A friss Nobel-díjas az erkölcsről és a munkanélküliségről

Robert J. Shiller, a Yale Egyetem professzora, aki a héten megosztott közgazdasági Nobel-díjat kapott, arról ír, hogy a munkanélküliek úgy érezhetik, hogy nem részei a dolgozó társadalomnak, ezért számukra az állástalanság érzelmileg rendkívül megterhelő.

Shiller emlékeztetett, hogy egyes politikusok, például David Cameron brit miniszterelnök azzal érvelnek a megszorítások mellett, hogy azok javítják az erkölcsöket: a tevékeny életre, a vállalkozószellemre inspirálnak és csökkentik a szociális függőséget. A professzor szerint a szerzetesekre és a katonákra igaz lehet, hogy a nélkülözésben fejlődik a személyiségük, azonban a munkanélküliekben csupán a kirekesztettség, a visszautasítottság érzése nő. "Elképzelhetjük persze azt is, hogy a munkanélküliség az elmélkedés, a személyes kapcsolatok helyreállításának, az alapvető értékekhez való visszatérés ideje."

Megemlíti, hogy századeleji közgazdászok, például Keynes, még úgy gondolták, hogy a technika és a gazdaság fejlődésével egyre rövidebbek lesznek a munkanapok (2030-ra napi 3 óra) és egyre több szabadidőnk lesz. Robert Theobald 1963-as, Szabad emberek, szabad piacok című könyvében megkérdőjelezte a munkanélküliséggel szembeni társadalmi ellenérzés létjogosultságát: „értelmes szabadidőről beszélhetünk, nem pedig romboló munkanélküliségről”, a gazdaság nem függhet a „a megszállott fogyasztástól” - idézte Theobaldot.

Shiller azonban figyelmeztetett, hogy az értelmes szabadidő mellett valamilyen munkát is végeznünk kell, enélkül a szabadidő kiüresedik. "Az emberek úgy tűnik, napi 3 óránál többet akarnak dolgozni." Szerinte a munkanélküliség a kapitalizmus találmánya: a hagyományos családi farmon nincs munkanélküliség, míg a kapitalizmusban a szükségtelen embereket egyszerűen leépítik.

A munkahely megtartása gazdasági visszaesés esetén különösen fontos. Egyes országok ezt úgy próbálták megoldani, hogy az elbocsátások helyett a napi munkaidőt 1-2 órával átmenetileg csökkentették. Ezt az utat választotta Franciaország, és szorgalmazta Németország. A munka megosztásának hátulütője, hogy a munkának vannak fix költségei (lakhatás, biztosítás) a munkás oldalán, amelyek rövidebb munkaidő, vagyis alacsonyabb fizetés esetén arányosan nagyobb terhet jelentenek - ha tudta volna, hogy kevesebbet fog keresni, talán kisebb házat vásárolt, kisebb törlesztőrészletet vállalt volna.

Shiller idézi a Yale Egyetem egy másik oktatóját, Truman Bewley-t, aki a Miért nem csökkennek a bérek recesszió idején? című könyvében megírta: az elbocsátások oka az volt, hogy a vezetők úgy vélték, súlyos erkölcsi probléma származna abból, ha a recesszió alatt mindenkinek csökkentik a munkaidejét és a fizetését, mivel az alkalmazottak elkezdenék úgy érezni, hogy nincs igazi állásuk. Ebből is látszik, hogy a menedzsereket a munkahelyi morál, az ott maradó dolgozók jobban érdeklik, mint az elbocsátottak sorsa.

Ha a Keynes által megjósolt társadalmi haladást tükrözné a munkaidő csökkenése, talán jól fogadnák a dolgozók a sok szabadidőt, de a pénzügyi válság hatásaként történő elbocsátásokra ez nem igaz. Shiller szerint ezért nem javítja az erkölcsöket a megszorítás. Az erkölcs javításához szerinte egy „olyan társadalmi szerződés szükségeltetik, amely mindenki számára kijelöl egy célt, és megmutatja, hogy miként tekintheti magát a társadalom – valamilyen formában dolgozó – tagjának”.

Shiller szerint a jelenleg elérhető legjobb megoldás a pénzügyi élénkítés, amely segíti a munkahelyteremtést, a munkanélkülieknek pedig segít újra álláshoz jutni.

Világgazdaság Online