Álláslehetőségek Dániában
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt jelenti, hogy munkavállalási engedély nélkül lehet dolgozni az északi országban. Az európai uniós munkalehetőségeket összefogó EURES weboldal szerint Dániában mintegy 37 200 üres álláshely van. A munkalehetőségekről és a kinti életről érdeklődtünk.
Havi bruttó 500 ezer forint kőművesként
Kiss István a közelmúltig Dániában dolgozott kőművesként, mostanra Hollandiába tette át "székhelyét", ám élénken élnek benne dániai tapasztalatai. Számára anyagilag megérte ott dolgozni. "Egy Varde nevű kisvárosban dolgoztam. A kőművesség hiányszakma az egész országban, ennek megfelelően havonta bruttó 12-13 ezer koronát is megkerestem (átszámítva körülbelül 480-500 ezer forint).
Dániában a válság előtt nagy volt a munkaerőhiány az építőiparban. "Egyes helyeken az építkezéseken dolgozó, 60-as éveikben járó férfiak sem számítottak ritkaságnak" - magyarázza. Hab a tortán: egyes helyeken a szakemberhiány miatt a szobafestők csaknem fele nő, de az asztalosok között is szép számmal kerülnek ki dolgozók a "gyengébb nem" képviselői közül. Vélhetően a válság csökkentette a munkalehetőségek számát, ám az EURES EU-s állásoldalon még így is 37 200 álláslehetőséget találtunk.
Magas fizetésekhez költséges megélhetés társul
Az európai viszonylatban kiemelkedőnek számító bérszínvonal mellett arra is fel kell készülni, hogy drága az élet északon - derül ki a férfi beszámolójából. Egy kiló kenyér ára átszámítva körülbelül 400, egy liter ásványvíz 500 forint, míg egy csésze, kevésbé elegáns helyen fogyasztható kávéért is közel 300 forintnyi koronát kell fizetni. A drágaság az ingatlanbérléskor is tetten érhető. István vidéki munkahelyén, havi csaknem kétezer koronáért (mintegy 80 ezer forint) bérelhetett olcsón elérhető lakást egy tanyaházban. Mindezt a tulajdonossal közös bejáratú WC-vel és konyhával. De mint mondja: egy valóban színvonalas lakás havi bérleti díja legalább ötezer korona. (200 ezer forint) Koppenhágában vagy bármely nagyobb dániai városban azonban ennél is borsosabb árakra - átlagosan 7-8 ezer koronára is (280-320 ezer forint) számíthatnak a lakásbérlők.
Valamennyire tudni kell dánul
Istvánnak a munkavállalási korlátozások eltörlése előtt egyáltalán nem volt könnyű dolga. A mostani nyitás szerencsére épp ezeket a korlátokat bontja majd le a Dániába vágyók előtt. Eddig ugyanis csak abban az esetben kaptak munkavállalási engedélyt Dániában, ha munkaszerződésük és a nekik járó bér megfelelt a munkát biztosító ágazatra vonatkozó kollektív szerződésekben foglaltaknak. "Nem volt könnyű megkapni a munkavállalási engedélyt kőművesként. A munkavállalási vizsgálat mellé általában rendőrségit is kértek pluszban. További nehézséget jelentett, hogy az engedély csak adott munkahelyre, 3 hónapra szólt. Utána mindenképpen el kellett hagyni az országot - ennek betartását a rendőrség is szigorúan ellenőrizte."
István elé a nyelvtudás - vagy ha úgy vesszük, ennek hiánya - is komoly akadályokat gördített. "A dánok rengeteg szociális juttatásra jogosultak - oktatás, szakszervezeti tagdíjak, és persze a lakásfelújítás 100 százalékos leírása az adóból. De semmit sem könnyű elintézni a dánul nem beszélőknek. Bár angolul és németül jól tudok, a dán tudás hiánya miatt gyakran úgy éreztem, sok mindentől el vagyok vágva" - magyarázta.
Nem diszkriminálnak fizetésekben
A dánok egyébként - bár kissé hűvösek és távolságtartóak - gyakran viccelődnek egymással laza, ironikus stílusban. Egy időben a "Ne kérdezzen semmit, külföldi vendégmunkás vagyok" kitűzőkkel látták el az országban vendégmunkásként dolgozó buszvezetőket is. A férfi pénzügyi diszkriminációval nem nagyon találkozott. "Pénzben a külföldi vendégmunkás is a dánokkal azonos bért kap" - teszi hozzá.
Egyelőre kevés magyar dolgozik Dániában
Mindezek ellenére úgy tűnik: a dánoknak nem kell attól tartaniuk, hogy a magyarok elárasztják álláspiacukat. Eddig sem próbálkoztak tömegével, roham ezt követően sem várható. Mint azt Kalmár Andrástól, a magyar Foglalkoztatási és Szociális Hivatal EURES menedzserétől megtudtuk: a becslések szerint a külföldön dolgozó magyarok körülbelül 0,5 százaléka vállal munkát Dániában. A szakember szerint ennek egyik legfőbb oka a nyelvtudás hiánya. Az EURES tavaly, a nemzetközi állásbörzéken országszerte részt vevő mintegy 3 ezer érdeklődő körében készített felmérést. Eszerint a kérdőívet kitöltők háromnegyede beszél angolul kiváló, jó vagy alapszinten - a dánt a válaszadók 1 százaléka sem jelölte meg. "Sokan tartanak a dántól. Pedig nyelvtörténeti okokból kifolyólag sokban hasonlít az angolra és a németre. A fenti két nyelven beszélők így akár könnyen elsajátíthatják újabb nyelvként" - tette hozzá. Az EURES menedzser azt is elmondta: jellemző dán munkalehetőség a külföldieknek a nyári, szezonális mezőgazdasági munka. Rendszerint zöldség- és gyümölcsszüretre - borsó, zöldbab, hagymaszüretre, kukoricatörésre, eperszedésre keresnek embereket - mindezt átlagosan 20 eurós órabérért. Emellett jellemzően hiány szokott lenni az építőiparban vízvezeték-szerelőkből, a fémiparban CNC-sekből, autófényezőkből a vendéglátóiparban szakácsból, felszolgálókból. Ugyanakkor még nem tudni, mennyire írta felül a gazdasági válság ezeket a trendeket.
Interaktívan vegyük fel a kapcsolatot a dán cégekkel
Gyanúnkat a kinti munkaügyi kirendeltségek egyikének képviselője is igazolta. Louis-Bach Nielsen, az aarhusi Workindenmark Center West dán munkatársa megkeresésünkre úgy reagált: természetesen vannak nyitott, a külföldiek számára is megpályázható álláshelyek - bár azért tagadhatatlan, a gazdasági válság némileg visszaszorította az igényt irántuk. Konkrét számadatot azonban ő sem tudott mondani. Nielsen mindenesetre hozzátette: a dániai munkavállalást tervezőknek ajánlatos felkeresni a www.workindenmark.dk weboldalt, és mielőbb feltölteni önéletrajzaikat angolul, németül, esetleg valamelyik skandináv nyelven. A regisztrációt követően a CV elérhetővé válik a dán cégeknek, munkaadóknak, akik itt kedvükre válogathatnak a számukra szimpatikus jelöltek között. Ha a pályázó önéletrajza alapján megfelelőnek tűnik, felveszik vele a kapcsolatot e-mailben vagy telefonon, és munkát ajánlanak neki. A rendszer a feltöltött önéletrajzokat két hónapig tárolja, utána újra fel kell tölteni a pályázati anyagokat. A határidő lejárta előtt két héttel a rendszer automatikusan emlékeztető e-mailt postáz az álláskeresőknek. Érdemes még az állásportálok kínálatát szemezgetni. A Monster nemzetközi állásportál-hálózat dániai oldalán (www.monster.dk) például több száz állásajánlat érhető el.
Takács Gabriella
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Az AI korában új luxus lett, ha valódi ember válaszol az ügyfélszolgálaton. Balogh Péter, szoftverfejlesztő, üzletember és angyalbefektető friss... Teljes cikk
Még tart az ajkai erőműben szombaton történt baleset vizsgálata - tájékoztatta a Veolia Energia Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-t. Teljes cikk
A munka világa 2025-ben már nem a klasszikus irodai hierarchiáról szól: ma már fizetnek azért, ha valaki ölel, alszik vagy épp AI-személyiségeket... Teljes cikk
- Pilótaválság a láthatáron: a légitársaságok munkaerőhiánya új szintre lépett 2 hónapja
- Egyre többen tanulják ezt a két nyelvet a magyar iskolákban 2 hónapja
- 18 millió dolgozó hiányzik majd az EU-ból – kik lehetnek megmentők? 3 hónapja
- Miért nehezebb ma vezetői állást találni Magyarországon, mint pár éve? 3 hónapja
- A dán iskolákban az empátiát is tanítják 4 hónapja
- Hogyan erősítheti az angol nyelvtanulás az önbizalmadat? 4 hónapja
- Tanulhatunk a csehektől? Így lehetne hatékonyabb a vendégmunkás-rendszer 4 hónapja
- Buszvezetőhiány sújtja az országot – hol fizetnek a legtöbbet? 5 hónapja
- 35 ezer vendégmunkás sem lesz elég - mi történik a magyar munkaerőpiacon? 5 hónapja
- Beteg a rendszer: több mint 1000 praxis van orvos nélkül Magyarországon 6 hónapja
- Válságban a fuvarozás – minden eddiginél nagyobb gond a járművezető-hiány 6 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja