Félmilliárd forintos uniós támogatásból kapnak képzéseket az érdekképviseleti tagok
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) a tagságába tartozó dolgozókat ingyenes jogi és pénzügyi tanácsadással, képzésekkel és jogi kérdésekről szóló kiadványokkal segíti, a projekt 500 millió forintnyi uniós forrásból valósul meg, amit a MOSZ a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program plusz (GINOP Plusz) keretében nyert el - mondta a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Szabó Imre ismertette: a szociális partnerek megerősítését célzó pályázatnak 9,2 milliárd forint a teljes keretösszege, ezt részben az Európai Unió, részben a magyar állam finanszírozza.
A pályázatban külön kategóriában szerepeltek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) részt vevő érdekképviseletek, külön az ágazati párbeszédbizottságban részt vevők, és külön a munkahelyi szakszervezetek, így a támogatott pályázatok száma megközelítheti a 100-at.
Hozzátette, hogy a Munkástanácsok, amely több mint 70 tagszervezetet fed le és tagjainak száma meghaladja a 40 ezret, a VKF tagjaként vett részt a pályázatban, és a fórum többi szereplőjéhez hasonlóan részesült ebben a vissza nem térítendő támogatásban.
Ezt az összeget a MOSZ kapacitásbővítésre, a tagjainak nyújtott ingyenes tanácsadásra, képzések és rendezvények szervezésére, valamint online kiadványok elkészítésére használja fel.
A kapacitás növelése érdekében 18 embert, köztük közgazdászokat, jogászokat, valamint kommunikációs és IT szakembereket is vettek fel, akiknek a bérét 5 éven át kell finanszírozniuk a pályázatból.
Kiemelte, hogy a pályázatban vállalták a tagságuknak nyújtott ingyenes online tanácsadást is, amit a munkajog mellett család- és öröklési jogi kérdésekben, illetve pénzügyi, azon belül társadalombiztosítási és személyi jövedelemadóval összefüggő témákban nyújtanak.
Vállalásaik között szerepel továbbá, hogy képzéseket tartanak kommunikációs és munkaerőpiaci ismeretekről, valamint munkajogi, adójogi, társadalombiztosítási témakörben online kiadványokat készítenek. Ezekről - a tanácsadáshoz hasonlóan - a szövetség honlapján a munkastanacsok.hu oldalon lehet majd tájékozódni.
Szabó Imre szerint ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a dolgozók jobban megértésék egy-egy szakszervezet alapításának módját, működését, a szociális párbeszédben betöltött helyét, ezáltal rálátásuk legyen a munkaadók és a szakszervezetek között létrehozható kollektív szerződések fontosságára.
Ez utóbbi azért fontos kérdés, mert a kollektív szerződés - a Munka törvénykönyve nyújtotta keretek között - lehetőséget ad a feleknek (szakszervezeteknek és munkáltatóknak), hogy a munkáltató sajátosságai és a munkaviszonyban állók igényei alapján versenyképes szabályozást alakítsanak ki.
Az alelnök úgy vélte, jelenleg a Munka törvénykönyve olyan rugalmasságot biztosít a munkaadóknak, hogy nem érdekeltek a kollektív szerződések megkötésében.
Kijelentését azzal indokolta, hogy a mostani szabályozás értelmében bizonyos tevékenységek esetén a munkaadó egyoldalúan elrendelheti akár a hat havi munkaidőkeretet is, valamint a munkavállalóval kötött egyedi megállapodás értelmében akár éves 400 óra rendkívüli munkaidő is elrendelhető.
A MOSZ ügyvezető alelnöke szerint bár fontos lépés a munkavállalók munkajogi ismereteinek fejlesztése, ez önmagában kevés ahhoz, hogy Magyarországon - az EU elváráshoz igazodva - növelni tudják a kollektív szerződéssel lefedett munkahelyet számát. Ehhez a mostaninál jobban érdekeltté kell tenni az ügyben a munkaadókat is - mutatott rá.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke az MTI-nek hangsúlyozta:
nagy lehetőség számukra ez a pályázat, amellyel olyan programokat tudnak finanszírozni, amivel a munkavállalóknak közvetlen segítséget tudnak adni, akár jogi, akár pénzügyi kérdésekben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nullaszázalékos béremelési ajánlattal indult a 2026-os bértárgyalás a Audi Hungaria-nál, amit az Audi Hungaria Független Szakszervezet azonnal... Teljes cikk
A Tisza Párt február 7-én bemutatta választási programját. Mit tenne a párt, ha megnyerné az áprilisi parlamenti választásokat? A munka világát... Teljes cikk
A Magyar Szakszervezeti Szövetség országos online petíciót indított a munkavállalók helyzetének javításáért. A 10 pontos követeléscsomag a... Teljes cikk
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 3 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?