kapubanner for mobile

Ezer milliárdot csalnak el a bérekkel évente

Fényévekre vannak a valóságtól a jövedelemadó-bevallás adatai. Egy tanulmány szerint ezermilliárd forintot csalnak el évente a bérekkel az adókerülők és az igazán jelentős adócsalók az önfoglalkoztatók - áll a Napi Gazdaságban.

Az önbevalló magánszemélyeknek május 20-áig van lehetőségük arra, hogy célba juttassák bevallásukat. Az adóalanyi körből évek óta változatlan arányú az a csoport, amelyik ténylegesen fizet adót.

A 2006-ra vonatkozó adatok szerint több mint egymillión egyáltalán nem fizettek jövedelemadót, ennek a körnek a legális jövedelme nem érte el a havi 63 ezer forintot, azt a határt, ameddig az adójóváírás adómentessé teszi a bért. A minimálbér után havonta ezer forint jövedelemadót kell fizetni. A jövedelemadózásban ez a két kör összesen a legnépesebb: 27 százalék tartozik ide, de ők a teljes bevételtömeg mindössze hét százalékát produkálják.

A jövedelmek sávos megosztása alapján elmondható, hogy a bevétel mintegy hatvan százalékát azok adják, akik kétmillió forintnál magasabb jövedelmet vallanak be: ők egymillióan vannak. Ennek oka részben az, hogy a praktikusan háromkulcsos jövedelemadó-rendszer sávhatárai szűkek. Az adómentes határ 1,2 millió forintig tart, de a 36 százalékos kulcs már 1,7 millió forintnál belép, vagyis aki egy gondolattal is többet keres az átlagbérnél, az már be is kerül a felsőbb kulcsba. Ennél is nyomósabb ok lehet azonban az adóelkerülés.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) munkatársai által készített tanulmány szerint viszont a GDP 4,2 százalékára, több mint 1100 milliárd forintra tehető az az összeg, amit a fekete és szürke foglalkoztatás következtében nem terhel adó. Fontos kiemelni, hogy ez a egyszerű adócsalásokat jelenti, vagyis ebbe nem tartozik bele a nagyon magas jövedelmek kimenekítése.

Jóllehet az MNB tanulmánya még a nagy fehérítő akciók előtti időszakra vonatkozik, a 2005-ös adatok is beszédesek: nagyságrendi javulás nem történt. E szerint a GDP 4,2 százalékát teszi ki az összes elcsalt munkabért terhelő adó és járulék, ami összesen 1080 milliárd forintot jelent.

A négy főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások esetében az adózók harminc százaléka vall be a havi minimálbérnek megfelelő jövedelmet. A tanulmány becslése szerint mindössze 18 százalékot tehet ki valójában ez a kör, amely több mint 460 ezer embernél éves szinten 137 ezer forint eltitkolt jövedelmet jelent fejenként. Ez az alacsonyabb kulccsal számítva is 90 milliárd forintos adókiesés a tanulmány szerint azonban csak a jéghegy csúcsa: az igazán jelentős adóelkerülők ugyanis az önfoglalkoztatók - áll a Napi Gazdaságban.
Az egyéni vállalkozók adóelkerülése a becslések szerint a GDP 3,7 százaléka lehet, ami ezermilliárd forintot tesz ki.

Az önfoglalkoztatók a statisztikák szerint az átlagos jövedelmet figyelembe véve 45 százalékkal keresnek kevesebbet, mint az átlagbért kapó alkalmazottak. Ezt a különbséget egyáltalán nem indokolják a szektorális eltérések. A bevallási adatok szerint alig néhány tízezer olyan vállalkozó van, aki ténylegesen kimutatható és számottevő eredményt ért el.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek