kapubanner for mobile

Mire elég a hazai minimálbér?

Az elmúlt évek nagy mértékű minimálbér-emelései ellenére a gyenge forint miatt régiós viszonylatban is leszakadó pályára került a magyar minimálbér. Az mfor.hu utánajárt mire futja a kötelező legkisebb keresetből.

Az idei 8 százalékos minimálbéremelés előző évhez képest euróban már csak 5 százalékos növekedést jelent a gyengülő hazai fizetőeszköz miatt. Más országokban ugyanekkor akár 15 százalékkal is nőtt euróban számolva a minimálbér - írja a lap.

A bruttó minimálbér hagyományosan jócskán elmarad az országos bruttó átlagkeresettől. Magyarországon az Eurostat adatai szerint a bruttó átlagbér 44 százaléka a minimálbér, addig a cseheknél csupán 38,5, a szlovákoknál pedig 39,7 százaléka. A horvátoknál csak egy hajszállal nagyobb ez az arány, 44,8 százalék, a legjobban pedig a lengyel érintettek örülhetnek, hiszen az átlagbér 46,2 százalékáért végzik a munkájukat.

Magyarországon azonban ugyanannyi adót kell fizetnie egy minimálbéres dolgozónak, mint annak, aki bruttó 800-900 ezer vagy akár egymillió forintos bérért végzi el a munkáját. A bruttó bérből így összesen 33,5 százalékos adó kerül levonásra hazánkban a járulékokkal együttvéve. A régiós országokban azonban jóval kisebb ez az arány.

Az mfor.hu szerint a magyar minimálbér régiós viszonylatban nemcsak alacsony, de a magas árak miatt, nem is ér túlságosan sokat, megélni csak szűkösen lehet belőle. Összeszámolták mennyibe kerül néhány alapélelmiszer a különböző országokban, plusz egy havi bérlet, rezsiköltség
és egy egyszobás külvárosi albérlet ára. Így 157 ezer forintos költség jött ki, szemben a jelenleg érvényes nettó minimálbérrel, ami 107 065 forint. Vagyis az alapkiadások 47 százalékkal többe kerülnek, mint amennyit egy minimálbéres dolgozó havi munkája után hazavisz.

Friss bérkalkulátor a HR Portálon, valamint Bérkalkulátor az elmúlt 3 év bruttó-nettó adataival és családi bérkalkulátor.

fotó: pixabay
mfor.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek