Kelet-Európán a világ szeme
Továbbra is erőteljes gazdasági növekedésre lehet számítani a kelet-európai és közép-ázsiai térségben (ECA-országok), bár a növekedés üteme idén 6,1 százalékra lassul a tavalyi 7,6 százalékról - tette közzé legújabb elemzésében a Világbank.
Az elemzés kiemeli, hogy tekintettel a térség stabil népességére, az egy főre jutó GDP több mint 6 százalékkal nőtt 1999-2006 között, javítva az életszínvonalat, csökkentve a szegénységet.
A munka és a tőke hatékonysága gyors ütemben javult a térségben, különösen a közepes jövedelmű FÁK-tagállamokban. Ennek köszönhetően a térségben az egy főre jutó jövedelem - konstans értéken számolva - az 1998. évi 5592 dollárról 8605 dollárra nőtt 2006-ban, ami azt jelenti, hogy a 460 milliós térségben 50 millióan kerülhettek ki a nyomorból.
Az egy főre jutó GDP a FÁK tagállamokban 50 százalékkal volt nagyobb 2005-ben, mint 1998-ban a FÁK-oszágokban, és 15 százalékkal több, mint 1993-ban a 10 új EU-tagállamában (Bulgáriában, Csehországban, Észtországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában).
A gyors ütemű növekedést a technológiai fejlesztések mellett az tette lehetővé, hogy a hitelkihelyezések bővülésének köszönhetően a beruházások kétszámjegyű növekedést mutattak, a szénhidrogén exportőröket segítette az energiaárak emelkedése, és jelentős összegeket utaltak haza a külföldön dolgozók. Ezek a tényezők ösztönözték a magánfogyasztást és az importot, amely következetesen 3 százalékkal meghaladta az egyébként is robusztus exportnövekedést.
Ez a fejlődés azonban nem mentes kockázatoktól - írja az elemzés. Az infláció változatlanul magas az euróövezet országaihoz képest, a folyómérleg-hiány sok olajimportőr országban tarthatatlanul naggyá vált. Emiatt az ECA országok talán sebezhetőbbek a globális pénzügyi válság közepette, ez a sebezhetőség azonban országonként más.
Az élelmiszer- és energiaárak is eltérően alakultak: 2006 és 2007 között az élelmiszerinfláció 5,6 százalékról 13,8 százalékra emelkedett az új EU-tagországokban, és 6,5 százalékról 20,3 százalékra a közepes jövedelmű FÁK-államokban
A tíz új tagországban az élelmiszerek a fogyasztói árindex 21 százalékát, Közép-Ázsia szegényebb országaiban 50-60 százalékát teszik ki.
Az energia árának emelkedése átlagosan nagyobb volt az alacsonyabb jövedelmű FÁK-országokban (33 százalék 2007-ben), miközben 8-10 százalék volt a 10 új uniós tagországban.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Google keresési adatai és a felmérések is azt jelzik, hogy egyre többen aggódnak a munkahelyi zaklatás miatt. Teljes cikk
A tanulmány szerint az informatika, a pénzügyi szolgáltatások és a könyvelés azok az iparágak, ahol a mesterséges intelligenciával kapcsolatos... Teljes cikk
A válaszadók majdnem fele szerint a pluszmunka valószínűleg rontja a teljes munkaidőben végzett állásuk hatékonyságát. Teljes cikk
- Növekedést ért el a Pensum Group, ekkora nyereséggel zárta a félévet 2 hónapja
- Egykulcsos adózás: egyszerű, de a gazdagoknak kedvez? 3 hónapja
- Lassult az infláció az OECD-ben 3 hónapja
- Melyik országokban van a legtöbb betöltetlen álláshely Európában? 4 hónapja
- Milliók robotolnak: mutatjuk, kik túlóráznak a legtöbbet Európában 4 hónapja
- Milliárdos programokkal és adócsökkentéssel védi meg a kormány a magyar munkahelyeket 4 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 6 hónapja
- 10+1 dolog, amiről tudnia kell, ha kft.-t alapít Magyarországon 6 hónapja
- Ez a titka annak, hogy foglalkoztatási nagyhatalom lett Magyarország 6 hónapja
- 800 ezer magyar nyugdíjas a létminimum alatt él 6 hónapja
- Így változott a gazdaság teljesítménye a KSH friss adatai szerint 7 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja