Hírszerző olvasás az iskolapadban

"Amíg meg nem tanulod, fiam, az összes névmást, nem mehetsz ki játszani!" Vagy: "Szeretnéd-e tudni, hogy az előbb kapott szerelmes levél írója komolyan is gondolja, amit írt?" A látszat ellenére mindkét mondat ugyanarra irányul: a magyar nyelvtan elsajátítására. Ám míg az előbbi tartós motivációvesztéshez, tanulási nehézségekhez vezet, a második kíváncsiságot ébreszt, és a nyelvet megismerésre érdemes eszköznek mutatja be. A Kecskeméti Főiskola nyári konferenciáján elhangzott példa - szaknyelven - a leíró és a funkcionális grammatika közötti különbséget mutatja be.

Annak idején az angol hírszerzők is a megismerés eszközének használták a nyelvet, amikor a német tengeralattjárókról szóló sajtómegjelenéseket számolgatták. A második világháborúban egyszer csak hirtelen a töredékére esett a német sajtóban a "tengeralattjáró" szó előfordulása. Az ok pedig - derítették ki az angolok - az éppen akkor megjelent radar volt. A propaganda - amely kerülte a veszteségek említését - ezek után már nem kérkedett a tenger alatti fölénnyel. Mindebből meg lehetett tudni, hogy a németek komoly károkat szenvedtek.

A hírszerzői tevékenység speciális gondolkodást, kombinálást és információkeresési eljárást alkalmaz, amely részben az általános iskolai nyelvtanórán is elsajátítható. S - ha hall róla - melyik diákot ne érdekelnék ezek az eljárások? A hírszerző, akár a tartalomelemző szakember a "sorok között" olvas, a "szavak mögé" néz. Felfedi a szavak és mondatok közötti viszonyokat, és következtet a közölni nem szándékozott valóságra is.
Megállapítható például, hogy ki tartja magát másoknál nagyobbra. Ha többször él a névszósítással, mint környezete (mondjuk, a fut ige helyett a futás főnévi alakot használja), mondatai között gyakrabb az alárendelő, mint a mellérendelő, vagy gyakoribbak a külső irányításra jellemző kifejezések, mint a belsőre vonatkozók, akkor elég valószínű a kiemelkedni vágyás.

Ha valakinek a szövegében "állóképet" találunk (mondjuk: ’”soha nem felejtem azt a pillanatot”, vagy: "ott állok előtte és azt mondja..."), akkor ezek feldolgozatlan traumát jeleznek, amelyek máig meghatározzák a beszélő lelkivilágát.

Az elfogultság is lemérhető - sajtóhírekből, az osztálytársak vagy a politikusok beszédéből egyaránt. A sajátunknak érzett csoporttal kapcsolatban közelítő kifejezéseket használunk, például ide, neki, és kevesebb távolítót, mint oda vagy tőle. Saját csoportunk eredményeit belső tulajdonságaiból származtatjuk: azért nyer, mert jól készült fel, s ha veszít, akkor az a körülmények szerencsétlen állásán múlt. Ellentétben a mások csoportjának bemutatásánál, ahol előnyüket nem pozitív belső tulajdonságaiknak, hanem a számukra szerencsés körülmények hatásának igyekszünk bemutatni.

A magyarországi történelemtankönyvekben is kimutathatók az efféle szimpátiák, ahogy a Pécsi Tudományegyetem doktoranduszai László János vezetésével kimutatták a történelmi traumák, például a Trianon eseményeinek tankönyvi bemutatása kapcsán. Kimutatták azt is, hogy a régebbi történelmi események kapcsán kevesebb az efféle torzítás, azaz úgy tűnik: minél korábbi az esemény, annál inkább sikerül napirendre térni felette. Mindez utal a problémakezelési képesség minőségére is.

A nyelv alapos vizsgálatával nemcsak a múlt feldolgozottsága derülhet ki, hanem a jövő eseményeit is fürkészhetjük. Az emberek későbbi sikerességére is találhatunk utalásokat szövegeikből. Kísérletekkel igazolt például, hogy gyorsabban gyógyulnak - nemcsak lelki betegek, hanem például égési sérültek is -, vagy előbb találnak állást azok az emberek, akik inkább kerek történetekben beszélnek, mint akik szövegében kevesebb az összefüggés. A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán vannak friss kutatási eredmények a szervezeti versenyképességet előrejelző kulturális orientációk kimutatására is. Ebben az esetben a csúcsvezetőkkel készített interjúk jelentették a kimutatások forrását.

A kimutatások ritkán alapulhatnak csupán egy nyelvi jelen. Akkor lesz megalapozottabb a nyelvi jövendőmondás, ha például a hatalmi távolságnak többféle jelét is ki lehet mutatni a szövegből. Akár a háziorvos, aki a magas vérnyomásból és a pulzusból még nem tud sokat mondani, ám a vérkép és az EKG adataival együtt már elég pontosan meghatározhatja a betegséget.

Ha az iskolában tanulják a szöveg- vagy tartalomelemzést a diákok, akkor e szemlélettel az árnyalt gondolkodást is elsajátítják: gyakoribbak lesznek szövegükben az árnyalatok és átmenetek jelzései, mint például az: inkább, abban az esetben, főként, kevésbé satöbbi. A nyelvtanórákon így felvértezett diákok a megszerzett ismereteket mindennapjaik során elhangzó szövegekben is használhatják, s ez tovább növelheti a grammatika iránti motivációjukat.

Egy lehetséges "árnyoldalról" azonban szólni kell: a kritikus diákok a pedagógusok és szüleik szövegeiből is megtanulhatják kiolvasni a direktben közölni nem akart szándékot. Ám, ha ez megtörténik, önmagában is bizonyítja, hogy használható tudást adunk át.