Melyik cégnél a legjobb ügyfélnek lenni?
A K&H Bank, és a Vodafone kliensei gondolják azt, hogy ennél a két cégnél a legjobb ma ügyfélnek lenni egy portálunknak eljuttatott felmérés szerint.
Az idei évben másodszor készítette el átfogó ügyfélélmény-kutatását a DEVELOR Tanácsadó Zrt., amelyben a vállalati szegmens mélyinterjús és kvantitatív felmérése mellett a lakosságot is monitorozta. Utóbbi eredményei egy 1200 fős reprezentatív minta alapján megmutatták azt is, hogy az ügyfelek ma Magyarországon kit tekintenek élményvezérnek - olvasható a sajtóközleményben.
Az ma már nem kérdés, hogy a pozitív ügyfélélmény elérése és kialakítása egy vállalat számára kiemelt fontosságú, sok helyen azonban ennek a területnek még nincs beágyazott helye a vállalati kultúrában és stratégiában. Van még mit tenni tehát e tekintetben a cégeknek, legyen szó a különböző vezetői szintek képzéséről, az ehhez kapcsolódó stratégia kialakításáról, vagy az operatív megvalósításról. Annál is inkább, mert az a szolgáltatási szint, ami tavaly még megfelelt, ma már közel sem elegendő - derül ki a Develor Tanácsadó Zrt. 2014-es kutatásából.
- Az ügyfélélmény kollektív felelősség, a vállalat valamennyi munkatársának szerepe van benne a legfelsőbb szintű vezetőktől a közvetlen ügyfél-kapcsolattartókig. Az igazi eredmény pedig az, amikor az ügyfelek nem csak elégedettek, de aktívan ajánlják az adott szolgáltatót ismerőseiknek - mondta Szabó Csaba, a DEVELOR Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója a kutatás eredményeihez kapcsolódó, az Élményvezérek 2014 Díj átadóján.
Egyebek mellett ennek az ajánlásnak a mértékét is felmérte az idei év kutatása, illetve azt is, hogy melyek azok a vállalatok, amelyek ügyfelei válaszlehetőségek, vagyis konkrét cégek megjelölése nélkül maguktól emelik ki azokat a szolgáltatókat, amelyeket ma élményvezérnek tekintenek Magyarországon. Az idén a két legtöbbet élményvezérként, azaz kiváló ügyfélélményt biztosító szolgáltatóként említett vállalat a K&H Bank, és a Vodafone lett.
- Néhány évvel ezelőtt komoly vállalást tettünk arra vonatkozóan, hogy elérjük, a K&H ügyfeleinek várakozáson felüli élményben legyen része, függetlenül attól mikor és milyen csatornán keresztül lépnek velünk kapcsolatba. Meggyőződésünk, hogy ez lehet az a megkülönböztető jegy a piacon, amivel el lehet érni az ügyfelek lojalitását és azt, hogy másoknak is jó szívvel ajánljanak bennünket - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese a díjátadón.
A másik díjazott képviseletében Major Péter, a Vodafone ügyfélszolgálati igazgatója azt emelte ki, hogy a Vodafonnál évek óta egyértelmű és kimondott irány az ügyfélélmény minél magasabb szintű elérése és megtartása. - Számunkra alapvetés, hogy az ügyfélélmény területe management-szintű elköteleződéssel párosuljon, és valóban a mindennapi munkánk része legyen - idézi a közlemény Major Pétert.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek