ben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 2 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Közel 800 ezer forint az átlagbér Magyarországon – itt a friss KSH-adat 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?