kapubanner for mobile

Felnőtteket segít érettségihez a digitális oktatás

A digitális középiskola fogalma kevéssé él a köztudatban, pedig hazánkban ma már 22 intézményben működik hasonló program, amely részben a tanteremben - esti képzés formájában -, részben pedig interneten folyó oktatást kínál.

A Digitális Középiskolai képzésnek célcsoportja az érettségivel nem rendelkező 18 évnél idősebb, nem tanköteles felnőttek köre. Az oktatásnak ez a formája ugyanis azok számára teszi lehetővé az érettségi megszerzését, akik rendszeres tartózkodási helyükről nehezen tudnának hagyományos esti vagy levelezőképzésben részt venni. Akár mert kistelepülésen élnek, mozgásukban korlátozottak, vagy időbeosztásuk, életvitelük ezt nem engedi”- tájékoztat Tar Zsuzsa, az Oktatási Hivatal (OH) munkatársa.

Az intézménytípus alternatív kerettanterv alapján folytatott oktatás céljára, a törvényben meghatározott normatív támogatás igénybevételével működik. A program fontos eszköze az Integrált Tanulási és Adminisztrációs Környezet (ITAK), amelyen keresztül a hallgatók megtalálják a tananyagokat, az önálló tanulásra alkalmas elektronikus tankönyveket. „Ezen felület segítségével tarthatnak kapcsolatot diákok tanáraikkal, tutoraikkal és osztálytársaikkal, valamint itt kapnak visszajelzést tanulmányaikról. Osztályfőnök, mentorok segítenek, hogy sikeresen vizsgázzanak félévkor és tanév végén az OH által delegált vizsgaelnök jelenlétében” - fejti ki Tar Zsuzsa.

Magyarországon 22 Digitális Középiskola működik: Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön öt-öt, a Dél-Alföldön négy, a Nyugat-Dunántúlon, a Közép-Dunántúlon a Dél-Dunántúlon és Közép-Magyarországon pedig régiónként kettő.

A budapesti Leövey Klára Gimnáziumban hatvan éve folyik felnőttek felkészítése az érettségire, ezzel ők az egyik legrégebbi felnőttoktató intézmény. Az iskola az eltelt idő alatt rugalmas profilváltással, szervezetileg, valamint személyi feltételek tekintetében is képes volt alkalmazkodni az aktuális társadalmi igényekhez.

Az ezredforduló óta fejlesztünk digitális tananyagokat, és próbáljuk ki szervezett körülmények között azokat. 2006 óta működik iskolánkban a LKG Távoktatási Portál, egy Moodle alapú, virtuális tanulási környezetet biztosító tanulási menedzsment rendszer” - mondja Bánhegyesi Zoltán, az iskola igazgatója. A két tapasztalat bátorította fel az intézményt arra, hogy elinduljon az Új tanulási formák és rendszerek – Digitális Középiskola program pályázaton, melyet megnyert. Így 2010 szeptemberében − az országban az elsők között − a Felnőttoktatási Tagozatukon elindult a program.

Az igazgató elmondása szerint az e-diákok heti egy napon, öt-hat tanórán tanulnak az iskolában. A tananyag nagyobbik részét pedig mintegy heti 10-12 órában digitális tanórákon sajátítják el – ahogy ezt időbeosztásuk lehetővé teszi. „Az internetre feltöltött tankönyveket a Nemzeti Tankönyvkiadó átdolgoztatta, tehát ezek nem beszkennelt könyvlapokat jelentenek. Egy-egy elolvasott vagy meghallgatott szöveghez képek, esetleg videók is kapcsolódnak, majd a megértést ellenőrző interaktív feladatokat kell megoldani” - mutatja be az ITAK felület lényegét a gimnázium vezetője.

Az intézményben a nappali és felnőttoktatási tagozaton oktatók munkája nem különül el élesen egymástól. Számos pedagógus mindkét tagozaton tanít, ők azonban valamennyien elvégezték az akkreditált továbbképzést, amely felkészít a digitális középiskola tutori, illetve mentori feladataira. „A Digitális Középiskola keretében megvalósuló rugalmas, differenciált oktatás reményeink szerint olyanokat is bevonhat a középfokú oktatásba, akik ezt élethelyzetük miatt eddig nem tehették meg, így növelhetik, javíthatják életesélyeiket” - fogalmazza meg az intézménytípus által kitűzött legfőbb célt Bánhegyesi Zoltán.

edupress.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk