A testbeszéd tudatos alkalmazása az állásinterjún
Sokan azt gondolják, hogy egy felvételi beszélgetés sikere kizárólag azon múlik, hogy szépen felöltözünk és magabiztosan megpróbáljuk „eladni magunkat”. Természetesen ezek is fontosak, de ha túlságosan nagy az eltérés a lelkiállapotunk és a kifelé mutatott viselkedésünk között, biztosak lehetünk benne, hogy kilóg majd valahol a lóláb. Az ember önkéntelenül is folyamatosan alkalmazza a testbeszédet, és ha nem elég tudatos erre, akkor akár a bizonytalanságát is elárulhatja vele.
A felkészült és az ilyesmire érzékeny HR-esek vagy olyan vezető beosztású szakemberek, akik sokat foglalkoznak emberekkel, jó eséllyel le tudják olvasni a testbeszéd által közölt információkat, ezért interjú előtt érdemes felkészülni, hogy milyen testtartásokat kerüljünk el, illetve hogy milyen jelekkel tudjuk megnyugtatni a velünk beszélgető embert.
Kézfogás
A testtartásunk és a mozdulataink nagyon sokat elárulnak a habitusunkról és a személyiségünkről is, a hangulatunkon kívül. Az egyik legfontosabb és már rögtön a találkozáskor sokat árul el rólunk, a kézfogás. Ha a kézfogásunk erőtlen, neadjisten csak az ujjaink hegyét nyújtjuk oda, az bizonytalanságunkról, határozatlanságunkról árulkodik, ha viszont szinte lecsapunk a felénk nyújtott kézre, túlságosan megcibáljuk vagy túl erős szorítást alkalmazunk, az a gyengeség kompenzálásának vagy a dominancia jelének tűnhet.
Egyszóval a kézfogásunk legyen határozott, erőteljes, de semmiképpen se túlzottan erőszakos, figyeljünk a másik ember mozdulatainak lendületességére is. Semmiképpen se fogjuk a két kezünk közé a másik kezét, mert az túlzott bizalmaskodást árul el, illetve visszataszítóan körülölelő benyomást kelthet. A kézfogás közben nézzünk a másik szemébe, a tekintetünk is legyen határozott, de nem tolakodó vagy túlzottan kutató.
Karok
Gyakori, hogy a zavarban levő jelentkező nem tud mit tenni a kezével a találkozó alkalmával. Kerüljük a karok összefonását ilyen esetekben, mert ez a gesztus be- és elzárkózást kommunikál. Nyugtassuk a kezeinket a combunkon vagy az asztalon, ha pedig tudjuk magunkról, hogy beszéd közben túlzottan gesztikulálunk, akkor tegyük az egyik kezünket a másikba vagy fonjuk össze az ujjainkat az ölünkben.
Hogyan keress állást?
+ indíts egy álláskeresést a kívánt pozíciónév/készség és a város megadásával, majd pályázz az állásokra
+ állíts be e-mailes állásértesítőt, hogy elsőként értesülhess a keresési feltételeidnek megfelelő, friss állásokról (e-mail címedet a találati listában a jobboldali oszlopban adhatod meg)
+ töltsd fel önéletrajzod - így a munkaadók is megkereshetnek állásajánlataikkal
Tekintet, figyelem
A koncentráció és az egyetértés, megértés jelének gondoljuk ha a másik szemébe fúrjuk a tekintetünket, illetve ha bólogatunk. Bánjunk finoman ezekkel a gesztusokkal, mert a túlzottan merev nézés zavarba hozhatja a másikat és nem is természetes. Teljesen elfogadható dolog, ha az ember tekintete beszéd vagy gondolkodás közben elkalandozik, de igyekezzünk megtalálni az egyensúlyt a másikra nézés és a másik tekintetének kerülése között. A túlzott bólogatás pedig szintén bizonytalanságra, a másiknak való megfelelés erős vágyára utalhat, a fej előrebillentése pedig azt sugallja, hogy az ember kényelmetlenül érzi magát, szeretne szabadulni az adott szituációból.
Test- és lábtartás
A széken ülve vagy a beszélgetőpartnerünkkel szemben állva felvett test- és lábtartás szintén sokat elárul arról, hogy mi zajlik le bennünk. Az ember a felsőtestével és a lábfejével is önkéntelenül arra fordul, ami érdekli vagy amivel valamit tervez. Beszélgetés közben, ha a felsőtestünket a partnerünk felé fordítjuk, azzal nem csak azt jelezzük, hogy a szavaira koncentrálunk, hanem azt is, hogy bízunk benne, feltárjuk neki magunkat. Keresztbetett lábtartásnál lábfej kifelé fordítása azt mutatja, hogy szeretnénk elhagyni a beszélgetés helyszínét, míg az őfelé fordított lábfej az érdeklődés meglétét jelzik.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Sokféle sofőr állás létezik, nézzünk, milyen lehetőségek kínálkoznak a különböző közlekedési eszközök vezetőinek. Teljes cikk
A minisztériumi állások betöltői közigazgatásban dolgozó állami alkalmazottak. A munkavállaláshoz szükséges feltételek eltérhetnek az egyes... Teljes cikk
A home office (otthoni munka) lehetővé teszi, hogy a dolgozók a saját otthonukból végezzék el a munkájukat, anélkül, hogy a vállalat székhelyén... Teljes cikk
- Az állásinterjú nem kihallgatás, a jó jelöltélmény a siker alapja 3 hónapja
- A vállalatok harmada szerint 2026-ra az AI fogja irányítani a toborzási folyamatot 3 hónapja
- Állásinterjú-szimulátorral segíthetnek a börtönből szabadultaknak visszatérni a munkába 4 hónapja
- A boldogság paradoxona: miért tesz boldogtalanná a folyamatos kényeztetés? 4 hónapja
- Állásinterjú után csend? Ezért akár milliós bírság is járhat 4 hónapja
- 5+1 csapda a sikeres változás útjában - így kerüld el őket 4 hónapja
- Interjúra készülsz? Ezekre figyelj a megjelenésednél! 5 hónapja
- Nem hátrány, hanem kiindulópont: álláskeresés megváltozott munkaképességgel 5 hónapja
- Ezeket a készségeket keresik a munkaadók állásinterjún 6 hónapja
- Ez az álláskeresés receptje a magyar dolgozók szerint 6 hónapja
- Álláskeresés nyáron? Készülj extra körökre! 7 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja