Megjelent: 14 éve

Miért versenyképesebb Kína nálunk?

Kína messze versenyképesebb Magyarországnál a Világgazdasági Fórum rangsora szerint. A gyenge árfolyamon, a nagyvonalú exporttámogatásokon, a kiemelkedő megtakarítási rátán kívül az alacsony bérek, az átfogó szociális ellátórendszerek hiánya, s a munkavállalók jogainak durva korlátozása is hozzájárul Kína sikeréhez.

Kína két sokat emlegetett versenyelőnye a fejlett világgal szemben (s a még nem annyira fejlett, de olyan törekvő országokkal szemben is, mint hazánk) a nagyon gyenge nemzeti valuta, a jüan, s az extra alacsony munkabér.

Míg a magyar bérek mediánja a német bérek 19 százaléka, a kínai csak az öt százaléka - derül ki az Európai Munkaadók Szövetségének honlapjáról.

Ezzel szinte verik is a mezőnyt, Indiával vannak egy szinten.
A Világgazdasági Fórum jelentésében a versenyképességi rangsor egyik tényezőjét, a béreket tekintve hasonló kép rajzolódik ki: Kínában a bérek kifejezetten versenyelőnyt jelentenek (12. hely), míg Magyarországon erről szó nincs (51. helyen áll a 133-ból).

Tehát nagyon olcsó a magyar munkaerő, ami azért sejthető abból is, hogy a német bérszint ötödét sem érjük el, ám ez már kevés ahhoz, hogy a globális piacon ez versenyelőnyt jelentsen. Kínát ezen a versenyképességi területen minden bizonnyal nehéz lenne utolérnünk - már ha egy kormány a versenyképességünk fokozása érdekében célul tűzné ki - , hiszen még Albánia is csak a 19. helyen áll a rangsorban a béreket tekintve, jócskán lemaradva Kína mögött.

Márpedig Albánia sem a kiugróan magas átlagos bérszínvonaláról ismert.

A kettő összefügg, hiszen ha gyenge a nemzeti valuta, akkor a külföldi befektető (aki saját hazája pénzében számol) a béreket is alacsonyabbnak értékeli, mint erősebb nemzeti valuta esetén. A gyenge valuta nemcsak az exportot segíti, de olcsóbbá teszi az adott országban a beruházásokat is.

Bajban a jóléti állam

Kína és Magyarország - bár nyilván nem egy súlycsoportban játszanak - abban hasonló helyzetben van, hogy mindkét gazdaság modernizációja döntően a külföldi tőke bevonásával valósult meg eddig. A német gyári munkás szempontjából teljesen mindegy, hogy egy német autógyár Kínába, vagy Magyarországra csoportosítja át termelőkapacitásait, a munkahelyét pontosan ugyanúgy elvesztheti.

A német államháztartás szempontjából is mindegy, az adóbevételek mindenképp csökkennek, a növekvő munkanélküliség miatt viszont a kiadások növekednek. Nagy nyomás nehezedik tehát a legfejlettebb államokra, hogy hajtsanak végre "reformokat", hogy a foglalkoztatás olcsóbb legyen a vállalatoknak, s a csökkenő adóbevételek miatt a szociális államot is igyekeznek lefaragni (hasonló reformokkal próbálkozik jelenleg Magyarország is). Mindez természetesen társadalmi feszültségeket idéz elő.

"Még mindig azt hiszik, hogy néhány munkaerőpiaci reformmal, reformocskával meg lehet akadályozni az exodust. De ez nem fog nekik sikerülni, mert túl nagy a bérkülönbség Nyugat-Európa és a Távol-Kelet között" - írja Wolfgang Hirn Kína, a nagy falat című könyvében.

Versenyképesebb Kína nálunk

Kisebb, de ugyancsak jelentős a különbség Kelet-Európa és a Távol-Kelet között (részletek a fenti keretes anyagban). Amikor a hazánkba szipkázott működőtőke működtetői "jobb költségszerkezetű országok" felé kezdenek kacsingatni, akkor a legfejlettebb országok szempontjából semmi más nem történik, mint hogy a hóhért akasztják.

Kína jelenleg a 29. a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában. Kiemelkedően teljesít természetesen a bért és termelékenységet tekintve, a makroökonómiai stabilitásban - különösen a magas megtakarítási ráta, s az államadósság összefüggésében (hiszen Kínának gigantikus külkereskedelmi többlete, s ebből fakadóan óriási valutatartalékai vannak.)

Magyarország viszont csak az 58. helyen áll. Az eredményünket számos tényező javítja a vasúthálózatunk minőségétől kezdve az (átlagosan) viszonylag jó egészségi állapotunkig, de sivár képet mutat olyan fontos makrogazdasági jellemzőkben, mint például az államadósság, vagy a megtakarítási ráta.

Kifizetődő az emberi jogok megsértése

A versenyképességnek ugyanakkor vannak olyan nehezen megfogható elemei, amelyek egzakt közgazdasági módszerekkel alig mérhetők. Ilyenekre hívta föl a figyelmet Szilágyi Judit közgazdász tanulmányában, amelyben megjegyzi: bizony - furcsa módon - az emberi jogok durva megsértése is segíti a versenyképességet.

A munkavállalók jogainak durva korlátozásával vagy a munkakörülményekre és munkavédelemre vonatkozó alapvető szabályok teljes figyelmen kívül hagyásával ugyanis jelentős versenyelőnyhöz jutnak Kínában a termelő vállalatok - olvasható Az Amerikai Egyesült Államok és Kína kapcsolatai, különös tekintettel a gazdaságra című tanulmányban.

Kína versenyképességét segíti továbbá, hogy nincs mindenkire kiterjedő nyugdíjrendszer, egészségbiztosítás, így a munkaadóknak egyáltalán nem kell fizetniük azokat a járulékokat, amelyek csökkentéséről - versenyképességünk növelése érdekében - hazánkban az utóbbi időben annyi szó esett.

Félelem és makrogazdasági stabilitás

S minthogy a szociális védőhálók hiányoznak, a kínaiak az általánosan alacsony (bár az európainál egyenlőtlenebb) bérezés ellenére átlagosan akár fizetésük felét is képesek félretenni, így belföldi eredetű forráshoz juttatva a kínai vállalkozásokat, elősegítve a makroökonómiai stabilitást - derül ki Szilágyi tanulmányából.

Nem véletlen, hogy Mihályi Péter közgazdász is Kína példájára hivatkozott az idei közgazdász vándorgyűlésen, amikor úgy érvelt: csökkenteni kellene a magyar lakosság biztonságérzetét, hogy növelni legyünk képesek a megtakarítási rátát. Ugyanis – érvelt a közgazdász - a megtakarítás fő hajtóereje nem a spekuláció, hanem az óvatosság.

"Márpedig ha a társadalom azt hiszi, hogy a jövőben is megkapja az egészségügyi ellátást a jelenlegi színvonalon, s elérhető lesz a gyermekeinek az ingyenes felsőoktatás, akkor miért is takarékoskodna?" A megtakarítás leginkább a jövőtől való félelmen múlik - vélte a közgazdász, s érvelését Kína példája valóban látványosan alátámasztja.

Kérdés persze, hogy a nagyobb versenyképesség, a nagyobb gazdasági növekedés érdekében mi az, amit egy adott társadalom még vállalni akar és képes. S akadnak szerencsére olyan versenyképességi területek is, ahol nem a társadalmat megfélemlítő és/vagy nyomorban tartó gazdasági stratégiák jelentik az előnyöket.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk