Szerző: Berta László
Csatlakozz hozzánk a Viberen
Megjelent: 5 hónapja

„A HR szakma tönkretette a saját hírét”

JobAngel konkrét gyakorlati tanácsokat ad az álláskeresőknek. Úgy érzi, abban jó, hogy megmondja a hozzá jelentkezőnek, hogy a szaktudásukkal milyen munkát lehetséges megkapni. Több ezer önéletrajz ment át a kezén, és nem elégedett azzal, amit lát, ahogy az oktatással és a HR-esek hozzáállásával sem. Azt vallja, hogy az ember élni akarjon, ne csak túlélni.

Fazekas Éva az elmúlt húsz évben dolgozott logisztikai területen, majd sales-esként. Utóbbinak nagy hasznát veszi 2011 óta JobAngelként, hiszen a tudást kell eladnia, és megtanítania másoknak saját maguk tudását eladni. Az álláskeresőket nonprofit tevékenységben is segíti, emellett 2016 óta fizetős tanácsadást végez. Ez egyórás beszélgetést jelent, majd jön az önéletrajz kijavítása, aztán az interjúra való felkészülés. Az álláskeresők fejlesztésével egyedülállót nyújt Magyarországon. 2018 nyara óta dolgozik az Oracle oktatási felelőseként.

Mi kell egy jó álláshoz?

A jó álláshoz szakértelem és szerencse is kell, de szerencséje csak annak van, aki tesz is érte. Aki csak ül otthon és sír, hogy nincs állása, annak szerencséje sincs. Meg kell próbálni. A tudás érték, tanulj, legyen ambíciód.

A közfelfogás szerint az ember erőforrás lesz, amint a munkahelye ajtaján belép, ön miért nem osztja ezt a nézetet?

Nem szeretek az emberre mint erőforrásra gondolni, inkább munkatársként, kollégaként. Közgazdaságilag persze erőforrás a munkavállaló, hiszen költségei vannak, de alapvetően érték. Ha egy ember elmegy a cégtől, nem lehet ugyanolyat találni.

Milyen az álláskeresők és a HR-esek viszonya?

A rendszerváltás óta nincs összhang a HR-esek és az álláskeresők között, ez mostanra csúcsosodott ki abban, hogy nehéz munkaerőt találni és HR-esnek lenni is nehéz. Ez a lehető legrosszabb helyzet. Egyik fél sem közeledik a másik felé. Az álláskeresők nem tudnak tárgyalni. Nem tudják, mit kérhetnek, mi jár neki, mit kaphatnak. A HR-esek pedig nem kérdezik, hogy mit szeretne az álláskereső, de ha mégis, akkor felháborodást vált ki, hogy ő mondja meg, mennyit akar keresni. Miközben ez olyan, mintha paradicsomot árulnánk, ha kivisszük a piacra, mi mondjuk meg, milyen áron akarjuk eladni.

Hogyan lehetne ezen változtatni?

Már az iskolában el kellene kezdeni tanítani, hogyan keressünk állást, hogyan találjuk meg a megfelelő hivatást. A fiataloknak meg kellene néznie, hogyan működik egy szervezet, egy nagyobb vagy kisebb cég működését megvizsgálni. Az általános tudás is nagyon hiányos Magyarországon. Ez a poroszos oktatási rendszer eredménye, nem érdekli a tanárokat az egyéni vélemény, nem tanítják meg azt, mire jó a tárgyi tudás, amit néha szó szerint a fejekbe vernek. A kudarc az bűn a hazai oktatási rendszerben, pedig inkább azt kéne tanítani, hogy a kurdarc után újra kell próbálkozni. Ne a megbánás, a szégyen legyen a kudarc következménye, hanem az újrakezdés, ezúttal más módon. Ezek a kudarcélmények összegyűlnek az emberben és kialakul belőle a „minek eszek, úgyis megéhezek” életérzés.

Hogyan tudnák fejleszteni magukat az álláskeresők?

Magyarországon ebben a formában csak én csinálom ezt, nincs olyan oldal, információs forrás, ahonnan tájékozódni tudnak. Igyekszem megtalálni, hol kell követni a trendeket, és hol nem szabad engedni a nyomásuknak, hol érdemes szembeszegülni velük, amikor pl. motivációs levelet vagy önéletrajzot írunk.

Milyen álláskeresőkkel találkozik?


Sokan nem merik elmondani, ha akadályba ütköznek. Sokan azzal sincsenek tisztában pontosan, milyen munkakörben dolgoznak, mire képesek, mit tudnak megcsinálni. Ne érveljünk azzal, hogy kitartó munkaerő vagyok, mert maratonokat futok. Az más. Ott egyedül vagy, egy munkahelyen pedig valaminek a része. Ráadásul nem szabad kitartani mondjuk egy rossz megoldás, vagy rossz cél mellett. Vagy ne mondjuk, hogy nagy stratégák vagyunk, mert jól pókerezünk, mert ott más a tét.

A döntésképesség nagyon fontos. Ha jön egy lehetőség, fel kell ismerni. A hibákból pedig tanulni kell. A prioritások is nagyon fontosak, fontos tudni, hogy mivel érdemes foglalkozni és mivel nem.

A nők vagy a férfiak jönnek többen tanácsadásra?


A nők még mindig kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a munkaerőpiacon, amióta JobAngelként dolgozom sokkal több nő keresett meg. Ennek részben az az oka, hogy a férfiak kevésbé kérnek segítséget, de jellemzőbb, hogy a nők kevesebbet keresnek, és a munkáltatók nem ugyanúgy tekintenek rájuk. A nőknek nem ér véget a munka a műszak végén, hiszen gyereket nevelnek, háztartást vezetnek. Továbbra sincs egyensúly munka és magánélet között.

Javult-e az alkupozíciója a munkavállalóknak?

Nem sokat. Sok esetben, ha a munkavállaló el akar érni valamit, munkahelyet kell váltania. Fizetésemelést kérni nehezebbnek tűnik, mint állást váltani. A kékgallérosok között nagy a munkaerőhiány, mégsem hiszik el magukról, hogy lehetnek preferenciáik, még mindig azt várják el, hogy mondják már meg nekik az álláshirdetésben, mennyit akarnak fizetni. De ez fehérgalléros dolgozóknál is általános. Fel sem merül bennük, hogy saját magukat kellene értékelni, „beárazni”. Megszokták, hogy kiszolgáltatott helyzetben vannak álláskeresőként. Ez nagyon lassan fog változni, de remélem, hogy fog.

Van fejlődés az önéletrajzírásban?

Fejlődés nem igazán van. Még ma is előfordul, hogy a jelentkező beleírja családi állapotát, lakcímét. Vagy nagyon általános dolgokat írnak bele, esetleg túlzottan nagy hangsúlyt fektetnek valami olyan képességbe, ami mára általánossá vált, mint a tízujjas gépelés. Azt kéne hangsúlyozni, mi az, amiben jó, amiben egyedi. 10-12 éves mintákat használnak ma is például a motivációs leveleknél, a Europass önéletrajz pedig túlzottan általánosítja a jelölteket. Ne foglalkozzunk azzal, hogy egyoldalas-e az életrajzunk, ha egy HR-esnek ez az elvárása akkor írja bele a hirdetésbe. De nem fogja, mert ciki.

Mennyit javulnak az esélyek egy jó önéletrajzzal?

A jól megírt önéletrajz szinte garancia arra, hogy bekerüljünk az interjúra. Több ezer önéletrajz ment át a kezemen, ennek a 75-80 százalékával sikerült állásinterjúra bekerülni, és bízom abban, hogy az általam munkához segített emberek, idővel maguk is segítenek valakin.

Mi az, amit biztosan ne írjunk be egy önéletrajzba?


Az önéletrajzba nem írunk bele olyat, amit utálunk csinálni, mert akkor előfordulhat, hogy újra ugyanabba az utált munkakörbe kerülünk az új munkahelyen. Nem írjuk be, hogy terhelhetők vagyunk, mert akkor terhelni fognak, az összeomlásig.

Mennyi idő alatt javít ki egy önéletrajzot?


20 perc, de akár másfél óra is lehet egy önéletrajz kijavítása.

Hogyan lehetne javítani a hazai munkaerőpiacon?

Radikálisan. 180 fokos fordulat kellene. Az oktatásban ne a tekintélyelvűség legyen a fő, hanem támogatni kell a tehetséget. Egy-egy képességet, készséget kellene fejleszteni. Amiben jó, abban tudjon fejlődni, abból tudjon majd megélni. De az alapokat tudni kellene mindenkinek.

Túlélésre rendezkedtünk be, de a túlélés az nem élés. A stratégiai gondolkodás hiányzik teljes mértékben. Mindenkinek legyen célja, azzal, hogy bemegy a munkahelyre, de ne az, hogy túléljen.

A hazai munkavállalók nagy része hagyta magát kihasználni, főként a szegényebb településeken most is vannak ilyen helyek. Ezekre a helyekre kellene elvinni a coachokat, „világot látni”, mert itt nem tudnák azt mondani, hogy az álláskeresés fejben dől el. A minimum az volna, hogy a rezsit ki tudja fizetni a munkavállaló, és hogy élelmiszert tudjon venni magának. Ameddig úgy élnek emberek, hogy a rezsit nem tudják kifizetni a bérükből, addig nem kérdezhetjük tőlük, hogy hol képzelik el magukat 5 év múlva. Ezt kellene megérteni a HR-eseknek, hogy ezeket az embereket is odaengedjék a munkához, ne pedig azzal foglalkozzanak, hogy egyoldalas-e a jelentkező önéletrajza.

Mit javasolna a HR-eseknek?

Ne felejtsék el a szakmájukat. Humán… azaz elsősorban emberekkel foglalkozzanak, ezután törődjenek a gazdasági szempontokkal. Racionálisan kell dönteni, de az emberekkel közösen. Jobbá kell tenni a munkahelyet, de ehhez meg kell kérdezni a dolgozót, hogy mi kell neki. Lehetőséget, eszközt kell adni neki. A munkavállaló pedig merje elmondani, hogy mire van szüksége. A HR-nek a menedzsment felé kell eladni azt, hogy az ő érdeke is, hogy a dolgozónak jó körülményeket teremtsen. A munkavállalók felé pedig azt kell kommunikálni, hogy merjék elmondani a véleményüket, mert abból nem értenek a munkáltatók, ha valaki nem szól, de aztán sértődötten távozik a cégtől. A rendszerváltáskor, amikor a személyzetisekből HR-esek lettek, elfogadták, hogy ők kiszolgáló személyzet, nem pedig stratégiai emberek. Ma ugyanúgy a papírokkal vannak elfoglalva, személyiségteszteket íratnak, és elfelejtették, hogy emberekért dolgoznak. Tönkretették a szakma hírét és megnehezítik a fiatal HR-esek munkáját.

Üzen valamit az álláskeresőknek?

Mondják el, hogy mitől és hogyan lennének boldog munkavállalók. Ha szabadidőt szeretnének, vagy magasabb bért, írják le, fogalmazzák meg, mondják el az állásinterjún. Fogalmazzák meg a céljaikat. Ha értelmes munkát akarnak, találják meg az értelmet a munkájukban. Nagyon fontos lenne, hogy a munkahelyen kívül is legyen életünk, hogyha elveszítjük a munkát, ne érezzük elveszettnek magunkat.
Follow hrportal_hu on Twitter

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár