kapubanner for mobile

Elbocsátások helyett átcsoportosítások - így reagáltak a járványra a hazai bankok

A nagy hazai bankok jelentős része nem kezdett leépítésbe a járvány alatt, a Raiffeisen pedig még új dolgozókat is felvett.

A 9 legnagyobb hazai lakossági bank zöme (7-8 bank) egyáltalán nem kezdett a koronavírus időszakában leépítésbe, bércsökkentésbe, vagy munkaidő-szűkítésbe - írja az Index. A portál több nagyobb hazai bankot is megkérdezett, milyen lépéseket terveznek a járvány miatt. A Takarékbank dolgozói korábban azt közölték az Index-szel, hogy több területen 30-70 százalékos munkaidő- és jövedelemcsökkentést vezetett be a bank.

„A bank létszámpályáját a 2018-ban elfogadott stratégia határozza meg. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben a bank folyamatosan vizsgálja a munkáltató és a munkavállalók érdekeit kölcsönösen figyelembe vevő átmeneti lehetőségeket. Ennek keretben alkalmazza és vizsgálja a részmunkaidős foglalkoztatást” - közölte a portál megkeresésére a Takarékbank. A Budapest Bank, a CIB, az Erste, a KH, az MKB, az OTP, a Raiffeisen és az UniCredit nem leépítésekkel reagált a járványhelyzetre, hanem a munka optimalizálásával. A munkavállalók nagy része nem a bankközpontok székházaiban, hanem otthonról dolgozik, a fiókokban azonban nagyobb a bejárók aránya. A legjobban fizetett dolgozók nagy része szintén nem home office-ban végzi munkáját, hanem bejárnak.

A válaszok szerint az OTP, a K&H, az Erste, a Budapest Bank, a CIB, az MKB és az UniCredit sem kényszerült sem létszámleépítésre, sem munkaidő-csökkentésre. A 2830 főt alkalmazó Raiffeisen Bank új dolgozókat is felvett a járvány alatt, viszont a dolgozók egy részénél ideiglenesen bevezettek fizetéscsökkentést.

„Sikeres újraindulás esetén ezeket az intézkedéseket, ha úgy látjuk, hogy újraindul az ügyfélforgalom, maximum 2 héten belül teljesen ki tudjuk vezetni. Az érintettek körét városra, fiókra, leterheltségre, és élethelyzetre lebontva határoztuk meg - hiszen például sok gyermekes szülőnek most még segítség is lehet, ha több időt tölthet a szintén otthon lévő gyermekével.” A bérveszteséget a legalacsonyabb fizetésű munkatársaknak teljes mértékben visszakompenzálja, miközben a felsővezetői körnél egy automatikus bércsökkentés történt" - közölte a Raiffeisen Bank.

A bankok úgy látják, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a járványhelyzet alatt, a vezetők elégedettek a home office munkavégzéssel.

Index.hu
fotó: pixabay
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek