A félelem leküzdhető az interjú alatt!?

A fenti kijelentés, avagy kérdés azon hipotézisen alapszik, miszerint az emberek (továbbiakban: egyének) alapjaiban véve félnek az új, obskúrus helyzetek megélésétől, továbbá tartanak az olyan szituációk ismételt átélésétől, melyet már életük bizonyos szakaszában megtapasztaltak. Mindezekből következik, hogy az egyének többsége élénkebben emlékszik a negatívan megélt élményekre - úgymint, aggályos, labilis helyzetbe kerülés esetén- mint a pozitívabb végkimenetelű szituációkra, melynek eredményeként az egyének hajlamosabbak lesznek asszociálni azt a korábban megélt negatív impulzusokkal.

A negatív rögzülési lehetőség leginkább a közép- és felsőoktatási intézményekben tanulók szegmensét érinti, hiszen ez a réteg különösen küzd belső félelmeivel, a bizonytalan szituációkban történő napi szintű helytállással. Ezen labilis stádiumok egyrészt megnyilvánulhatnak a szóbeli vizsgák alkalmával, ahol több vizsgáztató előtt adnak számot tudásukról, másrészt a vizsgaidőszak is hordoz magával nehézséget ezen homogén csoport számára, úgymint a kötelező abszolválás áhított elérésére való törekvést.

Az egyéni tudás átadásának sikerességét az adott helyzetben számos tényező befolyásolja, amelyek lehetnek mentális és fizikai tényezők egyaránt. Egy vizsgahelyzet különösen nehéz feladatnak tűnik akkor, amikor a vizsga alanyai még nem vagy kevés tapasztalattal rendelkeznek az e fajta szituációk kezelésében, így azok ráhatása a környezeti elemek függvényében nehézkesnek bizonyulnak. Pl. előadói képességük, valamint legjobb tudásuk átadása az adott szituációban.

Szakmai tapasztalatom alapján azt az álláspontot képviselem, miszerint az állásinterjúk menete és a vizsga folyamatában tapasztalt szituációk között összefüggés figyelhető meg. Egy vizsga szituációban vagy egy állásinterjún történő részvétel során a vizsgázókat, illetve a jelölteket ugyanazon külső impressziók érik, amelyek során gondolatok fogalmazódnak meg bennük, miszerint saját rátermettségük és képességük eléri-e a szemben ülők által támasztott követelményrendszert. Az ilyen típusú körülményekben azok az egyének kérdőjelezik meg rátermettségüket, mutatva ezzel alacsony önbecsülési szintjüket és önbizalomhiányukat, akik nem rendelkeznek kellő önismerettel és nincsenek tisztában saját képességeikkel.

A mai rohanó és külsőségekre inkább adó világunkban az egyének nagy erőfeszítésekkel küzdenek külső megjelenésükkel kapcsolatosan és nem fektetnek ugyanakkora hangsúlyt belső értékeikre/képességeikre vonatkozóan. Az álláskeresők csoportjánál egyre inkább megfigyelhető az a tendencia, hogy egyrészt kis mértékben képesek arra, hogy saját magukról és értékeikről egyáltalán beszélni tudjanak, másrészt, hogy saját magukról objektív kép kialakítására legyenek képesek. Téves az a feltételezés, hogy a jelenség kifejezetten csak a pályakezdő csoportokat érintené.

Az álláskeresők két csoportba sorolandók a kiválasztási folyamatban történő részvétel vonatkozásában. Az első csoportba azok tartoznak, akik magától az interjútól tartanak, annak kiszámíthatatlan kérdésözöneitől, módszertanától, azaz nem tudják, hogy mire számítsanak egy interjú alkalmával. A másik csoport táborát képezik azok az álláskeresők, akik ugyan számos interjún vettek már részt, azonban ezek során negatív töltetű visszajelzéseket kaptak, vagy nem kaptak visszajelzéseket, így egyáltalán nem képesek felmérni saját képességeiket, rátermettségüket a megpályázni kívánt állás vonatkozásában. Megjegyezném, hogy az álláskínáló oldal azon magatartása, amikor is az állásinterjút követően nem ad információt, visszajelzést a delikvensek számára, erősíti a pályázóban azt a gondolatmenetet, miszerint: „nem elég jók a megpályázott pozíció betöltésére”.

Összefoglalóan az alábbi tényezők hatnak az álláskeresőkre, melyek erősítik a belső félelem kialakulását:

• Az interjú alanyok nem tudják, mire számítsanak (az interjút vezetőktől való kizárólagos függés);
  
• Az interjú alanyok úgy érzik, hogy ez ismét egy vizsgahelyzet előtt állnak, amin át kell mennünk;
  
• Az interjúfordulók és bizottságszerű interjúk a jelöltekben fokozatos feszültség érzését keltik, a jelöltek belső félelme ezzel erősebbé válik.
  

Tapasztalatom szerint, azon felkészült és megfelelő önbecsüléssel rendelkező álláspályázók, akik elegendő építő és objektív jellegű kritikát kapnak főnökeiktől/vásárlóktól/vendégektől/barátoktól/családtagoktól, nem tartanak az interjúk okozta stressz hatásaitól, illetve esetleges negatív válaszreakcióitól. Ezen jelöltek többségére az egész életen át tartó tanulás a jellemző, optimisták, ambiciózusak és motiváltak. Természetesen, kétségekkel ők is küzdenek, de gondolataikat nem a problémára, hanem annak megoldására fókuszálják.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A félelem leküzdhető az interjú alatt!?
2. oldal - Így csökkenthető a stressz és a félelem az interjú alanyban: