Még mindig vonzó a nyugati minimálbér
Az utóbbi évben sok változás történt az uniós minimálbérekben. Ausztriában bevezették az 1000 eurós minimálbért, Lengyelország és Észtország megelőzte Magyarországot, Románia rohamosan zárkózik fel, Angliában és Írországban is emeltek.
Luxemburg: 400 ezer forint felett
2008. január elsejétől a 27 uniós tagország közül 21-ben van minimálbér. Az éllovas továbbra is Luxemburg 1570 euróval (405 ezer forint), majd Írország következik, a harmadikon pedig Nagy-Britannia áll. A magyarok előtt vonzó Németországban egyelőre csak három szakterületen, az építő- és épülettakarítási iparban (6,36-12,50 euró/óra), és a postai szolgáltatások területén (8-9,8 euró/óra) vezették be. Az alsó sáv az egykori NDK területére, a felső pedig az ország nyugati részére vonatkozik.
Ausztriában ettől az évtől senkinek nem adható bruttó 1000 euró (260 ezer forint) alatti összeg. Éppen ezért érdemes résen lennie a szakácsoknak, a henteseknek, a lakatosoknak, a tetőfedőknek, az esztergályosoknak, akik ráadásul könnyített úton juthatnak munkavállalási engedélyhez. Az osztrák minimálbéres munka főként a határ mentén ingázóknak éri meg az alacsonyabb megélhetési költségek miatt.
London: 360 ezer forint, de drága az élet
Ennél magasabb minimális összegre számíthatnak a munkaerőpiacot teljesen megnyitó Nagy-Britanniát vagy Írországot veszik célul. Nagy-Britanniában többek között a szakácsok, a pincérek, a konyhai kisegítők, a pizzafutárok számíthatnak minimális órabérre, ami 5,52 font. Így heti 40 órás munkás munkát feltételezve körülbelül bruttó 360 ezer forintos fizetésnek felel meg. Írországban egy kicsivel többet, 1499 eurót (386 ezer forint) lehet keresni. Érdemes azonban megjegyezni, hogy mindkét országban, különösen Angliában a magyarországinál jóval drágább az élet. Londonban például a szobabérlés hetente 23-28 ezer forint, a tömegközlekedés havi 18-28 ezer forintba kerül, az étkezés pedig legalább 35 ezer forint - tudtuk meg egy kint élő magyar munkavállalótól.
A vendéglátósok másik kedvelt célpontján, Cipruson a bérminimumot kollektív szerződésekben határozzák meg, kivételt ez alól hat szakma jelent: bolti eladó, pap, kiegészítő egészségügyi, iskolai, óvodai és bölcsődei személyzet. Nekik 741 eurónál (191 ezer forint) kevesebbet nem fizethetnek a munkaadók.
Beelőztek a lengyelek és az észtek
Érdekesség, hogy Magyarország a minimálbér uniós toplistáján tavaly a 13. helyen állt, azóta az egykori keleti blokk országai közül Lengyelország (282) és Észtország (278) is elénk került. Az osztrák minimálbér bevezetésével pedig értelemszerűen előttünk állnak a sógorok. Ha a tendenciát nézzük, akkor elképzelhető, hogy néhány éven belül a 16. helynél is hátrébb kerülünk. 2004 óta Romániában duplájára, Lettországban és Bulgáriában pedig 80 százalékkal emelték a minimálbért, míg nálunk csak 36 százalékkal, 258 euróra (69 ezer forintra). Igaz a román minimálbér még mindig csak fele a magyarénak.
Minimálbér és átlagbér az EU tagországaiban (2008 januárjában, euróban)
Ország Minimálbér Átlagbér
Bulgária 112 228
Románia 138 431
Litvánia 203 534
Szlovákia 224 658
Lettország 227 687
Magyarország 258 678
Észtország 278 842
Lengyelország 282 854
Csehország 288 738
Portugália 426 1065
Szlovénia 538 1169
Spanyolország 600 1500
Málta 617 1234
Görögország 668 1712
Ausztria 1000 nincs adat
Franciaország 1280 2723
Belgium 1283 3207
Hollandia 1317 2863
Nagy-Britannia 1381 3732
Írország 1499 2882
Luxemburg 1570 3140
(Nincs törvényileg meghatározott minimálbér a következő tagországokban: Németország, Ciprus, Dánia, Svédország, Finnország, Olaszország.)
Forrás: Eurostat (2008)
Oroszi Babett
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatásból kiderül, hogy a minőségi munkát végző munkavállalók nemcsak elégedettebbek, hanem egészségesebbek, elkötelezettebbek és... Teljes cikk
A Google keresési adatai és a felmérések is azt jelzik, hogy egyre többen aggódnak a munkahelyi zaklatás miatt. Teljes cikk
A tanulmány szerint az informatika, a pénzügyi szolgáltatások és a könyvelés azok az iparágak, ahol a mesterséges intelligenciával kapcsolatos... Teljes cikk
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hete
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 3 hete
- Adómentesség a minimálbérig, nagyobb teher a felső 1 százaléknak - egy új adóterv 4 hete
- Minimálbér 2026: megtörtént az áttörés, hamarosan jöhet a megállapodás 1 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 1 hónapja
- 1050 euróra emelkedik a minimálbér a szomszédunkban 1 hónapja
- Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára 2 hónapja
- Minimálbér-emelés: több, mint bérváltozás – így hat az egész ügyviteli rendszerre 2 hónapja
- Minimálbér 2026: fékeznek a munkaadók - veszélyben a kétszámjegyű emelés 2 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 2 hónapja
- Matek a minimálbérről: „a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége” 2 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja